Gondolatok

Akkor leszek igazi izraeli, ha egy szombat után kézzel elmosogatok úgy, hogy közben a vállammal a fülemhez szorított mobilban cseverészek. Addig csak műkedvelő maradok itt.

A gyökereim itt még gyöngék és sérülékenyek. A magyarországi gyökereimről nem tudok nyilatkozni. Amit észreveszek, az az, hogy héberül nagyon korlátozottan tudom kifejezni magam, angolul simán, de ez mégsem az a kifinomultság, ahogyan magyarul megy. Ez a nem anyanyelvi környezet gyökértelensége. A Márai jelenség.

Többnyire biciklivel közlekedem, de nem érzek magabiztosságot. A zajokra megriadok közben. Ha gyereksírást hallok, szomorú leszek és nagyon szeretnék közbelépni, hogy a gyerek ne legyen szomorú. Ebből tudom, hogy a gyökereim gyöngék és sérülékenyek.

Rendszeresen megkérdezik, mi vitt rá arra, hogy ideköltözzek. Mindig mondok valami választ, ami engem nem győz meg. Ez visszatérő kérdés a külvilágból is, saját magamtól is. Most rájöttem, hogy az őszinte válasz az, hogy nem tudom. Amikor megtudtam, hogy jöhetek, izgatott lettem, és végtelen örömet éreztem. Jönnöm kellett. Sose bocsátottam volna meg magamnak, ha a megszokott biztonságot választom ahelyett, hogy beleugorjak a bizonytalanba, az ismeretlenbe. Most aztán küszködhetek, építhetek a nulláról. Oké, nem teljesen a nulláról, de mégis minden bizonytalan, miközben költöm azt a pénzt, amit a biztonságban megszereztem. Tiszta hülye vagyok, de vajon biztonság-e az, amit annak hiszek, vagy csak a rutin és megszokás ámít el. Lehet, hogy itt azt a bizonytalanságot élem meg, ami az élet maga.