Újabb cikk az Újkeletben

Ezt a cikket egyesek szerint nem kellene beletenni az életművembe. Merthogy túl elvont. Azért ha érdekel, olvasd el.

Megbocsátás

Ros Hasana és Jom Kippur tájékán a megbocsátás aktuális téma. Ez az írás azonban nem a vallás, hanem a lélektan felől közelíti meg a megbocsátás témáját.  

Valaki rosszat tett nekünk, amit nem tudunk elfelejteni. Ez lehetett megszégyenítő/megalázó szülői pofon, egy bántó szó, mellőzés, amikor szeretetre vágytunk, - de lehetünk dühösek egy gondoskodó szülő korai halála miatt is. Az egyénen múlik, hogy mit érez bántónak, sértőnek. Az hogy nem tudjuk elfelejteni, és ismétlődően előjön a megbántottság, harag, ingerültség, ahányszor eszünkbe jut az esemény vagy a személy, jelzi, hogy nem zártuk még le az esetet, belülről “rág” minket a fájdalom.

A “vétkek” a legkönnyebben akkor kezelhetőek, ha azonnal de legalábbis a tett után nem sokkal annak elkövetője érthető és elviselhető visszajelzést kap -  és nem telik el sok idő az elkövetés és a reakció között. Ilyenkor könnyebb elengedni, és továbblépni. Azoknak a legnehezebb, akik őrizgetik a sérelmeiket. Sok energiát emészt fel és vesz el a mától a múlt.

Így a megbocsátásra nemcsak annak van szüksége, aki elkövetett valamit, hanem legalább ennyire annak is, aki hordozza a sérelmet, hiszen ez belülről rágja őt. Igazságtalan ez, hiszen bár más tett rosszat, mégis mi éljük meg a büntetést a haraggal, a visszatérő fájdalmas gondolatokkal. Még az is előfordulhat, hogy az a személy, aki bántóan viselkedett velünk, vagy elhagyott, nem is tud tettének hatásáról - talán mert túl fegyelmezettek voltunk az adott helyzetben, még az is előfordulhat, hogy mosolyogtunk, pedig belül elöntött minket a fájdalom. Ebből a csapdából nehéz kikászálódni, de nem lehetetlen.

Nézzük, mit lehet tenni a megbocsátás, a lezárás érdekében.

Bár ez furcsán hangzik, de néha az segít, ha bosszút állunk, például “beszólunk” annak, akire haragszunk. Ez segít nekünk lezárni a haragot, - a gond csak az vele, hogy fenntartja a harcot, de akár az is előfordulhat, hogy ezzel a kapcsolatot magát is lezárjuk.

Ha meg lehet tenni, lehetőséget kell adni a másiknak, hogy bocsánatot tudjon kérni. Ehhez le kell ülni vele, és elmondani, hogyan hatott ránk amit tett. Lehetőleg olyan környezetben tegyük ezt, ahol nem zavarnak meg minket. Erre azért van szükség, hogy mindketten teljes figyelmünkkel tudjunk egymás felé fordulni, és hogy megkönnyítsük magunknak azt a nagyon is nehéz helyzetet, hogy olyan dologról beszélünk, amire talán még szavakat is nehéz találni.

Azért is nehéz egy ilyen beszélgetés, mert nem tudjuk előre, hogyan fog a másik reagálni. Lehet, hogy defenzív lesz, kiderülhet, hogy nem is vett észre semmit, vagy hogy jót akart. Ezek a reakciók újra előhívhatják a haragunkat, fájdalmunkat. Erre lelkileg fel kell készülnünk, amennyire lehet. Lehetséges, hogy bár bocsánatot kérnek tőlünk - mi nem tudjuk azonnal elengedni haragunkat, hosszabb időre van szükségünk, hiszen nem egy egyszerű döntésről van szó.

Nehezebb a helyzet, ha nem elérhető az a személy, akinek a vétkét nem tudjuk elfelejteni. Lehet, hogy meghalt már, de az is lehet, hogy csupán nem vagyunk kapcsolatban. Valójában magunkban is lezárhatjuk, de ez néha annyira nehéz, hogy jobb terapeuta vagy terápiás csoport segítségét igénybe venni.

Amint lezárjuk azonban az ügyet magunkban, ismét indulat, fájdalom nélkül tudunk majd a másikra gondolni. Ha az illető kedves volt nekünk, ismét szeretettel gondolunk rá. Ha sikerül megbocsátani, békésebbek leszünk, több energiánk marad a ma problémáinak megoldására. Érdemes is a megbocsátás művészetének elsajátítására törekedni: vizsgálatok arra utalnak, hogy akik meg tudnak bocsátani, azok egészségesebbek, körükben kevesebb a szív- és érrendszeri betegség.

Ideje van a haragnak, és ideje van a megbocsátásnak is. Adjuk meg magunknak az időt.