Jókedv, rossz kedv

Nem tudom, hogy milyen kedvem van.

Volt egy megbeszélés, és utána J. azt mondta, hogy többször beszóltam neki. Én nem emlékeztem erre, és kérdeztem, hogy mikor. Erre mondott valamit, amit én tök zavarosnak éreztem, és már nem is emlékszem, hogy miket is mondott.

Aztán mondtam, hogy jól érzi, mert megváltozott a viszonyom hozzá. Még felhozta, hogy én azt mondtam, hogy haragszom rá, mert kétségbe vonta, hogy mindenki azt mondta, hogy nem akar velem dolgozni (ő nem volt ott). És szerinte nem mondta, nem mondhatta. Arra nem gondolt, hogy most is kétségbe vonta, amit mondtam.

Aztán míg én gondolkodtam, azt mondta, hogy szia, és ott hagyott.

És most nem tudom, hogy milyen kedvem van. Egyrészt elégedett vagyok, hogy ez előjött, másrészt az otthagyás nehéz nekem.

De mégis inkább jó kedvem van.

Zsinagóga, Műcsarnok

Felbosszantottam valakit a zsinagógában. Talán inkább megsértettem. Van egy nő, aki mindig nagyon készségesen leszedi az asztalt evés után. Most négyen kezdtünk beszélgetni, aztán ő elment leszedni az asztalt. Ezzel még nem is lett volna baj, de többször odajött, és kérdezett valamit a leszedéssel kapcsolatban. Ez idegesített, mert megakasztott a figyelésben. Amikor már harmadszor csinálta, akkor válaszoltam, és hozzátettem, hogy „de ne zavarj”. Így. Ennyit.

Nem igazán használt, mert később még odajött, és megkérte a velem szemben ülőt, hogy a táskáját adja oda. Ha megkerülte volna az asztalt, akkor elvihette volna a táskáját. Viszont egyre inkább sértettséget fejezett ki az arca. Gondolom, lassan esett le neki a tantusz.

Erről eszembe jutott egy modell, amit a Gestaltban használunk, de legalábbis én. Az erőforrásaidról, és a polaritásokról. Most leírom azt, ami rám igaz.

1.      Azt gondolom, hogy okos vagyok – ez az erőforrásom

2.      Az erőforrás eltúlzása: okoskodom – ez az aknám

3.      az akna fordítottja: butácska vagyok, de ha pozitívan akarom megfogalmazni, akkor nyitott – ez a fejlődési irányom

4.      az akna fordítottjának eltúlzása: készséges, mindenkit kiszolgáló – ez a kedvenc projekcióm, az, ami felbassza az agyamat, ha másnál észlelem

 Na, nekem ez a feltűnő készségesség, ami felbassza az agyamat.

Ha nem minden érthető, akkor kérdezz! 😊

Voltam a Műcsarnokban, megnézni a Balázs János kiállítást. Ő egy cigány művész volt, 1905-ben született, és 77-ben halt meg. 64 éves korában kezdett el festeni, és élete végéig festett. Kicsit Marc Chagall képeire emlékeztetnek a képek. Sehol nincs mosoly, és sok a zöld arc, úgyhogy a halál jut eszembe.

Van egy fal, ahol 8-10 kép van, három sorban, azaz kb. 30 kép van egymás mellett és alatt. Először azt hittem, nincsenek címek, de aztán láttam, hogy egy papíron van, „A felső sor balról jobbra:” és a címek sorban, aztán ugyenez a középső sorral, i tak dalse.

Végignéztem a képeket, aztán a TV felé fordultam. Van egy TV a teremben, amiben Balázs Jánosról van szó, de ezt nem hallani, csak két fülhallgató van, úgyhogy két embert hallja, mit beszélnek benne. A műsor elég hosszú, úgyhogy nehéz kivárni a sort. Nem voltak sokan, de nem jutottam hozzá a fülhallgatóhoz. Kérdeztem a múzeumőrt, hogy rajta van-e a youtubon a műsor, de nem tudta megmondani. Mérges lettem, eljöttem.

Felvillanyozódtam

Az egyik ügyfelemnek mondtam, hogy ne tegye le a pénzt, hanem adja a kezembe. Általában le szokta csapni, most nem, hanem letette az íróasztalomra.

