2011. január 6., csütörtök

Nnna ...

Korán keltem. Elmentem J-vel zsinagógába, mert újhold van. Ilyenkor otthon is mentem. Reggel 7 óra, esik az eső, hideg van, beburkolózom a szövetkabátomba. Az utca szinte teljesen üres. Mire odaérünk, éppen túlértek a Smá-n. Csak mi ketten vagyunk nők, a férfiak 15-20-an. Iszonyúan álmos vagyok, fázom, valahogy rideg az egész, nem érzek semmi ihletettséget. Nem értem, mit keresek itt. Nyolckor már az utcán vagyunk, nincs utána finomság Katitól, kávé Zolitól, a smúzolás. Ebből a fészekmelegből itt semmi sincs. Megint rájöttem, hogy ha nem alszom ki magam, akkor ingerlékeny vagyok.

Kilencre megyek vizsgázni az ulpánba. Felszállok a buszra, és kérek egy napijegyet. A sofőr mutatja, hogy 9-től lehet napijegyet venni, most háromnegyed kilenc van, és már adja is a vonaljegyet és a visszajárót. Morgok, hogy két megállóért nem vennék jegyet, utána úgyis kell vennem napijegyet. Akkor már elindult a busz. A sofőr visszakéri a jegyet, visszaadja a pénzt, és kinyitja az ajtót, hogy le tudjak szállni, majd még kiszólt valamit, nem értem pontosan, de nem is érdekel. Ha ez itt a szokás, hogy megcsinálják, amit akarsz, és veszekednek közben, azt tudom kezelni. Valószinűleg jobban, mint amikor kedvesek, csak nem csinálják, amire szükségem van. Mint a kislakás tulajdonosa, aki annyira jó ember, hogy nem mondja meg, nem bizik az új bevándorlókban, inkább kitér a nehéz helyzet elől. Egy megállón keresztül szinte párhuzamosan haladtam a busszal a dugó miatt.

A vizsgán a megfelelő szavak kiválasztása a mondatokhoz 80 %-osra sikerült, a szövegértést ellenőrző mondatok csak félig voltak sikeresek, az utolsó feladatot már nem is csináltam meg, nem volt kedvem tovább silabizálni a pontozatlan héber szöveget. Olyan csoportba rakott a tanár, amelyik már korábban elkezdődött, de mivel a délelőtti csoport már betelt, betett egy délutániba. Kérdezte, hogy mikor akarok kezdeni, ma vagy vasárnap. Mondtam, hogy ma. Ez meglepte. Azt javasolta, hogy menjek be a csoportba, és a végére döntsem el, hogy elég jó-e nekem, majd csak utána adjam le az ulpánjegyet. Mivel kevertem az irott és nyomtatott betűket, adott egy lapot, amelyen gyakorolhatom az irott betűket.

Mikor fél egykor visszaindultam, hogy egyre odaérjek, már sütött a nap. Mentem a napon, gyűjtöttem magamba a fényt, aztán egy idő után már az árnyékban folytattam az utam.

Egy óra 10 perckor még egyedül ültem a teremben. Negyedkor megérkezett a tanár, és beszivárogtak a tanulók is. Vannak többen oroszul beszélők, van brit és amerikai angolsággal beszélő, és egy fiatal, Romániából jött nő, aki beszél magyarul. Középkorú, energikus nő a tanár. Látszik, hogy régi motoros, minden helyzetet tud humorral kezelni. Megállapitottuk, hogy többet tudok, mint a többiek, de azt mondta, fel fognak gyorsulni. Maradok itt. Választhatnám, hogy tegyenek egy erősebb csoportba, de akkor várnom kellene. Mire vége lett fél 6-kor, visszatért az életkedvem. Végre megint tanulhatok! Az osztály után lementem az irodához, vártam a soromra. Közben megnéztem a hirdetőtáblát, lakást is hirdettek, felhivtam a megadott telefonszámot. Kérdeztem, mennyiért adja ki, mondta, hogy van egy stúdió, azt 3000-ért, és egy nagy, azt 4000-ért. Megbeszéltük, hogy holnap elmegyek megnézni. Amikor sorrakeültem volna, előttem berobbant egy nő, aki két perccel előbb érkezett, és oroszul beszélt az ügyintézővel. Szorosan utána bementem én is, és közel az asztalhoz megálltam. Valószinűleg az ügyintéző látta, hogy már előzőleg is vártam, és oroszul mondott valamit, amire a nő mérges arccal kiment. Hát, az orosztudás most nem jött be neki. A középkorú ügyintéző javasolni akart nekem egy esti tanfolyamot, hetente háromszor, az lassabb, a heti ötszöriben sok a fiatal - mondta. Biztos azt gondolta, hogy nem akarok leégni a fiatalok előtt. De nekem az intenziv kell, nem érdekel, ha mások könnyebben tanulnak.

Nagyon jókedvűen sétálok haza a Ben Jehudán. Most nincs rajtam a lakáskeresés nyomása. Holnap lakást nézek és főzök.

8 megjegyzés:

  1. Nem értem, az ügyintéző miért akart az öregek közé tenni, mikor Te még csak 23 vagy...
    Ja, és jó a blog! :)

    VálaszTörlés
  2. gratula! töltsed fel a korábbi cikkeidet is!!!

    VálaszTörlés
  3. tök jó! várom a további fejezeteket...puszi. J

    VálaszTörlés
  4. Köszi.

    Még nem tudom, hogy lehet a korábbiakat feltölteni, majd talán ha kiment a szombat.

    VálaszTörlés
  5. sztem ez elé már nem lehet...max ez után...de szerencésre még az elején vagyunk, sz'al nem lesz túl kaotikus...ágyő

    VálaszTörlés
  6. simán bemásolod és korábbra dátumozod, hogy időrendben legyen.
    savua tov!

    VálaszTörlés
  7. És tölts fel képeket is! Mondjuk az élére állított macskáról! :) És Julit meg üdvözöljük. Sávuá Tov!

    VálaszTörlés
  8. Na, most akkor hány éves is vagyok?

    Cica ment ...

    Savua tov!

    VálaszTörlés