Újabb költözés ...

M tanácsára pénteken, a tervezett költözés napján felhívtam a háziurat, hogy maradnék még két napot, és vasárnap költöznék. Mondta, semmi gond, maradhatok és két nappal többet fizetek. Mikor ezt mondtam M-nek, mondta, hogy várjak még, megpróbál aznap jönni. És jött. Déli 12-kor még nem tudtam, hogy aznap költözöm vagy vasárnap. Megbeszéltük, hogy háromra jön. Addigra összepakoltam a motyómat, és kitakarítottam a szobát és a fürdőszobát, ahogy megegyeztünk a háziúrral.

M. furgonnal jött, megállt a tilosban, mert máshol nem tudott megállni, mindent lehordott a harmadik emeletről, addig én álltam a kocsinál, hogy ha jönnek a rendőrök, lássák, hogy költöztetés zajlik. Az új lakás utcájában sem tudott leparkolni, egy kocsibejárónál megállva kirakott mindent, majd továbbment parkolóhelyet keresni. Én egyenként a házhoz hordtam a bőröndöket, táskákat, képeket, széket, majd felvittem az első emeletre, ahol a lakás van. Az utcán a hőmérséklet kb. 30 fok. M nem talált parkolót, így megállapodtunk, hogy most továbbmegy, és majd a héten hív.

Mire elindultam Julihoz, már nem jártak a buszok. Seruttal elmentem a Dizengoff utcáig, és onnan elgyalogoltam hozzá. Tudtam, hogy aznap már nem megyek zsinagógába, nincs hozzá erőm.

Szombat este a sabbat kimenetele után hazasétáltam, kimostam a szekrényeket, elkezdtem kipakolni a ruhákat, egészen addig, amíg nem találtam hálóinget. Akkor abbahagytam, kiültem a teraszra a hintaszékbe, ittam egy unikumot, elszívtam két cigit, és élveztem a hűvös tel avivi estét. Pontosan ez az, amire szükségem volt.

A képet nem tudom csatolni, mert a mobilomnak nem elég erős az internet. Vagy nemtommér. Ezért a bérelhető biciklik képét teszem föl.

Vissza, haza ...

A repülőn az egyik stewardess kérdezte, hogy nem utaztunk már együtt? Valószínűleg, amikor Pestre mentem, akkor is ő szolgált ki. Jó volt, hogy megismert, soha nem feltételezem, hogy emberek emlékeznek rám.

Kiszállva a repülőből, megcsapott a párás meleg. Mélyeket lélegeztem belőle. Jól esett. Tel Avivban 28-30 fok, és enyhe szellő. Tudom, merre megy a busz, egy srác felajánlja a helyét, hogy tudjam fogni a bőröndöket, el ne dőljenek. Elmegyek a ben Gurion ház mellett, ha holnap költözöm, még ma vagy holnap meg kellene néznem. Fáradt vagyok, lefekszem, aztán bankügyintézés, aztán tenger.

Julinál vacsorázom, jövök vissza hullafáradtan, húzom a bőröndjét, ami a költözéshez kell. Fehér éjszaka van, egész éjjel nyitva minden, zene az utcán, emberek hömpölyögnek. Elmúlt 10 óra. Megint elmegyek a ben Gurion ház mellett, nyitva van. Bemegyek. A portán hagyom a bőröndöt, a hátizsákomat, benne minden iratommal, pénzemmel, itteni bankkártyámmal. A portás mondja, ő vigyáz rá. Biléta nincs. Bemegyek, és hallgatom a gyönyörű izraeli lány magyarázatát. Alig értek belőle valamit, mégis leköt. Megértem, hogy ben Gurion, aki előzőleg Grün volt, érezte annak a felelősségét, hogy többezer év után van zsidó állam, és hogyan lesznek benne zsidók. És hogy mit kezdenek az országgal. Három szobányi könyvtára volt, az egyikben még az ablak előtt is polc van. Történelem, biológia, földrajz, nyelvészet, szépirodalom, ezeket láttam. Népnevelő volt a szó legjobb értelmében. Bunker is van az udvaron.

M. felhív, hogy költözzek inkább vasárnap, akkor könnyebben tud segíteni, de ha csak holnap tudok, akkor is megpróbálja. Március eleje óta nem találkoztunk, most mégis energiát tesz abba, hogy segítsen. Úgy látszik, ha csak szórakozásból találkozunk, arra nincs ideje, de ha segíteni kell, arra van. Hát, ha pszichológus lennék, lenne ehhez észrevételem.

Akartam Budapestről is írni, de most nagyon távol van.

Kultúrák, stílusok

Pénteken, már kész vagyok a takarítással, főzéssel, du. 3 óra, a szombat hét körül jön be, nekiállok interneten lakást keresni. Kopog a "háziúr". Megállok az ajtóban, kérdi, hogy bejöhet-e egy percre beszélni. Bejön, megkérdezi, mi a kép a falon, mit nézek a térképen, ami éppen nyitva van. "Lakást keresek." "Ez itt nem jó?" "Szükségem van konyhára." Aztán várakozóan ránézek, nyilván akar valamit, ha hónap közben megjelent. Mondja, hogy felújítás lesz ezen a szinten, és át kellene költöznöm egy másik helyre, és most el tudnék-e menni, megnézni a másik helyet, az közelebb van az ulpánhoz. Ráállok.

