Egy a Vicky képei közül

Annyira szeretném megtámogatni Vickyt, ezt a zseniálisan tehetséges újságírólányt, hogy ne menjen vissza Oroszországba, ahol pedig könnyebb lenne az élete. De nem tudom, hogyan.

Mégse nyaralás ...

Azzal hülyítem magam, hogy nyaralok. Amikor nyaralok, akkor reggel, délben este elémteszik az ételt, egész nap a vízparton olvasok, néha bevonszolom magam a vízbe, ahol először fázom, aztán élvezem, hogy frissít, sokat alszom, és alig számítógépezek. Most én csinálok kaját, ha van kedvem, nem eszem, ha nincs, buszozok a kórházba, az Orange-hoz, a Julihoz, ülök a számítógép előtt, nézem az emailjeimet, csetelek budapestiekkel, dolgozatokat olvasok, cikket írok. Na, az megvan, hogy sokat alszom. Néha elvonszolom magam a tengerhez, de annyira meleg, hogy nem frissít fel.

Lucy, az egyéves vendégcica még mindig nem engedi közel magához Pikót, a Dzsukvadászt. Fúj rá és morog. Dzsukvadász először rémülten visszavonult, aztán rájött, hogy ő az úr a háznál, és üldözni kezdte a vendéglánycicát. Nincs béke, két méteren belül nem tűrik meg egymást. Ha itthon vagyok, a lánycica körülöttem sündörög, lehetőleg hozzámdörgölőzve. Itthon dolgoztam az ügyfelemmel, végighallgatta. Éjszaka arra ébredtem, hogy valami puha van a vállamnál, és morog. Pikó próbált besettenkedni a szobámba, ill. most már szobánkba, de az éjjeliőr megállította. Én vagyok a biztos pont Lucynak, látja, hogy Pikó menekül tőlem. Szegény, mi lesz vele, amikor két hétig nem leszek itthon. Nem tudom, hogy fogom elmagyarázni neki, hogy eltűnök.

Az Új Keletnek, a helyi magyarok lapjának új főszerkesztője van. Lelkes, hozzáértő fiatal nő. Az előző főszerkesztő idején lepusztult a lap, azt mondják, érdektelenné vált, már csak a nagyon öregek olvasták. Az új főszerkesztő életet akar lehelni a lapba, és megcélozza a fiatalokat, új olékat. Kért pszichológiai témájú cikkeket. Amikor beszéltünk, a szorongást hozta szóba, hogy mennyire releváns itt Izraelben. Megírtam, leadtam, beszerkesztette, nem is változtatott rajta, a héten megjelenik. Most írok egyet a szégyenről. Rosszul viselem, amikor emberek a megszégyenítést nevelési eszközként használják, és fogalmuk sincs, milyen pusztítást visz végbe a gyerek lelkében. Úgyhogy most ezt megírom közérthetően, röviden, ahogy tudom. Már ötletelek, mi legyen a következő téma. Talán a harag, szomorúság, aztán szeretet, szerelem, majd meglátom. Azt már csak akkor írom meg, amikor visszajövök.

Az Orange-tól kértem részletes kimutatást. Kaptam vagy tizenöt oldalt, az összes hívásommal és internetkapcsolatommal. Elkezdtem végigbogarászni a hívásokat, mert nem akartam elhinni, hogy annyit telefonáltam, mint amennyit mondanak. Nem tudom, mi ütött beléjük, ajándékot adtak. Egy sportszatyrot, baseball sapkát és Orange-os törülközőt. El fogom ajándékozni. Valaki azt mondta, hogy nehogy azt higgyem, a hébertudás hiányossága miatt vernek át, a helyieket is átverik. Ez azért megnyugtat. Tényleg a szervezeti kultúra ilyen. Nem irigylem azokat a fiatalokat, akik náluk dolgoznak, és ezt tanulják. Egyénileg mind kedves, de megtanulják, hogyan manipuláljanak az információval.

