2013. július 13., szombat

Péntek, szombat

Összeszereltem egy ventillátort. Ez biztos nem nagy ügy annak, aki életében sok mindent állított össze, de én egy kezemen meg tudnám számolni, milyen műszaki izéket szereltem már össze. Ráadásul a leírás csak héberül volt, és mndjárt az első képen kiderült, hogy nem is ehhez a ventillátorhoz tartozik. Eszembe jutott, hogy becsöngetek a szomszéd férfihoz, segítene már nekem, de aztán mégis inkább nekiálltam. 

A leírás elég primitív, nincsenek részletek, csak egy összefoglaló kép. Bepötyögtem a gugliba, fordítaná le nekem angolra. Sem a gugli fordítása, sem az én műszaki angol szókincsem nem segít a megértésben, úgyhogy kísérleteztem. Végül összeállt, ventillált, két bibivel. Kimaradt egy vékonyka csavar anyával, és nem tudom szabályozni, a fej milyen irányban álljon, felfelé vagy lefelé fújja a levegőt. 

Visszamentem a boltba, és mondtam az eladónak, korombéli kedves férfinak, mi van. Kérdezte, ki állította össze. Először nem is értettem, mit kérdez, aztán mondtam, hogy én. Itt elállt a lélegzete, tiszteletét fejezte ki. Düllesztettem a mellem, hiába, én is büszke voltam a teljesítményemre. Aztán mondta, hogy a csavar nem fontos, egyébként az elülső és hátsó védőburkot fogja össze, de azokat kallantyúk is összefogják. A fej állítását megmutatta. Hozzátette, hogy ha még van valami baj, szóljak, megcsinálja. Ennek már inkább flörtölés hangulata volt, megköszöntem és eljöttem. A csavar helyét megtaláltam, becsavartam, a fej állítása továbbra sem megy. Lehet, hogy mégis visszamegyek, mondom neki. 

Péntek este a szomszéd zsinagógában voltam. A férfi, akinél egyszer vacsoráztam, és beavatkoztam a családi életükbe, köszönt, de láthatóan zavarban volt. Visszaköszöntem, aztán békén hagytam. A közeljövőben nem fog még egyszer meghívni. 

Szombaton 16 km-t gyalogoltam. Reggel a zsinagógába, Tel Avivba, délben vissza, öt után vissza a zsinagógába tanulásra. A legkeményebb délben, amikor szinte merőlegesen süt a Nap, és kevés az árnyék. A Havadala után beszélgettem egy korombéli volt balerinával, amikor meghallotta, hogy Ramat Ganból gyalogolok, azt mondta, ne tegyem, maradjak nála, ott lakik a szomszédban. Mondtam, hogy legkésőbb Jom Kippurkor igénybe veszem a felajánlását, böjtölés közben nem szívesen gyalogolnék ennyit. De ő a szombatokra gondolt, válaszolta, jóval előbb, mint Jom Kippur. 

A szombat olyasmi, mint az álom, amelyben a tudattalanban feldolgozódnak a napi problémák. A szombat ilyen értelemben félálom, megyek az utcán, nézek magam elé, és forognak a gondolatok a fejemben, jönnek a megoldások. Mivel nem tudom leírni őket, el is szállnak. Csak reménykedhetem abban, hogy nem nyomtalanul. Most gyakorlatilag semmire nem emlékszem abból, ami eszembe jutott a nap során. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése