Kis örömök

Idén jobban bírom az itteni meleget, mint tavaly. Akkor talán nagyon hatott rám a nyelvtanárnőm szenvedése, aki szerint áprilistól októberig elviselhetetlen. Érzékelem a különbséget a hónapokban, most júliusban tikkasztó csak. De szeretek izzadni, ez nekem még a szaunában is nehezen megy. Ez itt nem szauna, hanem gőzkamra. 

Már a dzsuk látványa sem ráz meg, mondom neki, hogy mindjárt jön Pikó, a macska, addig élvezze az életet. Amikor pedig felfekszem a tengerre, és nézem az eget, vagy kifekszem a homokra, és hallgatom a hullámzást és az embereket, akkor nagyon kerek a világ. 

A magyar TV-ben láttam azt a reklámot, hogy heti három órát kell sportolni. Tartom. Hetente kétszer a tengerhez biciklizem, kicsit úszkálok, ha a homokon heverészést is beszámítom, akkor kijön az egy óra. A homokon heverészés csak látszólag semmittevés, nevezzük mikrosportnak, ami olyankor zajlik. A testem és az apró homokbuckák egyezkednek, hogy ki nyom kit. Amikor nem tudnak megállapodni, akkor riszálok egy kicsit, és az apró homokbucka lelapul. Nem akarok politizálni, de látni vélek párhuzamokat a magyar politikai életben. Ja, és a harmadik óra a biciklivel ügyintézni vagy moziba menés révén jön ki. Nem sok, de legalább valami. 

Voltam az itteni analitikusoknak egy estjén. Közösségi álmok volt a téma, elkéstem, amikor odaértem, az előadás már elhangzott, és emberek egymás után meséltek álmokat, illetve mondtak az elhangzott álmokhoz asszociációkat. Valahogy úgy vagyok most a héberrel, hogy a felét nem értem, mégis az az érzésem, hogy tudom, miről van szó. Tel Avivban a Népháznak a tetőteraszán zajlott az esemény, kellemes esti szellőben. A kép a ház lépcsőházában készült. A ház egésze gondozatlan benyomást kelt, de minden emelete kiállítóterem.

Juli esküvője tu beÁv-kor, a szerelem ünnepén volt. Bár két rabbi is jelen volt, és a szertartás követte a zsidó hagyományokat a vőlegénynek a menyasszony hétszeri körbejárása nélkül, és annak ellenére, hogy a vőlegény is kapott gyűrűt, szóval minden kellék megvolt, mégis alapvetően inkább világi esküvő volt. A népek vegyesen táncoltak, bár amikor a fiúk nagyon bevadultak, akkor külön kört alkottak. Éjfél felé a rabbi felajánlotta, hogy hazahoz. Most, hogy bezárva ültünk egy autóban, nem tudott elmenekülni, beszélgettünk. Mondtam neki, úgy látom, szocializál, de nem élvezi. Egyetértett. Aztán kiderült, hogy van két fiam, ezen teljesen meghatódott. Annyi magányos embert lát - mondta. De én nem tartozom közéjük, nem vagyok magányos. Aztán amikor kiszálltam, mondta, hogy miért nem tudta ezt előbb. Mondtam, c'est la vie. 

A szombat esti zsinagógai tanulás után a rabbi megkérdezte, hogy értettem-e, miről volt szó. Valamennyit igen, a többségét nem. Azt javasolta, hogy szerezzek be egy izraeli szeretőt. Azt javasoltam, hogy segítsen benne. Nála, bár elvált, nincs esélyem, neki a közösség nőtagjai "mükce".