Itt és most, messze távol

Beleszerettem ebbe a lakásba. Múlt pénteken, amikor megnéztem, izgatott lettem. Szombaton a zsinagógában ima közben eszembe jutott, és megint izgatott lettem, újra látni akartam. Tudtam, hogy a háziúrnak, ha nem akar átköltöztetni, azt fogom mondani, hogy akkor maradok, de közben át akartam költözni.

Amikor megérkeztem, takarítással kezdtem, Semmimet nem akartam bepakolni a szekrénybe, amíg ki nem mosom. Éjszaka volt már, mire végeztem, úgy hogy csak azt takarítottam ki, ami a legfontosabb volt. Elfáradtam. Másnap folytattam.

Az állandó háttérzajt kezdem megszokni. Van egy előnye. Tudok hangosan énekelni, nem tartok attól, hogy zavarok vele valakit. Már skáláztam is. Ma-ma-ma-ma-ma-ma-ma-ma-ma. Fél hanggal feljebb: mi-mi-mi-mi-mi-mi-mi-mi-mi, és így tovább, ahogy akkor csináltuk, amikor gyerekkoromban énekkarban énekeltem. Mindig is az altban énekeltem, otthonosabban mozgok a mély hangokkal. De zavar, hogy annyira leszűkült a hangterjedelem, ahol még ki tudok adni hangot, és amikor a zsinagógában énekelek, megcsuklik a hangom.

A kedves amerikai szomszédok elmentek. Most az egész lakásban egyedül vagyok, úgyhogy pénteken a nappalit is felmostam. Vicces, hogy kétszer akkora az asztalom, mint eddig, mégis ugyanúgy el kell pakolnom, amikor enni akarok, mint eddig. Kétszer akkora a hűtőm is, mégis ugyanúgy tele van. Kényelmesebb itt. Ráadásul van mosógép és szárítógép. Találtam egy billerbeck párnát, ezt nyilván valaki itthagyta, mert egyébként szivacspárnák vannak. Kimostam, megszárítottam a gépben, ezt viszem majd magammal. Ez lesz a hely ajándéka nekem. Most nyaralok a tenger mellett.

Marci hatvan éves. Fura. Nekem még mindig az a tíz év körüli, akivel kergetőztünk az asztal körül, bunyóztunk, és lehülyéztük egymást. És aki kéthetente elment a könyvtárba két könyvtárjeggyel, és hozta haza a könyveket, amiket esténként csöndben egymás mellett heverve olvastunk hárman, ő, anyu és én. TV-nk nem volt, olvastunk, aztán leoltottuk a villanyt, és énekeltünk elalvás előtt. Télen fáztunk, és akkor összebújtunk. Napról napra éltünk. Eszembe nem jutott volna, hogy Izraelben fogok kikötni.

Most hosszúak a szombatok. Az ebédet követő alvás után olvasni kezdtem az "Utas és holdvilág"-ot. Délután el akartam menni a zsinagógába tanulásra, de aztán maradtam a könyvnél. A gyerekkori olvasásokat hozza vissza. Olvasok, felkelek, eszem, iszom, olvasok tovább.

Szerb Antal ezután a könyv után nem is nagyon tehetett mást, mint amit tett, hogy nem engedte magát megmenteni, hanem meghalt a többiekkel Balfon, pedig tudta előre, hogy meg fog halni. Ezt szinte végig éreztem, de legfőképp az egyik utolsó mondat után, hogy mindenki csinálja meg a saját egyedi halálát.

Ma elmentem a zsinagógába tanulásra. Rút könyve, amit olvasunk majd Savuotkor. A tanulás címe az volt, hogy ki az igazi hős Rut könyvében. Megragadott egy mondat, hogy attól függ, hogy ki a hős egy történetben, hogy mit tekintünk a történet fő mondanivalójának. Lehet, hogy nem ezt mondták, mert héberül beszéltek, de ezt értettem, és tetszik. Aztán hazafelé jövet az jutott eszembe, hogy Naomi a vezető, aki előre gondolkodik, kitalálja, hogy mások hogyan működnek, és gondoskodik azokról, akik alá vannak rendelve. Rút, a betérő a tökéletes követő, és Boáz mintha Istent jelenítené meg, mindene megvan, és jutalmazza a jóságot. Úgy is lehet talán értelmezni, hogy Boáz az Isten férfias vonásainak megjelenítője, Naomi a nőieseké, és Rút maga a zsidó nép. Így az is érthető, hogy az ő leszármazottja lesz a Messiás. Lám, a lakástól eljutottam a Messiásig. Jó nagy utakat teszek meg.