Új Kelet cikk - mesélni vagy nem mesélni ...

Kedves Ilona!

Szomorú szívvel nézem a magyarországi eseményeket a televízióban és néha elfog a félsz, hogy ugyanaz megismétlődhet az unokáimmal és a dédunokáimmal, ami velünk történt a II. világháború idéjén. Soha nem akartam ijesztgetni őket, szomorú szívvel, de magyar gyökereimhez ragaszkodva alijáztam 1949-ben és ha néha meséltem is nekik Magyarországról, azt leginkább pozitívan tettem. A rossz élményeket igyekeztem magamban eltemetni és ma is inkább átsiklok felettük, mert úgy érzem ez a kulcsa annak, hogy új életet tudtam kezdeni itt Erec Izraelben. A napokban azonban komolyan elgondolkoztam azon, hogy megosszam az óhazában maradt családommal a legrémesebb élményeimet és figyelmeztessem őket arra, hogy az események kísértetiesen hasonlítanak az 1930-as évek végén történtekhez, csak attól félek kinevetnének, ráadásul a régi sebek feltépése nekem is sok fájdalmat okozna. 92 éves vagyok, lélekben talán még erős, de testileg már rozoga. Mit tanácsol?

Bella/Ashdodról


Kedves Bella!

Szomorúságában is szép a levele. Árad belőle a gondoskodás, féltés. Elért ahhoz a ponthoz, amikor úgy gondolja, hogy figyelmeztetnie kell, és ugyanakkor nem akar ijesztegetni sem. Az, hogy próbálta eltemetni a rossz élményeket, kiváló túlélési bölcsességnek bizonyult, és ezért nagyon jó, hogy alkalmazta. Ugyanakkor most lehet, hogy már túl kell lépni rajta.

Nézzük először a magyarországi helyzetet. Valóban, a  korábban alvó, rejtett antiszemitizmus újraéled. Amikor már a parlamentben lehet vérvádat emlegetni, és amikor a rendőrség vádemelés nélkül lezár olyan ügyet, ahol zsidók megölésére szólítanak fel, akkor ez üzenet azoknak a hétköznapi antiszemitáknak, akik csak a hatalom engedélyére várnak, hogy zsidókat bánthassanak. Így, ha csak a magyarországi helyzetet nézzük, az aggodalma jogos. Ráadásul a gazdasági helyzet várhatóan továbbra sem javul, ami szintén a bűnbakkeresésnek kedvez, és ez mindig is megtalálta a zsidókat.

Ami lényeges különbségnek látszik a harmincas évekhez képest, az az, hogy Európában ma nincs olyan ország, ahol a hatalom bevallottan antiszemita lenne, és örömmel támogatná az ilyen magyarországi fordulatot. Egy náci ország támogatása nélkül nem életképes a magyar antiszemitizmus, nem tud ugyanoda eljutni, mint a negyvenes években. Ezért nyílt antiszemitizmus a hatalomban lévőknél csak elvétve fordulhat elő, meggyőződésem szerint nem történhet meg ugyanaz, mint az Önök korában. Ez nem zárja ki, hogy Magyarország nehezen élhető hellyé válik zsidók számára.

Nézzük, mit tehet Ön. Megértem, hogy önmagát sem akarta felzaklatni a fájdalmas emlékekkel, és azokat sem akarta megijeszteni, akik nem élték meg azokat. Most akkor tesz jót velük, ha legalább valamennyit elmond nekik. Elképzelhető, hogy mindet nem lehet elmondani, de valamennyi konkrétumot tudniuk kell. Ha nem beszél róla, a második, harmadik generációnak akkor is a zsigereiben van a szörnyűség tudattalan tudása, és az ezzel járó szorongás. Csak a nagymama konkrét történései lesznek nekik újak, és emberközeliek, túl a történelemkönyvből, regényből, kiállításon megismert és átélt eseményekkel.

Tart attól, hogy kinevetik. Ha így lenne, ugyanabban a “nem látom, tehát nincs” hitben lennének, mint azok a zsidók, akik Magyarországon maradtak védtelenül. Mint az én nagyapám, aki a harmincas években magyarosította a nevét, mintha ezzel megvédhette volna magát.

Így én azt javaslom, hogy kezdeményezze a beszélgetést. Talán jó, ha előkészíti azt, előre mondja, hogy aggasztják Önt az ottani események, és hogy azt is gondolja, hogy nekik, akik az Ön rokonai, leszármazottai, joguk van tudni arról, mi történt Önnel, és most érkezett el az idő, hogy beszéljen róluk. Ha ezt mondja, meg fogja látni, mennyire nyitottak arra, hogy meghallgassák Önt. Fontos, hogy tudják, nem vígasztalást vár, Ön már megtette a lelke megnyugtatására, amit tehetett, most tovább akarja adni, ami rájuk tartozik. Lehet, hogy több beszélgetésre van szükség, nem egyre. Ha a távolság és a történetek érzelmi nehézsége miatt nem valósítható meg az egyszeri vagy többszöri beszélgetés, akkor megoldás lehet, hogy Ön magnóra mondja, és azt küldi el a magyarországiaknak.

Ha elég erőt érez magában, beszéljen az emlékeiről, és tudja, hogy amikor túlságosan felzaklatják az emlékek, bármikor abbahagyhatja. Bármennyit ad át, olyan tudás birtokába kerülnek, amit joguk és kötelességük tudni.