A szorongás biológiailag belénk ültetett érzés. A körülöttünk lévő veszélyekre figyelmeztet, és készenlétbe helyezi a szervezetünket, hogy ha támadás ér, tudjunk menekülni vagy harcolni. Amennyiben tehát nem lenne bennünk a szorongás, nem tudnánk megvédeni magunkat, mert felkészületlenül érne egy támadás. A szorongás alatt gyűlik bennünk az energia, ami kirobban, amikor cselekszünk.
Ez még akkor is szükséges kellékünk lenne, ha olyan országban élnénk, amelynek évtizedek vagy évszázadok óta nem volt hazai földön háborúja hiszen a mindennapi életben, a munkahelyen, utcán, boltban mindenhol belekerülünk váratlan helyzetekbe, amelyekkel vagy megküzdünk, vagy kimenekülünk belőlük. Izraelben a szorongás a szó szoros értelmében természetes kellék.
Azonban a szorongás kellemetlen, néha nehezen elviselhető érzés. Az elviselhetetlenségét éppen az adja, hogy nem megragadható, akkor is velünk vannak a tünetei, amikor semmilyen okot nem tudunk megnevezni, feszültséget érzünk a gyomrunkban, merevséget a kezünkben, lábunkban, nyomást a mellkasunkban, gombócot a torkunkban, zaklatottak a gondolataink.
Ezért többféle szorongás elleni védekezést „dolgoztunk ki”. Azért tettem idézőjelbe a kidolgozást, mert ez nem tudatosan történik, ez a lelkünk, szervezetünk tudattalan védekezése a kellemetlenség ellen. Az egyik ilyen, hogy megjelölünk egy okot. Valamit, valakit vagy valakiket, és azt mondjuk, hogy ott a veszély. Ez azért segít, mert kínálja a cselekvés lehetőségét. Amíg szorongok, addig tehetetlennek érzem magam. Amikor már megvan az „ellenség”, akkor cselekszem, megpróbálom eltüntetni az életemből. Így pl. nem megyek olyan helyre, ahol érzem a szorongást. Ez lehet tömeg, kórház, tágas tér, másfajta embercsoport közelsége, a legváltozatosabb helyek, helyzetek hívhatják elő. Ilyenkor aktivizáljuk az energiát, amit a szorongás begyűjtött és lefojtott, és vagy küzdünk, vagy menekülünk. Ez ugyanolyan természetes működésünk, mint maga a szorongás. Nehéz azonban elválasztani az én személyes szorongásomat a tényleges veszélytől magam és mások számára.
A szorongás elleni védekezés másik változata a kellemetlen érzés enyhítése valamilyen anyaggal - gyógyszerrel, cigarettával, alkohollal, droggal. Ezek kis mennyiségben nagyon jól enyhítik a tüneteket a fogyasztásuk idején. Sajnos a pozitív hatásuk nem tartós, viszont jelentős és tartós mellékhatásuk lehet, és a hozzászokás veszélye is nagy. Ezért kell velük óvatosan élni.
Minden rövid távon ható eljárás akkor működik jól, ha közben tudatában vagyok, hogy a szorongásomat oldom. Ez segít abban, hogy csak addig alkalmazzuk őket, amíg valóban segítenek, és korlátozzuk a használatukat, amikor már a hozzászokás veszélye áll fenn.
A szorongás elleni védekezés elterjedt tudattalan módja az, hogy elvágjuk magunkat az érzéseinktől, nem nagyon érzünk semmit. Ezt a legkönnyebben úgy tehetjük meg, ha sokat gondolkodunk, mindent kielemzünk, vagy állandóan csinálunk valamit, mindig elfoglaljuk magunkat. Ilyenkor is megszerezzük magunknak azt az érzést, hogy nem vagyunk kiszolgáltatottak, aktívan cselekszünk. Ennek az az előnye, hogy hasznosak, eredményesek, sikeresek vagyunk, az a hátránya, hogy van egy űr az elnyomott kellemetlen érzések helyén, és mivel azok nem tudnak teljesen eltűnni, ezért betegségek formájában jöhetnek elő.
A szorongás természetes, és ezért amíg elviselhető mértékű, addig elég tudomásul venni, és bár ez furcsán hangozhat, de örülni, hogy nem vagyunk “hiányosak” - és hogy a rendelkezésünkre áll veszélyhelyzetekben. Amikor az életünk minőségét veszélyezteti vagy rontja, akkor célszerű vele foglalkozni.
A szorongás enyhítésében hosszú távon azok az eljárások eredményesebbek, amelyek a lelkünkkel foglalkoznak. Egyéni vagy csoportos terápia, life coaching. Ezek segítenek jobban érteni, hogyan működünk, látni, hogy mások is hasonló gondokkal küszködnek, és elfogadni magunkat szorongással együtt. Az a furcsa paradox működése az emberi léleknek, hogy amit el tudunk fogadni és megszeretni, az kevésbé bánt a továbbiakban.
A szorongás legtöbbször hullámzó. Nagy változás vagy teljesítés előtt erősebb. Ilyen például az alija, amely egyszerre jelentős változás, és nagy teljesítményt kíván, ráadásul tartósan. Fiatal, termékeny korú nőknél többnyire erősebb a szorongás. A fiatal nőt ösztönei figyelmeztetik arra, hogy nemcsak magát kell “életben tartania”, hanem a magatehetetlen „kölykét” is. Ez az, amiből a végeérhetetlen anyai aggódás lesz.
Enyhíthető a szorongás relaxálással, meditációval. Ennek legegyszerűbb változata, amikor kényelmesen elhelyezkedünk úgy, hogy a testünk jól meg legyen támasztva, mindkét talpunk a földön, és gondolatban végigpásztázzuk a testünket, megfigyelve, hogy érzünk feszültséget, hol ellazultságot, megfigyeljük a légzésünket, mennyire mély vagy kapkodó. Néhány percig így csak a testünkkel foglalkozunk, ez segít kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá válni. Ha több időnk van, akkor olyan helyen sétáljunk, ahol kevés és kellemes inger ér.
A gyerekeknél azért természetes a szorongás, mert megszületésünktől addig, amíg a szüleink meg nem halnak, sőt, még azon túl is, zajlik a leválás róluk. Ők képviselik azt a biztos alapot, amelyen az életünk nyugszik, eleinte jobban, később egyre kevésbé. Ahogy önállósodunk, és érezzük meg, hogy a biztos alap elveszíthető, és el is fogjuk veszíteni, úgy lép a biztonságérzet helyébe a szorongás. Amikor ez történik, és látjuk, vagy a gyerek mondja is, hogy fél, akkor az a legfontosabb, hogy fogadjuk el a félelmét, és legyünk ott neki támogatásként. Az a mondat, hogy „ne félj”, vagy hogy „nincs mitől félned” csak arra figyelmezteti a gyereket, hogy egyedül kell a félelmével megbirkóznia, ezzel pedig még nagyobb terhet ró rá a felnőtt.
Ha a szorongás olyan méreteket ölt, hogy a gyerek tartósan a körmét rágja, bepisil éjszaka, tartósan nem teljesít értelmi képességeinek megfelelően, ok nélkül elsírja magát, vagy sose rosszalkodik, evési problémái vannak, akkor jobb elvinni szakemberhez.
Ha a szorongást elfogadjuk, megtanulunk úgy együttélni vele, hogy ne korlátozza az életünket, akkor jól fog minket szolgálni.
