2012. augusztus 2., csütörtök

Tisa Beáv második kísérlet

Ezt az írást még a múl hét végén tettem fel, és most nem látom. Úgyhogy még egyszer megpróbálom. Kiváncsi vagyok, most sikerül-e.


A macska nem leüti a dzsukot, hanem a hátára fordítja. Az kapálózik, ha valahogy mégis visszafordulna a lábára, a macska addig mozdulatlanul figyelve, újra felfordítja. Már csak idő kérdése, a dzsuk meghal. Ez eszembe juttatja, hogy egyik budapesti ismerősöm ugyanezt csinálja egy másik budapesti ismerősömmel. Felfordítja, annak minden eddigi biztonság kikerül a lába alól, még mindenki úgy látja, hogy él, de már csak kapálózik. 


A második szentélyt a bölcsek szerint a fölösleges gyűlölködés miatt rombolták le. Elég kézenfekvő, ha a zsidók ütik egymást, védtelenek a külső támadással szemben. Addig nem lesz harmadik szentély, amíg ez nem szűnik meg. Minden héten elmondom az imát, hogy még napjainkban építsd fel a szentélyt, nem merem elhagyni ezt a részt, hátha ezen múlik valami, miközben tudom, hogy esély nincs rá. Az ima része az is, hogy legyen tetszésed szerint, hogy óvd meg az ajkam a rossz beszédtől.

Már rég benne voltunk a tisa beáv-ot megelőző három hétben, sőt már a még szigorúbb kilenc napban, mire rájöttem, hogy nem törődtem vele. De idén nem tudtam, miként kellene törődnöm vele. Pénteken kitakarítottam, megfőztem. Csak levest főztem, nem akartam bekapcsolni a platát, ne melegítsen fölöslegesen. Napközben 30 fok van nálam, éjszaka 29. Ilyenkor naponta háromszor zuhanyozom langyos vízben, mert csak ez van, nincs hideg, így enyhítem a hőséget. Pénteken nem zuhanyoztam, de délután, mikor már mindennel megvoltam, akartam. Csakhogy nincs víz. Ragadok, ahol összeér a bőröm, csíp az izzadtság. Közeledik a szombat, víz meg sehol. Carol telefonálgat, csőtörés, jön a szerelő. Nem hisz nekik, elmegy valakihez zuhanyozni.

Most érzem, milyen lehetett Jeruzsálemben, vagy a gettóban nyáron víz nélkül. Nem törődtem a tisa beávot megelőző gyászidőszakkal, most itt van személyesen, a saját bőrömön érzem. Jogos. A szerelő hatkor megérkezik, fél órára áramot kér tőlünk. Fél hétkor valóban végez. Hét húszig, mire a szombat bejön, mindennel végzek. 

Vasárnap van tisa beáv, böjt, szombat este még eszem. Pénteken elfelejtettem tojást főzni, a böjt előbb kezdődik, mint ahogy a szombat kimegy, így nem eszem tojást. Megeszem a maradék levest, paradicsomot, paprikát, retket, humusszal kenyeret, sok sót, hogy megkösse a vizet, amit iszom. Este a zsinagógában a próféta siralmait hallgatom, az elválasztó köztünk van, férfiak, nők külön, de a fejezeteket férfiak is, nők is olvassák. Aztán tanulás, a tisa beávi szabályokról. Este Száraz György könyvét olvasom, az Egy előítélet nyomában címűt.  Reggel egy másik zsinagógában van tanulás, kettőig végighallgatom az évszázadok során, a pogromok hatására írt siralmakat, költeményeket. Egyiket sem értem, mégse megyek haza. A szavakat nem értem, de az egészben mégis otthon vagyok. Aztán hazamegyek, útközben veszek görögdinnyét, alszom, és vissza a zsinagógába filmvetítésre. 

Az 1994-es ruandai lázadás idején egy szállodaigazgató megment ezerkétszáz embert, erről készítettek játékfilmet. Ezt nézem, már közel egy napja nem ettem, nem ittam, nehezen bírom az izgalmas jeleneteket. Utána dokumentumfilm, a németek a varsói gettóról 1942 májusában készítettek propagandafilmet, ennek részleteit mutatják, közben olvassák az ottani zsidótanács vezetőjének ugyanekkor írt naplójának részleteit, és bevágnak interjút a német operatőrrel, és három, ezidőben gyerek zsidó túlélővel. Itt már nincsenek izgalmak, minden ismerős, még az is, amikor az operatőr arról mesél, hogy hogyan hatott rá, amikor a tömegsírba dobálták és elrendezték a meztelen holttesteket.

A film után iszom, eszem, beszélgetek, aztán hazajövök, görögdinnyét eszem, és most kezd fájni a fejem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése