Nem is tudom, mivel kezdjem. Azt hittem, hogy az iskolai szünetben nem lesz dolgom, csak tanulok, de eddig még keveset tanultam. Peszah előtti nap nagytakarítás. Amekkora a lakás, fél nap elég volt. Elmentünk vásárolni. A hentes, akinél vettük a húst, tanította, hogy kell héberül mondani, hogy vágja szét a csirkecombot, és vágja le a zsíros fölösleget. Utána mondtam, de nem volt elégedett az eredménnyel, úgyhogy még egyszer elmondatta velem. A nagybátyám jutott eszembe, aki hentes volt, és imádták a nők, mert mindig smúzolt velük. Mindenkinek azt adta, amit kért, akkor is, amikor húshiány volt, így mindenki a lehető legjobbat kapta.Aztán megfőztem. Maceszgombóc-leves, csirke krumplival. Az eperszezonnak már vége, nem szépek. Délután elmentünk a rabbihoz segíteni. Aztán két óra múlva hazaküldött, hogy pihenjünk, mert hajnalig fog tartani a széder.
Elmentünk a tengerhez megmerítkezni. A vallásos strandra mentünk, aminek most nincs kerítése, mert javítják, így bárki be tud menni. Volt néhány napozó csoport, és néhány férfi, akik szintén merítkezni mentek. Lassan, hogy szokjuk a víz hidegségét, bementünk addig, ahol vállig ér a víz, és először én, aztán Juli megmerítkeztünk. Utána úszkáltunk még a nyugodt, hűvös vízben.
Otthon pihentem, felöltöztem, hímzett fehér szoknya, hímzett fehér blúz, fehér opál fülbevaló. Ez a legünnepélyesebb megjelenésem. Este fél kilenc után értünk a rabbihoz. Az asztal terítve, aranyszegélyes műanyag tányérokkal, fémszínű műanyag evőeszközökkel. Amikor odaértünk, még voltak szabad helyek. A rabbi helyével szemben ültem le, jobb oldalamon Juli, a bal oldalamon még két szabad hely. Mellém ült egy fiatal nő, aki úgy jött oda, mint aki nem tudja eldönteni, hogy itt akar-e lenni vagy nem.
A széder héberül zajlik, van amit értek, van amit nem. A kérdések még így is elgondolkodtatóak. Kérdezi a rabbi, megszólítva az embereket, hogy nekik mit jelent Egyiptom. Van, akinek a bizonytalanságot, van akinek azt, hogy nem tudja a jelent élvezni, mert mindig a jövőn töri a fejét, van, aki a múlthoz kötöttséget említette. Az egyik nő, hosszan fejtegeti, hol angolul, hol héberül, érdekel, amit mond, de túl hosszan mondja, miközben nagyon meleg van, és én nagyon éhes vagyok. Fülledt a levegő, és már megittam két pohár bort.
Éjfél körül kezdünk vacsorázni. Mindenféle jók kerülnek az asztalra. Nyúlok az egyikért tőlem balra, és amikor magam felé húzom, a szomszédom tele pohár vörös borát feldöntöm. Nézem, ahogy a fehér abroszon, a fehér blúzomon, fehér szoknyámon terjed a vörösbor. Térképet rajzol. Ülök szótlanul, ketten sózzák a térképet, miközben érzem, ahogy a combomat hűti a lenvászonban terjedő bor. A rabbi megkérdi, hogy hozzon-e inget nekem. Mondom, hogy igen, eltűnik, aztán jön két fehér inggel, mondván, ezek a leghosszabbak. Kiválasztom a rövidujjút, bemegyek a hálószobába, és átcserélem a blúzomat az ingére. Közben szóródik a só, amerre járok.
A szertartás hátralévő részében megoszlik a figyelmem aközött, ami zajlik, és a combomat hűtő borfolt között. A rabbi balján ülő fiú, az egyetlen gyerek a társaságban, eldugta az afikománt, cserébe a rabbitól szájharmonikát kért. Majd rákérdezek, hogy megkapta-e. Egy óvatlan mozdulattal a rabbi ráöntötte a borát, így most már ketten ülünk a rabbi által kapott ingben.
Fél háromkor lett vége a széderestének. Most nincs kedvem segíteni az elpakolásban. Amikor elköszönünk, a rabbi elnézést kér. Csodálkozva ránézek, hogy ugyan miért, nem tett semmi rosszat. Ballagunk hazafelé, én fehér férfiingben, lilafoltos fehér szoknyában, kezemben műanyag szatyor, benne a blúzom. Nem zavar, hogy hogyan nézhetek ki, bár elég nagy a forgalom. Hazaérve beáztatom a foltos ruhadarabokat, aztán lefekszem aludni.
Jó, hogy nem kell gondolkodni, mi kóser, mi nem, a boltban le van takarva, ami nem kóser peszahra. A lekvárok sem kóserek, így most datolyamézet eszünk. Juli azt mondja, amikor megállapították, hogy a Kánaán tejjel-mézzel folyó ország, akkor ez volt az egyetlen méz. Nagyon különleges, sötét, folyós, az ízében van valami fanyar.
