Budapesten ...

Már napokkal az utazás előtt izgatott voltam. Ez nem volt márciusban. Most vártam az ideérkezést. Mintha valamire ki lennék éhezve. Amikor megérkeztem, csalódott voltam, hogy Dia nem jött ki elém.

Szombatra virradó éjjel felébredtem, és nem tudtam, hol vagyok. Azt sem tudtam, hogy ébren vagyok-e vagy álmodom, és ha álmodom, akkor ki vagyok. Némi töprengés után rájöttem, hogy a Villám utcai hálószobám a helyszín. Reggel rosszkedvűen ébredtem. Nem az a nyomasztó rosszkedv, amelyik elveszi a levegőt, hanem valami pókhálószerű, ami finoman, alig észrevehetően körbevesz.

Jó volt átgyalogolni a hídon a hűvös nyári reggelen. Már vágytam erre a hűvösségre, az utóbbi napokban Tel Avivban éjszaka sem nagyon hűlt le a levegő. Néztem, hogy ott van-e a szokott helyén a hajléktalan férfi, aki újságot árul az autósoknak, és amikor meglát, lelkesen udvarol, de nem láttam. Ahogy gyalogoltam, kezdett összeállni a gondolat. Itt legalább három hely van, ahol fontos vagyok, és nekem is fontos a létük. A családom, a Flow és a zsinagóga. Tudom, hogy hiányzom, örülnek, amikor jövök, érzem, hogy szeretnek. Tel Avivban nincs ilyen hely. Julinak fontos vagyok, a zsinagógában kezdenek észrevenni, de ha eltűnnék, a nyomomat hamar belepné a homok.

A zsinagógába érve, széles mosollyal, öleléssel, csókokkal fogadtak, eltűnt a pókháló finomságú rosszkedv. Áldást is kaptam, gomélt is mondtam, jó lett.

Azt némi malíciával megint megállapíthattam, hogy maradt a magyar hagyomány, amilyen volt. Vikire rápisszegtek, hogy halkabban davenoljon, majd a halk smone eszré végén, amikor többen még nem fejeztük be, lent páran a férfiak közül zavartalanul, hangosan beszélgettek. Ez nem változott, ez itt továbbra is férfiklub. A tel-avivi Jakarban hosszanti elválasztás van, kelet felé nézve egyik oldalon ülnek a nők, a másikon a férfiak. Én vagy egy másik nő a paraván egyik végén átveszi a Tóratekercset egy férfitól, körbevisszük a nők között, és a másik végén átadja egy férfinak. A bima a paraván mellett van, ha akarom, közelebb vagyok a Tórához fizikailag, mint a sok férfi. Mindez megfelel az ortodox felfogásnak, nincs benne semmi, ami halachikusan ne lenne elfogadható. A budapesti neológ Károliban dönthetek, hogy egy emelettel feljebb vagyok, vagy a férfiak mögött. Az utóbbinak az az előnye, hogy amikor körbeviszik a Tórát, ha nyújtózkodom, elérem. De ekkor olvasás közben a fizikai távolság köztem és a Tóra között több méter, és csak a férfiak hátát látom. Ha a karzaton állok, felülről láthatom a Tóratekercset, és az olvasók feje búbját. Ha ülök, akkor rádiójátékot hallgatok. Az ún. fejlett világban egyre inkább figyelembe veszik a nők érzékenységét, és megteszik, ami halachikusan megtehető, a magyar neológ zsinagógákban újra és újra kifejezik az elrendezéssel, az újonnan feltett mehicékkel is, hogy ez itt a férfiak felségterülete. Ez a kizárósdi koncentrikus körökben látszik. A Mazsihisz vezetése zárt kör, a zsinagógai férfiak köre zárt kör, és valószínűleg van még néhány, de most csak ezekkel találkoztam.

Aztán délután a földön ülve játszottam Lizával, és ebből a helyzetből nézve érdektelenek ezek a játszmák. Átmenetileg el is felejtkeztem róluk.