Vicky hihetetlen képeket csinált rólam. Azt az oldalamat tudta észrevenni, amelyiket talán kevesen ismernek. Merengő, csöndes és érzéki. Ennek a szépsége és harmóniája látszik a képeken. Már ezért érdemes volt idejönni. Vicky gyönyörű, fiatal, halk nő, talán a Háború és békéből lépett ki. Apja zsidó, anyja nem, így az oroszoknak zsidó, a zsidóknak orosz. Szinte lebeg, sehol sincs otthon. Amikor láttam a képeit, kérdeztem, hogy rólam is csinálna-e. Nagyon lelkes lett, sürgetett, hogy minél előbb, mintha nem is ő tenne nekem szívességet, hanem én neki. Kimentünk Jafo-ba, ő vezetett, én követtem, beálltam oda, ahova mondta, ritkán mondta, hogy merre nézzek, inkább csak azt kérte, hogy minél természetesebb legyek. Jó volt játszani vele, és amikor mutatta a képeket, csak ámultam. Kiválogatta, amiket jónak talált, és azokból együtt válogattunk tovább. Azt mondta, hogy jó modell voltam. Egyszer még híres lesz.

Események, kalandok

A dzsukvadász az ágyam közepére tette a játékegerét. Már korábban is hozott nekem játékot. Egyébként továbbra is tartózkodó velem, csak akkor jön a közelembe, amikor a gazdája is közel van. Olyankor úgy megy el mellettem, hogy hozzámérjen. Erről eszembe jutott, hogy egyszer régen egy szombat délután a rabbiéknál sziesztáztam, és a kétévesforma kislányuk, aki aznap éppen először aludt nem rácsos ágyban, fel- alárohangált, és odahordta nekem az alváshoz szükséges összes kelléket: cumisüveget, cumit és puha babát. A cumit betuszkolta a számba. A röhögéstől alig tudtam úgy tenni, mintha aludnék. Amikor csukva volt a szemem, akkor kicsi ujjaival finoman felhúzta a szemhéjamat. Mindez hang nélkül zajlott, hogy ne zavarjuk a szülők pihenését. A játékunknak azzal szakadt vége, hogy az anyja visszaparancsolta az ágyába.

Az egy oldalra rövidített, Orange-ról szóló panaszlevelet Juli lefordíttatta héberre, és elküldtem a Kommunikációs Minisztériumba. A honlapjukon van egy olyan oldal, ahol megadhattam az adataimat, és bemásolhattam egy ablakba a levelet. Rákattintottam a küldés gombra, feljött egy szöveg, hogy fogok pár percen belül kapni egy emailt. Megjött az email, benne névvel, hogy ki a szakértő, akihez került a levelem. Nagyon profi.

E. állapotos és tart attól, hogy nem tud majd szoptatni. Ez felidézte bennem, amikor Petyus volt pici, Andrást elvittem oviba, és miközben ő ott senyvedett, mert volt egy hülye és egy béna óvónője, addig mi Petyussal élvezkedtünk. Tisztába tettem, lemértem, szoptattam. Az úgy nézett ki, hogy heverésztünk egymás mellett negyven percig, jól éreztük magunkat, majd megint lemértem, néha nulla volt a különbség. Hatékonynak egyáltalán nem lehetett nevezni, ha az időt és a mért eredményt nézzük, viszont kellemes volt. Aztán lefektettem, hagytam csapot-papot, mosatlan edényeket, szennyes ruhát, és Hegelt olvastam. Volt két órám a szellemi élvezetekre. Volt, hogy összesen két bekezdésen rágtam át magam, és már azzal elégedett voltam. Boldog korszak volt. Talán most vagyok annyira elégedett az életemmel, mint akkor. Mindig annyi tejem volt, amennyire éppen szükség volt. Szeretném azt hinni, hogy most is annyit adok másoknak, amennyire éppen szükségük van. Se többet, se kevesebbet.

