Az Újkelet házi pszichomókusaként ...

Kedves Ilona!

Olvastam írásait és azt gondoltam, Önhöz fordulok problémámmal. Két éve alijáztam, Budapestről. Első látásra szerelembe estem Izraellel annak idején. Imádtam az embereket, a sukot, szerettem az országot járni. Egy hónapja azonban minden megváltozott. Apukámnak infarktusa volt, kórházba került és én nem lehettem ott mellette. Szerencsére nem volt komoly lefolyású a szívroham, apu hamarosan hazamehetett, én viszont azóta nem élvezem annyira az itteni életemet. Bűntudatom van vagy honvágyam? Úgy érzem, cserben hagytam a családomat.

Jael

Kedves Jael!

Az alija fizikai és lelki változás. A fizikai változás egyszerre történik, a lelki több lépésben. Eltávolodni azoktól, akik fontosak nekünk mindig fájdalmas és nehéz. Leveléből úgy tűnik, hogy ezt a fájdalmat elfeledtette az új élet izgalma, de előhozta édesapja betegsége.

Amúgy is, az alijázók jelentős részénél a két év vízválasztó. Addig zajlik a letelepedés, a lakás-, munkahelykeresés, nyelvtanulás, kapcsolatok szerzése, és ez olyan sűrű és izgalmas elfoglaltságot jelent, hogy nem érünk rá az érzéseinkkel foglalkozni. Amikor azonban elérkezik az az idő, hogy megpihenhetünk, nagyjából mnden rendben van, csak a napi ügyekkel kell foglalkozni, akkor jönnek a nehéz gondolatok, hiányoznak az otthoniak, és ezt Önnél felerősítette a rossz hír.

Arra a kérdésre, hogy lelkiismeretfurdalása van-e vagy honvágya, nehéz egyértelmű választ adni. Ha lelkiismeretfurdalása van, az abból a kötelességtudatból jöhet, hogy Önnek kell gondoskodni az édesapjáról. Arról nem ír, hogy édesapja mit mond erről, így csak nagy általánosságban tudok kérdésére válaszolni.  

Azt javaslom, hogy legyen sűrűbb kapcsolatban az otthoniakkal, erre alkalmas lehet a Skype vagy olyan telefonkártya, amellyel olcsón lehet hazaszólni. Ha megengedheti magának, utazzon haza édesapja születésnapjára, vagy olyan eseményre, amikor hagyományosan együtt  volt a családjuk. Az is segít, ha képeket vagy videofelvételeket, esetleg naplójegyzeteket küld az itteni életéről. Így sokkal inkább jelen lehet az otthon maradottak életében, mint ha csak időnként jelentkezik, és számol be az itteni életéről. Ráadásul könnyebb is így beszámolni, mert nem kell mindent elmagyarázni.

Ha az otthonmaradottak örülnek az új életnek, akkor az a fontos, hogy élő maradjon a kapcsolat. Ha neheztelést fejeznek ki, akkor is fontos a kapcsolat megőrzése, de azt is fontos megérteni, hogy mindenkinek a saját életét kell élnie. Ha Ön úgy ítéli meg, hogy Izrael az az ország, ahol Önnek és meglévő vagy jövendőbeli gyerekeinek a legjobb, akkor minden megértése dacára ez az Ön útja. Ez nehéz döntés, de a háláját és gondoskodását nem fejezheti ki azzal, hogy a saját és gyermekei életét és jövőjét az otthoniak igényeinek megfelelően korlátozza. A hála kifejezésének és a gondoskodásnak meg kell találni azokat a módjait, amelyek kivitelezhetőek, anélkül, hogy feladná az álmait.

Ha honvágyról van szó - bizony ez sem könnyű eset. Mi mindnyájan, akik felnőtt fejjel országot váltottunk, érezhetünk honvágyat. Ha itt maradunk, akkor az otthoni környezet után, ha visszaköltözünk, akkor az itthoni környezet után. Bármennyire is nehéz érzés a honvágy, nem kizárt, hogy velünk fog maradni, ezért jobb, ha elfogadjuk.

Ha édesapja felépül, bizonyára szívesen megnézi Önnel azokat a helyeket, amelyek Önnek annyi örömet okoztak.

Sok sikert kívánok a már nem egészen új életében, és örömteli kapcsolatokat az otthonmaradottakkal.