Téli nyárban

A tanterem kicsi, vagyunk vagy huszonöten, pótszékekkel. Ha mindenki egyszerre jönne, el sem férnénk. Mindig jönnek újak is. Még mindig király vagyok nyelvtanban. Beszédben nem. Alberto mellett ülök, fiatal olasz, valami nyelvtudós, amikor jött, mellém ült, most ő előbb érkezett, mondta, hogy üljek mellé. Jó mellette, a második sorban, csak előttem franciák kotyognak, mögöttem amerikaiul csacsognak folyton. A legfiatalabb egy tizenkilenc éves harsány mexikói srác, kedves, idétlen gyerek. Ma kisminkelve érkezett. Minden van rajta bőséggel, alapozó, szemfesték, fényes rúzs, pirosító. Tökéletes a smink, kicsit harsány. Valahogy a nap folyamán a rúzs nem kopik le a szájáról, hanem egyre erősebb. Talán amikor időnként kimegy a teremből, újrakeni. Annyira meghökkentő, hogy időnként rajta felejtem a szemem. Észreveszi, de egyikünk sem szól semmit.

Újságot olvasunk. Egy fiatal nő a jeruzsálemi buszon nem volt hajlandó hátraülni, ahova a harediek gondolják, hogy a nők helye. Neki ne mondják meg a nyilvános tömegközlekedésen, hova üljön. A buszsofőr nem szólt semmit, rendőrt hívott, az próbálta rábeszélni, hogy üljön hátra. Bepereli a busztársaságot. Este a híradóban is szó van erről. Csinálnak interjút úgy, hogy el vannak takarva az arcok. Egy nő azt hiszi, hogy törvény van arra, hogy hátra kell ülnie. Magyarázzák neki, hogy régen volt, de ma már nincs. Netanjahu is megszólal az ügyben.

Nyári meleg van.

Új Kelet cikk - kapcsolat házas emberrel

Kedves Ilona!

Azért írok Önnek, mert furcsa helyzetbe kerültem, és kiváncsi vagyok a véleményére. Nemrégiben másik városban jártam barátaimnál, és ott egy társaságban találkoztam egy férfival, akivel a bemutatkozás és első érintés után éreztem a vonzódást. Láthatóan ő is szívesen volt a társaságomban, mellém ült, és kellemesen beszélgettünk. Az illető nős, de a felesége nem volt ott. Utóbb mondta közös ismerősünk, hogy az egész társaság a mi flörtölésünket figyelte, rosszallóan. Én ebből semmit nem vettem észre, de ekkor rájöttem, hogy nem az első vagyok a sorban, ha a többiek ennyire érzékenyen reagálnak.
Azóta nem találkoztunk, de szinte folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Sms-ekben udvarol. Amikor írtam, hogy nem akarok vele testi kapcsolatot, mert a környezete látja és ellenzi, azt válaszolta, hogy a környezet semmit nem látott és nem is fog. Ez a válasz teljesen lehűtött, az lett róla a benyomásom, hogy nem akar a következményekkel számolni.
Vonz, de nem akarok az lenni, aki “elcsábít” egy jóravaló férjet, és kitaszítottnak lenni a társaságban.

Érdekel, hogy mi a véleménye erről a helyzetről.

Ilanit

Kedves Ilanit!

Mint már egy korábbi levél kapcsán is előjött, vannak olyan házasságok, amelyekben a szexualitás vagy az érzések kihűltek, és vagy egy testvéri kapcsolatba megy át a házasság, vagy csak a félelem a radikális, illetve nyílt változástól és az anyagi biztonság tartja össze. Vannak olyan kapcsolatok, amelyekben egyezség van a két fél között, hogy lehet szexuális viszonyt létesíteni házasságon kívül, a másik tudtával és beleegyezésével. Ez egy szokatlan, de tiszta szerződés.  

A leveléből az tűnik ki, hogy ismerősének nincs ilyen szerződése a feleségével, hanem titkos utakon jár, mégha mindenki tud is róluk. Ennek valóban az a következménye, hogy kirekesztik a “betolakodót”. A közösség törekszik arra, hogy fenntartsa önmagát, és egy titkos kapcsolat rombolóan hat. Ezért teljesen érthető következmény, hogy megpróbálja eltávolítani azt, akinek ezt a rombolást betudja. Általában nem rekesztik ki a közösség régi tagját, hiába ő a kezdeményezője a titkos, a közösségre ártalmas kapcsolatnak. Ő a “mi kutyánk kölyke”, ahogy mondani szokták. Viszont indulat van, és ezt az újonnan jött felé fordítják.

