Az egyetemi órám előtt még el akarok menni pisilni, aztán a büfébe, hosszú kávét venni, amit itt amerikánónak neveznek, meg krumplis izét, aminek soha nem emlékszem a nevére, talán burekasz. Már haladok a WC felé, amikor megszólal a telefonom. A Haarectől hívnak, kedves női hang, érdeklődik, hogy miért mondtam le a megrendelést. Mondom neki, hogy nem tudok elég jól héberül, nem értem, de érteni akarom, ezért angolra váltottam. Nagyon megértő, és javasolja, hogy legalább a pénteki számot rendeljem meg. A pénteki szám van vagy két kiló, a politikán kívül művészet, elemzés, hétvégi mindenféle, ha mást sem csinálnék, mint ezt olvasnám, akkor is elmenne a hétvége.
Annyira meggyőző, hogy mondom, jó, aztán rájövök, hogy már most sem bírom megcsinálni mindazt, amit szeretnék, mondom, hogy nem, aztán megint ő a meggyőző stílusával, mondom, hogy jó.
A kávéra és a burekaszra már nem maradt idő.
Az órán kiscsoportos gyakorlás. Kérdezem, van-e kérdésük, van. Elkezdek héberül magyarázni, aztán áttérek angolra. Aztán gyakorlunk. A coach sokat beszél. leállítom, megkérdem, mit érez, mit gondol. Viszonylag egyszerűen elmondja, aztán elkezdi magyarázni. Azt javaslom, hogy mondja ezt el az ügyfelének, de ne magyarázza el. Nem sikerül. De legalább már nemcsak a tartalomra figyel, hanem arra is, hogy benne mi zajlik.
Aztán én dolgozom ugyanazzal az ügyfélle. Három dologgal megy el. Figyelni fog arra, hogy a testtartása milyen lelkiállapotnak felel meg, rájött, hogy ami témát fontosnak gondolt, abban már valójában van elképzelése, hogy hogyan zajlik, a harmadikra már nem emlékszem.
Óra után hárman a tanerők összeülünk, és megbeszéljük, hogy mi volt. Majd szóbakerülnek a választások. A prof azt mondja, boldog, hogy Bibi győzött, és olyan indulattal beszél Obamáról, Abu Mazenről, Livniről, hogy megkérdezem, miért is boldog. Azt válaszolja, hogy mert Bibi legalább tudja mindazt, amit ő most elmondott. Kérdezem, hogy 'és akkor mi van, ha tudja'. Ezzel válunk el.
Reggelenként rosszkedvűen ébredek. Valami túl sok, eláraszt. Ha futok, kevésbé, ha egész nap nem szólok senkihez, inkább, ha valakivel dolgozom. elmúlik. Gondolkodom, hogy mi lehet, ami túl sok. Amit csinálok, az nem. Aztán rájövök, hogy a szorongás. Valaki egyszer mondta, hogy nem az fáraszt, amit csináltál, hanem ami még előtted van. Pályázatot kell írnom, behívtak egy multihoz két másik ismert emberrel, hogy tanítsunk coacholni. Munkás az együttműködés kitalálása, határidős a dolog, ezért nehéz.
Eldöntöm, hogy lelassítok. Van két elintézni valóm a társadalombiztosítással, úgy döntök, hogy egyszerre csak az egyiket csinálom, és mindenre dupla időt hagyok, hogy ne legyen sürgetettség bennem. Ez segít. Délutánra jobban érzem magam.
Zoli a fészbukon posztolta Bibi győzelmére, hogy 'sok sikert'. Beírtam, hogy eztán még arrogánsabb lesz. Két jóember rám akadt, kiderítették, hogy félművelt vagyok, nem látom a valóságot, butácska megjegyzéseim vannak, nem ismerem a Tórát sem, a kóserről sem tudom, hogy micsoda, egyébként sem vagyok méltó vitapartner. Az ítéletek töménysége üt. Gondolkodom, hogy ne is reagáljak, ez nem az én szintem, vagy írjak valami durvát. Írtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése