Ünnep előtt

Bunkó voltam. Evőeszközt akartam pészachra venni, és a piac mellett betértem egy boltba, ahol már korábban szuperolcsón vettem ezt-azt. Keresgéltem, evőeszköz nem volt, ellenben mérhetetlenül sok művirág és műbarokk bútor, meg ilyenek. Végül vettem néhány gyertyát, és kis poharat. A pénztároslánnyal már a boltba menet összemosolyogtunk, és amikor fizettem, és jöttem el, nagyon jófej akartam lenni, és mondtam héberül, hogy boldog ünnepet. Aztán majd elsüllyedtem szégyenemben. Arab volt, az öltözete szerint. Utálom, amikor nekem még azok is boldog karácsonyoznak, akik tudják, hogy nem ünneplem. Bunkóságnak tartom. Na, ezt csináltam most én is. Az utcán battyogva gondolkodtam, hogy visszamegyek bocsánatot kérni, de aztán nem mentem, azt hiszem, ez még inkább zavarbaejtő lett volna mindkettőnknek. Így meg hozom magammal a szégyent.

A lakástulajdonos ügyvéd testvére végre megértette, hogy új bevándorlóként már csak idén tudom visszakapni a helyi adót, de ehhez át kell írni a szerződést, úgy hogy nemcsak a lakótársammal, hanem velem is szerződik. Így vissza tudom igényelni a helyi adó felét. Lakótársammal jöttünk el az irodájából, amikor mondta, hogy a maradék fél helyi adót felesben fizessük. Azaz ne az legyen, hogy én nem fizetek, ő igen, hanem fizessük együtt. Annyira megdöbbentem, hogy szóhoz sem tudtam jutni, néztem rá csodálkozva, ő meg magyarázta, hogy ez a szokás, ő is így csinálta, amikor új bevándorló volt. Aztán még elmagyarázta, hogy hónapról hónapra nézzem meg, milyen jogaim vannak, nehogy lemaradjak valamiről. A gondos tündér. Továbbra sem igen jutottam szóhoz, aztán kinyögtem egy okét. Azóta nincs nagyon kedvem társalogni vele.

Takarítok pészachra. Az erkély külső, lapocskákból álló falát (ld. a képen) három nap alatt tisztítottam meg, kívül-belül. Utoljára a nagyját én tisztítottam, amikor ideköltöztem, előtte szerintem évekig nem mosták le. Kidolgoztam egy eljárást, a kellékek négyfokú létra, egy kifejezetten erre kitalált szivacsos villaszerű valami, egy súrolószivacs, egy puha rongy. A létráról csak a legfelső lapocskát nem értem el. Kiszámoltam, 660 létrafokot másztam meg közben. Azért tartott három napig, mert amikor már nagyon kezdtem unni, abbahagytam, másnap folytattam. A konyha még hátravan.

Az egyik lehetséges kliensemmel sehogy nem akar összejönni a munka. Mindig telefonál, hogy mennyire akar velem találkozni, aztán amikor megbeszéljük, eltűnik. Aztán megint hív, hogy de most már aztán nagyon, hívjam vissza, visszahívom, nem veszi fel. Kiváncsi vagyok, meddig fogjuk ezt játszani. Az a vicces, hogy a témája ugyanez, valamit nagyon akar, de sehogy nem akar összejönni. Mindig elámulok, hogy a téma mennyire megjelenik itt és most.

Hívtak Bécsbe egy munkára, már eldöntött időpontra. Még aludtam, amikor szólt a telefon, felvettem, igyekeztem nem félálmos hangon beszélni, örültem, hogy megértem, mit akar, bemondtam a napidíjamat plusz a repülőjegy árát, akkor egy kis csönd következett, mondta, hogy egyeztet. Később jöttem rá, hogy ez éppen akkor lenne, amikor itt tanítok kétszer az egyetemen. Úgyhogy azt gondoltam, ha nem adják meg, amit kérek, akkor inkább maradok, és tanítok itt ingyen. Aztán kaptam egy emailt, hogy ahhoz igazítják az időpontot, amikor amúgy is utazom, gondolom, legalább a repülőjegyet meg akarják spórolni.

Hát, így telnek a napjaim.