Ráadásul, ha még bele is szeret az ismerősébe, rengeteg szenvedésnek teszi ki magát. Ő nemigen alhat Önnél, nem töltheti Önnel az ünnepeket, nem lehet gyerekük, vagy ha mégis, őt hasonló kínlódásoknak teszi ki. Volt egy fiatal nő kliensem, aki ilyen kapcsolatból született. Nem ismerte a testvéreit, az apja mindig titokban találkozott vele és az édesanyjával. Nem kevés munkánk volt abban, hogy elhiggye, ő is ugyanolyan jogú ember, mint mások, és hogy képes legyen a magánéletében és a munkahelyén kiállni önmagáért.

Ha jól értem, ismerősének nincs szándékában felvállalni a kapcsolatot Önnel, vagy elválni a feleségétől. Ő azt az utat választja, hogy megőrzi, ami kényelmes, és megszerzi, ami kellemes. A nagyobb árat ezért Ön fogja fizetni.

Érdemes a fentieket megfontolni, amikor arról dönt, hogy belemegy-e ilyen kapcsolatba. Megértem, hogy a gyöngéd szavakra, simogató érintésekre szüksége van, ezek sokat jelentenek Önnek, én bíznék abban, hogy ezt meg fogja kapni egy olyan embertől is, akivel nem fog ennyi terhet magára húzni, és nem kell akkora árat fizetnie érte.

100-adik bejegyzés

Odamentem, dolgoztam, szeretgettem, visszajöttem.

Odafelé a repülőn előttem egy ortodox család ül. Keserű arcú fiatal nő, szomorú és kielégületlen, fiatal férfi, a szakálla ellenére is inkább gyerekarcú, kapkodó és feszült, kicsi gyerek, többnyire visít. A stewardess kihozza a megmelegített kóser kaját. A férfi mondja, hogy ez nem kóser. A stewardess morog. Úgy látszik nem tudja, hogy az a protokoll, hogy hidegen kihozza, az utas kiveszi a megmelegítendőt, és ő megmelegítve visszahozza. A visszafelé úton így csinálják, tehát a Malévnál is ismert az eljárás. A másik stewardess morog, hogy mindenki sót kér. Annyira rossz a hangulat, hogy amikor már két gyerek visít felváltva, és a mellettem ülő izraeliek pohár bor után hangosakká válnak, ideges leszek.

A cégben, amelynek dolgozom sok a feszültség. A felsővezetés egy rosszul működő család képét mutatja. Megvannak a szerepek, az anya, apa, a rossz fiú, a kedvenc gyerek, minden, ami kell. Annyira be vannak merevedve a szerepek, hogy erőteljes beavatkozás kell. Veszik a lapot, dolgoznak. Beindul valami.

Budapesten sötét van, köd, szmog, rémisztő hírek. A lakás kellemesen meleg.

Andrisnak szülinapi vacsit csinálok. Torta helyett a hozott gyümölcsöket teszem ki egy tálba. Gránátalma, sárgadinnye, maracuja, datolya, eper, mandula. Illatos, szép, finom.

B. amikor megtudja, hogy ulpán gimelre járok, kérdezi, hogy ennyire hatékonytalan, hogy még mindig tanulok? Nem is értem a kérdését, aztán megérti, hogy annyira szeretek iskolába járni, hogy mindent végigjárok, amit lehet.

Kilépek a repülőből, érzem a langyos párás levegőt, és már ez relaxáló hatású. Visszaérve beszélek E-vel, a helyi kollégával, aki el akart hívni egy szakmai konferenciára, hogy beszéljünk a változásról, de kiderült, hogy a program már betelt, nem tudunk fellépni. Mondja, hogy kapott egy megbízást, hogy egyetemen csináljon egy gestaltos képzést, és behívna, hogy én is tanítsak. Kérdezi, hogy fogok-e tudni tanítani héberül. Szerinte már elég jól beszélek. Teljesen izgalomba jövök, kérdezem, mikor lesz, kiderül, hogy minimum egy félév múlva. Basszus, van egy félévem arra, hogy úgy beszéljek héberül, hogy merjek tanítani.

Új Kelet cikk - önérvényesítés

Kedves Ilona!