Ezen teljesen meg volt lepve. Már korábban észleltem, hogy keveselli az összeget, mert ahhoz volt szokva, hogy amikor coacholtam, akkor a cége három számjegyű összeget fizetett nekem, és most tizenhármat kértem. Kérdeztem akkor, és mondta, hogy igen, keveselli. Kérdeztem, hogy emeljük fel, mondta, hogy igen. Azóta 15 ezret fizet. De most, hogy mondtam, hogy a kezembe adja, elmondta, hogy azt gondolta, hogy én szégyellek a pénzről beszélni, és megaláz, ha kézbe adja, ezért is, meg azért, mert ez személyes kapcsolat.

Mondtam, hogy ez nemcsak személyes kapcsolat, hanem üzleti is, és az megalázó, ha csak úgy lecsapja. Úgyhogy most felvette a pénzt az asztalról, és a kezembe adta. Majd máskor talán arra is fogom tanítani, hogy ilyenkor nézzen a szemembe.

Vigyáztam az unokáimra. Most volt talán először, hogy egyedül voltam velük. Nagyon élveztem, teljesen felüdültem tőlük. A Réka nagyon segítőkész volt, kicsit talán túlságosan is, mindenképpen ő akarta Martinra adni a pizsamát, de fordítva. Amikor rájött, akkor rám hagyta. Martin beteg volt, aludni akart, de amikor ráadtuk a pizsamát, magához tért, felélénkült, és ugrált az ágyon. Nagyon jó élmény volt, teljesen felvidultam tőlük.

Voltam a Fogyasztóvédelemnél, mert az Elmű, ill. valami végrehajtók  1600 forintos tartozás után 24 ezer forintot akarnak fizettetni. Mivel szétbontották a központi fogyasztóvédelmet kerületiekre, először elmentem oda, onnan átutaltak az V. kerületihez, mert közművekkel van dolgom. Ott egyrészt azt mondták, hogy két hónap, mire válaszolnak, amire én teljesen elhűltem, hogy ilyen hosszú ideig tart. Aztán a nő elkezdte kérdezgetni, hogy mit csináltam, és rögtön mondta, hogy nem azt kellett volna csinálni, hanem … Ezt háromszor csinálta, mire emelt hangon mondtam, hogy nem azért jöttem, hogy kioktasson. Ő azt válaszolta, hogy nem akar kioktatni, hanem segíteni. Mire én ugyanazzal az indulattal: az nem segít, ha azt mondja, hogy mit kellett volna tennem múlt időben. Erre elhallgatott.

Felment a kolléganőjéhez, hogy megkeresse az irataimat, mert a VIII. kerületiek tovább küldték. Vártam kint, és teljesen felvillanyozódtam. Jól éreztem magam, már a nőre sem haragudtam többet. Amikor visszajött, és mondta, hogy március 23-áig kapok választ, már meg sem lepődtem, kedvesen megköszöntem, és elköszöntem tőle.

Most éltem át igazán, hogy milyen jó, ha rögtön lerendezzük a haragunkat/sértettségünket, és nem kell tovább hurcolnunk.

Vegyes: fájdalom, fáradtság, harag --Öröm

P-sal elmentem megnézni A létezés eufóriája c. filmet. Utána beszélt a kormányból valaki, és teljesen meglepett azzal, hogy azt mondta, a magyar közigazgatás nélkül nem gyilkoltak volna le annyi zsidót. Azt hittem, partizánkodik. Aztán kiderült, hogy a kormány politikája változott meg ilyen értelemben.

Még így is örültem, hogy elkezdődik a magyar felelősségvállalás. Az ATV-ben Rónai Egon azt kifogásolta, hogy úgy fogalmaztak, hogy nem védte meg a magyar állam a zsidókat, meg hozzáteszem a cigányokat sem. És aztán Gábor Györggyel arra jutottak, hogy saját magától, vagyis a magyar államtól nem védte meg őket.

A közvetlen rokonságomból két unokatestvérem veszett oda az édesanyjukkal együtt. Az egyik 13-14 éves volt, a másik 15-16. Időnként eszembe jutnak.

A múlt heti coaching tréning után annyira fáradt voltam, hogy csütörtökön rossz kedvem volt. Örülnöm kellett volna, mert jól sikerült a program, de nem tudtam örülni. Most már ideje, hogy abbahagyjam. Most két coaching ügyfelem van elvileg, akik pro bono ügyfelek, de most egyik sem jön. Az egyik vidéki, a másik nagyon elfoglalt.

Egy kissé aggódom amiatt, hogy négy évig fogom tanítani a terápiás csoportot, vajon hogyan fogom bírni.

