A sajtos nap

Vettem egy széket. Ez az első bútorberuházásom itt. Viszonylag új, az Ikeából, a tulajdonosa mondta, van három, egyenként 100 sékelért adja, neki 500 sékel volt. Mondtam, hogy a három székét megveszem 200-ért. A szobában kitaláltam, melyik hol lesz. Aztán beszéltem másokkal, és rájöttem, hogy nekem egy elég. Azt már tegnap elhoztam kézben. Már mióta tanítom, és olykor még mindig nehezemre esik szétválasztani a saját igényemet a másétól. De legalább már néha időben felismerem.

Mennyire más az itteni berendezésem, mint otthon. Ott a polgári kinézetre törekedtem, a közel négy méteres belmagasságú nagy lakásban, itt összesen talán 18 négyzetméteren lakom, alacsony belmagassággal. Ez az izraeli stílusom. Legalábbis most.

Tegnap nem volt tanítás, így Ricsiéknél ebédeltem. Rántott hús. Ezt ritkán eszem, jó volt. Aztán megnéztem a családi fényképalbumot. Nagyon szép emberek. A szó konkrét és átvitt értelmében egyaránt. Yael sokat mesélt a családról, a barátaikról, az életükről. Mesélte, hogy a baráti körükben van egy nagyon fitt 95 éves férfi, akitől visszavonták a jogosítványát. A törvény szerint már tavaly kellett volna, de akkor valahogy elintézte, hogy még egy évig lehessen. Most teljesen kétségbeesett. A feleség nyugtatgatta, hogy ő fiatal (a nyolcvanvalahány évével), majd ő fuvarozza. De nem tudott aludni, másnap bement az irodába, és elintézte, hogy még félévig maradhasson. Azt mondták neki, ez az utolsó ajándékuk.

Cseteltem Lacival. Tisztel azért, hogy írok. A beszéd könnyebb, az íráshoz energia kell. Ha kapok reagálásokat, erősödnek az otthoni szálak. Ha nem kapok, vékonyodnak. Ilyenkor az itteni kapcsolatok és események válnak a gondolataimra és hangulatomra meghatározóbbakká. Van, akivel szerettem volna élőbb kapcsolatot, próbálkoztam többször, de mivel nem jön ugyanez az igény, hagyom elhalványulni.

Ma megint volt helyi kulturális élményem. Zavar a látásom megváltozása, gondoltam, itt az ideje, hogy bejelentkezzek az egészségügybe. Már van a Maccabinál általános bejelentkezésem, így elmentem a legközelebbi Maccabi irodába. Az első pultnál sorba álltam, ahogy azt otthon megszoktam. Kiderült, hogy számot kell húznom, és a belső teremben fogják a számot bemondani. Valóban, ki is írták, be is mondták. Akihez kerültem félórás várakozás után, mondta, hogy majd az éppen foglalt kolléganője fog velem foglalkozni, mert az jól beszél angolul. Végülis megkaptam a kártyámat, és az orvos nevét, akihez menjek, mindjárt a szomszéd utcában. Mondták, hogy ha akarok, később átmehetek másik orvoshoz, most kezdjek ennél. El is mentem, és holnapra kértem időpontot. Kiváncsi vagyok. Amíg az első pultnál várakoztam, egy férfi a kifelé fordított képernyőn behívta a Google honlapját. Az ügyintéző hiába mondta neki, hogy ne tegye, nem akarta abbahagyni, így a biztonsági őrt hívták, hogy beszéljen a lelkére. Az már csak annyit mondott, hogy "uram!", a férfi elment a számítógéptől. Várakozás közben a mobilommal szórakoztam, de az ügyintézők feje fölött ment a TV, azt is nézhettem volna. Otthon ideges leszek, ha ennyit kell várni, itt az a nyugalom van bennem, amit Amerikában szoktam volt érezni, hogy biztos, hogy sorra kerülök, elintézik, amit kell. Ha először nem, és elkezdek pattogni, akkor igen.

Elfelé menet bementem egy sajtboltba, ahol a kirakatban kenyér volt. Csak azt akartam venni. Vittem a kenyeret a pulthoz, a franciás kiejtésű tulajdonos megkérdezte, nem akarok-e sajtot venni. Gondoltam, miért is ne, kértem egy kis darabot az olcsóbbik brie sajtból, előtte megkóstoltatta az olcsóbbikat is, a drágábbikat is. Aztán mutatta, hogy két másikféle sajt most olcsóbb, mint rendesen, azt is megkóstoltatta velem. Gondoltam, végül is kipróbálhatom, kértem az egyikből egy vékony szeletet. Mutatta, hol vágja le, mondtam, ott jó lesz, lemérte becsomagolta, leblokkolta, és akkor nem kaptam levegőt. Több, mint 80 sékel volt, mint kiderült, a vékony szelet 20 deka, és 55 sékel. Több, mint háromezer forintért vettem a húsz dekás sajtdarabot. De a kenyérért nem kellett fizetnem! És kicsit franciául is beszéltünk. Ezért már majdnem megérte!
Elmentem Julihoz a tiszta ruhákért, a drága sajt felét betettem a hűtőjébe, aztán felhívtam, hogy hagytam ott neki sajtot, mert ha ennyi pénzért megromlik nálam, akkor agyvérzést kapok, de úgy egye, hogy aranyárban van, és az nem lehet, hogy nem ízlik neki.

Van, aki szerint egy éven belül visszamegyek. Lehet, hogy igaza van, de ha így van, addig is kihozom az ittlétből, ami benne van a számomra. Ebben a tanulás központi helyen van. Ez az egyik olyan tevékenység, amit igazán tudok élvezni, bármennyire is fáraszt.