Nagy örömmel olvasom az Új Kelet hasábjain a hetente megjelenő
tanácsait. Én most egy karrierrel kapcsolatos kérdésben szeretném a
véleményét kérni. Csaknem egy évtizede élek már Izraelben, elég jól
beszélem a nyelvet, a szaktudásomat mindig megdícsérik, de valahogy
mégsem sikerül előrejutnom a munkahelyemen. Öt éve dolgozom ugyan
annál a cégnél és a fizetésem szinte alig változott. Kereshetném a
hibát a főnökökben, de arra gyanakszom velem van a baj, én nem tudom
elég jól menedzselni az általam elért eredményeket, mások ügyesebben
fényezik magukat. A munkahelyen én vagyok az egyetlen nem szabre, de
mivel érettségi után jöttem ki, mostanra már nem lógok ki annyira a
sorból. Gyerekként sem akartam mindig a középpontban lenni, de itt az
izraeli környezetben kimondottan visszahúzodottá váltam, először a
nyelvtudás hiánya miatt, aztán meg egyszerűen rajtam maradt ez a
szerep. A magyar srác, aki szép csöndben mindent elvégez, nem
veszekszik, nem kiabál. Félre ne értsen, nem a veszekedés hiányzik,
szívesebben dolgozom csendben és nyugalomban, de látom, hogy a
többiek, akik velem együtt kezdtek, talán kevesebbet is tesznek le az
asztalra nap mint nap, de mostanra már 30-40 százalékkal magasabb a
fizetésük. Azt szeretném kérdezni, hogy van arra esély, hogy egy
magyar ember elsajátítsa ezt a lazább keleti stílust? Mit tehetnék
azért, hogy a főnököm jobban észrevegyen?

Válaszát köszönöm!

Gábor Jeruzsálemből

Kedves Gábor!

Az Ön esete nem minden tekintetben izraeli sajátosság. Például azért nem, mert a szaktudás önmagában már szinte sehol nem elegendő az érvényesüléshez. Az viszont tagadhatatlan, én is azt tapasztalom, hogy itt Erecben a nyílt önérvényesítést jobban értékelik, mint Magyarországon.

Kezdjük azzal, hogy vannak személyiségbeli különbségek az emberek között. Azok, akiket extravertáltaknak nevez a lélektan, többnyire könnyen megnyílnak, szinte mindent kimondanak, ami eszükbe jut, még gondolkodni is beszélve szeretnek, szeretik befolyásolni a környezetüket, és hagyni, hogy az befolyásolja őket. Ahol jelen vannak, észreveszik őket, kitöltik a teret.

Azok, akiket introvertáltaknak nevez a lélektan, belül élik a világukat, csak akkor beszélnek, ha fontos mondanivalójuk van, szívesebben dolgoznak egyedül vagy kisebb csoportban, és a fejükben tökéletesítik a gondolataikat. Nem feltétlenül veszik őket észre, és sajnos sokszor a nagyon jó gondolataik is megmaradnak náluk. Elképzelhetőnek tartom, hogy Ön introvertált. Ez a személyiségjegy nem változtatható, mert - legalábbis az elmélet szerint - velünk született, de azok a magatartások, amelyek az extravertáltakra jellemzőek, legalábbis részben megtanulhatóak.

Ettől különbözik az, hogy valaki neveltetése révén gátlásos, zárkózott, akár extravertált, akár introvertált. Az ilyen ember zavarban van, ha figyelnek rá, lehetőleg visszahúzódik a reflektorfénytől. Ez változtatható. Volt egy ismerősöm, akinek nehezére esett mások előtt megszólalni, de vezető akart lenni, és úgy “edzette” magát, hogy bűvészmutatványokat tanult meg és adott elő. Ez aztán segített neki abban is, hogy később beszéddel teremtsen kapcsolatot a külvilággal.

A harmadik tényező az önérvényesítés vagy asszertivitás. Ez a saját érdekeim ismerete, és kiállás mellettük akkor is, ha konfliktussal jár. Nem agresszió, azaz nem a másik letiprásával jár együtt, de nem is meghunyászkodás, a saját érdekek rendszeres háttérbe szorítása. Amikor tisztelem a másik érdekeit, ugyanakkor a sajátjaimat is, és együttműködöm a mindkettőnknek megfelelő megoldás kialakításában, az az önérvényesítés. Ez is magatartás, nem személyiségjegy, így változtatható, fejleszthető.