Nekem kellett volna megtalálnom egy forgatókönyvet, akivel voltam hospitálni, az rám tolta. Én mindent megnéztem, nyomát sem találtam. Dühös lettem, arra, aki rám tolta, aztán azt gondoltam, hogy bármikor kiléphetek ebből a csoportból. D. azt mondta, hogy lehet, hogy ott sem voltunk. Ennek örültem, hogy segít kimenteni ebből a helyzetből.

Azt hiszem, még mindig nem bocsátottam meg nekik, hogy nem akartak korábban dolgozni velem. Azon gondolkodom, hogy meg kellene-e bocsátanom, vagy benne maradni a sértettségben. Egyedül D. mondta akkor, hogy szégyelli magát. Ezt úgy tekintem, hogy bocsánatkérés. A többiek azóta sem. Persze én sem jelzem, hogy ezt várnám. 

Marad a lehetőség, hogy kilépjek.

Kicserélték a vízórát. Október óta kínlódtam a cserével. Egy csomó pénzem ráment, és idegességem. De most végre megvan 8 évre. Hurrá!

Nincs kedvem ...

Nincs kedvem a munkanapokhoz. Pedig nincs sok dolgom. Holnap csak fel kell hívnom a vízóracsere kft-t, hogy kihívjam a szerelőket, mert át kell szereltetnem a vízórát. De ettől fázom.

Marci azt mondta, hogy ha már háromszor használom a Zsigmondy kártyát, akkor már megtérül. Úgyhogy három nap egymás után elmentem az uszodába. Kb. annyi volt a fele ár, mint amikor rendszeresen jártam.

A medencében egy középkorú nő, aki egy másik nővel úszott és beszélgetett, rám szólt, hogy nem jó helyen úszom. Mert jobboldalon kell úszni mindkét irányban. De ezt olyan kísérőszavakkal fűszerezte, mint gyagyás és agyalágyult. Erre nem szóltam egy szót sem. Amikor megint szólt, mert középen úsztam, akkor utána úsztam, és kérdeztem, hogy észrevette-e, hogy ő is középen úszott. Mondta, hogy igen, mert más is rossz helyen úszik, mint én. De ekkor már nem tette hozzá a fűszerező szavakat.

Még sokáig bosszankodtam, de aztán gondoltam, hogy szegény, sokat bosszankodhat, mert gyakorlatilag senki nem úgy úszik, ahogy ő jónak találja. Aztán megnyugodtam.

Szilveszterkor volt egy üveg pezsgőm, de 11 felé annyira álmos lettem, hogy inkább lefeküdtem. A gyerekeknek írtam, hogy nehogy megijedjenek, ha nem válaszolok. Lefeküdtem, és rögtön elaludtam. Másnap úgy ébredtem, mint más vasárnapon. Elmentem futni, aztán dolgoztam az emailjeimmel. És arra jutottam, hogy nincs kedvem a munkanapokhoz.

Ismét Dvár Toráh

Ismét tartottam Dvár Torát. Az apám emlékére. Annyit hezitáltam rajta, hogy kicsúsztam az időből, és csak azért tudtam a halálának évfordulójához közel mondani Dvár Torát, mert valaki visszamondta.

Sokat készültem rá. Olvasok sok mindent, és ha elkap az ihlet, akkor választom ki a témát. Úgyhogy ez nem egyszerű. Ihlet nélkül nem tudom. De még így is izgulok előtte. Hogy elég jó lesz-e.

Most ugyan sok téma lett volna a Smot hetiszakaszában, de három kicsi témát választottam, és amikor kiválasztottam, elégedett voltam, mert mind a hármat közel éreztem magamhoz.

Úgy vezettem föl, hogy apám emlékének ajánlom a tanulást, akit nem is ismertem, mert négy nappal korábban halt meg, mint ahogy születtem, és egyébként ateista volt, de mégis úgy érzem, ő vezetett vissza a zsidó közösséghez. Azt nem mondtam, hogy ehhez a közösséghez, vagy azt sem, hogy egy vallási közösséghez, de a zsidósághoz igen.

Akkor most leírom a három „szösszenetet”, amikről beszéltem.

1.      1. Mózes miért volt birkapásztor negyven évig? Az Örökkévaló többeket megtett birkapásztornak, hogy kiderítse, jó vezető lesz-e. Itt megkérdeztem, hogy kire emlékeznek, hogy birkapásztor volt. Bemondták Jákovot és Dávidot. Valaki Sault is bemondta, de őróla nem tudtam, hogy az volt. Amikor Mózes vezette a birkákat, az egyik elrohant. Mózes szaladt utána, és látta, hogy a birka egy tóhoz rohan, és szomját oltja. Odament, és amikor a birka befejezte, a vállára vette, mondván, hogy „biztos fáradt is vagy”. Ebből lehetett tudni, hogy együttérző, figyelmes vezető lesz.

