Enyhén kékülő kézzel ...

Kiszabadítják Gilad Salitot! Ez most már biztosnak látszik, ha nem, annak az ezer bebörtönzött palesztinnak a hozzátartozóival gyűlik meg a Hamasz baja, akiket cserébe ad érte Izrael. Egy zsidó ezer arabot ér? Durva. Az a tudat, hogy öt éve küzd az állam a kiszabadításáért, biztonsággal tölt el.

Újra megtapasztaltam az egészségügyet. Hurrá! Úgy kezdődött, hogy éjjel felriadtam. A macskák ölték egymást. Felugrottam, hogy megmentsem a vendéglánycicát, megszédültem, a falba kapaszkodtam, és iszonyú fájdalmat éreztem a kisujjamban. Azért teljesítettem a küldetést, majd jeget, zsebkendőt, nejlonzacskót tettem a fájdalom helyére, és elaludtam. Reggel még mindig fájt. Azt a tanácsot kaptam, hogy röntgeneztessem meg a szomszéd Ichilov kórház sürgősségi osztályán. Először nem akartam, a francnak kell megint intézkedni, legyen már egy nyugodt napom, amikor csak dolgozom, sziesztázom, beteglátogatok. Aztán rájöttem, hogy ilyen lehetőség - remélem - nemigen lesz arra, hogy saját élményt szerezzek az egészségügyben.

Az adminisztráció 5 perc volt, a nővér általi kikérdezés allergiáról, egyebekről, vérnyomásmérés, fájdalomcsillapítóadás 10 perc. Először nem akartam fájdalomcsillapítót, de rájöttem, hogy ez is része az élménynek, nem hagyhatom ki. A röntgennél kb. 10 percet vártam, közben elkezdett hatni a fájdalomcsillapító, és valami zsibbadt jókedv vett erőt rajtam. Két képet csináltak az ujjamról, és küldtek az ortopédiára. Ott kicsit csellengtem, majd megkérdeztem valakit, hogy most mit csináljak. Megmutatták, hol üljek le és várjam az ortopéd orvost. Már hárman vártak rá. Az egész helynek olyan hangulata volt, mint az amerikai "Vészhelyzetben", csak éppen vészhelyzet nélkül. Utólag kiderült, ma is sztrájkoltak az orvosok, és káosz volt, de nekem, aki a magyar egészségügyhöz szokott, semmi nem tűnt fel. Talán félórás várakozás után sorrakerültem, a röntgen szerint van egy kis repedés, összeragasztották a gyűrűs és a kisujjam, mondván, ez két hétig maradjon így, aztán a betegbiztosítómnál csináltassak újabb röntgent. Újabb adminisztráció, és mehettem haza.

Bicajjal közlekedem tegnap óta. A városházán vettem kis kerek chipkártyát 240 sékelért, de előtte még csináltattam lakcímkártyát, különben 280-at kellett volna fizetnem. A városban mindenfelé vannak bicikli-állomások, onnan kell elkötni egyet, aztán egy másiknál otthagyni. Nagyon izgultam, amikor először használtam. Vittem a rajzos papírt, hogy mit hogyan kell csinálni. Mégse sikerült. Egy nő is jött bicikliért, kérdezte, segítsen-e. Megadtak egy telefonszámot, hogy ha problémát veszek észre, azonnal szóljak. Felhívtam, rögtön fel is vette valaki, és angolul is tudott. Azt javasolta, hogy próbáljak meg egy másik biciklit elkötni. A segítőm mindent végigcsinált velem, és még tanácsot is adott. Hálás voltam neki.

Amikor gyalog megyek az utcán, inkább lefelé nézek vagy előre, szinte soha nem fölfele. Szembejön egy férfi, babakocsit tol, benne kicsi gyerek. A gyerekek mindig megragadják a figyelmemet, önkéntelenül elmosolyodom, olyankor megnézem a szülőket is. A férfi fiatal, vonzó ember. Mellettük tolókocsi, fiatal, szép nő, combtól láb nélkül. Pillanatra megáll a tekintetem ott, ahol vége a lábának. Váratlanul ér a látvány. Aztán visszakúszik a tekintetem az arcára, rámmosolyog. Gyönyörű család. Teljes.

Újabb költözés ...

M tanácsára pénteken, a tervezett költözés napján felhívtam a háziurat, hogy maradnék még két napot, és vasárnap költöznék. Mondta, semmi gond, maradhatok és két nappal többet fizetek. Mikor ezt mondtam M-nek, mondta, hogy várjak még, megpróbál aznap jönni. És jött. Déli 12-kor még nem tudtam, hogy aznap költözöm vagy vasárnap. Megbeszéltük, hogy háromra jön. Addigra összepakoltam a motyómat, és kitakarítottam a szobát és a fürdőszobát, ahogy megegyeztünk a háziúrral.

M. furgonnal jött, megállt a tilosban, mert máshol nem tudott megállni, mindent lehordott a harmadik emeletről, addig én álltam a kocsinál, hogy ha jönnek a rendőrök, lássák, hogy költöztetés zajlik. Az új lakás utcájában sem tudott leparkolni, egy kocsibejárónál megállva kirakott mindent, majd továbbment parkolóhelyet keresni. Én egyenként a házhoz hordtam a bőröndöket, táskákat, képeket, széket, majd felvittem az első emeletre, ahol a lakás van. Az utcán a hőmérséklet kb. 30 fok. M nem talált parkolót, így megállapodtunk, hogy most továbbmegy, és majd a héten hív.

Mire elindultam Julihoz, már nem jártak a buszok. Seruttal elmentem a Dizengoff utcáig, és onnan elgyalogoltam hozzá. Tudtam, hogy aznap már nem megyek zsinagógába, nincs hozzá erőm.

Szombat este a sabbat kimenetele után hazasétáltam, kimostam a szekrényeket, elkezdtem kipakolni a ruhákat, egészen addig, amíg nem találtam hálóinget. Akkor abbahagytam, kiültem a teraszra a hintaszékbe, ittam egy unikumot, elszívtam két cigit, és élveztem a hűvös tel avivi estét. Pontosan ez az, amire szükségem volt.

A képet nem tudom csatolni, mert a mobilomnak nem elég erős az internet. Vagy nemtommér. Ezért a bérelhető biciklik képét teszem föl.