Fürdés után ...

Valaha volt barátom berágott, mert beszóltam a Facebookon. Cseten imígyen köszön be: Na, ezért nem beszélek veled. Mivel  a zsarolás legenyhébb változata is kiveri nálam a biztosítékot, egy világszép nagy testű állat szaporodási szervének említésével köszönök vissza. Jelzőket nem teszek hozzá. Szeretem, amikor tömören tudom kifejezni magam. A köztünk lévő kommunikációs etikett szerint kizárólag akkor használjuk ezt a kifejezést, amikor nagyon dühösek vagyunk.  De fontos, hogy helyükre kerüljenek a dolgok, ezért hozzáteszem, hogy azért nem beszélsz velem, mert nem érdekellek. Aztán rájöttem, ha félévenkénti beszólás teljes kommunikációs szünetet eredményez, akkor akár sűríthetem is a beszólásokat. 

A távolság megtisztítja a kapcsolatokat. Van, akivel megmarad, van aki, amikor kikerülök a látóköréből, eltűnök, mint a néhány hónapos gyereknek az ágy alá gurult labda. Nem létezem, elvész a fontosságom a számára. A többségnél némi szomorúsággal, de elég gyorsan tudomásul veszem. Kevesen vannak, akiknél még próbálkozom. 

Diával beszélgettem. Azt mondja, hiányzom. Szomorú lett, amikor valaki úgy emlékezett rám a nyári tréningen, hogy izraeli vagyok, aki Magyarországra ment. Ez annak ellenére történt, hogy minden csoportban elmondtam, hogy magyar vagyok, aki Izraelbe költözött. Mégis elgondolkodtam, és rájöttem, hogy igaza van, most én is inkább izraelinek érzem magam. "... ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret."

Jövő szombatra van egy jeruzsálemi meghívásom. Elmegyek az ottani Jakarba, meg majd valamikor a Sira Hadasa-ba. Rájöttem, hogy a lakóhely megválasztásában most az a legfontosabb, hogy egy nekem testhezálló zsinagógai közösséget találjak. Amelyik ortodox, de nem szexista, és lehet tanulni. Ha valamelyik bejön, akkor elgondolkodom azon, hogy amikor itt lejár a lakásszerződésem, átköltözöm. Persze az is fontos, hogy előbb-utóbb találjak ügyfeleket. Ilyen szempontból nagyváros jöhet szóba. Könnyedség érzést ad, hogy nincs semmim itt, így nincs kötöttségem sem. 

Fürdés után

Ma az időjárásjelentésben amszterdami esőről szólva mondta a meteorológus: tudják, Európában nyáron is esik az eső. Hát, ja ... nekem hiányzik is.

Bar Ilan visszajelzés 4

Ezt nagyon nehezen fordítottam. Olyan volt, mintha költemény lenne prózában. Értelmezzétek szabadon!

“Az ellenállás maga az ember”

Az utolsó óra a magatartás motivációi forrásainak megértésével foglalkozott. Az elején azt éreztem, hogy az az üzenet nagyon erős, hogy ne sokkoljon az ellenállás, ami belső hangot fejez ki, hanem próbáljam meg megérteni és áramlani vele, ilyen módon segíteni az ügyfélnek, hogy képes legyen jobban megérteni önmagát, és versenyezni ezzel a hanggal nyugodtan és tudatos módon. Az óra során tanultunk az kontaktus-stílusokról, amelyek helyzeteknek megfelelő védelmi rendszerek fajtái. Azt éreztem, hogy szükség van a megértésük további elmélyítésére.
A kontaktus-stílusok nem kizárólag védelem, hanem visszatérő mintázatok is, amelyekbe az emberek a különböző helyzetekben szokásszerűen menekülnek.

A gyakorlati részt nagyon nagyon élveztem. Először interjúztam, aztán kívülről megfigyeltem. Sok új volt. Technika a jelentőségteljes moderálásra Ilona megállításai és kérdései hozzám és a megfigyelőkhöz. Megkérdezi, hogy mi zajlik a fejemben. Milyen érzést érzek erősen a klienssel kapcsolatban. Merre akarom a beszélgetést vezetni, ugyanezt a megfigyelőktől is. A kliensnek választania kellett, melyik lehetőséget preferálja.

Véletlenül az adott kliens energiateli valaki volt, aki magával ragadóan beszélt, és nagy személyes tudatossággal. Ilona arra ösztönzött minket, hogy vegyük észre a nyilvánvalót, amely adott a sodródásunkkal a szavak tengerébe, és a tartalomköröket, amelyek újra és újra kinyílnak, és megállásra, az érzés megfigyelésére és figyelemre ösztönzött. Arra bátorított, hogy közben tudatosítsuk az értelmezést, amit hallunk, érzünk, amikor hallgatjuk a klienst. Adjunk helyet megállásnak, a testbeszéd megfigyelésének, és ne féljünk visszajelezni. A visszajelzés ügye kibővítette a témát, és a jelentésteli hangsúlyokat, ahogy Ilona visszajelzett, a magatartásban is az érzést, … igazi visszajelzés csak akkor érkezik, amikor a két fél között megvan már az alap.

Mivel a kurzusban ugyanazon a napon a nagycsoportban az előadás a visszajelzés témája volt, …. Ilona mondata a témában nagyon is releváns volt, sőt hozzátettük a csöndünket is. A nagycsoportos magyarázatban némelyikünk … érzett, sőt megbántottságot az érzéketlenségtől, és hosszú vita keletkezett arról, ha a mondottak bántóak (annak ellenére, hogy a társunk azt mondja, hogy nem bántódott meg), mikor lehet mondani és hogyan. Voltak olyasmi feltevések, hogy ez az, ami érdekes a csoportban, hogy lehetséges lesz valódi kritikát hallani.

Azzal az érzéssel jöttem ki, hogy folytatni akarom. Nagyon érdekel a Gestalt módszertana, és egyre nagyobb a motivációm arra, hogy tanuljak és megértsem, ez a három utóbbi órát követően növekedett.

Kis örömök

Idén jobban bírom az itteni meleget, mint tavaly. Akkor talán nagyon hatott rám a nyelvtanárnőm szenvedése, aki szerint áprilistól októberig elviselhetetlen. Érzékelem a különbséget a hónapokban, most júliusban tikkasztó csak. De szeretek izzadni, ez nekem még a szaunában is nehezen megy. Ez itt nem szauna, hanem gőzkamra. 

Már a dzsuk látványa sem ráz meg, mondom neki, hogy mindjárt jön Pikó, a macska, addig élvezze az életet. Amikor pedig felfekszem a tengerre, és nézem az eget, vagy kifekszem a homokra, és hallgatom a hullámzást és az embereket, akkor nagyon kerek a világ. 

A magyar TV-ben láttam azt a reklámot, hogy heti három órát kell sportolni. Tartom. Hetente kétszer a tengerhez biciklizem, kicsit úszkálok, ha a homokon heverészést is beszámítom, akkor kijön az egy óra. A homokon heverészés csak látszólag semmittevés, nevezzük mikrosportnak, ami olyankor zajlik. A testem és az apró homokbuckák egyezkednek, hogy ki nyom kit. Amikor nem tudnak megállapodni, akkor riszálok egy kicsit, és az apró homokbucka lelapul. Nem akarok politizálni, de látni vélek párhuzamokat a magyar politikai életben. Ja, és a harmadik óra a biciklivel ügyintézni vagy moziba menés révén jön ki. Nem sok, de legalább valami. 

Voltam az itteni analitikusoknak egy estjén. Közösségi álmok volt a téma, elkéstem, amikor odaértem, az előadás már elhangzott, és emberek egymás után meséltek álmokat, illetve mondtak az elhangzott álmokhoz asszociációkat. Valahogy úgy vagyok most a héberrel, hogy a felét nem értem, mégis az az érzésem, hogy tudom, miről van szó. Tel Avivban a Népháznak a tetőteraszán zajlott az esemény, kellemes esti szellőben. A kép a ház lépcsőházában készült. A ház egésze gondozatlan benyomást kelt, de minden emelete kiállítóterem.

Juli esküvője tu beÁv-kor, a szerelem ünnepén volt. Bár két rabbi is jelen volt, és a szertartás követte a zsidó hagyományokat a vőlegénynek a menyasszony hétszeri körbejárása nélkül, és annak ellenére, hogy a vőlegény is kapott gyűrűt, szóval minden kellék megvolt, mégis alapvetően inkább világi esküvő volt. A népek vegyesen táncoltak, bár amikor a fiúk nagyon bevadultak, akkor külön kört alkottak. Éjfél felé a rabbi felajánlotta, hogy hazahoz. Most, hogy bezárva ültünk egy autóban, nem tudott elmenekülni, beszélgettünk. Mondtam neki, úgy látom, szocializál, de nem élvezi. Egyetértett. Aztán kiderült, hogy van két fiam, ezen teljesen meghatódott. Annyi magányos embert lát - mondta. De én nem tartozom közéjük, nem vagyok magányos. Aztán amikor kiszálltam, mondta, hogy miért nem tudta ezt előbb. Mondtam, c'est la vie. 

A szombat esti zsinagógai tanulás után a rabbi megkérdezte, hogy értettem-e, miről volt szó. Valamennyit igen, a többségét nem. Azt javasolta, hogy szerezzek be egy izraeli szeretőt. Azt javasoltam, hogy segítsen benne. Nála, bár elvált, nincs esélyem, neki a közösség nőtagjai "mükce". 

Bar Ilan visszajelzés 3

Ma, a szombat délutáni három órás alvás után arra jutottam, hogy az én munkám beszélgetés az ügyfelem valódi énjével. Az analitikusok szerint van egy valódi énünk (real self) és egy, a külvilágban való életben maradáshoz szükséges hamis énünk (false self). Jól lehet csevegni a hamis énnel, és mély, jelentőségteli kontaktust csak a valódi énnel tudunk teremteni. Mármint ha mindkét oldalon ezek beszélgetnek. Ez a buberi I and Though. Ha érdekel, később megpróbálhatom elmagyarázni. Most inkább ideteszem az egyik hallgatóm visszajelzését, amit mostanra sikerült lefordítanom. A neveket megváltoztattam.

"A gyakorlásra Ilonával az egyetemen töltött hosszú nap után érkeztem. Hozzám hasonlóan a többi lány is a kimerültségig túlterhelt volt. Ilona azt javasolta, hogy ne próbáljunk új energiát előállítani, hanem egyszerűen maradjunk az energiának ebben az állapotában, vagy még helyesebb, az energiahiányunkban.

Erre ideges lettem mert volt egy eset, amit a gyakorlati helyemen, az iskolában tapasztaltam meg, és annak a kimenetét idézte fel. Felhoztam az esetet, és Ilona megkérdezett mindannyiunkat, mennyi energiám volt, amikor az esetről beszéltem. Megkérdezte, hogy engedélyezzük-e, hogy rövid terápiát csináljon, amelyben én vagyok az ügyfél és ő a terapeuta. Beleegyeztünk, azzal kezdte, hogy megállapította a haragommal kifejezett energiámat - egyértelműen mondtam, hogy haragszom, és nem szenvedhetem a fiatalok kizsákmányolását.

Lassan, lassan mélyebb rétegekbe érkezett, és akkor mondta, hogy úgy tűnik neki, hogy félek.  (ezt azután, hogy én megjegyeztem, hogy nem tudok egy percig sem csöndben pihenni, és fontos nekem, hogy sok dolgot csináljak, és gazdagítsam magam). Az válaszoltam, hogy félek, ha megállok, öreg és fáradt leszek. Feltette a Gestalt alapelvek szerinti kérdést - további “micsoda” kérdést -, nem kérdéssel kezdte, hanem mondta: “úgy tűnik nekem …”. Ezután magára mutatott, én energiahiányosnak látszom? Mondtam, hogy nem. Annak ellenére, hogy nyugodt volt, jó és csöndes energiát sugárzott. Ilona látta, hogy szétszórt és dühös vagyok mindenféle dologtól, amik történtek velem, de nem vagyok jelen az “itt és most”-ban. Azért, hogy visszahozzon engem ide és a jelenbe, kérte, hogy érezzem a talpammal a talajt,  és üljek hátradőlve, megtámasztva. Ezután kérte, hogy húnyjam be a szemem, ellazítva izmot izom után (megjegyzés: erre rosszul emlékszik, nem ezt kértem, csak hogy figyelje), és engedélyt kért, hogy megérinthessen. Amikor megadtam az engedélyt, rátette a kezét a vállamra, a nyakamra, az államra, és kérte, hogy mondjam, hogy ez rendben van-e. Azt mondtam, hogy igen. Ezután visszatért a helyére, leült, és azt kérte tőlem, hogy lassan nyissam ki a szememet. Ezután megkérdezett, hogy érzem magam. Mondtam neki, hogy nyugodtnak érzem magam. Mondta, hogy neki is úgy tűnik, hogy nyugodt vagyok és kicsit fáradt. Mondtam neki, hogy így van. Kértem tőle tippeket, az ellazulásra, és mondta, hogy ha ezt gyakorlom, az jó. Amikor ilyen eset van, érezzem magamat. (tedd így a kezedet a térdedre). Ezután megkérdezte a másik három lányt, akik megfigyelők voltak, , mit gondolnak, mi érdekli őket az érintéses technikában, a Gestaltban, és mondták, hogy nem ismerik ezt.

A továbbiakban elmagyarázta, hogy azt látta, hogy nem vagyok az “itt és most”-ban, és így megpróbált visszahozni engem a lenyugvás és valami olyannak az érzékelése által, ami itt és most van. A kezelés folyamán a kérdése az érintésről (hogy az rendben van-e), megfigyeltem, hogy ezzel idézte elő, hogy összpontosítsak az érintésre, és visszajöjjek az “itt és most”-ba. Azt akarta elérni, hogy megálljak a rohanásban. Azt mondta: egyszerűen kellett, hogy megálljon. A továbbiakban azt mondta, mit tenne a kezelés folyamán. A kezelés után csodálatos könnyedséget éreztem. Nehézségem volt a lélegzéssel, amikor stresszes voltam, és azon a napon sikerült lélegeznem, mert a nyomás felengedett. Éppen, mint amikor megszűnt a fejfájásom. Ez mint egy csoda történt ugyanabban a pillanatban. És az egész egy áramlás alakjában marad meg.

Örültem, hogy kliensnek jelentkeztem, mert Ilona nagyon is megfelelő volt ugyanabban a percben, a feszültség érzésének, ami akkor bennem volt, és ugyanabban a percben a nyugalom képességének hiánya. Ezt igazán “az égből küldték”. Ez segített abban, hogy könnyebben éljem át a napot, megnyugtatott.

Volt még egy kezelési ötlet - Mirjamé.

Mirjam a következő terapeuta nagyon megnyugtatta Ronitot, aki fáradt volt, és nem volt kedve beszélni. Meditatív helyzetben kérte, hogy csukja be a szemét, és képzeljen el egy helyet, ahol lenni szeretne. Kivel van? Ronit innentől beszélni kezdett, aztán hogy elképzelte, lassan lassan kinyitotta a szemét Mirjam útmutatásának megfelelően. Amikor Ronit beszélt a feszültségről és a kontroll hiányáról, Mirjam megkérdezte, hogy hogyan hat rá, hogy nincs kontrollja. A kérdés nagyon a helyén van, a  “hogyan” kérdés. Mirjam arra utalt Ronitnak, hogy azt mondta, “most nyugodtabb”. Azt mondtad, hogy nyugodt vagy, és így tudsz lélegezni (mély lélegzettel). Így Mirjam leírta Ronit működését. Ezután Ilona visszajelzést és összefoglalót adott Mirjamnak.

Mirjam lezárta Ronittal, Ronit messze sokkal inkább jelen volt, és ez erősítette az érzékelését."

Tisa Beáv második kísérlet

Ezt az írást még a múl hét végén tettem fel, és most nem látom. Úgyhogy még egyszer megpróbálom. Kiváncsi vagyok, most sikerül-e.


A macska nem leüti a dzsukot, hanem a hátára fordítja. Az kapálózik, ha valahogy mégis visszafordulna a lábára, a macska addig mozdulatlanul figyelve, újra felfordítja. Már csak idő kérdése, a dzsuk meghal. Ez eszembe juttatja, hogy egyik budapesti ismerősöm ugyanezt csinálja egy másik budapesti ismerősömmel. Felfordítja, annak minden eddigi biztonság kikerül a lába alól, még mindenki úgy látja, hogy él, de már csak kapálózik. 

A második szentélyt a bölcsek szerint a fölösleges gyűlölködés miatt rombolták le. Elég kézenfekvő, ha a zsidók ütik egymást, védtelenek a külső támadással szemben. Addig nem lesz harmadik szentély, amíg ez nem szűnik meg. Minden héten elmondom az imát, hogy még napjainkban építsd fel a szentélyt, nem merem elhagyni ezt a részt, hátha ezen múlik valami, miközben tudom, hogy esély nincs rá. Az ima része az is, hogy legyen tetszésed szerint, hogy óvd meg az ajkam a rossz beszédtől.

Már rég benne voltunk a tisa beáv-ot megelőző három hétben, sőt már a még szigorúbb kilenc napban, mire rájöttem, hogy nem törődtem vele. De idén nem tudtam, miként kellene törődnöm vele. Pénteken kitakarítottam, megfőztem. Csak levest főztem, nem akartam bekapcsolni a platát, ne melegítsen fölöslegesen. Napközben 30 fok van nálam, éjszaka 29. Ilyenkor naponta háromszor zuhanyozom langyos vízben, mert csak ez van, nincs hideg, így enyhítem a hőséget. Pénteken nem zuhanyoztam, de délután, mikor már mindennel megvoltam, akartam. Csakhogy nincs víz. Ragadok, ahol összeér a bőröm, csíp az izzadtság. Közeledik a szombat, víz meg sehol. Carol telefonálgat, csőtörés, jön a szerelő. Nem hisz nekik, elmegy valakihez zuhanyozni.

Most érzem, milyen lehetett Jeruzsálemben, vagy a gettóban nyáron víz nélkül. Nem törődtem a tisa beávot megelőző gyászidőszakkal, most itt van személyesen, a saját bőrömön érzem. Jogos. A szerelő hatkor megérkezik, fél órára áramot kér tőlünk. Fél hétkor valóban végez. Hét húszig, mire a szombat bejön, mindennel végzek. 

Vasárnap van tisa beáv, böjt, szombat este még eszem. Pénteken elfelejtettem tojást főzni, a böjt előbb kezdődik, mint ahogy a szombat kimegy, így nem eszem tojást. Megeszem a maradék levest, paradicsomot, paprikát, retket, humusszal kenyeret, sok sót, hogy megkösse a vizet, amit iszom. Este a zsinagógában a próféta siralmait hallgatom, az elválasztó köztünk van, férfiak, nők külön, de a fejezeteket férfiak is, nők is olvassák. Aztán tanulás, a tisa beávi szabályokról. Este Száraz György könyvét olvasom, az Egy előítélet nyomában címűt.  Reggel egy másik zsinagógában van tanulás, kettőig végighallgatom az évszázadok során, a pogromok hatására írt siralmakat, költeményeket. Egyiket sem értem, mégse megyek haza. A szavakat nem értem, de az egészben mégis otthon vagyok. Aztán hazamegyek, útközben veszek görögdinnyét, alszom, és vissza a zsinagógába filmvetítésre. 

Az 1994-es ruandai lázadás idején egy szállodaigazgató megment ezerkétszáz embert, erről készítettek játékfilmet. Ezt nézem, már közel egy napja nem ettem, nem ittam, nehezen bírom az izgalmas jeleneteket. Utána dokumentumfilm, a németek a varsói gettóról 1942 májusában készítettek propagandafilmet, ennek részleteit mutatják, közben olvassák az ottani zsidótanács vezetőjének ugyanekkor írt naplójának részleteit, és bevágnak interjút a német operatőrrel, és három, ezidőben gyerek zsidó túlélővel. Itt már nincsenek izgalmak, minden ismerős, még az is, amikor az operatőr arról mesél, hogy hogyan hatott rá, amikor a tömegsírba dobálták és elrendezték a meztelen holttesteket.

A film után iszom, eszem, beszélgetek, aztán hazajövök, görögdinnyét eszem, és most kezd fájni a fejem. 

Új Kelet - A mérgező apa

Kedves Ila!

