Ma megint megnéztem egy izraeli filmet, az a címe, hogy "Alma a pusztából" (תפוח ממדבר). Egy ortodox családban az apa férjhez akarja adni a kiskorúként kezelt 19 éves lányát egy özvegyemberhez három gyerekkel. Amikor a lány tiltakozik, rácsukja a szobaajtót, és mondja, hogy addig nem jöhet ki, amíg nem egyezik bele. A lány kimászik az ablakon és megszökik. Egy kedves ismerős ateista fiúval egy ateista kibucban köt ki. Mintha egy másik országba költözne. A többit nem mondom el, nézzétek majd meg.
A lakástulajnak mondom, hogy javítsa meg az erkély takarólapjait, a WC ülőkéjét. Ezt már hónapok óta mondom, mindig megígéri, de valahogy soha nem jut el ide. Most már ideges vagyok, nem érdekel, hogy ki nyer abban, hogy ki betegebb, a felesége vagy ő. Eddig mindig valamelyikük beteg volt. Ráadásul a nappaliban a légkondi nem hűt, csak keveri a levegőt.
Talán hallja, hogy vége a türelmemnek, jön. De nem az arab sráccal, akivel korábban jött, amikor valamit javítani kellett, hanem egy középkorú pocakos, kipás emberrel. Bszeder, nekem mindegy, kivel jön, csak csinálják meg, amit kell.
A tulaj dolgozik, a kipás munkása cigarettázik és nekem udvarol. Azt mondja, gyönyörű vagyok, és hogyhogy nincs párom, és menjek ki vele cigarettázni az erkélyre. Nem megyek bele a részletekbe, viszont nem megyek ki hozzá az erkélyre, mondván, elérhető akarok lenni, ha a tulajd akar valamit.
Ilyet még nem láttam. A tulaj dolgozik, a munkása nem. Nem nekem kellett volna neki mondani, hogy elérhető akarok lenni annak, aki dolgozik, hanem ha véletlenül én hívtam volna cigarettázni, akkor neki kellett volna mondania nekem.
A tulaj térdel a WC mellett, és szereli az új ülőkét. A régi mozgott, emiatt morogtam. Kérdezem tőle, hogy mi van az arab sráccal. Azt válaszolja, hogy nem dolgozik. Kérdem, a határ miatt? Néha a zöld vonal mögül nem tudnak az arabok átjönni dolgozni, mert túl szűk a keresztmetszet, és ahhoz képest túl sokan állnak sorban a határon. A tulaj válaszolja, hogy "nem, máshol dolgozik". Olyan erővel mondja, hogy elhallgatok, nem faggatom tovább. Van itt valami, amire kiváncsi vagyok, de nem tartozik rám.
Amikor elmennek, a kipás kérdez valamit, amit nem értek, de rávágom, hogy nem. Szerintem próbálkozott még egyet, hogy legyen köztünk kapcsolat. Elköszön, elmegy, én meg bezárom az ajtót mögötte, biztos ami biztos.
A prof ad egy telefonszámot, az egyetem lelki klinikájáét, de nevet nem tud mondani hozzá. Felhívom, női hang veszi fel, kedves, megbeszéljük kedd reggel 8-ra a találkozót. Ez nekem nagyon korai, de ez van. Kedd reggel odamegyek, egy nőt találok ott, akinek fogalma sincs, mit keresek ott, éppen az íróasztalát takarítgatja. Megkér, hogy várjak a folyosón. Ülök a levegőtlen, ablak nélküli helyiségben, és megy el a kedvem az egésztől. Aztán hív, úgy látszik letakarította az asztalát, és beszélgetünk. Még mindig nem érti, hogy mit keresek ott, mondja, hogy lehet, hogy a szomszédos részbe akartam menni. Innen kezdve már menekülnék, de az udvariasság visszatart. Végül lezárjuk a beszélgetést, és rohanok a szomszédba.
Ott két nagyon kedves férfi fogad, elmondom, hogy valakivel beszéltem, nőnemet használva, de nem kérdeztem meg a nevét. Találgatnak, hogy ki lehetett az, van éppen bent egy nő, de pont dolgozik valakivel. Ahogy beszélgetünk, egy ajtón kijön egy férfi, neki is elmondom, ki vagyok, mondja, hogy vele beszéltem. Kínos. Bemegyünk a szobájába, elmondom, mi járatban vagyok itt. Gestalt terapeuta vagyok, szeretnék valamit csinálni. Nagyon kedves, érdeklődő, aztán megegyezünk, hogy küldök önéletrajzot, és meglátjuk. Ez a hely sokkal kellemesebb, mint a másik.
Izraeli ügyfelem beszámol arról, hogy egy párterapeuta szétválasztja az ő igazi és nem igazi énjét. Igazi énjének azt tekinti, amikor kedves, és amikor indulatos, azt nem. Baromság. Ugyanaz az energia van benne, amikor lelkesedik valamiért, és amikor agresszív. Megkérdezi, voltam-e valamikor vad. Elmondok két dolgot az életemből, meghökken. Nem gondolta volna. Nem csodálom, amilyen komolyan tudok ülni a terápiás székben, én sem nézném ki magamból, hogy esendő ember vagyok.
Megint megyek Micikéhez tanulni. Rájövök, hogy már hiányzott a tanulás vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése