Új Kelet - Mélabú vagy depresszió

 Azért írom a címsorba az Új Keletet, hogy ha ezek a cikkek nem érdekelnek, rögtön tudd.

Kedves Ilona!

A férjem miatt írok. Én hat éve jöttem ki Izraelbe, egy pár éve ismerkedtünk meg, barátokon keresztül. Vidám, nyitott fiatalembernek ismertem meg, aki örömét lelte a tanulásban, a sportolásban. Kíváncsi volt a világra és az emberekre. Mindenki nagyon kedveli, rengeteg barátja van. Nem is csoda, hogy engem is hamar levett a lábamról.
Egy éve házasodtunk össze, csodálatos mézesheteink voltak, csak úgy ragyogtunk a boldogságtól! Egy pár hónapja azonban mintha kicserélték volna. A nyár közepén elkezdett egyre ritkábban eljárni otthonról. Már nem volt kedve találkozni a barátainkkal, egyre többször fordult elő, hogy nem vette fel a telefont amikor az ismerősei keresték. Otthon ült, nem egyszer éreztem, hogy éjszaka csak forgolódik az ágyában - alvás helyett.
Eleinte azt hittem, mindez csupán átmeneti változás - hiszen most váltott munkahelyet azért, hogy eltarthassa a családot, ami B''H hamarosan növekedni kezd majd. Az új cégnél sokkal kevesebb kihívás éri, kevésbé lehet kreatív, de sokkal nagyobb anyagi biztonságot jelent.
Nem igazán tudom, mit kellene tennem - beszélgessek vele többet? Kényszerítsem őt a kimozdulásra? Legyek türelmes vagy inkább követeljek változást?

Előre is köszönöm a segítséget!

Miri


Kedves Miri!

Érthető, hogy aggasztja férje állapota, amelynek nem látja okát, és nem tudja, mit is tehet a változtatásért.

Az életünket változó állapotokban töltjük. Egészséges lélekkel megélünk örömöt, boldogságot, gyászt, haragot, szomorúságot, indulatot. Van, amikor tisztán látjuk ezek okát, és van, amikor nem jövünk rá, mi váltotta ki az érzésünket. Az utóbbi esetben lehetséges, hogy valami régebbi esemény, amellyel akkoriban nem törődtünk. Nem is mindig szükséges tudnunk az okokat, ezek az érzések jönnek, aztán elmúlnak. Van az érzéseknek egy természetes hullámzása.

Az is egészséges, amikor egy hosszabb izgatottsággal vagy túlfűtött munkával töltött időszakot energiahiányos időszak váltja fel. Ilyenkor nincs kedvünk semmihez, legszívesebben otthon semmittevéssel töltenénk az időt. Ha bízunk benne, hogy elmúlik, és “megadjuk” magunkat az érzésnek, valóban feltöltődünk, és újra képesek leszünk sok mindent lelkesen csinálni. Ilyen energiahiányos időszak az egészséges embereknél bekövetkezik, amikor sokat küzdenek valamiért, és azt elérték.  Művészek többször írnak ilyen alkotás utáni levertségről.

Az is gyakori, hogy aki szereti a kihívásokat, izgalmas, kreatív munkát, levert lesz, ha nyugalmasabbá, egyszerűbbé válik az élete. A levele ilyen változásra utal a férje esetében. Ráadásul a jövendőbeli baba - ha jól értettem - Önt szinte teljesen leköti, de a férfiak többségének a terhesség idején még nincs kapcsolata a gyerekkel, és sok dolga sincs vele. Ezért ők inkább csak tudják, de nem érzik, hogy gyerekük lesz. Ráadásul érezheti azt, hogy a jövevény elrabolta Önt tőle, vele kevesebbet foglalkozik, a babára összpontosít, miközben ő az anyagi biztonság érdekében lemondott a kreatív munkáról, amit szeretett.

Idáig a tünetek nem feltétlenül igényelnek külső beavatkozást. Ha valaki életvidám volt, és most is el tudja látni a munkáját, és tud szeretni, a mélabúját tekinthetjük átmeneti jelenségnek.

A biztonság kedvéért azonban ideírok néhány, a depresszióra vonatkozó ellenőrző kérdést.
1. Szomorú vagy ingerlékeny?
2. Elvesztette az érdeklődését olyan dolgok iránt, amelyek korábban érdekelték?
3. Jelentősen megváltozott a súlya vagy étvágya?
4. Nyugtalanul alszik, vagy sokkal kevesebbet alszik?
5. Érez lelkiismeretfurdalást?
6. Képtelen összpontosítani, emlékezni dolgokra, döntést hozni?
7. Tartósan fáradt vagy energiahiányos?
8. Mások által észrevehetően nyughatatlan, vagy sokkal kevesebb dolgot csinál, mint korábban?
9. Reménytelennek vagy értéktelennek érzi magát?
10. Vannak öngyilkossági gondolatai vagy többet gondol a halálra?

Ha a tízből legalább öt kérdésre igen a válasz, akkor célszerű a családi orvoshoz fordulni, aki feltehetőleg tovább küldi pszichiáterhez vagy pszichológushoz. A pszichiáter lehetséges, hogy orvosságot is ír fel, amely rövidtávon megkönnyíti az élet eddigi menetét, azonban hosszabb távon a terápiás ülések hoznak tartós hatást.  

Legyen türelmes, és figyelmével támogassa a férjét. Bízom benne, hogy a boldogságuk visszatér.

Új Kelet - Szégyen

https://docs.google.com/viewer?a=v&pid=gmail&attid=0.1&thid=1326b9db9d20f56a&mt=application/pdf&url=https://mail.google.com/mail/u/0/?ui%3D2%26ik%3Da7cc2f3b03%26view%3Datt%26th%3D1326b9db9d20f56a%26attid%3D0.1%26disp%3Dsafe%26realattid%3Df_gslbdnwi0%26zw&sig=AHIEtbQaE7aqWiLZoWAQXe9xCrpzw7xWQg

Új Kelet - A szorongás

Kérték, hogy a cikkeket, amelyeket írok az Új Keletnek, tegyem be a blogba. Az elsőt csak bemásolni tudom:

A szorongás biológiailag belénk ültetett érzés. A körülöttünk lévő veszélyekre figyelmeztet, és készenlétbe helyezi a szervezetünket, hogy ha támadás ér, tudjunk menekülni vagy harcolni. Amennyiben tehát nem lenne bennünk a szorongás, nem tudnánk megvédeni magunkat, mert felkészületlenül érne egy támadás. A szorongás alatt gyűlik bennünk az energia, ami kirobban, amikor cselekszünk.
Ez még akkor is szükséges kellékünk lenne, ha olyan országban élnénk, amelynek évtizedek vagy évszázadok óta nem volt hazai földön háborúja hiszen a mindennapi életben, a munkahelyen, utcán, boltban mindenhol belekerülünk váratlan helyzetekbe, amelyekkel vagy megküzdünk, vagy kimenekülünk belőlük. Izraelben a szorongás a szó szoros értelmében természetes kellék.

Azonban a szorongás kellemetlen, néha nehezen elviselhető érzés. Az elviselhetetlenségét éppen az adja, hogy nem megragadható, akkor is velünk vannak a tünetei, amikor semmilyen okot nem tudunk megnevezni, feszültséget érzünk a gyomrunkban, merevséget a kezünkben, lábunkban, nyomást a mellkasunkban, gombócot a torkunkban, zaklatottak a gondolataink.

Ezért többféle szorongás elleni védekezést „dolgoztunk ki”. Azért tettem idézőjelbe a kidolgozást, mert ez nem tudatosan történik, ez a lelkünk, szervezetünk tudattalan védekezése a kellemetlenség ellen. Az egyik ilyen, hogy megjelölünk egy okot. Valamit, valakit vagy valakiket, és azt mondjuk, hogy ott a veszély. Ez azért segít, mert kínálja a cselekvés lehetőségét. Amíg szorongok, addig tehetetlennek érzem magam. Amikor már megvan az „ellenség”, akkor cselekszem, megpróbálom eltüntetni az életemből. Így pl. nem megyek olyan helyre, ahol érzem a szorongást. Ez lehet tömeg, kórház, tágas tér, másfajta embercsoport közelsége, a legváltozatosabb helyek, helyzetek hívhatják elő. Ilyenkor aktivizáljuk az energiát, amit a szorongás begyűjtött és lefojtott, és vagy küzdünk, vagy menekülünk. Ez ugyanolyan természetes működésünk, mint maga a szorongás. Nehéz azonban elválasztani az én személyes szorongásomat a tényleges veszélytől magam és mások számára.

A szorongás elleni védekezés másik változata a kellemetlen érzés enyhítése valamilyen anyaggal - gyógyszerrel, cigarettával, alkohollal, droggal. Ezek kis mennyiségben nagyon jól enyhítik a tüneteket a fogyasztásuk idején. Sajnos a pozitív hatásuk nem tartós, viszont jelentős és tartós mellékhatásuk lehet, és a hozzászokás veszélye is nagy. Ezért kell velük óvatosan élni.
Minden rövid távon ható eljárás akkor működik jól, ha közben tudatában vagyok, hogy a szorongásomat oldom. Ez segít abban, hogy csak addig alkalmazzuk őket, amíg valóban segítenek, és korlátozzuk a használatukat, amikor már a hozzászokás veszélye áll fenn.