Nézzük, mit lehet tenni az Ön esetében. Ha van a cégnél rendszeres teljesítményértékelés, akkor annak során érdemes egyeztetni a főnökkel, hogy ő hogyan látja az Ön teljesítményét, ehhez képest Ön mit lát a fizetéseknél. Az segít, ha a főnöke kimondja, mit hiányol az Ön működésében, mert akkor nem kell találgatni, megvan, hogy hol célszerű önmagát fejleszteni. Ha nincs szervezett teljesítményértékelés, akkor Ön kezdeményezze a beszélgetést. Ha Ön nem védi meg az érdekeit, senki nem fogja, ez nem várható el másoktól. De ha látják, hogy Önnek fontosak, és ki is tart mellettük, akkor nekik is fontos lesz.

Felteszem, egy ilyen beszélgetéstől tart, és nehezen megy bele. Ezért azt javaslom, hogy valamennyire gondolja végig, mit is mondana. Ha van megbízható kollégája, vele beszélje meg előbb a dolgot. Ha van türelmes barátja vagy családtagja, akkor próbálják is ki. Ön mondja, amit mondani akar a főnöknek, a barát vagy családtag úgy reagáljon, ahogy természetesen jön neki. Ebből fogja tudni, milyen hatása van annak amit, illetve ahogyan mond. Fontos lehet tudni, hogy ha bizonytalanság hallatszik a hangjában, akkor ez könnyedén visszautasítást hívhat elő a másikban. Ezért is érdemes gyakorolni egy ilyen szokatlan helyzet előtt, és közben figyelni a hangját, kézmozgását.

Összefoglalva: a személyiségjegyeinken nem tudunk változtatni, de a magatartásunkon, kommunikációnkon igen. Ha az Önök cégénél alkalmaznak coachot (személyes vezetésfejlesztési szakembert), érdemes vele ezen dolgozni. Ha nem, vagy az Ön számára nem elérhető, akkor azt javaslom, hogy a google-ban írja be az “asszertivitás gyakorlatok” kifejezést, és szemelgessen a kihozott oldalakon.

Egy jó nap

Holnap kezdődik az ulpán. Tegnap is, ma is egy-egy órát töltöttem a könyvtárban, a folyóirat-olvasóban, és olvasgattam a címeket, néha a mobilomat használtam szótárként. Egy óra újságolvasás eléggé lefáraszt.

Akartam múzeumba is menni, de tegnap zárva volt, ma meg telefonált B. hogy Tel Avivban van, találkozzunk. Találkoztunk. Kimentünk a tengerpartra, leültünk a homokra a törülközőjére. Rajtunk kívül csak a parton futók és sétálók. Süt a Nap, a homok hűvös, fázik a lábam. Amikor meglátok három NDK-s túristát úszni a tengerben - kik mások lehetnek decemberben -, kedvet kapok én is. Nincs nálam fürdőruha, B. felajánlja az ő úszónadrágját és egy trikót, ha tényleg olyan őrült vagyok, hogy be akarnék menni a vízbe. Tényleg. Fogja a törülközőt körülöttem, átöltözöm a takarásában. Kicsit bonyolult, de sikerül.

A víz közel nem olyan hideg, mint első pillanatra tűnik. Meglep, hogy sós, pedig tudtam, hiszen tenger, próbáltam már. Megint a szabadságérzés, mint szinte mindig a tengerben úszva. Egyedül vagyok ebben az óriási medencében. Jó is ez.

Aztán kiúszom, újra a bonyolult logisztika, hogy rámkerüljön a száraz ruha. Megnézzük a naplementét, addigra már nagyon fázik a lábam, amire nem akarom a cipőt visszahúzni, amíg a mély homokban megyünk.

Elautózunk egy piac környéki jemeni étterembe. Ahogy B. lelassít két férfi mellett, és lehúzza az ablakot, az egyik rögtön mondja, hogy "tessék". B. kérdezi, honnan tudta, hogy kérdezni akar valamit. A fiatal férfi válaszolja, hogy láttam. "És azt is tudja, hogy mit akarok kérdezni?" Találgatni kezdenek, hogy mit keresünk, nem találják el. Vidám, játékos párbeszéd emberek között, akik még sose látták egymást. Amikor B. mondja az étterem nevét, mondják, hogy az zárva, de van egy nagyon jó hely, jemeni és kóser, és elmagyarázzák, hol.

Belépünk az étterembe. Kicsi, üres, szocialista étkezde hangulata lenne, ha nem lenne a falon a lubavicsi rebbe és két szintén híres rabbi rokonának a képe. Kicsi, görnyedt, nehézkes mozgású, fehér szakállas öregember jön elénk. Kérdezi, mit kérünk, én nem értem a beszédét. Mikor mondom, hogy birkabordát ennék, B. mondja, az biztos nincs itt. Azért megkérdi, az öreg mondja, hogy persze, hozza. Teát is kérek, hozza, cukrosan, amilyet soha nem iszom, de most jól esik. Mindent úgy hoz, hogy kételkedem, hogy elér az asztalunkhoz, rohannék segíteni, de mindig odaér. Amikor közel van hozzám, feltűnik, hogy az arca nem olyan öreg. B. szerint hetvenes lehet.

Olajbogyó, uborka, pita, falafel, nyárson sült csirke, kolbász, birkaborda, sült krumpli, saláta. Régen ettem ennyi húst. Minden hihetetlenül finom, B. mondja az öregnek, hogy az ő városában nincs ilyen finom falafel. Az öreg arca nem rezzen, válaszolja, hogy Jeruzsálemben sincs. Szeretem, amikor valaki ennyire tudja, hogy milyen érték létrehozására képes, hogy még a hangszínén sem változtat, amikor ezt mondja. Hiszen ő tudja.

Végig csak mi vagyunk, később jön egy fiatalember, az szedi le az asztalt. B. beszélget vele. Ezek az izraeliek mindenkivel beszélgetnek. Kiderül, hogy ő az unoka. Elmondja, hogy mindent az öreg csinál, és az ő titka a fűszerezés, senkinek nem árulja el.

B. felajánlja, hogy megmasszíroz, és az nagyon jó lesz nekem. Ezt már hallottam. Pár hónappal ezelőtt már ajánlott ilyet valaki. Amikor annak mondtam, hogy köszönöm, egyelőre nem kérem, azt követően nem telefonált többet. Ezt elmesélem B-nek is. Lehet, hogy az izraeli férfiak specialitása a masszírozás, ami a nőknek nagyon jó? Végülis nem kizárt. Régen azt sugallta valami, hogy a nő dolga örömet szerezni a férfinak. Nem tudom, hogy az idők változtak, vagy az izraeli férfiak gondolják úgy, hogy az ő dolguk örömet szerezni a nőnek. Mondjuk a zsidó vallás ezt javasolja, lehet, hogy innen ered a különbség.

Többnyire héberül beszélünk, nagyon élvezem, B. pedig türelmesen kivárja, míg előállítom az ige múlt vagy jövő idejét. Úgy vagyok ezzel, mint középiskolás koromban a másodfokú egyenletrendszer megoldó képletével, soha nem emlékeztem, mindig újra előállítottam. Ezzel együtt viszonylag folyamatosnak hallom a beszédemet. A megnyugtató környezet segít abban, hogy előjöjjenek a szavak.

Már nem emlékszem, hogy hol engedtem el, hogy beszámoljak az Orange-zsal folytatott harcról. Írtam a Távközlési minisztériumnak, nem válaszoltak, írtam megint, válaszoltak, hogy az Orange próbált hívni, de nem ért el. Újra írtam, hogy amikor külföldön vagyok, kikapcsolom az izraeli mobilom, mert egy vagyonba kerül külföldön használni (mint kiderült, ha én hívok, percenként kb. 1000 forint, ha engem hívnak, percenként kb. 700 forint). Ma hívtak az Orange-tól. A fiatal férfi hosszan magyarázza, hogy januártól kezdve melyik hónapban miért annyit fizettem, amennyit. Ahogy beszél, világos, hogy a minisztériumi levelet továbbküldték nekik. Amikor elér júniushoz, közbevágok , hogy engem igazán az zavar, hogy fizetnem kell a mobilért, amire azt mondták, hogy ingyen van. Először próbálja elmagyarázni, mit jelent az ingyen az Orange-nál, de leugatom. Erre mondja, hogy ennek utánanéz, és visszahív. Később visszahív és azt ajánlja, hogy mostantól nem kell fizetnem a mobilért. Hét hónap van hátra, ennyit nyertem, meg annyit, amit eleinte nem kellett fizetnem. És a továbbiakban, ha bármi gondom van, a honlapjukon írjak. Mondom, nincs angol. "De van ... ja, tényleg nincs." Mindenesetre elmagyarázza, hogyan tudok nekik írni. Úgy látszik, nem szeretnék, ha a minisztériumot zargatnám megint.