Öreg agyvérzéses barátomat látogatom. Jókat beszélgetünk, de a szemében kimerültség, üresség. A felesége és gyerekei felváltva vannak nála, éjjel-nappal. Egy percre sem hagyják magára. Engem nem engedtek be Budapesten, amikor Laci bácsi az intenzíven volt. Lehet, hogy azért halt meg, mert senki nem látogatta. Milyen kegyetlen a fertőzésveszélyre hivatkozva hagyni valakit a betegség magányában.

M hív du. 2-kor, hogy otthon vagyok-e. Az első két találkozásunk között egy hét telt el. Utána négy hónap. Rendszeresen hívott, hogy jön, majd hívott, hogy mégsem. Amikor visszajöttem, és hívtam, hogy két nap múlva költözöm, tud-e segíteni, mindent félretett, és jött költöztetni. Azóta eltelt másfél hónap. Most megint hívott. A kérdésére, hogy otthon vagyok-e, mondom, még nem, de négy után otthon leszek. Jó, akkor ma jön, majd még telefonál. Rohanok, hogy négyig hazaérjek. Négy, öt, hat, semmi. Elmegyek vásárolni, hív, hogy hol vagyok. Mondom az utcán, de majd megyek haza. Oké, másfél óra múlva odaér hozzám. Nyolckor hív, hogy itt van. Jön, átadja a parfümöt, amit nekem vett, körülnéz nálam, kérdi, mire van szükségem. Semmire. De, mégis, nem kéne egy nagyobb TV? Nem, jó ez nekem. De, biztos kell nagyobb TV. Oké, legyen nagyobb TV, ha van fölösleges. Mi kell még? Hogy héberül beszéljünk. Csináljuk. Mi kell még? Bicikli. Oké. Elmegyünk kávéházba, beszélgetünk, kérdi, hogy jó-e ez nekem, és nem akarok-e nálam az erkélyen üldögélni, borozgatni. Mondom, de szívesen, van is borom, de no szex. "Lama", kérdi. Van egy különlegessége annak, ahogy az izraeliek azt kérdik, hogy miért. Ezt először nála fedeztem fel. Az első szótagra egy betontömb súlyossága adja a hangsúlyt. A második szótag szabadesésben hull alá. Inkább a döbbenet kiáltása, mint kérdés. Azért válaszolok. Nem akarok olyan szeretőt, akit nem látok. A mondat egyszerűsége a hébertudásom színvonalát tükrözi. De ez elég is. Azt mondja, hogy most látom őt. Ez akkora baromság volt, hogy még ő is megrázkódott tőle. Úgyhogy nem is mondtam semmit. Amikor hazakísért, megöleltük egymást. Jó volt. Aztán rámnézett várakozóan, én meg mondtam, hogy viszlát. Azóta nem hívott.

"Időm van, ..."

J. nagypapája nemrég halt meg, és amikor kádist mondunk, rá gondolok. Sose találkoztam vele, mégis, mintha személyesen ismerném. Ennyivel tartozom neki, bár nem volt vallásos. Mondom a kádist, nézem közben a falat, egyszercsak "megszólal" előttem, fejmagasságban "mi ez a hülyeség?" Egy pillanatra megakadtam, aztán folytattam. Majd elkezdtem ásitozni. Mégiscsak meg tudott zavarni. De nem tűnt el, végighallgatta, olyan "na jól van, ha neked ez kell" módon. Ez hetekkel ezelőtt volt, most már nem látom őt olyan közel, távolodik.

Tegnap megkaptam az Orange számlát. Már amikor meglátom, hogy emailt küldenek, ideges leszek. Belenéztem, 355 sékel. Annyira felindultam, hogy remegett a gyomrom és a kezem. Felhivtam Julit, elmondtam neki, és hebegtem az indulattól. De akkor már megvolt a tervem, hogy mit csinálok.

Este dolgoztam az ügyfelemmel, az egyetlennel, akkor teljesen kiment a fejemből. Igy amikor hazamentem, már nyugodt voltam, sőt derűs. Pedig nem volt könnyű munka, nem éreztem utána azt az elégedettséget, amit annyira szeretek a coacholásban, amikor mindketten azt érezzük, hogy történt valami, ami lehet, hogy kicsi, szinte észrevétlen, de világit, mint a szentjánosbogár.

