Régen küldtem Új Kelet cikket ... Anna, a nagymama

Kedves Ilona!

Van két unokám, egy hétéves és egy négyéves, fiú mind a kettő. Nekem is fiaim voltak, de azok sokkal jólneveltebbek voltak. Az unokáim össze-vissza esznek, ami nem kell nekik, azt otthagyják, ha rendre utasítom őket, úgy tesznek, mintha meg sem hallanák, főleg a nagyobbik. Visszafeleselnek, nem raknak rendet maguk után, szóval neveletlenek. Amikor én voltam gyerek, nem válogathattunk, és úgy volt rendjén, ahogy a felnőttek mondták. Amikor szóvá teszem a menyemnek, hogy nem jól neveli a gyerekeket, azt válaszolja, hogy már nem olyan időket élünk, mint az én időmben. Nem tetszik, ahogy neveli a gyerekeket, de nem tudok mit tenni.

Kedves Anna!

A levele felveti azt a kérdést, hogy mi kell ahhoz, hogy egészséges felnőttek és jó emberek váljanak a gyerekekből. Ezért most kicsit hosszabban válaszolok arra, hogy a mai lélektan milyen szülői magatartást támogat.

Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttekké váljunk, szükségünk van a szüleinkre, és szükségünk van arra is, hogy el tudjunk válni tőlük. Szükségünk van a korlátokra, amelyek biztonságot nyújtanak, és szükségünk van a szabadságra, amelyben megtanulhatunk rugalmasan alkalmazkodni az élet igényeihez.

 Nézzük, hogyan néznek ki ezek az egymásnak ellentmondó szükségletek a gyakorlatban. A még csak mászni, vagy alig járni tudó csöppség magában játszik, időnként odamegy a mamához, az ölébe ül, aztán lekászálódik és újra magában játszik. Szüksége van arra, hogy egyedül játszhasson, de arra is, hogy amikor igénye van társaságra, akkor a legnagyobb biztonságot jelentő anya ott legyen. Az idő, amit anya nélkül tud tölteni, egyre hosszabb, a távolság tőle egyre nagyobb, azaz építgeti az önálló életét. Ha ebben zavar támad, pl. a szülők valamelyike folyton foglalkoztatni akarja, akkor kialakul egy olyan függőség, hogy a szülő nélkül nincs élet. Ez felnőttkorra is megmaradhat, és ekkor látjuk azt, hogy felnőtt ember nem igazán tud elszakadni az anyjától, mindig szüksége van a közelségére.

Ha a zavar olyan módon következik be, hogy az anya sokszor nem elérhető, amikor a kicsi gyereknek szüksége van rá, akkor vagy hasonló függőség alakul ki, vagy nehézség abban, hogy a gyerek, később a felnőtt intim kapcsolatban legyen valakivel. Az, hogy az anya nem elérhető, érthető úgy is, hogy fizikailag nincs jelen, de úgy is, hogy valamilyen problémája miatt nem tud a gyerekre figyelni, lelkileg nincs jelen.

Az optimális az, ha az anya a legtöbbször elérhető a kicsi számára, de nem mindig. Így a kicsi megtanulja, hogy az anya egy külön személyiség, de azért többnyire érte van. Ez segíti az önállósulását, felnőtté válását, abban a tempóban, amilyenre szüksége van.

A másik fontos feltétel az egészséges felnőtté váláshoz a keretek és a szabadság egyidejű megléte. A keretek, mint a rendrakás evés vagy lefekvés előtt, meghatározott időben történő étkezés, fürdés, lefekvés biztonságot nyújtanak, és azt a tudatot, hogy az élet megtanulható. Ha túl merevek a szabályok, akkor fontosabbakká válnak az életnél, és ez a céljával éppen ellentétesen, korlátozza az életképességet, ugyanis csak bizonyos feltételek között tud majd az így felnőtt gyerek élni. Olyan feltételek között, amelyek esetén fenn tudja tartani a merev szabályokat.

A szabadság a gyereknek ahhoz kell, hogy kísérletezhessen, elkövethessen hibákat, és közben megtanulja, hogy mi működik, mi nem, és rugalmasan tudjon alkalmazkodni a változó körülményekhez, azaz kreatív legyen. A mai, gyorsan változó világban szinte az életben maradás feltétele az, hogy kreatívan tudjunk alkalmazkodni.

Már ez az utolsó mondat is utal arra, hogy különböző körülmények között némileg más megközelítésű nevelésre van szükség, vagyis a korlátok és szabadság, elengedés és kötődés más-más arányaira. Amikor szegénység van, akkor mindent meg kell enni a gyerekeknek, amit eléjük raknak, hogy minden szükséges tápanyaghoz hozzájussanak. Amikor a külvilág ellenséges, nem befogadó, akkor az életben maradást segíti, ha engedelmes, a szabályokat mindig követő emberekké nevelik őket, ehhez többnyire fegyelmező, fizikai vagy lelki kényszert alkalmazó nevelőkké válnak a szülők. Amikor a szülők fizikailag vagy lelkileg távol vannak, munka, betegség, vagy bármilyen más okból, akkor a gyerek korán felnőtté válik, ami jó a túléléshez, bár nem jó az élethez.
 
Ebből is látszik, hogy valóban nem az a jó, ha a mai szülők pontosan úgy nevelik a gyerekeiket, mint az ő szüleik, nagyszüleik. Ugyanakkor ha Önnek tisztelettelibb kapcsolatra, az Ön lakásában nagyobb rend megtartására van igénye, ez – koruknak megfelelő mértékben -, elvárható a gyerekektől. Mivel Izraelben vagy Magyarországon a mai gyerekek többsége sokkal könnyebb körülmények között él, mint a harminc vagy ötven évvel ezelőtt élt gyerekek, ezért tovább maradnak gyerekek is, vagyis fegyelmezettségben később érnek el ugyanarra a szintre. Ezt viszont ellensúlyozza, hogy együttműködőbbek, mert a felnőttek is megértőbbek és együttműködőek velük.