Rossz kaland

Ügyintéztem. A Díjnetben. Aztán elmentem a Lehel piacra. Vásároltam, és amikor már elindultam volna hazafelé, megszólított egy 15 éves forma lány. Hogy nem tudnék-e pénzt adni neki. A zsebemben mindig van pénz, hogy koldusoknak adjak. Elővettem az összes maradékot, ez 110 forint volt, amikor megszólalt, hogy nem vennék-e inkább készételt. Mondta, hogy hatan vannak testvérek, és az apja négy hónapja elhagyta őket. A legkisebb testvére hat hónapos. Kimentünk a grillcsirkéshez, és vettem egy egész grillcsirkét, egy májas hurkát, és egy rántott húst. Amit kért.

Aztán elővette a recepteket, hogy nem váltanám-e ki a gyógyszereket. Nagyon elnyűttek voltak a receptek és piszkosak. Ahogy egy sokgyerekes családnál van, amikor elől hagyják a dolgokat. Felmentünk a gyógyszertárba, és a tápszeren kívül mindent kiváltottam. Ehhez az önkéntes betegbiztosításomat használtam. Azt nem is tudom, hogy a tápszert miért nem tudták odaadni. De a lány sejtette, hogy az nem fog menni. Megtudtam, hogy nyolcadikos, és ápolónőnek akar tanulni, ha végez. Ennek nagyon megörültem, Isten tudja, hogy miért. Azt hiszem arra is gondoltam, hogy 16-éves korában ki fog hullani az iskolarendszerből. Ahogy Pokorni mondta, „megy a lecsóba”. Vidéken lakik, de már nem emlékszem a település nevére. Hármas tanuló. Reggel óta kint van, de eddig még senki nem hallgatta meg.

Mondta, hogy albérletben laknak, és nem tudják fizetni az albérleti díjat, sem a villanyszámlát. Átmentünk az utca túloldalára, vettem fel pénzt, kicsit többet, mint amit a villanyszámlára mondott. Közben folyamatosan beszélt, a családsegítőről is mondott, hogy onnan ezt és azt kapnak, de azt mondták, hogy nem tudnak mindent adni. 20-án jön meg a családi pótlék, ezt úgy mondta, hogy gyerektartás, de annak az érkezését nem tudhatja ilyen pontosan, szerintem.

Azt is mondta, hogy a testvérei kipucolták a cipőiket, és kirakták az ablakba, de nem tudtak semmit belerakni. És nem vennék-e csokit. Bementünk a CBA-ba, és egyenesen a csokikhoz mentünk. Vettem két aprócsokis csomagot, nem Mikuláscsomagot, hanem annál értékesebbet, amiben csak kicsi csokik voltak, és még akart kérni egy táblacsokit. Ekkor már kezdett elegem lenni, és mondtam, hogy azt már nem.

Elkérte a telefonszámomat, mondván, hogy lehet, hogy Anyukája föl akar hívni, hogy nem rossz úton szerzett ennyi mindent. Mivel nem volt nálam toll, bementünk egy gyógyszertárba, és felírta a számomat.

Aznap rossz kedvem volt. Úgy éreztem, lehúztak. Nekem eszembe sem jutott megkérdezni a nevét, sem a telefonszámát. Ő mondta, hogy 22-én kifizetik, amit adtam, de nem hittem el neki, és mondtam, hogy nem fontos.

Másnap felhívott, és akkor megtudtam, hogy Julcsi a neve. Beszámolt, hogy mindenki örült a kajának, reggel a testvérei megkapták a mikulást is. Az anyukája azt mondta, hogy engem Isten küldött. A tulajdonos eljött, hogy megnézze, hogy kifizették-e a villanyszámlát, és akkor azt mondta, hogy a lakásbérleti díjat is fizessék ki, amivel tartoznak. És akart tőlem erre is pénzt kérni, merthogy még valakitől kérhetne, de nem biztos, hogy ott kap. Azt mondtam elég ingerülten, hogy nincs több pénzem, nem adok. Ő is folyamatosan beszélt, meg én is, aztán elköszöntem, és letettem a telefont. Azóta nem hívott.

Nehéz érzésem volt. Most már viszont tudom a fele nevét, és a telefonszámát. Aztán kicsit később már csökkent a nehéz érzés. Azt gondoltam, hogy a tulajdonosnál is próbálkozhat, meg annál a másnál is, akit említett a telefonban. Értem, hogy én vagyok a legkönnyebb, akit lehúzhat, de elértük a határaimat.

Amikor hazajöttem, kidobtam minden adománykérő papírt, akik szegényeknek gyűjtöttek. Később meggondoltam, és adtam a Magyar Hangnak, akik a demokráciáért gyűjtenek.

Most inkább szégyenérzetem van. Nem tudom, hogy attól, hogy lehúztak, vagy inkább attól, hogy az utolsó kérését nem teljesítettem.

Hallottam, hogy kiadták Polcz Alainnek a Gyermekkorom című könyvét. Erről jutott eszembe, hogy bár a gyerekeim sose kérdeznek a gyermekkoromról, valószínűleg nem is tudják, hogy mit kérdezzenek, de fogok írni egy ilyen témájú naplót. Majd ha meghalok, megtalálják, ha megtalálják, és akkor érdekes lesz nekik. Nem tudom, meddig jutok el, eljutok, ameddig eljutok.

Hanuka ideje

A film díszelőadásának a végén, ahol a közreműködőket sorolják fel, az is volt, hogy „blessed by rabbi …”. Megkérdeztem az én rabbimat, hogy ez mit jelent. Kapásból a válasza az volt, hogy pénzért minden elérhető. Aztán egy kicsit később azt mondta, hogy azt jelenti, hogy ortodoxok is megnézhetik.

Ezt nem nagyon hittem, egyrészt mert csókolózás is volt benne, másrészt, ha utánajárnak, hogy milyen rabbi adta a filmre az áldását, akkor nem bíznak benne. A zsidóknál elterjedt a bizalmatlanság. Ezt kevesen tudják, akik csak az összetartást látják. Van, aki háromszor tér be, hogy mindenhol elfogadják.

Aztán találkoztam azzal a rabbival, akinek az áldását kiírják. Ő azt mondta, semmit nem jelent. A felesége is filmes, és valamelyik korábbi filmtől örökölték a felírást. Közben elmondta azt a történetet, hogy a feleségéék Ausztriában forgattak, verőfényes napsütésben, és mondta az asszony, hogy egy óra múlva hóesés kellene. Egy óra múlva lett hóesés. Akkor kiírták, hogy időjárás-felelős, és a rabbi nevét.

Több sztorit nem tudott elmondani, mert elhívták Hanukát ünnepelni.

Ez volt az első év sok év után, amikor nem gyújtottam gyertyákat a Hanuka tiszteletére.

Az ünnepségen négy rabbi volt. Az alagsorban lehetett fényképezkedni ingyen. A rabbim kérdezte, hogy akarok-e vele képet. Mondtam, hogy igen. Lementünk, átkarolt, és csináltunk két képet. Szerintem arra számított, hogy hátha meghalok, és nem marad utánam semmi emlék. De így most nekem is van valami személyes emlékem tőle.

Hanukakor bő olajban sült ételeket eszünk. Én nem csináltam semmit, és ahogy eljöttem az ünnepség helyszínéről, volt egy „Langosh” bolt. Úgyhogy bementem, és kértem egy fokhagymás-tejfölös lángost. Utána felszálltam a buszra, ami tele volt. Egy srác felállt, hogy leszálljon, egy másik mutatta, hogy üljek le. Elkezdte mondani, hogy ő fiatal, és átadja a helyét nekem. Volt valami pimasz a szövegében, de csak ránéztem, és nem szóltam semmit, mert azt gondoltam, hogy nagyon fokhagyma szagom van. Egy idő után így is elhallgatott.

Dolgozgatás egy-kettő-három

Ma volt egy terápiás ülésem. Nem vártam, nekem jövő szerdára volt beírva. Ez az utolsó. Kérdeztem, hogy milyen, bár már korábban mondta, hogy szomorú emiatt. Most mondta, hogy tanulni akar ebből, és még nem tudja, mit.

Mondtam neki, hogy túl hamar a feladaton gondolkodik, nem engedi át magát a szomorúságnak. mondta, hogy ez igaz. Ahogy beszélt, elsírta magát. Én még a szomorúságnál tartottam, mert nagyon megszerettem, és nehéz elengedni. Különlegesen nehéz, nem szokott ez ilyen nehézséget okozni. Ezt mondtam is neki. Amikor elment, szorosan megöleltük egymást, nagyon szorosan. Mintha nem is akarnánk elengedni egymást többet. Ez az egész helyzet nagyon jó volt a szomorúságával együtt. Még amikor elment, akkor is ebben maradtam egy ideig, még most is érzem a nyomait.

Két hét múlva tanítok az osztályomban. Már lassan készülök, de mivel elég korán elkezdtem, nem sietek. Pakolásztam itthon és főztem. Megnéztem, hogy állunk a szmoggal, és elmentem futni. A nyílt edzésnél találkoztam a kínai férfival, akivel elég jól összehaverkodtam. Nagyon figyelmes volt, amikor azt a sportszert akartam használni, amin ő is volt, átengedte nekem a helyet.

Tegnap jött meg, és ma jön hozzám R., az amerikai barátom. Keddtől csütörtökig tanítani fog egy másik kollégával együtt. Mind a ketten idejönnek, hogy megbeszéljük a dolgokat. Nem nagyon tudom, hogy mit kell hármunknak megbeszélni, de ő akarta, hát legyen. Én úgyis meg akartam mutatni a felújított lakásom, lehet hogy éppen ezért ajánlotta fel, hogy nálam találkozzunk.

Voltunk hárman egy szupervízión. Amikor én voltam, és angolul kellett beszélnem, elég lassan beszéltem, mert keresnem kellett a szavakat. Ez még a műtétem óta van, és nem igazán javult. Azt vettem észre, hogy az egyik kollégám a mobilját nézte közben. Gondolom, zavarta, hogy olyan lassan beszélek. Hát, ez van.

Szomorú -- vidám

A villamoson a minap egy férfi szidta a hajléktalanokat. Hogy van elég hely a szállókon, és mégsem akarnak bemenni megszállni ott. Nekem egyre keményebbek lettek a vonásaim, ahogyan hallgattam őt. Nem tudtam volna mit mondani, mert nem ismerem a tényleges helyzetet, csak bántott, ahogyan ez a férfi a hajléktalanokról beszélt.

Szerencsére a mellettem ülő középkorú hölgy megszólalt, mondván ő egy ilyen helyen dolgozik, és látja, hogy lopások és erőszak van a hajléktalanszállókon, és megérti, hogy nem akarnak a szállókra bemenni az emberek. A férfi elhallgatott. Én megkönnyebbülten hallgattam, amíg le nem szálltam.

Meghalt egy taníítványom. 10-15 évvel volt fiatalabb nálam, kamaszkorú gyerekei vannak. A temetésre a meghívóba azt írták, hogy mik voltak a kedvenc színei, és hogy abba öltözzünk. Ez jól esett. Valahogy ünnepségnek hatott a meghívó.

A ravatalozónál sokan voltak. Beálltam a sorba. Nem is tudom, miért. Amikor a lányaihoz értem, mondtam, hogy tanítottam az anyjukat. Ott volt az apjuk is, neki felderült az arca, mondta, hogy tudja, ki vagyok, és odahajolt, megpuszilt. Ez jól esett. Aztán a búcsúztató beszédek jöttek, mind nagyon kedves volt. Elkezdtek potyogni a könnyeim, megállíthatatlanul. Nem neki kellett volna meghalnia. Amikor vége volt a temetésnek, elköszöntem az ismerőseimtől, és gyorsan hazaindultam. Megláttam a férjét, mondtam neki valamit, de már nem emlékszem, mit. Aztán odahajoltam, megpusziltam, és sarkon fordultam, elindultam.

Még másnap is ezzel a szomorúsággal voltam egész nap. Azt fantáziáltam, hogy fázik a sírban. És akkor azt gondoltam, hogy megölelem. És felmelegedett.

A reggel néztem a Nyomorultakat. A filmben megalázzák a szegény nőt, aki eladja magát utcalányként, és 20 évre elzárják azt, aki éhségében betör egy pékségbe. Ma hallottam, hogy Csepelen a biztonságiak megalázták a hajléktalanokat. Nem tudom a részleteket, csak feltűnt a hasonlóság a kétszáz évvel ezelőtt történtek és a maiak között.

Volt, ill. van egy ügyfelem, aki azt mondta, hogy amikor megismert, akkor keménynek gondolt. De aztán a felesége is ismert, és ő azt mondta, hogy nem vagyok kemény. Aztán eldöntötte, hogy jár hozzám terápiába. Már előttem is volt másnál, azt nem tudom, hogy miért hagyta őt ott.

Azért írtam, hogy még van, mert tanítani fogom, és ezért abba kell hagynunk a terápiás munkát, de nem akarja, és némi töprengés után adtam neki egy hónap haladékot.

A tréningek és az öregedés

Túl vagyok két tréningen. Mind a kettő most kezdődött, az egyik a Gestalt terapeuta tréning, amelynek én vagyok az egyik főnénije. Most nem írom ide, hogy ki a másik, a GDPR (?) miatt. A másiknak is én vagyok az egyik főnénije, ill. a legfőbb nénije. Az a Flow Coaching Scool. Ez is Gestaltos.

Mind a kettő nagyon jól sikerült, én is elégedett voltam, meg a résztvevők is. Volt egy résztvevő, aki akkor még nem fizette be a díjat, elneveztem „Toporgónak”, mert hiányolta az elég sok férfienergiát, és tartott attól, hogy ha csak ő hozza be, akkor rossz helyzetbe kerül.

Azóta már egy ügyfelem is jelentkezett, férfi, úgyhogy lesz kettő férfi. Azóta már a Toporgó is befizette a díjat.

Az első tréning után nem éreztem fáradtságot, most a második után nagyon. Volt egy megbeszélésünk, akkor azt kértem, hogy ne beszéljen két ember egyszerre, mert akkor szétesem. Szerencsére nem is beszélt egyszerre két ember, úgyhogy rendesen végig tudtam csinálni.

A zsinagógában találkoztam egy régi haverral, akit már több évtizede nem láttam. A fiával jött, aki bár micvó korú, és a rabbi készíti fel. Őt is megviselte az élet, mármint a haveromat, meg engem is. De ő is életvidám, meg én is. Ez jó.

Mindenki azt mondja, hogy jól nézek ki, és akivel telefonálok, hogy jó a hangom. Ha más értelme nem is volt az izraeli kirándulásnak, mármint a 4,5 éves kirándulásnak, de az igen, hogy hogyan lehet szépen megöregedni. Én ott rengeteg jól kinéző és energikus öregasszonyt láttam. Ezt tanultam tőlük.

Érzékenység

A zsinagógában történt valami, ami megviselt. A vacsoránál ültünk, nem voltak ott, akiket közel érzek magamhoz, így közel húzódtam azokhoz, akikkel általában jóban vagyok. Először arrébb akartak ültetni, hogy valakinek közülük legyen még helye, de kiderült, hogy nincs rá szükség, úgyhogy maradtam. Később D. átült a velem majdnem szembeni székről az én oldalamra, mert másokhoz akart közel lenni. Mindenki a jobb oldalamon volt, egymás felé hajoltak, és beszélgettek. Én ki voltam zárva. Nem tudtam figyelni sem, mert annyira egymás felé fordultak. Ki voltam rekesztve.

Körülnéztem, mindenki beszélgetett valakivel. Magányosnak éreztem magam. Elhoztam egy bencs-füzetet, és elkezdtem mondani az áldásokat. Azt gondoltam, hogy elmondom az áldásokat, és hazamegyek. A felénél tartottam, amikor ők is elkezdték. Befejeztem, és már nem akartam fölállni, megvártam, míg ők is befejezik. Akkor elindultam. D. utánam szólt. Talán megérthette a magányomat. Mondta, hogy ő másnap nem jön. Ahogy beszélgettünk, Z. is odajött, és megérintett, ő is mondott valamit.

Nem tudom, mi a tanulsága ennek a történetnek. Talán az, hogy még nem vagyok túl a betegség okozta érzékenységen. De lehet, hogy soha nem is voltam ennél érzéketlenebb.

Aranykorok

A zsidó/keresztény vallás szerint volt régen egy aranykor, és majd eljön újra. A volt aranykor az Édenkert, a majd újra eljövendő a messiási kor lesz. Pais István szerint ez több vallásban is van. A Tórában még szó sincs a Messiásról és a feltámadásról. Azt gondoltam, hogy keresztény behatás, de P. I. szerint a zsidóktól ment a kereszténységbe, nevezetesen az i.e. 8. században élt Ézsaiástól (יְשַׁעְיָהוּ).

A jövő aranykorra vonatkozóan a marxi életmű is ír, kommunizmusnak nevezi.

A múltbeli aranykor némileg összhangban van az ateista(?) Harari történelemkönyvével (Sapiens), amikor azt fejtegeti, hogy az ember, amikor gyűjtögető életmódot folytatott, akkor szabad volt, és sokkal változatosabb étrenndje volt, szemben a rákövetkező mezőgazdasági korral, amikor is földhoz kötött volt, és csak azt ette, amit meg tudott termelni.

Ha ez igaz, akkor nem véletlen ez a nosztalgia, évszázadok, évezredek múlva is.

Nem tudtam eldönteni, hogy depressziós kezdek lenni, vagy csak szorongok. Attól félek, hogy tanítanom kell. Meghirdettük a Flow Coaching Schoolt, és meghirdettük együtt a tanárok a Gestalt Terápia Képzést is. Nem tudom, melyiktől féljek jobban. Mindent megteszek, hogy mind a kettő induljon, de jobban szeretném, ha csak az egyik indulna. Nagy eséllyel a GTK fog elindulni, a Coaching suli nem.

Regisztráltam az Elittárs c. honlapra, ami társkereső. És a nagy rosszkedvem közepén fedeztem fel, hogy egy csomóan megnézték a bemutatkozásomat, és páran írtak is. Ettől tök jó kedvem lett. Azt hiszem, nem is igazán akarok élettársat. Ha letelik a három hónap, kilépek. Végülis nekem most van itt az aranykor.