Hanuka idején

Földszinti terem, női oldal

Emeleti terem, szertartás után

Idén december 23-án nem történt semmi. Két éve műtöttek, tavaly ideköltöztem, idén takarítottam, főztem, zsinagógába mentem, utána hanukai vacsorán voltam. Egy nő szólt, hogy üljek mellé. Akkor már máshol ültem, mondtam, hogy nem. Aztán meggondoltam. Addigra már odaült egy férfi, megkértem, hogy cseréljünk helyet, mert beszélgetni akarok a nővel. Héberül kezdtük, angolul folytattuk a helycserés tárgyalást. Aztán a nőtől, akivel már találkoztam korábban, csak nem ismertem meg, szóval tőle megtudtam, hogy a férfi hajléktalan. Az utcán él, sátorban. Találkoztam vele többször, jött szeuda slisitre, a szombati harmadik étkezésre, ami Tóratanulással párosul. Azt hittem, fizikai munkás, a keze és az erős dohányszaga miatt.

Innen nézve ijesztő, ami Magyarországon zajlik. Mintha egy épület téglái nem lennének habarccsal összeragasztva, és el-eltünedezik egy-egy tégla alulról, középről, felülről. A többi még tartja, de már nem szívesen állnék alá. Az egy dolog, hogy összedőlhet, de ha valaki a romok eltakarítása nélkül újraépíti, ingatag kontármunka lesz, nem biztonságos. Már két embertől, egy amerikaitól és egy izraelitől is hallottam, hogy az egész világban van valami őrület. Itt valahogy úgy érzem, hogy biztonságos fészekben vagyok. Ezen mindig csodálkozom, hogy miért pont itt érzem biztonságban magam. Vagy mindenhol biztonságban érzem magam? Lehet, hogy az otthoniak is így érzik?

Elmentem a magyar klubba. Gyertyagyújtás, hanukatörténet, versek, prózák. Nagyon szépen mondtak mindent, de a hangosítás zavaróan rossz. Aztán aki ottmaradt, mint én is, megnéztek egy amerikai filmet sógorházasságról. Nem lesz a film megemlítve a filmtörténetben, de nagyon élveztem. Vallástalan sógor és ortodox sógornő először formális házassága, majd szerelme. Eszembe jutott, hogy a Rási lányaiban olvastam, hogy ha egy házastárs korán meghal, akkor az azt jelenti, hogy az a házasság nem az égben köttetett, és hogy az életben maradottnak van egy igazi párja valahol. A film közben azon gondolkodtam, mitől érzem úgy, hogy valami keresztényes van a filmben. Aztán rájöttem, hogy az Istent Úr-ként emlegetik, és ilyet csak keresztényektől hallottam eddig. Azok a zsidók, akiket én ismerek, Örökkévalóként említik. A végén az elhalt férj sírkövének avatásán az ifjú és persze szépséges feleség már nem parókában, hanem leeresztett saját hajjal és kicsike csipketerítővel a fején jelent meg. Ez a hozzáértők számára azt jelenti, hogy ortodoxból maszortivá avanzsált. Gyerekkoromban, ha nagyritkán elvittek a rokonaim a Dohány utcai zsinagógába, mindig nagyon viccesnek találtam, hogy az idős hölgyek nyilvánvalóan a polcról a fejükre tették a csipkét. Elképzeltem, ahogy kiveszik a porcelánszobor alól, és kis csattal hozzáerősítik a dauerolt hajukhoz. Azt csak nemrég tudtam meg, hogy ez a szimbolikus fejfedés neológ hagyomány, az ortodoxoknál a haj teljes takarása kötelező.

Új Kelet cikk - az energikus nő és a visszafogott férfi

Kedves Ilona,

Van egy új kapcsolatom, ami jó is, meg nem is. Szűk 2 hónapja találkoztam vele először, egy társkereső oldalon talált rám. Nem volt kedvem elmenni a találkozóra, előző nap randevúztam valaki mással, másnapos voltam, a másik érdekelt,  amúgy sem hiszek az internetes ismeretségekben, szóval nem, és kész … De a barátnőm rábeszélt.

3 órát beszélgettem Ádámmal, és be kell vallanom, hogy remekül mulattam, de nem tudtam eldönteni, hogy ő most érdekel-e, inkább csak nem zártam ki. Aztán elhívott szinházba, akkor már tetszett. Utána elhívott moziba. Dögrováson voltam, mozi utan közölte, hogy ő most felvisz magához és csinál vacsorát. Annyira határozott volt, hogy beadtam a derekam. (a baratnőimnek megírtam a címet, hogy hol találják meg a hullámat, ha mégis egy őrülttel lenne dolgom). Vacsorát főzött, ápolt, mondtam, hogy a bőröm is fáj, meg nem kapok levegőt, uh tényleg csak alvás lehet. Az is lett, aztán a következő randin lefeküdtem vele. Jó szaga van, jó az ágyban, nagyon figyelmes, fogja a kezem, bújik hozzám, beszél a munkájáról, a családjáról, mesélt rólam a barátainak, vesz olyan csokit amit szeretek, ha utcán vagyunk, fogja a kezem, es kimutatja, hogy együtt vagyunk. Jó a humora, jó vele filmet nézni, együtt enni, stb. eddig jól hangzik igaz?

Nnnnna, annyira mégsem jó, mert hetente kétszer találkozunk, nem töltöttünk még együtt egy hétvégét, 24 órát sem, nem járunk el együtt szórakozni, nem megyünk sehova, közben pedig itt a foursquare, amin ismerősök vagyunk , és látom, hogy végigbulizta a hetet
nem hív fel, amikor nem vagyunk együtt, nem is nagyon ír. Otthon vagyunk, filmet nézünk, vacsorázunk, úgy érzem magam, mint nagyanyó. Nem dicsér meg, ha találkozunk, hogy csinos vagyok, visszafogottabb, finomabb is mint én, nincs annyira tele élettel, érzésekkel. Nem lehet vele előre megbeszélni, hogy a héten melyik nap leszünk együtt, mert nem tudja, az én fejem meg olyan mint egy táblázat, sokszor előre programokkal. Ezek zavarnak, de közben meg ott vannak a jó dolgok.
Nem tudom, hogy mikor szóljak, hogy én nem így működöm. most, vagy várjak és nézzem meg , hogy ő magától milyen. Egyszerűen nem tudom eldönteni, mihez kezdjek vele.

Éva

Kedves Éva!

A levele szenvedélyes és hömpölyög, mint egy megáradt folyó. Úgy tűnik, pörög, minden teret betölt, egyszerre sok minden kell, minden porcikájában él. Ha jól sejtem, Ádám éppen az a férfi, aki arra tanítja, hogy csönd, nyugalom, bensőségesség legyen az életében. Ha ez igaz, tagadhatatlanul nehéz tanítás mindkettőjüknek.

A foursquare-ről lebeszélném, arra késztet, hogy minden percéről tudjunk a másiknak, ne legyen tőlünk független ideje. Ez korlátozza az egyéni időt, amire minden párkapcsolatban szükségünk van. Nem jó, ha mindenről tudunk, ha feloldódunk a kapcsolatban, illetve ha ezt várjuk el a másiktól. Szükségünk van olyan időre, amit nem a párunkkal töltünk, hanem a barátainkkal, ismerőseinkkel, és egy kicsit a saját titkokra is. Ha ezt nem adjuk meg, rátelepszünk egymásra, és elviselhetetlenül sokat követelünk a másiktól és magunktól.

Ádám képes arra, hogy az Önnel töltött időben kizárólag Önnel legyen, élvezze a pillanat adta örömöt. Ha pedig mással tölti az idejét, akkor teljesen ott van. Ha ez így van, lehet tőle tanulni. Amit tanulni lehet és érdemes, az az, hogy az adott pillanatban teljesen el tudjunk mélyülni, és minden mást kívül hagyni a pillanaton. Ez a teljesség érzését adja, és azt, hogy amikor megöregszünk, ne úgy érezzük, hogy elment az élet mellettünk.

Azt írja, mondaná az igényeit neki, de nem tudja, hogy mikor jó mondani. Azt tanácsolom, hogy az igényei közül válassza ki azokat - és ez ne legyen nagyon sok -, amelyek nem teljesítése esetén felhalmozódik Önben a feszültség, indulat, és egy idő után robban. Ne akarja az ő egész életét átrendezni, mint ahogy a saját életét sem az új kapcsolat vélt érdekében. Ez túl sok áldozatot kíván, és hosszú távon nem tartható.

Viszont azokat az igényeit, amelyek ahhoz kellenek, hogy ebben az új és ígéretes kapcsolatban fontosnak és jól érezze magát, fejezze ki. Ezeket akkor mondja el, amikor még indulat nélkül tudja mondani. Ne várja meg, míg már csak feszülten, veszekedve tudja elmondani neki, hogy mit kellett volna csinálnia ekkor vagy akkor, mert ő abból semmit nem fog érteni. Azt se várja, hogy ő kitalálja. Ha a legsürgősebbeket ki tudja választani, ez segít abban, hogy összecsiszolódjanak. Később jöhet a többi, de az is lehet, hogy némelyiket el fogja engedni, már nem lesznek olyan fontosak.  

Személyes ...

Ötvenkilenc éves lettem ... Felidéződnek az emlékeim. A gyerekkorom, amikor verekedtem, feleseltem és álmodoztam. Nagynéném mondogatta, hogy ne álmodozzak annyit, maradjak a Földön. Fára másztam, elvettem, ami kellett nekem, kiharcoltam magamnak, amit lehetett. Kamaszkoromban szenvedtem. Erről személyesen már tudok beszélni, de itt leírni még nem tudom. Egyszer beszedtem egy csomó Valerianat, hogy meghaljak. Az lett a hatása, hogy jól kialudtam magam. Másnap kipihenten, jókedvűen, de kissé csalódottan ébredtem.

Mondtam az osztályfőnökömnek, hogy elmegyek dolgozni, mert el akarok menni otthonról. Kétségbe esett. Mégis maradtam, talán elég volt ennyi, hogy valamennyire megnyugodjak. Mindenesetre érettségi után rögtön férjhez mentem. Ekkor nyuszi voltam, akik ma ismernek, el sem tudnák képzelni, mennyire próbáltam alkalmazkodni. Négy év után anyósom elhajtott. Értéktelennek, haszontalannak, elnyűttnek éreztem magam. Az a furcsa, hogy a legkétségbeejtőbb időkben is folytattam a tanulást.

Huszonöt éves koromban nagyon akartam gyereket. Megtaláltam hozzá, aki kellett. Amikor tanítottam, és Andris megszületett, rájöttem, hogy ez a két dolog az, ami igazán nekem való. A gyerek és a tanítás. Ez minden nehézsége ellenére boldog időszak volt. A csúcs az volt, amikor Petyust szoptattam és Hegelt olvastam. Ha több támogatást kapok, vagy több támogatást tudtam volna elfogadni, talán több gyerekem lenne.

A Berkeleyben töltött félév paradigmaváltás volt. Soha előtte nem kaptam annyi elismerést, mint akkor ott. Már nem tudom miért kaptam ezeket, csak arra emlékszem, hogy szabadabban lélegeztem, és az az érzésem volt, hogy mégiscsak tudok valamit, ami értékelhető, érek valamit. Kicsit önérvényesítőbb lettem már itthon is, bár még mindig nagyon óvatosan, félve a következményektől. Emlékszem, az első próbálkozásom egy tisztítóban volt, ahol a kabátot gombok nélkül adták vissza. Nagyon szép gombjai voltak, nem akartam elfogadni, hogy csak úgy eltűntek. A tisztítósnő mondta, hogy biztos levágták, hogy ne menjenek tönkre, és elvesztek. Kértem a panaszkönyvet. Meglettek a gombok.

A nagy változást az hozta, hogy elkezdtem terápiába járni. Először párterápiába akartam menni, de egyedül maradtam az ötlettel, úgyhogy egyedül mentem. Kezdtem a dolgokat új megvilágításban látni. Aztán az egyik amerikai tréningen az volt a célom, hogy újra tudjak dühös lenni. A tréner megkérdezte, ki tudna velem kiabálni. Egy alacsony arab segített a legtöbbet, aki azzal bosszantott, hogy nőként nincs jogom követelőzni. Ezen annyira feldühödtem, hogy kiabáltam vele. Utána mondta, hogy élet volt bennem. Az a bolhányi eredmény is ijesztő volt otthon, amit akkor elértem.

Először azt gondoltam, hogy éljünk külön, és meglátom. Irtózatosan féltem. A különélés élménye az volt, hogy szabad vagyok, aminek nekifogok, annak eredménye van, és azok a feladatok, amelyek olyan megoldhatatlannak tűnnek, hihetetlenül egyszerűek. Úgy döntöttem, hogy nem megyek vissza. Elváltunk. A volt férjem azt gondolta, egy lakásfelújítást nem fogok tudni egyedül megcsinálni. Megcsináltam. Ötvenéves korom után volt először saját szobám. Ekkor kezdődött a szakmai és kapcsolati sikersorozatom.

2004-ben regisztráltam a JMPointra. Új kapcsolatok, új felismerések, új élet kezdődött ezzel. Egyre inkább visszafogadtam a zsidóságomat, amit már a nagyszüleim kezdtek elhagyni. Elkezdtem bepótolni, ami kimaradt az életemből. Most itt vagyok, a decemberi születésnapomon a tengerparton mezítláb sétálok a homokban, aztán kifekszem és belealszom a tenger zúgásába.

Az ulpánon hanukai ünnepély. Meghatódom, amikor hallom az izraeli himnuszt.

Reggel szomorúan és zaklatottan ébredtem, nincsenek körülöttem, akiket szeretek, egyedül érzem magam. B-től kapom az első boldog szülinapot kívánó sms-t. Kérdem, honnan tudja. Azt válaszolja, akik szeretnek, mindent tudnak. Az ulpánon még zaklatott vagyok, utána a tenger hangja megnyugtat. Aztán elolvasom a szülinapi üzeneteket, és felvidulok. Julival este elmegyek az Ibn Gabirolra iszogatni és beszélgetni. E., aki tanítványom és ügyfelem volt kis ideig, írja: "nagyon jó dolog, hogy belekeveredtél az életembe. Legalább olyan jó, mint a pillecukor, a szappanbuborékfújó, vagy a csillagszóró, hogy csak a kedvenceimet említsem.

Érzelmileg hosszú utat jártam be ma a szomorúságtól a boldogságig.

Téli nyárban

A tanterem kicsi, vagyunk vagy huszonöten, pótszékekkel. Ha mindenki egyszerre jönne, el sem férnénk. Mindig jönnek újak is. Még mindig király vagyok nyelvtanban. Beszédben nem. Alberto mellett ülök, fiatal olasz, valami nyelvtudós, amikor jött, mellém ült, most ő előbb érkezett, mondta, hogy üljek mellé. Jó mellette, a második sorban, csak előttem franciák kotyognak, mögöttem amerikaiul csacsognak folyton. A legfiatalabb egy tizenkilenc éves harsány mexikói srác, kedves, idétlen gyerek. Ma kisminkelve érkezett. Minden van rajta bőséggel, alapozó, szemfesték, fényes rúzs, pirosító. Tökéletes a smink, kicsit harsány. Valahogy a nap folyamán a rúzs nem kopik le a szájáról, hanem egyre erősebb. Talán amikor időnként kimegy a teremből, újrakeni. Annyira meghökkentő, hogy időnként rajta felejtem a szemem. Észreveszi, de egyikünk sem szól semmit.

Újságot olvasunk. Egy fiatal nő a jeruzsálemi buszon nem volt hajlandó hátraülni, ahova a harediek gondolják, hogy a nők helye. Neki ne mondják meg a nyilvános tömegközlekedésen, hova üljön. A buszsofőr nem szólt semmit, rendőrt hívott, az próbálta rábeszélni, hogy üljön hátra. Bepereli a busztársaságot. Este a híradóban is szó van erről. Csinálnak interjút úgy, hogy el vannak takarva az arcok. Egy nő azt hiszi, hogy törvény van arra, hogy hátra kell ülnie. Magyarázzák neki, hogy régen volt, de ma már nincs. Netanjahu is megszólal az ügyben.

Nyári meleg van.

Új Kelet cikk - kapcsolat házas emberrel

Kedves Ilona!

Azért írok Önnek, mert furcsa helyzetbe kerültem, és kiváncsi vagyok a véleményére. Nemrégiben másik városban jártam barátaimnál, és ott egy társaságban találkoztam egy férfival, akivel a bemutatkozás és első érintés után éreztem a vonzódást. Láthatóan ő is szívesen volt a társaságomban, mellém ült, és kellemesen beszélgettünk. Az illető nős, de a felesége nem volt ott. Utóbb mondta közös ismerősünk, hogy az egész társaság a mi flörtölésünket figyelte, rosszallóan. Én ebből semmit nem vettem észre, de ekkor rájöttem, hogy nem az első vagyok a sorban, ha a többiek ennyire érzékenyen reagálnak.
Azóta nem találkoztunk, de szinte folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Sms-ekben udvarol. Amikor írtam, hogy nem akarok vele testi kapcsolatot, mert a környezete látja és ellenzi, azt válaszolta, hogy a környezet semmit nem látott és nem is fog. Ez a válasz teljesen lehűtött, az lett róla a benyomásom, hogy nem akar a következményekkel számolni.
Vonz, de nem akarok az lenni, aki “elcsábít” egy jóravaló férjet, és kitaszítottnak lenni a társaságban.

Érdekel, hogy mi a véleménye erről a helyzetről.

Ilanit

Kedves Ilanit!

Mint már egy korábbi levél kapcsán is előjött, vannak olyan házasságok, amelyekben a szexualitás vagy az érzések kihűltek, és vagy egy testvéri kapcsolatba megy át a házasság, vagy csak a félelem a radikális, illetve nyílt változástól és az anyagi biztonság tartja össze. Vannak olyan kapcsolatok, amelyekben egyezség van a két fél között, hogy lehet szexuális viszonyt létesíteni házasságon kívül, a másik tudtával és beleegyezésével. Ez egy szokatlan, de tiszta szerződés.  

A leveléből az tűnik ki, hogy ismerősének nincs ilyen szerződése a feleségével, hanem titkos utakon jár, mégha mindenki tud is róluk. Ennek valóban az a következménye, hogy kirekesztik a “betolakodót”. A közösség törekszik arra, hogy fenntartsa önmagát, és egy titkos kapcsolat rombolóan hat. Ezért teljesen érthető következmény, hogy megpróbálja eltávolítani azt, akinek ezt a rombolást betudja. Általában nem rekesztik ki a közösség régi tagját, hiába ő a kezdeményezője a titkos, a közösségre ártalmas kapcsolatnak. Ő a “mi kutyánk kölyke”, ahogy mondani szokták. Viszont indulat van, és ezt az újonnan jött felé fordítják.

Ráadásul, ha még bele is szeret az ismerősébe, rengeteg szenvedésnek teszi ki magát. Ő nemigen alhat Önnél, nem töltheti Önnel az ünnepeket, nem lehet gyerekük, vagy ha mégis, őt hasonló kínlódásoknak teszi ki. Volt egy fiatal nő kliensem, aki ilyen kapcsolatból született. Nem ismerte a testvéreit, az apja mindig titokban találkozott vele és az édesanyjával. Nem kevés munkánk volt abban, hogy elhiggye, ő is ugyanolyan jogú ember, mint mások, és hogy képes legyen a magánéletében és a munkahelyén kiállni önmagáért.

Ha jól értem, ismerősének nincs szándékában felvállalni a kapcsolatot Önnel, vagy elválni a feleségétől. Ő azt az utat választja, hogy megőrzi, ami kényelmes, és megszerzi, ami kellemes. A nagyobb árat ezért Ön fogja fizetni.

Érdemes a fentieket megfontolni, amikor arról dönt, hogy belemegy-e ilyen kapcsolatba. Megértem, hogy a gyöngéd szavakra, simogató érintésekre szüksége van, ezek sokat jelentenek Önnek, én bíznék abban, hogy ezt meg fogja kapni egy olyan embertől is, akivel nem fog ennyi terhet magára húzni, és nem kell akkora árat fizetnie érte.

100-adik bejegyzés

Odamentem, dolgoztam, szeretgettem, visszajöttem.

Odafelé a repülőn előttem egy ortodox család ül. Keserű arcú fiatal nő, szomorú és kielégületlen, fiatal férfi, a szakálla ellenére is inkább gyerekarcú, kapkodó és feszült, kicsi gyerek, többnyire visít. A stewardess kihozza a megmelegített kóser kaját. A férfi mondja, hogy ez nem kóser. A stewardess morog. Úgy látszik nem tudja, hogy az a protokoll, hogy hidegen kihozza, az utas kiveszi a megmelegítendőt, és ő megmelegítve visszahozza. A visszafelé úton így csinálják, tehát a Malévnál is ismert az eljárás. A másik stewardess morog, hogy mindenki sót kér. Annyira rossz a hangulat, hogy amikor már két gyerek visít felváltva, és a mellettem ülő izraeliek pohár bor után hangosakká válnak, ideges leszek.

A cégben, amelynek dolgozom sok a feszültség. A felsővezetés egy rosszul működő család képét mutatja. Megvannak a szerepek, az anya, apa, a rossz fiú, a kedvenc gyerek, minden, ami kell. Annyira be vannak merevedve a szerepek, hogy erőteljes beavatkozás kell. Veszik a lapot, dolgoznak. Beindul valami.

Budapesten sötét van, köd, szmog, rémisztő hírek. A lakás kellemesen meleg.

Andrisnak szülinapi vacsit csinálok. Torta helyett a hozott gyümölcsöket teszem ki egy tálba. Gránátalma, sárgadinnye, maracuja, datolya, eper, mandula. Illatos, szép, finom.

B. amikor megtudja, hogy ulpán gimelre járok, kérdezi, hogy ennyire hatékonytalan, hogy még mindig tanulok? Nem is értem a kérdését, aztán megérti, hogy annyira szeretek iskolába járni, hogy mindent végigjárok, amit lehet.

Kilépek a repülőből, érzem a langyos párás levegőt, és már ez relaxáló hatású. Visszaérve beszélek E-vel, a helyi kollégával, aki el akart hívni egy szakmai konferenciára, hogy beszéljünk a változásról, de kiderült, hogy a program már betelt, nem tudunk fellépni. Mondja, hogy kapott egy megbízást, hogy egyetemen csináljon egy gestaltos képzést, és behívna, hogy én is tanítsak. Kérdezi, hogy fogok-e tudni tanítani héberül. Szerinte már elég jól beszélek. Teljesen izgalomba jövök, kérdezem, mikor lesz, kiderül, hogy minimum egy félév múlva. Basszus, van egy félévem arra, hogy úgy beszéljek héberül, hogy merjek tanítani.

Új Kelet cikk - önérvényesítés

Kedves Ilona!

Nagy örömmel olvasom az Új Kelet hasábjain a hetente megjelenő
tanácsait. Én most egy karrierrel kapcsolatos kérdésben szeretném a
véleményét kérni. Csaknem egy évtizede élek már Izraelben, elég jól
beszélem a nyelvet, a szaktudásomat mindig megdícsérik, de valahogy
mégsem sikerül előrejutnom a munkahelyemen. Öt éve dolgozom ugyan
annál a cégnél és a fizetésem szinte alig változott. Kereshetném a
hibát a főnökökben, de arra gyanakszom velem van a baj, én nem tudom
elég jól menedzselni az általam elért eredményeket, mások ügyesebben
fényezik magukat. A munkahelyen én vagyok az egyetlen nem szabre, de
mivel érettségi után jöttem ki, mostanra már nem lógok ki annyira a
sorból. Gyerekként sem akartam mindig a középpontban lenni, de itt az
izraeli környezetben kimondottan visszahúzodottá váltam, először a
nyelvtudás hiánya miatt, aztán meg egyszerűen rajtam maradt ez a
szerep. A magyar srác, aki szép csöndben mindent elvégez, nem
veszekszik, nem kiabál. Félre ne értsen, nem a veszekedés hiányzik,
szívesebben dolgozom csendben és nyugalomban, de látom, hogy a
többiek, akik velem együtt kezdtek, talán kevesebbet is tesznek le az
asztalra nap mint nap, de mostanra már 30-40 százalékkal magasabb a
fizetésük. Azt szeretném kérdezni, hogy van arra esély, hogy egy
magyar ember elsajátítsa ezt a lazább keleti stílust? Mit tehetnék
azért, hogy a főnököm jobban észrevegyen?

Válaszát köszönöm!

Gábor Jeruzsálemből

Kedves Gábor!

Az Ön esete nem minden tekintetben izraeli sajátosság. Például azért nem, mert a szaktudás önmagában már szinte sehol nem elegendő az érvényesüléshez. Az viszont tagadhatatlan, én is azt tapasztalom, hogy itt Erecben a nyílt önérvényesítést jobban értékelik, mint Magyarországon.