A szorongás elleni védekezés elterjedt tudattalan módja az, hogy elvágjuk magunkat az érzéseinktől, nem nagyon érzünk semmit. Ezt a legkönnyebben úgy tehetjük meg, ha sokat gondolkodunk, mindent kielemzünk, vagy állandóan csinálunk valamit, mindig elfoglaljuk magunkat. Ilyenkor is megszerezzük magunknak azt az érzést, hogy nem vagyunk kiszolgáltatottak, aktívan cselekszünk. Ennek az az előnye, hogy hasznosak, eredményesek, sikeresek vagyunk, az a hátránya, hogy van egy űr az elnyomott kellemetlen érzések helyén, és mivel azok nem tudnak teljesen eltűnni, ezért betegségek formájában jöhetnek elő.

A szorongás természetes, és ezért amíg elviselhető mértékű, addig elég tudomásul venni, és bár ez furcsán hangozhat, de örülni, hogy nem vagyunk “hiányosak” - és hogy a rendelkezésünkre áll veszélyhelyzetekben. Amikor az életünk minőségét veszélyezteti vagy rontja, akkor célszerű vele foglalkozni.

A szorongás enyhítésében hosszú távon azok az eljárások eredményesebbek, amelyek a lelkünkkel foglalkoznak. Egyéni vagy csoportos terápia, life coaching. Ezek segítenek jobban érteni, hogyan működünk, látni, hogy mások is hasonló gondokkal küszködnek, és elfogadni magunkat szorongással együtt. Az a furcsa paradox működése az emberi léleknek, hogy amit el tudunk fogadni és megszeretni, az kevésbé bánt a továbbiakban.

A szorongás legtöbbször hullámzó. Nagy változás vagy teljesítés előtt erősebb. Ilyen például az alija, amely egyszerre jelentős változás, és nagy teljesítményt kíván, ráadásul tartósan. Fiatal, termékeny korú nőknél többnyire erősebb a szorongás. A fiatal nőt ösztönei figyelmeztetik arra, hogy nemcsak magát kell “életben tartania”, hanem a magatehetetlen „kölykét” is. Ez az, amiből a végeérhetetlen anyai aggódás lesz.

Enyhíthető a szorongás relaxálással, meditációval. Ennek legegyszerűbb változata, amikor kényelmesen elhelyezkedünk úgy, hogy a testünk jól meg legyen támasztva, mindkét talpunk a földön, és gondolatban végigpásztázzuk a testünket, megfigyelve, hogy érzünk feszültséget, hol ellazultságot, megfigyeljük a légzésünket, mennyire mély vagy kapkodó. Néhány percig így csak a testünkkel foglalkozunk, ez segít kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá válni. Ha több időnk van, akkor olyan helyen sétáljunk, ahol kevés és kellemes inger ér.

A gyerekeknél azért természetes a szorongás, mert megszületésünktől addig, amíg a szüleink meg nem halnak, sőt, még azon túl is, zajlik a leválás róluk. Ők képviselik azt a biztos alapot, amelyen az életünk nyugszik, eleinte jobban, később egyre kevésbé. Ahogy önállósodunk, és érezzük meg, hogy a biztos alap elveszíthető, és el is fogjuk veszíteni, úgy lép a biztonságérzet helyébe a szorongás. Amikor ez történik, és látjuk, vagy a gyerek mondja is, hogy fél, akkor az a legfontosabb, hogy fogadjuk el a félelmét, és legyünk ott neki támogatásként. Az a mondat, hogy „ne félj”, vagy hogy „nincs mitől félned” csak arra figyelmezteti a gyereket, hogy egyedül kell a félelmével megbirkóznia, ezzel pedig még nagyobb terhet ró rá a felnőtt.

Ha a szorongás olyan méreteket ölt, hogy a gyerek tartósan a körmét rágja, bepisil éjszaka, tartósan nem teljesít értelmi képességeinek megfelelően, ok nélkül elsírja magát, vagy sose rosszalkodik, evési problémái vannak, akkor jobb elvinni szakemberhez.

Ha a szorongást elfogadjuk, megtanulunk úgy együttélni vele, hogy ne korlátozza az életünket, akkor jól fog minket szolgálni.