December 23.

Megint beleszerettem ebbe az országba. Ne kérdezd, miért, úgyis rájössz. Vagy nem.

Reggel aláírtam a szerződést az új lakásra. A lakás Givatajimban van, második emelet, két szoba, kis erkély, kicsi fürdőszoba felújítva, fura, hosszúkás, kopottas konyha. Az ingatlanos tárgyalt velük, lealkudott kétszáz sékelt, összeírtuk, hogy mi kell még bele, mindenbe belementek. 

Ma reggel megyünk a szerződést aláírni egy ügyvédi irodába, Tel Avivba. Az ingatlanos, Yael, mert ő vállal garanciát arra, hoy jó kislány leszek, én, és a tulajdonost képviselő házaspár. Yael rögtön kideríti, hogy ők is givatajimban élnek, ott nőttek fel, szegről-végről rokonok is. Miközben ő beszélget az asszonnyal, a két férfi és én hallgatunk. Gondolom, az ingatlanos érzékeli, hogy nincs egyensúly, és beszélgetésbe elegyedik a férfival. Már csak én nem beszélgetek. 

Az ingatlanos előzőleg azt mondta nekem, hogy fura neki azt kérni, hogy legyen csillár a nappaliban, és tükör a fürdőszobában. Az nem zavarta, hogy légkondit kérek a hálóba, és konnektort és ablakot a fürdőszobába, ablakot a konyhába, de a csillár és a tükör fura neki. Nem is korrigálta a szerződést ezzel az igénnyel. 

A találkozón szóba hozom. Mondom, hogy neki nem nagy szám ezeket beszerezni, de nekem a hiányos héberemmel, a hiányos tudásommal, hogy hol lehet ezeket beszerezni, és amiatt, hogy nincs autóm, szóval nekem nehéz, úgyhogy jöjjön és segítsen. 

A férfi megmenti az ingatlanost. Felajánlja, hogy vasárnap elvisz, és megveszünk mindent, ami még kell, olyat, amilyet szeretnék. Ámulok és örülök. 

Kifizetem az ingatlanost. Megdolgozott a pénzéért. Keresett, tárgyalt, alkudozott. Felveszem pénzt, de nem számolok az áfával, így kevesebbet vettem fel, mint amennyi kellett volna. Átszámolja úgy, hogy áfával annyi legyen, amennyi pénzem van. 

Este megyek Tel Avivba a zsinagógába tanulni. A buszon a sofőr valaki után szólt, hogy "mamale". Nézem, hogy milyen öregasszony után szól. Elfelejtettem, hogy a mami csak nálunk jelent öregasszonyt, itt a kedveskedő megszólítások közé tartozik, akár fiatalnak, akár öregnek, akár férfinak, akár nőnek. A "mamale" duplán kedveskedő, a -le végződés becézés. Egy fiatal nő hagyta a sofőrnél a visszajárót.

A tanulás, amire megyek azt a címet viseli, hogy mi a probléma a makkabeusokkal. Az ő sikerüket ünnepeljük a Hanukával. Kiváncsi vagyok, bár vannak elképzeléseim, hogy mi a baj velük. 

A zsinagóga zárva, de mivel előzőleg a Facebookon láttam, hogy van egy közös zenés és tanulós este néhány utcával odébb, odamegyek. Ott egy szakállas, fehér kipás férfi rám mosolyog és köszön. Zavartan visszaköszönök, mert nem emlékszem, hogy találkoztunk volna. Aztán mondja, hogy a Jakarban találkoztunk, nem? De, csakis ott találkozhattunk. Meglep, hogy emlékszik rám, nem hiszem, hogy az elmúlt egy évben egyszer is megszólaltam volna ott publikusan. 

Aztán kiderül, hogy ő rabbi, pont az ő siurjára megyek be. A mondanivalója lényege talán az, hogy ami az Édenkertben történt, az az egész emberiség problémája, de a részleteket, hogy miért is, nem értem. 

Tízkor eljövök, bár csak itt kezdődik a buli. Hazafelé olyan buszra szállok, amit egy fiatal, kövérkés arab vezet. Mindenkivel kedves, miközben hangosan szól érzelmes amerikai rockzene. Egy nő kérdez valamit, mondja neki, hogy ne aggódjon, majd szól. Lehalkítja a zenét, majd egy nő felszáll, és kérdezi, hogy hol a zene. Akkor visszahangosítja. Ezek szerint a rendszeres utazóknak már megvannak az igényeik. Mi kell annál jobb, hogy busszal száguldozok Ramat Ganban és közben John Lennont hallgatok?

Tegnap moziba mentem, a Pride című angol filmet néztem meg. Elégedetten állapítottam meg, hogy a brit angolságból sem értek sokkal többet, mint a héberből. Ezek szerint vannak esélyeim. 

December 23-a is különleges nap. Öt évvel ezelőtt ezen a napon műtöttek. Az nem rajtam múlt. Négy évvel ezelőtt ezen a napon alijáztam. Ez szándékos volt, fricska a ráknak. Most ezen a napon írtam alá a szerződést az új lakásra.