Különleges szombat

Ma különleges nap van. Szombat, születésnapom a polgári időszámítás szerint és apám jahrzeitja a zsidó naptár szerint. Kell ennél több egy napra?

Úgy döntöttem, hogy kádist mondok. Péntek este a szomszédos zsinagógában a női részen csak Rivka és én vagyunk. Ahányszor a gyászolók kádisa következik, mondom, és örülök, hogy tudom olyan tempóban mondani, mint a férfiak, nem maradok le nagyon. A kádis a legkevésbé sem szomorú ima, arámi nyelven van, az Örökkévaló nagyszerűségéről szól. Elégedett vagyok, jó érzésem van. 

Rivka meghív hozzájuk vacsorára. Örülök, szívesen megyek, spanyol bort viszek, ami azért is különleges, mert a férj családja spanyol származású. 

Várunk a család többi tagjára, közben Rivka mondja, hogy látta, hogy kádist mondok. Azt hittem, azt akarja megkérdezni, hogy ki után, ehelyett felvilágosít, hogy nőknek tilos kádist mondani. Leforráz a mondatával, mondom, hogy nem tilos. De, tilos. Nem tilos. De, tilos. Nem tilos. Itt elszakad a cérna, érzem, hogy megtelik az arcom vérrel, meleg lesz, olyan érzés, mintha valami ki akarna szakadni belőlem, de visszatartom erővel. Ami ki akarna szakadni belőlem, az nem tűrne nyomdafestéket, egyébként is a vendégük vagyok, így csak annyit mondok, hogy megkérdeztem, lehet kádist mondani. Ő: kitől kérdeztem. Én: rabbitól. Ő: pedig nem szabad, kérdezzem meg a helyi rabbitól. Megint visszatartom a reakciómat, mert nagyon arrogáns lenne. A semleges válaszom az lenne, hogy a halacha szerint, ha megkérdezel egy rabbit valamiről, akkor fogadd el, amit mond, akkor is, ha nem értesz vele egyet, és ne menj a következő rabbihoz ugyanazzal a kérdéssel. A kevésbé semleges, de még mindig udvarias válaszom az lenne, hogy már miért kérdeznék meg egy másik rabbit, ha egyet már megkérdeztem, és ha neki vannak kétségei, kérdezze meg ő a rabbit. Azt, amit legszívesebben mondtam volna, most nem írom le. Ő látva, hogy nem boldogul velem, annyit mond, hogy még soha nem látott nőt kádist mondani. 

Ez az első hiteles mondata. Eddig segítőkész mázba burkolta a kioktatási, győzelmi szándékát, érdektelenül és érzéketlenül arra, hogy mit élhetek meg. Ennél a mondatnál enyhül az indulatom. 

Ha szombaton, vagy amikor kádist mondok, vagy amikor bármilyen módon megmutatom magam, valaki kioktat, helyre tesz, akkor vagy tehetetlen vagyok, vagy - ami mostanában inkább jön - indulatos leszek, és ha uralkodom magamon, akkor nem bántom, hanem lerázom. Ez volt, amikor egy szombat után valaki elmagyarázta, milyen tragikus következményekkel jár, ha szombatot tartok, és most ez itt. Az ő rejtett agressziójuk nálam lefojtott agresszióvá válik. 

Mindez nem akadályozta meg, hogy örüljek ennek a szombatnak.