2.      2. Van egy kifejezés, amit nem lehet lefordítani magyarra. A magyarban csak múlt, jelen és jövő idő van, de az óhéberben nincsenek ezek az idők, hanem van befejezett és befejezetlen, azaz folyamatos alak. Amikor Mózes megkérdi az Istent, hogy ha a nép megkérdezi tőle, hogy kivel beszélt, mit mondjon, mi az neve. Az Örökkévaló azt válaszolja, hogy  echje aser echje (אחיה אשר אחיה) leginkább azt fejezi ki, hogy vagyok, aki voltam, vagyok és leszek. Erről Rambam (1135-1204, https://en.wikipedia.org/wiki/Maimonides) azt mondja, hogy azt jelenti, hogy a létezése imperatívusz, nem feltételekhez kötött, mint a miénk. Rási (1040-1105, https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1si) pedig azt, hogy a jelen szükségletekben éppúgy, mint a jövőbeli üldöztetésekben is velünk lesz.

3.      3. Ez már átvezet a harmadik szösszenethez. A csipkebokor Mózes előtt égett, de nem hamvadt el, nem semmisült meg. Ebből a rabbik azt a következtetést vonták le, hogy minden nehézség ellenére az egyiptomiak a zsidókat nem tudják elpusztítani. (Midrás Rabah)

Ezt tovább tudjuk vinni a történelemben: minden pogrom ellenére nem tudják a zsidókat kiirtani. עם ישראל חי

Amikor mondtam ezeket, egyszercsak olyan csönd lett, hogy nehezen kifejezhető. Senki nem mozdult, mintha a lélegzetük is elállt volna. Még a gyerekek sem nyüzsögtek. A végén körülnéztem, és mondtam, hogy ’sabat salom’, ezzel jelezve, hogy befejeztem. Akkor mindenki megmozdult.

Még másnap reggel is azzal az örömmel ébredtem, hogy jól sikerült. Most már kezd halványulni, úgyhogy gyorsan leírtam az élményeimet.

A karácsony első napja

Marciéknál ebédeltem. Örültem, hogy meghívtak, mert egyedül lettem volna, és a karácsony nekem még mindig a családról szól, bár nem fűződnek hozzá nagyon kellemes emlékeim. 

Utána gyalogosan hazamentem, de annyit ettem, hogy nem gyalogoltam le a telítettségemet az úton. Úgyhogy elhatároztam, hogy elmegyek futni. De mivel kezdett sötétedni, ezért nem a Ligetbe mentem, hanem az Orczy kertbe, amit a gyerekkorunkban Asztalos János ifjúsági parknak neveztek.

Most utánanéztem a Gugliban, hogy 56 októberében a tömeg meglincselte Asztalos Jánost, aki a Pártházat védte. Nem csodálom, hogy nem akarunk rá emlékezni.

Most csak másfél km-t futottam, mert nincsenek azok az útkereszteződések, ahol le szoktam lassítani, és ennyitől már kifulladok. Majd talán később növelem. De nem biztos. Ahogy jól esik.

A születésnapomon volt a szervezet évvégi bulija. Ezen megünnepeltek. Az ügyvezető felköszöntött, még virágot is adott, és Orákulumnak nevezett a Mátrix című filmből. Ezt nekem már korábban is mondta, hogy olyan vagyok mint az Orákulum, de már csak haloványan emlékszem a filmre.

Én meg mondtam, hogy ennyien még soha nem ünnepeltek. A Facebookon is valaki felköszöntött születésnapomra, és aztán egy csomóan. Nagyon jól esett. Pedig mindenhol, ahol csak lehetett, kitöröltem a születésnapi dátumot, talán csak a Linkedin-en nem tudtam.

M. kérdezte, hogy a kislány, akit kisegítettem, felhívott-e, hogy visszaadják a pénzt. Én teljesen elfeledkeztem róla. Nem hívott fel, és most már nem is bánt a dolog. Örülök, hogy egy pillanatra örömet okozhattam a családnak. És most sajnálom a kislányt, akinek 15 éves kora ellenére koldulnia kell. Lehet, hogy mégis csak kellene munkát adnom neki? Felajánlotta, hogy takarítana nálam.