2013. április 2., kedd

Itt és ott ...

Valami történik, de még nem látom át.

Palitól azt tanultam, hogy az ünnepeken lássam meg, miről szól ma nekem. A széderen annyira elvarázsolt a nem vallásos izraeliek széder-tartásának hangulata, hogy erről megfeledkeztem. Aztán kezdtem gondolkodni. Miről szól nekem a Pészach, a kivonulás Egyiptomból, a rabságból. Eddig arra jutottam, hogy kivonultam, és most bolyongok, mint azok ott, akik egy max. háromhetes utat negyven év alatt tettek meg. A sok idő ahhoz kellett, hogy kiszokjanak az embereknek való szolgaságból. Na, ehhez nekem is kell idő. Kell idő ahhoz, hogy megtaláljam, mi az, amit igazán fontos szolgálni. Nekem.

András és Dia itt volt. Örültem, hogy végre a gyerekem eljött megnézni, hogyan vagyok én itt, hogy  valakinek Mo-ról megmutathatom, hol lakom. Jó volt velük lenni, együtt ünnepelni, hagyni, hogy menjenek, ahova akarnak, amikor én nem ülök autóba, elvinni őket Ricsiékhez, összehozni a magyar családomat az izraelivel. Amikor elmentek, szomorú voltam, de valami megerősödött az itteni létemből.

Már harmadik éjszaka rosszat álmodom, rossz kedvvel ébredek. Ma szupervízióba mentem, nem ügyfél-témát vittem, hanem azt, hogy nem elég az energiám ahhoz, amit csinálok, nem tudom, hogy az enyém csökken, vagy amit csinálok, az kíván túl sokat. Iszonyú sok dolgom van, közben kéthetente utazom, minden függésben marad az egyik országban, majd a másikban, közben aggódom, hogy a félidőben végzett munka hoz-e annyi pénzt, amiből a két életemet tudom fedezni. Amikor kimondom, hogy két életet élek, valami a helyére kerül.

Nurith mondja, hogy olyat vállaltam magamra, ami önmagában megterhelő. Nem ebbe a kultúrába születtem, minden apró elemét meg kell tanulnom, a jövés-menéssel állandóan át kell billennem a másikba. Izrael szerinte nyughatatlan hely, állandóan sok az inger. 

Elszomorodom, és rájövök, hogy emögött az van, hogy azt gondolom, egyedül vagyok, nem tudok kire támaszkodni. Kapok házi feladatot is, vegyem észre, hogy az egyedüllét itt és ott miben különbözik. Egyelőre nem látom, talán majd észreveszem. 

Kérdi, hogy van az egészségem, mondom, úgy döntöttem, nincs rákom. Ha mégis, majd akkor foglalkozom vele, amikor kiderül.

Amikor hazafelé sétálok, szándékosan lassan, már nyugodtabb vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése