2013. július 4., csütörtök

Élet és halál

Emailt kaptam, "Tisztelt doktornő, időpontot szeretnék kérni ..." Eddig leginkább Erősila vagy Azila voltam, most tisztelt doktornővé avanzsáltam. Még szokni kell, furán hangzik.

Ricsinek fogbeültetést csinálnak. Megint elámulok azon, hogy a nyolcvanvalahány év, a féloldali bénultság nem elég indok arra, hogy a fogai akárhogy nézzenek ki. Aznap jövök hozzájuk, mesélek a bar ilan-i tréningről, és ő még mindig álmosan a beadott fájdalomcsillapítótól kitartóan kérdez és vitatkozik. Feladom, elmegyek inkább híradót nézni.

Meghalt egy kislány. Az apja vitte volna a bölcsibe, kapott egy munkával kapcsolatos telefont, kiszállt az autóból, és elfelejtkezett a gyerekről. Hét óra múlva, amikor az anya ment volna a gyerekért, és nem volt a bölcsiben, hívta, jött rá, hogy az autóban maradt. Nem tudom elfelejteni, látom, hallom a gyereket, ahogy sír, egyre halkabban, míg elájul a melegtől. Csak úgy tudom elviselni a képet és a gondolatot, hogy azt gondolom, az Isten visszavette, mert a szülő még nem elég érett a gyerekre. Talán ha túléli ép ésszel ezt a tragédiát ez az ember, lehet, hogy felnő és képes lesz arra, hogy felelősséget vállaljon a gyerekéért. Nem tudom, mikor fogom tudni elengedni ezt a képet, egyelőre az egyiptomi hatalomátvétel sem tudja felülírni. Ahány autó mellett elmegyek, benézek, hogy nincs-e benne gyerek.

Most nem tudom másként befejezni, pedig úgy érzem, hogy kellene, ez nem elég derűlátó. De nincs most olyan, ami erősebb lenne. Lehet, hogy azért is, mert egy hétig nem dolgoztam, és most belevetettem magam a munkába, írom az emaileket, intézkedem egyszerre sok dologban. Álmos vagyok, de annyira felpörögve, hogy napközben nem tudok pihenni. 

2 megjegyzés:

  1. Ú, ezek a sztorik engem is teljesen kiakasztanak.. Én igyekszem kiverni őket a fejemből, egyébként asszem belebolondulnék, ha igazán belegondolnék.
    Az álmos-de-felpörgetett állapot meg nagyon ismerős :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom kiverni a fejemből, lassan távolodnak.

      Törlés