Ma arra gondoltam, hogy folytatom tovább az iskolát, ami arra képez ki, hogyan lehet eredményesen túlélni Izraelben. Valószinüleg még sok tanulnivalóm van, a direktségem, kitartásom, talpraesettségem keveréke még nem a megfelelő ide. "Időm van, tejem van, miért ne szoptassak." Elmentem a Cellcomhoz, megkérdeztem, ha átjövök hozzájuk az Orange-tól, milyen szolgáltatást, milyen feltételekkel kinálnak. 150 perc, 150 sms, végtelen internethasználat 120 sékelért, a telefonszámom marad. Kiváló! Elmentem a bankba, és letiltottam az Orange kifizetést. Itt nincs olyan, hogy az mondom, x cég y összegig vehet le a bankszámlámról, vagy bármennyit, vagy semennyit. Hát most semennyit. Majd ha én úgy döntök. Megszereztem a kommunikációs minisztérium honlapjának cimét, irtam egy panaszlevelet, azt most lefordittatom héberre, hogy a minisztériumi ügyintézőnek ne kelljen erőfeszitést tennie az angollal. Ez a következő lépés, aztán majd elmegyek az Orange ügyfélszolgálatára, megkérdezem, mi ez a 355 sékel. Ha ki kell fizetni ezt is, a telefont is, akkor is megéri otthagyni őket, mert már idegesitenek.

Egy itteni gestaltos szétküldte 300 cimre az angol életrajzomat, azt mondja, van érdeklődés, de van, aki inkább héberül olvasná. Úgyhogy most lefordittatom héberre. Fogok csináltatni személyes honlapot angolul és héberül. Beindultam.

Nyaralok

Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy a dzsukvadász cica levadászott három csótányt a szobámban. Ott feküdtek, és azt mondtam, hogy ez azért sok. Aztán felébredtem. Ma, amikor felébredtem, ez a szerencsétlen hevert a kövön. Észre sem vettem, amikor a cica szórakozott vele.

Akartam irni, de egyrészt a gépem bemondta az unalmast, másrészt a csütörtöki terrortámadás minden mást háttérbe szoritott. Nem volt kedvem örömködni. Aztán ketten is mondták, hogy ez itt mindennapos, de azért még mindig elszomorodom, amikor a TV-ben mutatják a családot, meg a fiatal férfit, akik meghaltak. Ez itt nehezedni fog. Egyiptommal látványosan romlik a kapcsolat. Már a diplomaták visszahivásánál tartanak. Megint több rakétát lőnek ki, nemrég egy Beer Sevára esett, meghalt valaki. Az ENSZ szavazás szeptember 20-án is kiindulópontja lehet összehangolt támadásoknak. Juli meginterjúvolta a sátoros tünetőket, és kérdezte, hogy meddig maradnak. Azt válaszolták, hogy lehet, hogy szeptember 20-a körül be kell vonulni, de aztán visszajönnek. Ez a veszély a mindennapok része, de azt hiszem, hogy akik a légiriadót hallják, azoknál elég természetes lehet a szorongás. Juli mesélte, hogy Askelonban van egy játszótér, és az egyik épitett játék bunkerként is szolgál. 15 másodperc alatt kell bunkert találni, ha megszólal a sziréna. Vasárnap az ulpánon feldolgoztuk a hireket, és tanultunk szavakat, mint terrortámadás, rakéta, ilyenek.

Vége az ulpánnak. A következő szakasz októberben kezdődik. Amikor olyan nagyon kedvetlen voltam, jobban zavart, mint máskor, hogy a franciák franciául beszélnek hangosan, a dél-amerikaiak spanyolul, én meg nem hallom a héber magyarázatot. Egyszer, amikor már nagyon elegem volt ebből, megszólaltam hangosan magyarul. Hosszan magyaráztam. Csönd lett, néztek rám döbbenten. Rajtam kivül senki nem értette, mit beszélek. Aztán a tanárnő csöndben kérdezte, hogy magyarul beszélek-e. Mint utóbb kiderült, megijedt, hogy megőrültem. Aztán héberül elismételtem, amit magyarul mondtam, hogy nekem az ő egymásnak szóló magyarázatuk zaj, ami zavar. Akkor a tanárnő is ráerősitett. Őt is zavarta.

