Összeszereltem egy ventillátort. Ez biztos nem nagy ügy annak, aki életében sok mindent állított össze, de én egy kezemen meg tudnám számolni, milyen műszaki izéket szereltem már össze. Ráadásul a leírás csak héberül volt, és mndjárt az első képen kiderült, hogy nem is ehhez a ventillátorhoz tartozik. Eszembe jutott, hogy becsöngetek a szomszéd férfihoz, segítene már nekem, de aztán mégis inkább nekiálltam.
A leírás elég primitív, nincsenek részletek, csak egy összefoglaló kép. Bepötyögtem a gugliba, fordítaná le nekem angolra. Sem a gugli fordítása, sem az én műszaki angol szókincsem nem segít a megértésben, úgyhogy kísérleteztem. Végül összeállt, ventillált, két bibivel. Kimaradt egy vékonyka csavar anyával, és nem tudom szabályozni, a fej milyen irányban álljon, felfelé vagy lefelé fújja a levegőt.
Visszamentem a boltba, és mondtam az eladónak, korombéli kedves férfinak, mi van. Kérdezte, ki állította össze. Először nem is értettem, mit kérdez, aztán mondtam, hogy én. Itt elállt a lélegzete, tiszteletét fejezte ki. Düllesztettem a mellem, hiába, én is büszke voltam a teljesítményemre. Aztán mondta, hogy a csavar nem fontos, egyébként az elülső és hátsó védőburkot fogja össze, de azokat kallantyúk is összefogják. A fej állítását megmutatta. Hozzátette, hogy ha még van valami baj, szóljak, megcsinálja. Ennek már inkább flörtölés hangulata volt, megköszöntem és eljöttem. A csavar helyét megtaláltam, becsavartam, a fej állítása továbbra sem megy. Lehet, hogy mégis visszamegyek, mondom neki.
Péntek este a szomszéd zsinagógában voltam. A férfi, akinél egyszer vacsoráztam, és beavatkoztam a családi életükbe, köszönt, de láthatóan zavarban volt. Visszaköszöntem, aztán békén hagytam. A közeljövőben nem fog még egyszer meghívni.
Szombaton 16 km-t gyalogoltam. Reggel a zsinagógába, Tel Avivba, délben vissza, öt után vissza a zsinagógába tanulásra. A legkeményebb délben, amikor szinte merőlegesen süt a Nap, és kevés az árnyék. A Havadala után beszélgettem egy korombéli volt balerinával, amikor meghallotta, hogy Ramat Ganból gyalogolok, azt mondta, ne tegyem, maradjak nála, ott lakik a szomszédban. Mondtam, hogy legkésőbb Jom Kippurkor igénybe veszem a felajánlását, böjtölés közben nem szívesen gyalogolnék ennyit. De ő a szombatokra gondolt, válaszolta, jóval előbb, mint Jom Kippur.
A szombat olyasmi, mint az álom, amelyben a tudattalanban feldolgozódnak a napi problémák. A szombat ilyen értelemben félálom, megyek az utcán, nézek magam elé, és forognak a gondolatok a fejemben, jönnek a megoldások. Mivel nem tudom leírni őket, el is szállnak. Csak reménykedhetem abban, hogy nem nyomtalanul. Most gyakorlatilag semmire nem emlékszem abból, ami eszembe jutott a nap során.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése