2011. június 3., péntek

Mozgásban, mozdulatlanul

Nehezen álltam neki lakást keresni, pedig nyomasztott, hogy június nagy részét Pesten töltöm, 30-án meg lejár a szerződésem. Mindenhol mondogattam, hogy lakást keresek, az interneten is nézegettem, de egyet sem hívtam fel. Megfordult a fejemben, hogy megkérdezem a trükkös házibácsit, maradhatnék-e augusztusig a tengerparti lakásban, de aztán azt hallottam, hogy most van a legtöbb üres lakás, augusztusban már jönnek az új egyetemisták. Amikor erről a nehézségemről beszéltem valakinek, megkérdezte, hogy megvárom-e, míg a lakás keres engem. Ez tetszett. Nem jutott volna eszembe, de tetszett.

Aztán kaptam egy állásajánlatot. Egy idős, magyar származású jogászember mellé keresnek a gyerekei gondozót, lakás, teljes ellátás és 4500 sékelért A bácsi jó állapotban van, csak a gyerekei aggódnak. Fontolgattam, aztán úgy döntöttem, hogy napi 24 órás szolgálat nem nekem való. Nem az, amit csinálni kell, hanem a kötöttség.

Majd jött két lakásajánlat. Az egyik Givatajimban, kis csöndes utca, kb. 60 nm, egy nagyobb szoba erkéllyel, egy kisebb szoba. 3500 sékel, nem tudom, hogy mit hagynak ott a bútorból, konyhafelszerelésből. Ide mehetnék Annával, az ulpános orosz pszichológussal, bár ő nem tart kósert. Akkor az én részem lenne a nagyobb szoba az erkéllyel, pénzben meg 2000 sékel, és persze a költségek. A hangulata olyan, mint a 60-as években épült magyarországi kisvárosi lakásoknak. Kicsit szűkös, lambériázott, fészekmeleg.

A másik lakás Tel Avivban van, az északi, elegánsabb részen, 90 nm, két hálószoba, a kisebbik egy nagy, hosszú erkélyre nyílik, ez lenne az enyém. A nagy nappali, fürdőszoba, konyha, mosókonyha, abból nyíló erkély, WC közös egy negyvenes, Kaliforniából ideszármazott nővel, akivel a zsinagógában találkoztam. Ő kósert tart, maszorti, szombaton nem rádiózik, nem főz, de villanyt kapcsolgat. Ide ágy vagy matrac kell, és egy asztal a számítógépnek, minden más van, mosógép is, az "én" erkélyemen két fotel, kisasztal. Olyan régimódi, hűvös tel avivi polgári lakás. Az én részem 2750 sékel, + a költségek, úgy számoltam, hogy internettel 3100-3200 körül jön ki. Ez is csendes utcában van, és közel a zsinagógához, ahol kezdek ismert és kedvelt lenni. Most ez a dilemma, hogy spóroljak kb. 700 sékelt, és kis lakáson osztozzak Givatajimban, vagy éljek tágasabban, a zsinagógához közel, a tengerhez kb. 20-30 perc gyalogútra. Érlelem.

Azt álmodtam, hogy gyerekek menekülnek. 3--4-5 évesek futnak egy irányba. Nem tudom, mi elől, de biztos vagyok benne, hogy menekülnek. Felébredek, és eszembe jut Rezső bácsi, a kedves rokon, akit mindenki szeretett, jóságos nagybajuszú bácsi, aki amikor öt éves koromban náluk nyaraltam, és kettesben maradtunk, elővette a nemiszervét. Máig emlékszem a rémületre, azóta is, ha megijedek, lebénulok, és nem jön ki hang a torkomon. Hová is futhattam volna, ha a gondozónak kijelölt felnőtt visszaélt a helyzetével. Amióta szabadon tudok erről beszélni, derül ki, hogy mennyi más nőnek is van hasonló élménye. Többnyire a család valamelyik tagja, nemegyszer az apa, vagy barát, kolléga. Az az ijesztő ebben, hogy a környéken a felnőttek mit sem vesznek észre, hiszen az illető olyan jó ember, és annyira szereti a gyereket. Csak a gyerek pisil be álmában vagy viselkedik érthetetlenül. Vagy ha - mint egyik terápiás ügyfelemnél - ha észreveszi az anya, kerüli a konfliktust. Nem kevés terápiás munka kell ennek az elengedéséhez felnőtt korban.

Tegnap tanítottam. Ez volt az utolsó nap nekem ebben a félévben. Jövő héten ünnep, utána már Pesten leszek. A múlt héten, amikor nem voltam, két tanítványom "szabadságot vett ki", ahogy ők fogalmaztak nevetve. Feszültség volt bennem, amikor a kérdésemre válaszoltak, hogy mit szeretnének mára, olyan sok volt a maradék kevés időre. Aztán nekiálltunk. Egyikük mondott valamit az együtt dolgozásunkról, ami izgalmas volt. Kiderült, hogy olyan dolgokról beszél, és olyan nyíltsággal, amikről sehol máshol. Fél ezt elveszíteni. "De hát nem kell elveszítened!"
Lehet, hogy meg fog keresni, és dolgozunk. Ez hihetetlenül jó lenne! Akkor mégiscsak azt a lakást kell kivennem, ahol van berendezett nappali! Ezek szerint valóban a lakás keresett meg engem. Még ilyet!!

Ui: nem engedett a blog képet feltenni, majd talán utólag. Ha hozzak valamit Izraelből, szóljál.

1 megjegyzés: