Délután mély kútba zuhanva alszom fél órát. Nem dolgozom, pakolászok, mindent csak lazán. Estére a fejem nagyobb, keményebb, nehezebb. Reggel törülköző és víz társaságában elindulok a bicikliállomáshoz. Végighajtok a Weizmann-on északra, Arlozorovon nyugatra, Ibn Gavirolon északra, Nordaun nyugatra. Az Ibn Gavirol keleti oldalán tekerek, hogy árnyékban legyek. Az Arlozorovon és a Nordaun a hatalmas fák védenek.
A parton a homok már nem forró. A száraz homokon megyek, hogy szétomoljon a talpam alatt. A parti őrség bódéja zárva, a kerítés eltűnt körülötte. Aztán mégis észreveszem, hogy valaki van fent. Fiatal ember, a korlátra támasztja a lábát, nem a vizet nézi, hanem valamerre északra.
A víz már nem olyan meleg, mint nyáron. Hűvös, de még nem hideg. Kevesen vannak benne, látom az apró halakat. Nézem, ahogy egy középkorú nő egy nehezen mozgó idős, terebélyes asszonyt segít, lassan haladnak a tengerben befelé. Mintha egy ötven évvel ezelőtti filmet látnék, de én is benne vagyok.
A zuhanyozó ajtaja csukva van. Benyitok, bemegyek, nyitva hagyom magam mögött, ahogy lenni szokott. Egy idős asszony mosakszik bent, és mossa a ruháit. Idegesen rám szól, hogy csukjam be az ajtót. Mintha félne valakitől. Talán hajléktalan, egy babakocsiban vannak a dolgai. Amikor végzek, szép napot kívánok neki. Egymásra mosolygunk.
Mindent lassan csinálok, ki akarok szállni az otthoni robogásból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése