Új Kelet - Barátok nélkül

Kedves Ilona!


Immár 12 éve alijáztam Izraelbe, de a mai napig nagyon magányosnak érzem magam ebben a csodálatos országban. Látszólag nincs okom panaszra, megtanultam a nyelvet, beilleszkedtem, jó munkahelyem van, a férjemtől ugyan elváltam, de a mai napig jó viszonyban vagyunk és van egy csodálatos kisfiúnk is. Boldogulok az életben, megbecsülnek a cégemnél, mostanában udvarol nekem egy született izraeli, lassan - lassan ismét teljes lehet a család. Ami miatt mégis a tanácsát szeretném kérni, az a barátokkal kapcsolatos. Nekem Magyarországon sem volt nagy baráti köröm, de itt Izraelben végképp visszahúzódóvá váltam. Ez a válás idején jól jött, nemigen kellett magyarázkodnom senkinek, nem voltak olyan viták, mint néhány ismerősnél, hogy a ki kinek a barátja, kivel maradhat kapcsolatban. Amikor még kicsi volt a csemete minden szabadidőmet vele töltöttem, nem is hiányoztak annyira a barátok, csak ha néha valamiben segítségre szorultunk, akkor jutott eszembe milyen jó lenne néhány közeli rokon vagy barát. Mostanra azonban a gyerkőc már legtöbbször nem velem akarja tölteni a szabadidejét, a párommal sem élünk még együtt úgyhogy szabadkapacitásom már lenne, de valahogy nehezen tudom újra felvenni a barátkozás fonalát. Gyerekként ez olyan automatikus volt, de most valahogy döcög a kapcsolatteremtés, miközben a leendő párom, akinek nagy és aktív baráti köre van, folyamatosan unszol, hogy barátkozzak, élvezzem az életet, gondoljak arra, hamarosan kirepül a gyerek, ne adj Isten ő sem lesz nekem. Ne maradjak egyedül.
Kicsit bizonytalan vagyok abban, vajon 40 körül lehet-e még igazi barátokat szerezni vagy már be kell érni felületes ismerősökkel, akikhez eddig se volt túl sok türelmem. Őszintén szólva a kedvesem haverjai nem hoznak lázba, a munkahelyi kapcsolataimat pedig nem akarom túl közeli viszonnyá formálni. Lehet, hogy én egy igazi magányos farkas(lány) vagyok?


Juli Eilatról


Kedves Juli!

Ha az a helyzet, ahogyan először értem a levelét, hogy korábban nem volt igénye több közeli kapcsolatra, mint amennyi volt, és most már igényli a barátokat, akkor biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni a módját, hogy megtalálja azt, akivel a párján kívül is közeli kapcsolatban lehet.

Vannak olyan emberek, akiknek kevés és mély kapcsolata van, és vannak olyanok, akiknek sok, többnyire felszínesebb kapcsolatuk van. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak velünk születetten eltérőek az igényeink. Ha tudjuk, hogy melyik típusba tartozunk, nem érdemes erőltetni a másikat. A leveléből nekem az derül ki, hogy Ön az első csoportba tartozik, a párja a másodikba. Ez nem kell, hogy gondot okozzon, ha nem akarják egymást belekényszeríteni abba, ami az egyiknek jó, a másiknak nem.

Nekem nem derült ki egyértelműen, hogy Ön valóban több kapcsolatot akar, vagy csak úgy hiszi, némileg a párja unszolására, hogy az a “normális”, és ezért keresnie kell. Ugyanis bár azzal kezdi a levelét, hogy magányos, mégis inkább az elégedettség hallatszik ki nekem abból, ahogyan a kapcsolatait eddig kezelte. Ha inkább csak külső nyomásra keres barátot, akkor nem hiszem, hogy fog találni, hiszen nem a saját belső igényét elégíti ki, amit talál.

A kapcsolatok leegyszerűsítve kétfélék lehetnek. Olyan, amellyel célunk van, itt előzetes elképzeléseink, terveink vannak, és azon vagyunk, hogy ezeket megvalósítsuk, és ebben hasznosítjuk mások közreműködését. Ezeket a szaknyelv stratégiai kapcsolatnak nevezi. Ezekben olyan módon viselkedünk, olyan maszkot hordunk, amely elősegíti a céljaink megvalósítását. A munkahelyi kapcsolatok leginkább, bár nem kizárólagosan ebbe a csoportba tartoznak.

A másik típus, amellyel nincs célunk, megengedjük magunkat az esendőséget, és azt is, hogy a másik személy lássa ezt. Ezt a fajta kapcsolatot intim kapcsolatnak nevezi a szaknyelv. Ebben nem tudjuk előre, hogy mi lesz, sérülékenyek, kiszolgáltatottak lehetünk, viszont itt minden álca nélkül önmagunk lehetünk. Ezért ez nagyon vonzó, és egyben nagyon félelmetes is. A szerelmi vagy baráti kapcsolat, ha mély, inkább - bár ez sem kizárólagosan -  ebbe a csoportba tartozik.

Előfordul, hogy valaki - talán mert gyerekkorában sérült ilyen intim, pl. valamelyik szülővel való kapcsolatban - nem tudja, nem meri beleengedni magát intim kapcsolatba. Ezzel megvédi magát további sérülésektől, de magányosnak érzi magát közben, hiszen egy alapvető emberi igénye nincs kielégítve.

Úgyhogy azt javaslom, hogy először kérdezze meg önmagát, hogy valóban szeretne-e több, más kapcsolatot, mint ami van. Ha igen a válasz, akkor nézzen rá arra, hogy van-e az intimitással nehézsége. Ha nincs, akkor előbb-utóbb megtalálja azt a kapcsolatot, amelyre szüksége van. Ha  nehezen engedi bele magát mély, személyes, maszk nélküli kapcsolatba, és ez zavarja, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Ha ez nem zavarja, akkor megint nincs feladat. Annak pedig végképp nincs jelentősége, hogy hány éves, ezen nem érdemes sokat töprengeni.