Lépésről lépésre ...

Hurrrrááá, ma nem voltam zombi az ulpánon. Egy percig sem!

Nézem a TV-t, és még mindig nem értem, de úgy érzem, hogy értem. Valami, a szavakon túl, összességében, egészében, nem tudom, de nincs hiányérzetem. Nem összerakom a szavakból az értelmet, hanem alkotok egy képet, történetet. Nem elemzek, bogarászom, hanem befogadom. Ez így jó lesz.

Ma vasárnap érzetem volt, úgyhogy a Nordaun elmentem a tengerig (akkor csináltam a képeket), a tengerparton végig az ulpánig, gyönyörködtem a tengerben, és élveztem a Nap melegét. El is késtem, de csak akkor néztem meg az órám, amikor az ulpán előkertjében alig láttam pár embert, és ebből tudtam, hogy elkezdődött az óra. Ugyan kiírtam magamnak kis cetlire héberül, hogy sajnálom, ha belépéskor el kell mondani, de még mindig nem jut eszembe. Nem kellett elmondani.

Tubisvát óta kevésbé fázom. Nem tudom, hogy az idő melegebb, vagy a mostani "lakásom" otthonosabb. Kevesebb takaró is elég.

A zsinagógai éneklés nagyon hat rám. A kedusát is éneklik, és bár nem tartok ott a smone eszrében, ahol ők, ezért hallgatnom kéne a kedusa alatt, de magával ragad az ének, és velük énekelek. A rabbi behoz egy másik szólamot, így kétszólamú az ének. Gyönyörű. Mindig ő hozza be az új dallamot, amire némi hezitálás után a közösség rákapcsolódik. Nem nagyon értem, hogy otthon, a Kodály-módszer hazájában a többség hamis, kevesen énekelnek tisztán, itt a többség tisztán énekel, és kevesen hamisak. Lehet, hogy itt a módszer lényegét csinálják, és nem a technikáját? Néha a kádis közös részét is éneklik.

Megkérdeztem az otthoni rabbimat, hogy az ünnepek nekem két naposak, mint ott, vagy egynaposak, mint itt. Azt válaszolta, kérdezzem meg az itteni rabbimat. Neee, még nem akarom azt gondolni, hogy váltottam. Sem rabbit, sem közösséget. Még nem érzem az itteni közösségben annyira belül magamat, mint az ottaniban. Itt nem szeretnek annyira, mint ott. Itt még semmit nem tettem a közösségért. Aztán szombaton megkérdeztem az itteni rabbit. Válaszul visszakérdezett, hogy itt akarok-e maradni. Már megint ezek a döntések! Némi gondolkodás után azt mondta, hogy szerinte egy napot tartsak.

Péntek reggel takarítottam, a felmosórongy vasárnap délelőttig sem száradt meg. Pénteken egész nap esett az eső, és a lépcsőházi korlát ragadt a nedvességtől.

Ma mondtam, hogy milyen szerencse, hogy még nem jött olyan kísértés, hogy vállaljak el valami munkát, és így az összes időmet tanulásra tudom fordítani. Amikor befejeztem a beszélgetést, és megnéztem az emailjeimet, volt közöttük egy állásajánlat magyar anyanyelvű, analizáló gondolkodású személyt keresnek. Na, tessék!