2012. augusztus 9., csütörtök

Bar Ilan visszajelzés 4

Ezt nagyon nehezen fordítottam. Olyan volt, mintha költemény lenne prózában. Értelmezzétek szabadon!

“Az ellenállás maga az ember”

Az utolsó óra a magatartás motivációi forrásainak megértésével foglalkozott. Az elején azt éreztem, hogy az az üzenet nagyon erős, hogy ne sokkoljon az ellenállás, ami belső hangot fejez ki, hanem próbáljam meg megérteni és áramlani vele, ilyen módon segíteni az ügyfélnek, hogy képes legyen jobban megérteni önmagát, és versenyezni ezzel a hanggal nyugodtan és tudatos módon. Az óra során tanultunk az kontaktus-stílusokról, amelyek helyzeteknek megfelelő védelmi rendszerek fajtái. Azt éreztem, hogy szükség van a megértésük további elmélyítésére.
A kontaktus-stílusok nem kizárólag védelem, hanem visszatérő mintázatok is, amelyekbe az emberek a különböző helyzetekben szokásszerűen menekülnek.

A gyakorlati részt nagyon nagyon élveztem. Először interjúztam, aztán kívülről megfigyeltem. Sok új volt. Technika a jelentőségteljes moderálásra Ilona megállításai és kérdései hozzám és a megfigyelőkhöz. Megkérdezi, hogy mi zajlik a fejemben. Milyen érzést érzek erősen a klienssel kapcsolatban. Merre akarom a beszélgetést vezetni, ugyanezt a megfigyelőktől is. A kliensnek választania kellett, melyik lehetőséget preferálja.

Véletlenül az adott kliens energiateli valaki volt, aki magával ragadóan beszélt, és nagy személyes tudatossággal. Ilona arra ösztönzött minket, hogy vegyük észre a nyilvánvalót, amely adott a sodródásunkkal a szavak tengerébe, és a tartalomköröket, amelyek újra és újra kinyílnak, és megállásra, az érzés megfigyelésére és figyelemre ösztönzött. Arra bátorított, hogy közben tudatosítsuk az értelmezést, amit hallunk, érzünk, amikor hallgatjuk a klienst. Adjunk helyet megállásnak, a testbeszéd megfigyelésének, és ne féljünk visszajelezni. A visszajelzés ügye kibővítette a témát, és a jelentésteli hangsúlyokat, ahogy Ilona visszajelzett, a magatartásban is az érzést, … igazi visszajelzés csak akkor érkezik, amikor a két fél között megvan már az alap.

Mivel a kurzusban ugyanazon a napon a nagycsoportban az előadás a visszajelzés témája volt, …. Ilona mondata a témában nagyon is releváns volt, sőt hozzátettük a csöndünket is. A nagycsoportos magyarázatban némelyikünk … érzett, sőt megbántottságot az érzéketlenségtől, és hosszú vita keletkezett arról, ha a mondottak bántóak (annak ellenére, hogy a társunk azt mondja, hogy nem bántódott meg), mikor lehet mondani és hogyan. Voltak olyasmi feltevések, hogy ez az, ami érdekes a csoportban, hogy lehetséges lesz valódi kritikát hallani.

Azzal az érzéssel jöttem ki, hogy folytatni akarom. Nagyon érdekel a Gestalt módszertana, és egyre nagyobb a motivációm arra, hogy tanuljak és megértsem, ez a három utóbbi órát követően növekedett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése