Nyaralok

Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy a dzsukvadász cica levadászott három csótányt a szobámban. Ott feküdtek, és azt mondtam, hogy ez azért sok. Aztán felébredtem. Ma, amikor felébredtem, ez a szerencsétlen hevert a kövön. Észre sem vettem, amikor a cica szórakozott vele.

Akartam irni, de egyrészt a gépem bemondta az unalmast, másrészt a csütörtöki terrortámadás minden mást háttérbe szoritott. Nem volt kedvem örömködni. Aztán ketten is mondták, hogy ez itt mindennapos, de azért még mindig elszomorodom, amikor a TV-ben mutatják a családot, meg a fiatal férfit, akik meghaltak. Ez itt nehezedni fog. Egyiptommal látványosan romlik a kapcsolat. Már a diplomaták visszahivásánál tartanak. Megint több rakétát lőnek ki, nemrég egy Beer Sevára esett, meghalt valaki. Az ENSZ szavazás szeptember 20-án is kiindulópontja lehet összehangolt támadásoknak. Juli meginterjúvolta a sátoros tünetőket, és kérdezte, hogy meddig maradnak. Azt válaszolták, hogy lehet, hogy szeptember 20-a körül be kell vonulni, de aztán visszajönnek. Ez a veszély a mindennapok része, de azt hiszem, hogy akik a légiriadót hallják, azoknál elég természetes lehet a szorongás. Juli mesélte, hogy Askelonban van egy játszótér, és az egyik épitett játék bunkerként is szolgál. 15 másodperc alatt kell bunkert találni, ha megszólal a sziréna. Vasárnap az ulpánon feldolgoztuk a hireket, és tanultunk szavakat, mint terrortámadás, rakéta, ilyenek.

Vége az ulpánnak. A következő szakasz októberben kezdődik. Amikor olyan nagyon kedvetlen voltam, jobban zavart, mint máskor, hogy a franciák franciául beszélnek hangosan, a dél-amerikaiak spanyolul, én meg nem hallom a héber magyarázatot. Egyszer, amikor már nagyon elegem volt ebből, megszólaltam hangosan magyarul. Hosszan magyaráztam. Csönd lett, néztek rám döbbenten. Rajtam kivül senki nem értette, mit beszélek. Aztán a tanárnő csöndben kérdezte, hogy magyarul beszélek-e. Mint utóbb kiderült, megijedt, hogy megőrültem. Aztán héberül elismételtem, amit magyarul mondtam, hogy nekem az ő egymásnak szóló magyarázatuk zaj, ami zavar. Akkor a tanárnő is ráerősitett. Őt is zavarta.

Az utolsó időben megint volt a tanuláshoz kedvem. Ez úgy jött vissza, hogy az ulpánon is panaszkodtam, hogy úgy érzem, megálltam a fejlődésben. A tanárnő a munkája kritikájának tekintette, a többiek vigasztaltak igy-úgy, a dominikai srác azt javasolta, hogy esetleg menjek vissza ulpán alefbe. Na, itt elszállt az agyam, Viccelsz, kisfiú? Én tudom legjobban a nyelvtant a csoportban. Abbahagytam a panaszkodást. Az indulat lökést adott. Megcsináltam az összes leckét.

Sőt, nemcsak a leckét csináltam meg, hanem elmentem a szochnutba is, hogy tanácsot kérjek, és találkoztam valakivel, aki az ulpánon hirdette magát, hogy segit a letelepedéssel kapcsolatos nehézségekben. Egy kedves középkorú férfi, kiderült róla, hogy szintén szervezetfejlesztő volt, de ő dél-Afrikában. Megbeszéltük, hogy elküldöm az önéletrajzomat. Elküldtem egy gestaltosnak is, ő 300 ismerősének küldte tovább.

Megvan az első izraeli coaching ügyfelem. Rettentően örülök! Csak beindul a bolt!

Kedves öreg barátom agyvérzést kapott. Most már a rehabilitációs osztályon van. Bementem hozzá, és mondtam, hogy hülye viccei vannak. Erre elkezdett vicceket mesélni. Régi pesti vicceket.

Szeptemberben megyek Pestre, addig Julinál van az irodám, az ő gépén dolgozom. Legalább a cica sincs egyedül. A tengeren töltök egy órát, aztán visszajövök és emailezek. Most nyaralok.

Ha hozzak valamit, szóljál.

Mindenféle ...

Ha kimegyek Tel Avivból, az olyan erőfeszítés, mintha világkörüli útra mennék. Pláne, ha időre megyek. Ha értem jönnek, és visznek, akkor nem. De ha ki kell derítenem, hogy mikor és honnan megy a busz, el kell igazodnom a központi buszpályaudvar hét emeletén, aztán meg kell találnom a megállót, ahol leszálljak, vagy onnan a helyet, ahova megyek, ez annyi energiát igényel, hogy csak akkor teszem meg, ha nagyon oda akarok menni, és el is fáradok tőle. Nyilván, másodszor meg többedszer már nem. De most mindent elsőre csinálok. Úgyhogy két hétnél sűrűbben nem is megyek sehova.

Tegnap voltam Jeruzsálemben. Ádár hónapja kezdődik, a vidámságé, és a katamoni vallásos női közösségben volt egy kacagás program. Volt vagy harminc nő, egy gyönyörű ház szalonjában, mindenféle korúak, többnyire hosszú szoknyában, a felnőttek többsége bekötött fejjel. Elkéstem, hozom az izraeli formámat. Furcsa élményeim voltak, ezeket most nem írom le, de örültem, hogy elmentem. Fogok menni más programjukra is.

Aztán Vikivel elmentünk vacsorázni, és jót beszélgettünk. Nem tudom, mikor feküdtem le, korán keltem, ma egész nap törődött voltam, úgy látszik itt nyolc-kilenc órás alvás kell ahhoz, hogy helyreálljon az egyensúlyom.

Beígértem a hétfői szerv-adományozás előadást. Az előadó negyvenes férfi. Azzal kezdi, hogy a zsidók nagyon kis arányban ajánlják fel a szerveiket, de nagy arányban elfogadják másokét, amikor életveszélyben vannak. Ez nem tisztességes, ezért előadás-sorozatot tart arról, hogy zsidók is felajánlhatják a szerveiket. Szerinte három dolog szól ez ellen a Tórában: 1. nem szabad a holttestet temetetlenül hagyni, 2. nem szabad vágást ejteni a testen, 3. nem szabad a holttestből hasznot húzni. De mint szinte minden más tiltást, ezeket is felülírja a pikuách nefes, az élet megmentése. Ha valakinek az életét menti meg az, hogy nem temetik el rögtön, hanem kiveszik egy szervét, és ezért nem jár ellenszolgáltatás, akkor ez micva, ezt kell tenni. Ezt most már több ortodox rabbi is elismeri.

Azt babonának, nem forrásolhatónak tartja, hogy meg kell őrizni a testet a maga épségében, hogy feltámadáskor ép legyen. Kegyetlennek és tarthatatlannak is tartja ezt a felfogást, tekintettel azokra, akiket elégettek, megcsonkítottak, mintha ők nem lehetnének épek a feltámadáskor.

A közösség rabbija is jelen volt az előadáson, körbeadta a kártyáját, amilyen azoknak van, akik haláluk esetén felajánlják a szerveiket életmentésre.

Ma a tanárunk beígérte a csótányokat nyárra. Hosszan ecsetelte, hogy itt nem akármilyen csótányok vannak ám, hanem óriásiak és repülni is tudnak, és mindenhol vannak. Az egyik török lány, aki itt fog férjhez menni, rémülten kérdezte, hogy tényleg mindenhol lesznek-e. Akkor a tanárunk megkérdezte, melyik utcában lakik, és mondta, hogy oda nem mennek a csótányok. Megnézik az utcatáblát, és úgy döntenek, hogy nem fordulnak be.

Vendég ...

Találkoztam az első csótányommal. Nem rázott meg annyira, mint számítottam rá. Tudtam, hogy be fog következni ez a találkozás. Évekkel ezelőtt már láttam egyet az utcán, egyet valakinek a fürdőszobájában, és egyszer akkor még egy sovány patkány is jött velem szembe. Így számítottam rá, és féltem tőle. Most amikor hazajöttem, egy lap volt a kapun, héberül, és az a szó latin betűkkel, hogy poison. Valószínűleg csótányirtás volt, és ez kényszerítette ki a rejtekhelyéről a fürdőszobámba. Leütöttem a szemeteslapáttal és kihajítottam az ablakon. Akkor még élt.

Szerdán telítődtem. Egész nap émelyegtem. Nem tudok több ingert, újdonságot, héber szót befogadni. Így sem este, sem reggel nem kapcsoltam be a TV-t. Arra törekedtem, hogy minél több időt töltsek itthon. Csütörtökre elmúlt, megint szívesen tanultam. Még mindig meglep, mennyi élvezettel csinálom a leckét, és örülök, amikor kész van. Középiskolás koromban a matekleckével voltam így. Mindig annak álltam neki legelőször, volt egy rutinérzetem, és mégis örültem az eredménynek. Ez most is biztonságnyújtó rutin.

Tegnap zuhogott az eső. Felvettem a hegesztett esőkabátomat, így csak az alsó lábszáram lett vizes, és a gurulós cipőmbe szivárgott be a víz, amikor átkeltem a hömpölygő vizen járdától járdáig. Az órán fázott a lábam, próbáltam melengetni. Majdnem mindenki vizes lábbal érkezett. Az egyik lánynak az utcán valaki adott két műanyag szatyrot, hogy húzza fel a cipőjére, egy másik lánynak egy idegen adott egy esernyőt, hogy ne ázzon annyira. Elámultam, micsoda figyelmesség!

Este Vikivel találkoztam. Elmentünk vacsorázni egy egyszerű, kóser étterembe. Jó volt őt látni, örülni egymásnak, beszélgetni az itteni életről, az otthoniról. Aztán itt aludt. Ő az első igazi vendégem. Le volt döbbenve, hogy az otthoni lakásból idejöttem. Kérdezte, nem vagyok-e itt magányos, mondtam, hogy nem. Amikor reggel elment, akkor éreztem magányt. Nekiálltam takarítani. Aztán csináltam magamnak zabkását, gyümölccsel, tejjel, mézzel. Most tisztaság van, és jóllakott vagyok. Kint süt a Nap, hallom a madarakat, és valamelyik szomszéd lakásból arab hangzású zenét.

Ma elmegyek Yonáékhoz Afula mellé egy kibucba, velük töltöm a szombatot.