Megy tovább ...

Megszűnt az ingyen internetem. Napokra. A szokásos oldalak helyett az jött be, hogyan tudok a Bezeq-nek fizetni. Úgyhogy felvettem velük a kapcsolatot, hogy vezessék be az internetet.

Amit addig írtam a blogra szánva, a mobilomról akartam feltölteni, de addig ügyeskedtem, hogy eltűnt. Teljesen. Oké, akkor most nem írok semmit. Teltek a napok, talán a hetek is, senki nem hiányolta. Lebegek ég és föld között, körülnézek, sehol senki. Ijesztő egyedül. Aztán egyszercsak arra gondoltam, oké, egyedül vagyok, nem kell senkire és semmire figyelnem. Nem írok. Boldogulok, ahogy tudok. Megkönnyebbülést éreztem.

Most szivárogni kezdtek az üzenetek, hogy mi van már. Úgyhogy írok, meglátom, milyen rendszerességgel.

Az elmúlt pénteken az istentisztelet az utcán volt. A Nordaun zajlott a sátras tüntetés, és este a rabbink gitárral a kezében énekelt. Lapokon megvolt a szöveg, aki tudta, vele énekelte. Majd aki akarta, mécsest gyújtott, és kicsit odébb elkezdtük a szokásos szombatfogadást. Emberek jöttek-mentek, beálltak, kiszálltak, kerülgettek. Különleges hangulata volt. A Jakar közössége megtámogatta a tüntetőket.

Kezdek beljebb lenni az új ulpáncsoportban. Érzem a tanár tiszteletét. Összehaverkodtam egy meleg dominikai sráccal, és az egyik nagyhangú argentín nővel. Akik sokkal jobban beszélnek nálam, azok egy vagy több éve itt élnek. Az argentín nő szociális munkásként dolgozik, 10 éve itt él, de nem tud írni, ezért jött tanulni.

Szórakozott vagyok. Az elveszített londoni kalap után itt vettem egy rózsaszín kalapot (a képen), néhány nap után azt is elveszítettem. Mivel a tisa beávi 9 napban veszítettem el, nem vettem újat. Majd most.

Ma jöttek volna a Bezeq-től beszerelni az internetet 3 és 5 között. A pasi negyed 6-kor telefonált, hogy ma már nem ér ide, és telefonáljak a Bezeqbe, hogy adjanak új időpontot. Felpaprikázva mondtam, hogy én nem telefonálok, mert nem veszik fel, és mert leraknak, amikor angolul beszélek, telefonáljon ő, és holnap délelőtt jöjjenek. Oké, várjak, majd hívnak. Egy óra múlva visszahívtam, hogy mi van már, mondta, hogy fognak hívni. Valóban, tíz perc múlva hívtak, hogy holnap délelőtt 10-kor jönnek. Meglátjuk.

Vérszemet kaptam, hívtam az Orange-ot is. Másodszori próbálkozásra egy angolul kiválóan beszélő nő vette fel. Mondtam, hogy az Orange postai címe kell, levelet akarok küldeni. Mondjam el neki, hátha tud segíteni. Nem tud, eddig senki nem tudott, akivel beszéltem, és ha nem ad címet, akkor írok a kommunikációs minisztériumba. De, mondjam el, hátha. Elmondtam a panaszomat. Kérte, hogy várjak egy kicsit, beszél a főnökével. Rövidesen visszajött, és mondta, hogy két lehetőség van. Az egyik, hogy a főnöke hív engem, hogy megbeszéljük, mi van, a másik, hogy adnak új csomagot. Ez 250 perc telefon, 250 sms, és 20 Mb internet lenne. Mondom, már most egy gigabájtom van, nekem a 20 Mb nem elég. Oké, 2,5 Gb-ot kapok, és az egészért kell fizetnem 200 sékelt. Én nem akarok 150 sékelnél többet fizetni, és nem akarom elkötelezni magam egy évre, és nem akarom a mobil részleteit fizetni, amit rámterheltek, mert aláírtam egy héber szövegű szerződést, amit nem értettem. Abban maradtunk, hogy este még visszahív, és elmondja, hogy mire jutottak a főnökével. Most várom a hívását.

Ha nem boldogulok velük, tényleg továbbmegyek. Nekem ez tanulás. Az életképesség tanulása. A tanárnő szerint azért olyan durvák az izraeliek, mert sok kultúra találkozik itt. Szerintem meg azért, mert így maradnak életben ellenséges környezetben. Finomkodni ott lehet, ahol nincs életveszély.