Az utolsó időben megint volt a tanuláshoz kedvem. Ez úgy jött vissza, hogy az ulpánon is panaszkodtam, hogy úgy érzem, megálltam a fejlődésben. A tanárnő a munkája kritikájának tekintette, a többiek vigasztaltak igy-úgy, a dominikai srác azt javasolta, hogy esetleg menjek vissza ulpán alefbe. Na, itt elszállt az agyam, Viccelsz, kisfiú? Én tudom legjobban a nyelvtant a csoportban. Abbahagytam a panaszkodást. Az indulat lökést adott. Megcsináltam az összes leckét.

Sőt, nemcsak a leckét csináltam meg, hanem elmentem a szochnutba is, hogy tanácsot kérjek, és találkoztam valakivel, aki az ulpánon hirdette magát, hogy segit a letelepedéssel kapcsolatos nehézségekben. Egy kedves középkorú férfi, kiderült róla, hogy szintén szervezetfejlesztő volt, de ő dél-Afrikában. Megbeszéltük, hogy elküldöm az önéletrajzomat. Elküldtem egy gestaltosnak is, ő 300 ismerősének küldte tovább.

Megvan az első izraeli coaching ügyfelem. Rettentően örülök! Csak beindul a bolt!

Kedves öreg barátom agyvérzést kapott. Most már a rehabilitációs osztályon van. Bementem hozzá, és mondtam, hogy hülye viccei vannak. Erre elkezdett vicceket mesélni. Régi pesti vicceket.

Szeptemberben megyek Pestre, addig Julinál van az irodám, az ő gépén dolgozom. Legalább a cica sincs egyedül. A tengeren töltök egy órát, aztán visszajövök és emailezek. Most nyaralok.

Ha hozzak valamit, szóljál.

Döntés előtt

Az Orange-ból a kiváló amerikai angolsággal beszélő, de most már nagyon fáradt hangú nő azzal az ajánlattal állt elő, hogy 164 sékelért beszélhetek Izraelben akárkivel 300 percet (most kb. 150-et beszélek), küldhetek 200 sms-t (most 30-at küldök), beszélhetek másik Orange fogyasztóval 500 percet, internetezhetek 2,5 Gb-nyit (most 1-nél kevesebbet használok). A mobilra vállalt kötelezettség még 11 hónapig tart, azt kell fizetnem, ha visszamegyek Magyarországra, ezt nem tudják elengedni, ez kb. 50 sékel, azaz 3000 forint. Azt mondtam, hogy ezen gondolkodnom kell, beszélek a tanácsadómmal, és holnap visszahívom.

Az elmúlt napokban arra gondoltam, hogy a döntésre magamnak adott egy évet kibővítem még egy félévvel, hogy kiderüljön, tudok-e itt élni. Eddig mindenki azt mondta, türelem, lesz ügyfelem.

Most ez az Orange ajánlat is efelé mutat. A Bezeq-kel is egy évet kötök le, amit átadhatok másnak. Most megint gondolkodhatom, mit tegyek. Szerinted?

Megy tovább ...

Megszűnt az ingyen internetem. Napokra. A szokásos oldalak helyett az jött be, hogyan tudok a Bezeq-nek fizetni. Úgyhogy felvettem velük a kapcsolatot, hogy vezessék be az internetet.