Kezdjük azzal, hogy vannak személyiségbeli különbségek az emberek között. Azok, akiket extravertáltaknak nevez a lélektan, többnyire könnyen megnyílnak, szinte mindent kimondanak, ami eszükbe jut, még gondolkodni is beszélve szeretnek, szeretik befolyásolni a környezetüket, és hagyni, hogy az befolyásolja őket. Ahol jelen vannak, észreveszik őket, kitöltik a teret.

Azok, akiket introvertáltaknak nevez a lélektan, belül élik a világukat, csak akkor beszélnek, ha fontos mondanivalójuk van, szívesebben dolgoznak egyedül vagy kisebb csoportban, és a fejükben tökéletesítik a gondolataikat. Nem feltétlenül veszik őket észre, és sajnos sokszor a nagyon jó gondolataik is megmaradnak náluk. Elképzelhetőnek tartom, hogy Ön introvertált. Ez a személyiségjegy nem változtatható, mert - legalábbis az elmélet szerint - velünk született, de azok a magatartások, amelyek az extravertáltakra jellemzőek, legalábbis részben megtanulhatóak.

Ettől különbözik az, hogy valaki neveltetése révén gátlásos, zárkózott, akár extravertált, akár introvertált. Az ilyen ember zavarban van, ha figyelnek rá, lehetőleg visszahúzódik a reflektorfénytől. Ez változtatható. Volt egy ismerősöm, akinek nehezére esett mások előtt megszólalni, de vezető akart lenni, és úgy “edzette” magát, hogy bűvészmutatványokat tanult meg és adott elő. Ez aztán segített neki abban is, hogy később beszéddel teremtsen kapcsolatot a külvilággal.

A harmadik tényező az önérvényesítés vagy asszertivitás. Ez a saját érdekeim ismerete, és kiállás mellettük akkor is, ha konfliktussal jár. Nem agresszió, azaz nem a másik letiprásával jár együtt, de nem is meghunyászkodás, a saját érdekek rendszeres háttérbe szorítása. Amikor tisztelem a másik érdekeit, ugyanakkor a sajátjaimat is, és együttműködöm a mindkettőnknek megfelelő megoldás kialakításában, az az önérvényesítés. Ez is magatartás, nem személyiségjegy, így változtatható, fejleszthető.

Nézzük, mit lehet tenni az Ön esetében. Ha van a cégnél rendszeres teljesítményértékelés, akkor annak során érdemes egyeztetni a főnökkel, hogy ő hogyan látja az Ön teljesítményét, ehhez képest Ön mit lát a fizetéseknél. Az segít, ha a főnöke kimondja, mit hiányol az Ön működésében, mert akkor nem kell találgatni, megvan, hogy hol célszerű önmagát fejleszteni. Ha nincs szervezett teljesítményértékelés, akkor Ön kezdeményezze a beszélgetést. Ha Ön nem védi meg az érdekeit, senki nem fogja, ez nem várható el másoktól. De ha látják, hogy Önnek fontosak, és ki is tart mellettük, akkor nekik is fontos lesz.

Felteszem, egy ilyen beszélgetéstől tart, és nehezen megy bele. Ezért azt javaslom, hogy valamennyire gondolja végig, mit is mondana. Ha van megbízható kollégája, vele beszélje meg előbb a dolgot. Ha van türelmes barátja vagy családtagja, akkor próbálják is ki. Ön mondja, amit mondani akar a főnöknek, a barát vagy családtag úgy reagáljon, ahogy természetesen jön neki. Ebből fogja tudni, milyen hatása van annak amit, illetve ahogyan mond. Fontos lehet tudni, hogy ha bizonytalanság hallatszik a hangjában, akkor ez könnyedén visszautasítást hívhat elő a másikban. Ezért is érdemes gyakorolni egy ilyen szokatlan helyzet előtt, és közben figyelni a hangját, kézmozgását.

Összefoglalva: a személyiségjegyeinken nem tudunk változtatni, de a magatartásunkon, kommunikációnkon igen. Ha az Önök cégénél alkalmaznak coachot (személyes vezetésfejlesztési szakembert), érdemes vele ezen dolgozni. Ha nem, vagy az Ön számára nem elérhető, akkor azt javaslom, hogy a google-ban írja be az “asszertivitás gyakorlatok” kifejezést, és szemelgessen a kihozott oldalakon.