Nagyon örülök. Megerősödik az az érzésem, mint amit az USÁ-ban tapasztaltam meg, hogy ha kitartó vagyok, elérem, amit akarok. Nem mintha Magyarországon nem tudtam volna kielégíteni a legfontosabb igényeimet, csak sokkal több erőfeszítéssel és sokkal több kompromisszummal, annyira, hogy volt, amikor belefáradtam, feladtam. Itt úgy van a rendszer kitalálva, hogy ha azt hiszem, hogy igazam van, akkor előbb-utóbb igazam lesz. Ráadásul a Nap is süt.

Kezdődik a pörgés

Elmentem múzeumba. Csak nemrég jöttem rá, hogy a Tel Aviv múzeum tíz perc gyalogútra van tőlem. Még mindig ingyen tudok bemenni, ezt csak egyszer használtam ki eddig. Ideje folytatni. Huszadik századi festészetet néztem, és tetszett. Ez meglepett. Bementem a múzeumi boltba, ezeket még Amerikából imádom, tele vannak szép és hihetetlenül kreatív dolgokkal. Gyorsan el is költöttem 140 sékelt. Ajándékokat vettem, csak egy asztali naptárt vettem magamnak, amire ugyan nincs feltétlenül szükségem, de annyira kedvesen néz ki, hogy nem hagyhattam ott.

A múzeum mellett van az ország legnagyobb könyvtára. Carol az első perctől kezdve mondja, hogy menjek oda tanulni, de csak most szántam el magam. Be is iratkoztam, van kártyám, ingyen kölcsönözhetek könyvet, zenét, meg van olvasó terem, zeneterem, Rambam terem, itt vallási könyvek vannak, és persze gyerekkönyvterem. Most nem mentem be egyikbe sem, egy napra ennyi kultúra elég.

A Sufraszol boltban a pénztáros megkérdezte, hogy most lesz-e a szülinapom. Annyira meglepődtem, visszakérdeztem, hogy látja-e. Mondta, hogy igen.

Sürgősen vissza kell mennem Budapestre. Az egyik flow-s cég egyik kliensénél a felsővezetés rosszul működik. A kolléga szerint vagy én tudok segíteni, vagy senki. Fizetik a repjegyemet, csak menjek. Elvállalom. Kimarad néhány nap az ulpánból, ez rossz, de a helyzet izgat.

Megkerestek, hogy dolgozzak egy hiperaktív, súlyosan szorongó kamasszal. Megkérdeztem a súlyos anyagi gondokkal küzdő anyát, hogy körbenézett-e ingyenes kezelésért. Ez beindította, beszélt az iskolai pszichológussal, aki azt mondta, hogy ő hivatalból nem kezelheti a gyereket, de talált neki olyan helyet, ahol az itteni ár kevesebb, mint tizedéért, de még az is lehet, hogy ingyen dolgoznak vele. Ő meg dolgozhat az anyával. Ez a legjobb megoldás, hiszen ahol a gyerekkel baj van, ott valószínűleg a felnőtt világ bajait jeleníti meg, így akkor hatékony a kezelés, ha mindenki benne van. Amikor még azt hittem, a gyerek az ügyfelem lesz, arra gondoltam, hogy elviszem a múzeumba szörnyeket nézni.

Hagyom, hogy körülöleljen a fény.

Új Kelet cikk - a dühös asszony

Kedves Ilona!