Amit addig írtam a blogra szánva, a mobilomról akartam feltölteni, de addig ügyeskedtem, hogy eltűnt. Teljesen. Oké, akkor most nem írok semmit. Teltek a napok, talán a hetek is, senki nem hiányolta. Lebegek ég és föld között, körülnézek, sehol senki. Ijesztő egyedül. Aztán egyszercsak arra gondoltam, oké, egyedül vagyok, nem kell senkire és semmire figyelnem. Nem írok. Boldogulok, ahogy tudok. Megkönnyebbülést éreztem.

Most szivárogni kezdtek az üzenetek, hogy mi van már. Úgyhogy írok, meglátom, milyen rendszerességgel.

Az elmúlt pénteken az istentisztelet az utcán volt. A Nordaun zajlott a sátras tüntetés, és este a rabbink gitárral a kezében énekelt. Lapokon megvolt a szöveg, aki tudta, vele énekelte. Majd aki akarta, mécsest gyújtott, és kicsit odébb elkezdtük a szokásos szombatfogadást. Emberek jöttek-mentek, beálltak, kiszálltak, kerülgettek. Különleges hangulata volt. A Jakar közössége megtámogatta a tüntetőket.

Kezdek beljebb lenni az új ulpáncsoportban. Érzem a tanár tiszteletét. Összehaverkodtam egy meleg dominikai sráccal, és az egyik nagyhangú argentín nővel. Akik sokkal jobban beszélnek nálam, azok egy vagy több éve itt élnek. Az argentín nő szociális munkásként dolgozik, 10 éve itt él, de nem tud írni, ezért jött tanulni.

Szórakozott vagyok. Az elveszített londoni kalap után itt vettem egy rózsaszín kalapot (a képen), néhány nap után azt is elveszítettem. Mivel a tisa beávi 9 napban veszítettem el, nem vettem újat. Majd most.

Ma jöttek volna a Bezeq-től beszerelni az internetet 3 és 5 között. A pasi negyed 6-kor telefonált, hogy ma már nem ér ide, és telefonáljak a Bezeqbe, hogy adjanak új időpontot. Felpaprikázva mondtam, hogy én nem telefonálok, mert nem veszik fel, és mert leraknak, amikor angolul beszélek, telefonáljon ő, és holnap délelőtt jöjjenek. Oké, várjak, majd hívnak. Egy óra múlva visszahívtam, hogy mi van már, mondta, hogy fognak hívni. Valóban, tíz perc múlva hívtak, hogy holnap délelőtt 10-kor jönnek. Meglátjuk.

Vérszemet kaptam, hívtam az Orange-ot is. Másodszori próbálkozásra egy angolul kiválóan beszélő nő vette fel. Mondtam, hogy az Orange postai címe kell, levelet akarok küldeni. Mondjam el neki, hátha tud segíteni. Nem tud, eddig senki nem tudott, akivel beszéltem, és ha nem ad címet, akkor írok a kommunikációs minisztériumba. De, mondjam el, hátha. Elmondtam a panaszomat. Kérte, hogy várjak egy kicsit, beszél a főnökével. Rövidesen visszajött, és mondta, hogy két lehetőség van. Az egyik, hogy a főnöke hív engem, hogy megbeszéljük, mi van, a másik, hogy adnak új csomagot. Ez 250 perc telefon, 250 sms, és 20 Mb internet lenne. Mondom, már most egy gigabájtom van, nekem a 20 Mb nem elég. Oké, 2,5 Gb-ot kapok, és az egészért kell fizetnem 200 sékelt. Én nem akarok 150 sékelnél többet fizetni, és nem akarom elkötelezni magam egy évre, és nem akarom a mobil részleteit fizetni, amit rámterheltek, mert aláírtam egy héber szövegű szerződést, amit nem értettem. Abban maradtunk, hogy este még visszahív, és elmondja, hogy mire jutottak a főnökével. Most várom a hívását.

Ha nem boldogulok velük, tényleg továbbmegyek. Nekem ez tanulás. Az életképesség tanulása. A tanárnő szerint azért olyan durvák az izraeliek, mert sok kultúra találkozik itt. Szerintem meg azért, mert így maradnak életben ellenséges környezetben. Finomkodni ott lehet, ahol nincs életveszély.