Motoron elvisz, a Ben Gurion út első háza, két percre az ulpántól, ahova már csak vizsgázni megyek a közeljövőben. Harmadik emelet, kilátás a halott, ronda bevásárlóközpontra és a tengerre. A tenger két perc gyalogút. A lakásban egy szoba, fürdőszoba az enyém, a konyha közös valakivel, aki a jövő héten elköltözik. Ugyanannyit kell fizetnem. Kérdezi, hogy tudnék-e vasárnap költözni. Mondom, igen, de költöztessen át. Azt javasolja, hogy fogjak egy taxit. "David, nem én akarok költözni!" "Jó, akkor ha te se akarsz fizetni, én se akarok fizetni, áthozom motoron. Mennyi bőröndöd van? Majd legfeljebb kétszer fordulok."

Túl szikár a stílusom ide. Az, hogy rögtön belementem a lakás megnézésébe, a két nap múlva történő költözésbe, azt a képzetet keltette benne, hogy bármeddig hajlítható vagyok. Ha kéretem magam, talán magától felajánlja, hogy átköltöztet. De valamit mégiscsak megérzett. Mikor megérkezett, és meglátta a pakkomat, mondta, "ehhez taxi kell. Az izraeli életed." Pontosan. Az izraeli életem. Két bőrönd, három táska, húsz szatyor, két kép, egy szék.

Ideérve megkért egy kukázót, hogy hordja fel. Én lent álltam, ő fönt, a kukázó hordta.

Éjjel többször felébredtem. Mások a zajok. Tompák, de állandóak, és a tenger fölött köröző helikoptereket, a leszálló repülőgépeket is gyakrabban hallom. A reggeli ébredéskor a magamra hagyatottság szomorúságát éreztem. Túl gyors volt, megint, mintha menekült lennék. Ez már volt az első átköltözés környékén. A költözések megráznak egy pillanatra. Eddigi életemből ötven évet éltem egy házban, most fél éven belül harmadszor költözöm. Beszélgetnék valaki otthonival, de csak Petyust érem el kis időre.

A szoba tágasabb, az ágy sokkal kényelmesebb. A szomszédom egy orvosi egyetemet itt végzett amerikai fiú és a barátnője. Szerdán utaznak haza. Összességében jobb hely, mint a másik.

Az ulpáncsoporttal kimegyünk a haJarkon parkba piknikezni. Két kicsi lány van velünk. A másfél éves itt született Hanna, és a két és fél éves oroszországi Jana. Mindkettőnek oroszok a szülei. Hanna jön-megy, lefekszik, felkel, játszik, ismerkedik. Jana ül a kocsijában, vagy a takarón a játékok közt, és csak az anyjával áll szóba. Pedig az az érzésem, ő is ismerkedne. De nem mer. Szeretnék vele kapcsolatba kerülni, de csak pillanatokra találkozik a tekintetünk. Hanna elfogadja a kinyújtott kezem, átbotorkál az én takarómra, és vizsgálgatja a fülbevalómat. Egymásra vigyorgunk, azt játsszuk, hogy ellentétesen ingatjuk, rázzuk a fejünket. A tanárnőnk szerint az Izraelben született gyerekek mozgékonyak, nem bírnak egy helyben megülni, a kelet-európai gyerekek fegyelmezettek. Ahogy Hannával játszom, elhalványul a vágyam, hogy Janocskával kapcsolatba kerüljek. Ő biztonságos távolságból figyeli a játékunkat.

Visszafelé a megállóban várok az ötös buszra. Egy középkorú férfi megszólít, beszélgetünk. Ő Moldáviából származik, és aztán, hogy izraeli lett, élt egy ideig Európában. Nem kérdezem, azon belül hol. Mire megjön a busz, már annál a kérdésénél tartunk, hogy a fiaim körül vannak-e metélve.

O. azt írja, talán visszamegy. Besokallt. Sajnálom, hogy nem hívott közben.

Tanulok tovább. Csütörtökön vizsgázom.

Búcsú a cicától

Mögöttem megy a Jóbarátok amerikaiul, héber felirattal, tőlem jobbra dorombol a hűtőszekrény. Beköltöztem, kipakoltam. Már majdnem végeztem, amikor észrevettem, hogy Julinál hagytam a paplanomat. Utánam hozta.

Felhívtam az orvosom öreg barátját, hogy lekötöttem a lakást, ma beköltözöm, de hiányzik még néhány dolog, hogy otthonos legyen. Azt mondta, még ne vegyek semmit, az ismeretségi körben megkérdezi, hátha tudnak adni. Így aztán csak egy fazekat, tepsit és evőeszközöket vettem egyelőre. Az edényt hetven százalékkal leértékelték. Megfelelő helyen voltam a megfelelő időben!

Mikor végeztem a kipakolással, éjjel fél 12 körül, elmentem sört venni. Az éjjel-nappaliban nyúltam a sörért, mire a biztonsági őr rámszólt, hogy este 11 után nem lehet alkoholt venni. Tejet vettem és szemeteslapátot. Aztán szemben a cigarettásnál vettem sört. Jó ez az ország!

Ahogy sétáltam vissza, eszembe jutott az a jelenet, ami akkor történt, amikor először vártam a lakás tulajdonosára. Álltam a sarkon, és néztem, ahogy egy távolkeleti arcú nő tolt egy nagyon öreg nénit kerekesszékben. Ahogy mellém értek, a kifejezéstelen arcú néni nehézkesen felemelte a kezét, és az ujjaival integetett nekem. Visszaintegettem. Erre is biztos mindig fogok emlékezni.

Julival megbeszéltük, hogy pénteken nála főzök, és ott töltöm a szombatot.