A barátnőm miatt fordulok Önhöz, szerintem nagy szüksége lenne egy alapos beszélgetésre, de persze  a világ összes kincséért sem ismerné be. Ajala 30 éves múlt és már több mint tíz éve van Izraelben, közben férjhez ment és elvált, egy időre elhagyta az országot aztán a kisfiával visszatért. Soha nem volt könnyű egy gyerekét egyedül nevelő anyukának, de Ajala minden segítséget megkapott a barátaitól és az államtól is. A volt férje néha elmaradozik a gyerektartással, de aztán
rendre pótolja és a gyerekkel is törődik, az ünnepeket rendszeresen vele tölti a csemete. Biztosan a kicsinek sem könnyű, de én nem miatta, hanem az anyukája miatt aggódom. Ajala egy ideje fejébe vette, hogy vállalkozni fog, minden követ megmozgatott, de sajnos csak a barátaitól remélhetett valami kezdőtőkét, mert a bankok nem értékelték az általa benyújtott üzleti tervet. A botrány akkor tört ki, amikor közös barátaink meggondolták magukat és visszaléptek az üzlettől, még annak konkrét létrejötte előtt. Értelmesen elmagyarázták Ajalának, hogy három apró gyermeket nevelnek, s ha valami miatt csődbe megy az üzlet, akkor az a kevéske anyagi biztonságuk is megszűnik. Azt hitték a barátság okán Ajala megérti a szempontjaikat, de ő csalódottságában kigyót-békát kiabált rájuk, hónapok óta szóba sem áll velük, elutasít minden megbeszélést. Hiába kértek fel közvetítőket, Ajala teljesen megmakacsolta magát és nem hajlandó egy lépést sem tenni azért, hogy a sokéves barátság legalább annyira helyreállhasson, hogy képesek legyenek egymás szemébe nézni. Nem ők az egyetlenek, akivel haragban van, szomorúan látom, hogy napról-napra mindenkivel összevész, egyre inkább elmarja maga mellől az embereket. Miközben vágyik a társaságra, egy jó társra, viselkedése miatt egyre magányosabb lesz. Mit tehetnék érte?

Ráchel

Kedves Ráchel!

Még ha kapcsolatban élünk, akkor is előfordul, hogy időnként besokallunk, ingerlékenyek vagyunk, elegünk lesz abból, ami van, és nem látunk reményt arra, hogy jobb lesz. Annak a szülőnek, aki egyedül neveli a gyerekét, a hétköznapokban és amikor a gyerek beteg, magának kell megtalálni a problémákra a megoldást, különösen nehéz a helyzete. Nem meglepő, ha időnként kilátástalannak éli meg.

Leveléből úgy tűnik, hogy Ajala ki akar törni ebből a helyzetből, valami új perspektívát keres, és a kisvállalkozás indításában véli ezt meglátni. A barátai a barátság okán hitelezni akartak, aztán rájöttek, hogy a család biztonságát kockáztatták ezzel, és visszaléptek. Ugyanakkor azt várják el Ajalától, hogy szintén a barátság okán fogadja ezt el, és minden menjen tovább a régi módon.

Ajala valószínűleg megcsalatva érzi magát, és feltehetően nem először. A feszültség, a kimerültség ingerlékenységet okoz. Ettől lehet, hogy sokkal erőteljesebben reagál, mint amit a környezete elfogad. Mivel csalódott, azaz érzelmileg érintik a történtek, az ésszerű magyarázat mit sem segít. Azt úgy értelmezheti, hogy a becsapásnak adtak racionálisnak tűnő álarcot.

Lehetséges, hogy Ajalának sok jóakarója van, mégis, valamilyen alapvető szükséglete nincs kielégítve. Ha például a magányosság az, ami a leginkább bántja, akkor a környezetében lévő harmonikusnak tűnő családok, az azokból érkező sajnálat vagy vigasztalási kísérlet nem csökkenti a magányérzetét, hiszen nem őt látják és értik, hanem csak megpróbálják megnyugtatni, hogy ne okozzon annyi galibát - vélheti, joggal.

Ajala támogatása nem csökkentheti a baráti család biztonságát, ezért helyes volt az a döntés, hogy visszaléptek a hitelezéstől. Nagyon kockázatos lépés az üzletet és a baráti kapcsolatot összekeverni. Elsülhet jól is, de nagyon rosszul is. Vannak Izraelben kisvállalkozásokat támogató szervezetek, az egyik ilyen a Keren Semes (http://www.keren-shemesh.org.il/). Ők tudnak segíteni abban, hogy megvalósítható üzleti tervet dolgozzon ki valaki, és ez esetben még hitelt is tudnak adni.

Önök tehát nem az üzleti elképzeléseiben tudnak Ajalának elsősorban segíteni, hanem abban, hogy jobb lelkiállapotba kerüljön. Ha van valaki a baráti társaságból, aki el tudja viselni, hogy Ajala ráönti az indulatát, akkor próbálja kideríteni, hogy mi fáj neki annyira, anélkül, hogy jelentéktelenítené azt, amit mond, vagy rögtön megoldásokat kínálna neki. Amire most leginkább szüksége van, az az, hogy valaki meghallgassa. Ezután lehetséges, hogy találnak valamilyen ösvényt a megoldások felé.