Új Kelet - a nyugdíjas

Kedves Ilona!

Elkeseredettségemben írok Önnek. 68 éves vagyok, egy ideje már a nyugdíjas lét "örömeit" élvezem, de a várva várt szabadságból csak annyit érzek, hogy egyre több testi nyavajámra derül fény, optimizmusom megkopott, türelmetlenné és aggódóvá váltam. Elvileg nincs okom panaszra, a nyugdíjunkból kényelmesen kijövünk a párommal, a gyerekeink már kirepültek, segítségre ritkán van szükségük, de ahelyett hogy örömömet lelném abban, hogy elmúlt a mindennapos hajtás, csak tompaságot és tehetetlenséget érzek, engem valahogy nem ért el a szabadság gyönyörűsége. Öreg cimboráim néha elhivogatnak különféle klubbokba, ritkán elmegyünk horgászni is, de ma már ezek a korábban sok örömet okozó tevékenységek is idegesítenek. Legszívesebben délig aludnék, aminek persze böjtje van, mert aztán minden csontom fáj amikor felébredek, ráadásul éjszaka még véletlenül se jön álom a szememre. A párom jóízűen fújja a kását mellettem, olyankor ez is idegesít. Folyton veszekszünk, úgy érzem nem vagyok már jó semmire. Mit kezdhet magával egy ilyen öreg legény?

Asher Ashkelonból


Kedves Asher!

Bár ezzel kevesebbet foglalkoznak, a nagyon tevékeny életből hirtelenül a nagyon nyugalmasra váltás ugyanúgy hordoz veszélyeket, mint maga a túlhajszoltság. Amíg éjt nappallá téve csinálunk valamit, addig nem foglalkozunk a testi nyavalyáinkkal, annyira nem, hogy nem is igen érezzük őket. Ráadásul ilyenkor nemcsak panaszkodhatunk, hogy mennyire elfoglaltak vagyunk, de közben büszkék is lehetünk, hiszen szüksége van ránk a világnak. Nem is gondoljuk, hogy ez a tudat, mármint az, hogy mások érdekében, mások számára tesszük a dolgokat, mennyi életerőt ad, mennyire életben tud minket tartani.


Csakhogy eközben a testi bajok a figyelmünk nélkül is felhalmozódnak. És ami ennél még nehezebben dolgozható fel, hogy amikor nyugdíjba megyünk, visszavonulunk valahonnan, ott az élet zajlik tovább, de most már nélkülünk. Kiderül, hogy a rengeteg munkánk, áldozatvállalásunk talán fölösleges is volt, mi magunk pótolhatók vagyunk. Olyan érzés, mintha fölöslegessé váltunk volna a világban. Ha valaki önmagát úgy határozta eddig meg, mint aki hasznára van a világnak azzal, amit tesz, ez a helyzet és ez az érzés most a világ végét jelentheti.

A fentiek elég okot adnak arra, hogy ne legyen kedve felkelni, minden ingerelje, és ne találja a helyét. Talán meglepően hangzik, de ez most kiváló lehetőség arra, hogy ránézzen élete eddigi értelmére, és foglalkozzék kicsit azzal, mivégre is van e Földön. Vajon tényleg az volt-e a legfontosabb dolog, amit eddig csinált. Vajon nincsenek-e olyan időtöltések, amelyekre sose futotta az idejéből, energiájából, és amelyekkel önmagának vagy a környezetetének akart örömet szerezni. Ne siessen, ez a rosszkedv, ami most van, segíthet abban, hogy valami egészen izgalmasat találjon, amely úgy fogja meghatározni a további életét, mint az eddigit a munka és a gyereknevelés.

Mindeközben nem kell szenvednie. Ha idegesíti a felesége szuszogása éjjel, menjen a nappaliba. Egyébként se maradjon ágyban, ha nem tud aludni. Az ágy két dologra szolgál, alvásra és szexre, ha nem a kettő valamelyikével van elfoglalva, akkor hagyja ott, menjen a nappaliba, nézzen TV-t, fejtsen keresztrejtvényt, vagy böngésszen az interneten, és közben igyon meg egy sört, ha szereti.

Ha hasznosnak akarja érezni magát, és így élvezni az életet, nézzen körül, melyek azok a dolgok, amelyek kimaradtak az életéből. Lehet, hogy a közeli kórházban vagy szociális otthonban örülni fognak, ha önkéntes munkára jelentkezik. Ha tanulni akart korábban, pl. nyelvet vagy masszázst vagy bármit, járjon utána, hol és hogyan lehet ezeket tanulni. Ha vannak unokái, derítse ki, hogy nem éppen arra vágynak-e, hogy elvigye őket állatkertbe vagy kirándulni.

Kiváló pillanat ez, hogy korábbi megszokott, és talán be is szűkült életét kitágítsa. Higgye el, sok minden van még, ami éppen Önre vár, és elég fiatal ahhoz, hogy váltani tudjon egy most már szabadabban megválasztott életre.