Aztán este az ottani Jakarba gyalogoltunk el. Mivel sok az ember, kicsi a terem, ezért két szinten zajlik az istentisztelet. A földszinten, ahova mi mentünk, kb. száz hely van férfiaknak, mögöttük sűrű szövésű anyaggal elválasztva ugyanannyi hely a nőknek. Amikor beléptünk, a női rész kétharmada telt meg. Az első sorba ültünk, asztalhoz, rögtön az elválasztó mögé. Mire a Lecha dodi utolsó versszakánál megfordultam, tele lett. Ez is éneklős közösség, a férfiak hangja olyan erős és tömör, hogy alig hallom a női hangokat. Kihallom az előimádkozó hangját, és a közösség meglepően fegyelmezett. Némelyik versszaknál megáll, megvárja, hogy az előimádkozó milyen dallammal folytatja, aztán ehhez kapcsolódnak. Semmit nem kell tennem, csak behúnyni a szemem, és hagyni magam lebegni a hangokon.
A rabbi rövid, talán ötperces beszédet mond. A lényege az, hogy nincs olyan helyzet, amiben nincs választásunk. Mindig egynél több opció van.
Nem várjuk meg az istentisztelet végét, még el kell jutni a vacsora-meghívásunk helyére. Papucsban vagyok, Jeruzsálem dombos utcáin nehezen járok, csúszkál a lábam. Így alig látom az arab és a templomos stílusú házakat, pedig nagyon szépek. Vendéglátónk fia az utcán vár minket. Vendéglátónk középkorú nő, a fia egyetemista, rajtunk kívül van még egy fiatal vallásos pár. A lakásnak is, a beszélgetésnek is van valami amerikaias hangulata. Keveset beszélek, a hosszú gyaloglás, a héber-angol keveréknyelv fáradttá tett. Fél tizenegykor hazaindulunk. Éjfélre érünk haza. Ha nem lenne a papucsos csúszkálás, nagyon élvezném a sétát, kellemesen hűs szellőben járunk.
Szombaton a Sira Hadasa zsinagógába megyünk. Ez ortodox feminista közösség. Az elválasztás itt is végig függöny, jobbra a férfiak, balra a nők ülnek a hatalmas teremben. 150-200 hely lehet mindkét oldalon. Szinte tele van, alig találunk helyet, de amit találunk, az közel van a Tóraolvasó asztalhoz, amely mindkét oldalra átnyúlik, fölötte az elválasztó függöny rövidebb. Amikor megérkezünk, már zajlik a Tóraolvasás. Nő a gabbaj, ő hívja fel az olvasókat. Éppen bar micva van, így az olvasást a felnőtté váló 13 éves fiú csinálja, mellette egy nála alig idősebbnek látszó fiú áll, a szája mozgásán látszik, hogy ő is mondja a szöveget, a kezével pedig mutatja a dallamot. Éppen a bar micvó fiú édesanyját hívják fel. Ő az innenső oldalon odamegy, elmondja az áldást, aztán a fia olvassa a szöveget. A haftarát is a fiú olvassa. Majd a szülők a fiú két oldalán elmondják az áldást, hogy innentől nem kell a "gyerek" tetteiért felelősséget vállalniuk.
Itt nincs akkora fegyelmezettség, mint az előző esti zsinagógában, gyerekek, felnőttek zajonganak, időnként többen pisszegnek. Utána az udvaron kidus, kicsit eszünk-iszunk, aztán útnak indulunk következő meghívóinkhoz.
Napsütés, meleg szél nélkül, papucsban csúszkálás. Vendéglátóink közül a férfi magyar, a nő amerikai, egy ifjú házaspár még a vendég, nyolchetes babával. Három nyelven beszélünk. Mikor kiderül, hogy mennyit gyalogoltunk már, azt javasolják, hogy várjuk ki náluk a szombat végét, és hazavisznek minket. A gyerekszobában lefekszem aludni, három óra múlva ébredek fel. Ági és az asszony végigtanulta a délutánt. Érdekelne, de inkább alszom, erre van nagyobb szükségem. Aztán Ági és a férfi elmennek a közeli zsinagógába, mi meg ketten előkészítjük a harmadik étkezést. Kint a teraszon eszünk, olyan érzésem van, mintha kora, meleg őszön Budán lennék.
Vasárnap felöltözöm hosszú szoknyába, hosszú ujjú blúzba, elindulok Mea Sarimba, a leginkább haredi negyedbe, beszerző útra. A negyed szélén egy könyvesboltban megkérdezem, mennyibe kerül a gyerekkönyv, amit keresek. Mond egy árat, mondom, majd visszajövök. Beljebb megyek a negyedbe, megkérdezem egy másikban. Alacsonyabb árat mond az eladó, megveszem. Ennyi most elég, nem akarok többet keresgélni. Nézelődöm, itt az emberek öltözéke fekete-fehér, zárt. Látok egy asszonyt, fekete hosszú, zárt bő öltözék, szürke kendőszerű a fején, olyan, mint amilyet az apácák hordanak. Vele egy ötéves forma kislány, ugyanígy felöltözve. Se a fejük, se a testük formája nem látszik. Rajtam látszik, hogy "túrista" vagyok, a blúzom fehér, a szoknyám piros, a lábamon papucs. De tőlem telhetően illedelmes túrista.
Ja, ez nagyon igaz.
VálaszTörlésHol stoppoltál? Erecben?