Apám. Ha pszichológushoz mennék, tutira róla magyaráznék egész idő alatt. Aztán ugyanúgy nem jutnánk semmire, mint ahogy egyedül sem jutottam sokra. Így majd' 3000 km-ről, és hogy szinte soha nem beszélünk, elég jó a kapcsolatunk, és csak néha szeretném azért felhívni, hogy mindennek elmondjam, amiért kiborítja a húgom, akinek a mentális épségéért olykor komolyan aggódom. Hogy mennyi lelkiismeretfurdalás van ebben, amiért én leléptem, és ő ottmaradt vele? Bizonyára van benne, de nem sok, borzasztóan sajnálom, de hibásnak azért nem érzem magam.
Az apám nem gonosz ember, nem alkoholista, nem verekedős, nem lépett le tőlünk, csak éppen megmérgezi a levegőt. Néha azt gondolom, az anyám meg egy patrónus volt, mert csak mióta meghalt, ismeri fel a rokonság is, hogy az apám tényleg elviselhetetlen. Mert egyébként ideig-óráig és főleg kisgyerekekkel bűbájos. És segítőkész. És egy Móka Miki. A mókamikiség egy ideje lekopott. Lehet, hogy mi koptattuk le, mert olcsó poénokkal nem lehet feledtetni a (lelki) pofonokat.
Ha belegondolok a helyzetébe, elkomorul minden, mert nem ismerek (talán mert nem sok lehet a világon egyáltalán) nála magányosabb, kétségbeesettebb embert. Dolgozni nem tud, a gyerekei hellyel-közzel beszélnek vele, a barátai, akik voltak, élik a maguk életét, a testvérei valami hasonlóval próbálkoznak, nincs hobbija, az ideje nagy részét évek óta pótcselekvésekkel töltötte és rohangálással, ami ma már a Parkinson-kór miatt nem megy. Még elég jól elláthatná magát, de ehhez önfegyelem és türelem kellene. Apám ezekbe a sorokba nem állt be, mikor osztogatták.
Az orvos a húgomat felhívta, és meleg gondoskodással javasolta az apám idősek otthonában való elhelyezését. Ekkor már én is elég szarul éreztem magam. Hogy nekem jó. Nekem van pofám boldognak lenni.
Fel kellene hívnom. És nem tudom, mit mondjak. Gesztusaim bírnak lenni felé néha, és imáim, mert csak az Istn tud rajta segíteni, lehet, hogy ő sem, egyébként, de ő az egyetlen, aki legalább a próbálkozásba nem rokkan bele.
És fel akarom hívni a nagybátyám, meg az unokatesóm, a nagynéném, akik talán a világon a legjobb emberek, akiket ismerek, és nagyon hiányoznak, és nem merem. Nem tudom, mit mondjak, és félek, hogy lecsesznek, vagy hogy nem, de gondolják. Nem tudom. Nem tudom.


Kedves Judit!

Talán már korábban írtam, vannak mérgező szülők, akiktől csak elmenekülni lehet. Azok a megkeseredett emberek, akik nem tudnak, talán kísérletet sem tesznek arra, hogy kijöjjenek a megkeseredettségükből, hanem ehelyett pokollá teszik a környezetük életét. Többnyire a közvetlen környezetükét, néha a tágabb környezet alig vesz ebből valamit is észre. Nemegyszer a közvetlen környezet ebben együttműködik azzal, hogy nem beszél senkinek a pokolról.

Ebben a helyzetben a lelkiismeretfurdalás a csapda. Amit itt olyan tisztán megfogalmazol, az az általános csapdahelyzet. Aki érzéketleníti magát a fájdalmakra, vagy még inkább ha kimenekül a pokolból, lelkifurdalása van, hogy neki jó, míg a többiek szenvednek.

A gyerek, még ha felnőtt is, nem képes megváltoztatni a szüleit, a korábbi generációkat. A legtöbb, amit tehet, hogy kimenekül a pokolból. Sajnos a kimenekülésnek vannak önromboló változatai is, alkohol, drog, öngyilkosság, halálos betegség. A megfelelő kimenekülés az, amit Te is tettél, hogy többezer km távolságban élsz, és így a mindennapi hatásból kivonod magad.

Valóban, a felnőtt gyereknek van felelőssége atekintetben, hogy gondoskodjék az önmagáról gondoskodni nem képes szülőről. Csakhogy nem annak az árán, hogy a saját életét rombolja közben. Elsősorban a saját életéért felelős, éppen ahogy a repülőgépen azt javasolják, hogy oxigénhiány esetén a maszkot először magunkra tegyük, aztán arra, aki ránk szorul. Nem lehet fogyatkozó energiával másról gondoskodni. Így a húgod számára az nem a megfelelő alternatíva, hogy személyesen, minden nap gondoskodik az apjáról. Magyarországon az öregek otthona a megfelelő alternatíva, olyan sűrűségű látogatással, ami még elviselhető a számára.

A húgodnak sürgősen támogatásra van szüksége. A Te és a jó rokonok segítsége itt jöhet szóba. Ezért azt javaslom, hogy őrá koncentrálj, beszéljetek időről-időre, hívd fel a rokonokat, tartsd velük a kapcsolatot, mégha haragudnának is, hogy ennyire távol vagy, mégis azért, hogy a húgodat tudják ők segíteni, tartsd velük a kapcsolatot, amennyire tudod. Az is jó lenne, ha a húgod elmenne terápiába, hogy a lelkiismeretfurdalás miatti terhet csökkenteni tudja. Ez nemcsak a teher súlyát mérsékli, hanem azt a képességét is növeli, hogy támogatni tudja apátokat. A lelkifurdalás ugyanis a harag egyik változata, és nehéz azt támogatni, akire dühösek vagyunk.

Új Kelet - A nyugtalan gyerek

Kedves Ilona!

Azért írok Önnek, mert a lányom, aki öt éves, megváltozott. Fél az idegenektől, különösen a furcsa külsejűektől, néha bepisil álmában, nyugtalan, jobban bújik, mint korábban. Nem tudok róla, hogy bármi történt volna vele, az óvónők sem panaszkodnak rá.
Mostanában elég sok feszültség van a házasságomban, bár szégyellem leírni, de az a gyanúm, hogy a férjemnek szeretője van. Ő azt állítja, hogy csak fantáziálok. Nem tudom, hogy kinek van igaza, veszekszünk, néha sírok, ha egyedül vagyok. A gyerekkel is türelmetlenebb vagyok néha, bár előtte nem veszekszünk, minden úgy zajlik, mint korábban, mégsem tudom, hogy nem ezt érzi-e meg.

Kérem, adjon tanácsot!

Anna


Kedves Anna!

Ha a gyerek nyugtalanabb, mint korábban, vagy bepisil, pedig egyébként szobatiszta, akkor ott valami történt. Ha utánajárunk a tágabb környezetben , és semmit nem tudunk felfedezni, akkor feltehetően a kapcsolatunkban történt valami.

Jól sejti, a gyerekek megérzik, ha a szülőknél baj van. A szülők kapcsolata az életük tartóoszlopa, ha az elkezd ingadozni, az életük kerül veszélybe, legalábbis lelki értelemben. A gyerekek olyanok, mint az állatok, arra reagálnak, ami van, és nem a kimondott szavakra. Ahogy egy kutyának is bármilyen nyelven mondhatjuk, hogy megyünk sétálni, örömteli ugrálással fogadja a hírt, úgy a gyerekek is a gesztusaink valódi tartalmát veszik le rólunk.

Nemcsak, hogy nem lehet becsapni gyereket, hanem még bizonytalanabbá tesszük számára a dolgokat, ha kifelé mást mutatunk, mint amit érzünk. Nem tudja, hogy minek higgyen, és ez elbizonytalanítja őt. Azt hiszi, hogy ő nem elég jó, mert ha elég jó lenne, a szülők kapcsolata is jobb lenne. A bizonytalanság félelmet, szorongást kelt, néha pedig agresszívvé válik, éppen úgy, mint amikor valaki, aki nem tud kinyitni egy dobozt szépen, akkor felfeszíti. Keresi a bizonyosságot.

Korszerűbb családokban általában ilyenkor viszik el a gyereket pszichológushoz, aki megvizsgálja őt, elmondja a szülőknek, hogy milyennek találja a gyereket, és ahogy játszik vele, a gyerek kibeszélheti magából a szorongását. A gyerekek szokták szeretni a pszichológus foglalkozását, mert játékos, és mert megnyugtatóan hat rájuk.

Azonban, ha a szülők viszonya nem rendeződik így vagy úgy, akkor a tartóoszlop továbbra is ingatag, ezért bár a gyerek a pszichológiai foglalkozás hatására erősebb lesz az elviselésben, de továbbra is túl nagy teher nehezedik rá. Ezért hatékonyabb a családterápia, vagy a gyerek terápiája kiegészítve a szülők párterápiájával.

Amikor a szülők döntenek a válásról, az is lehet jobb a gyerek számára, mert akkor már tudnak vele beszélni a konfliktusról, és valami olyasmit mondani neki, hogy bár mi már nem szeretjük egymást annyira, mint régen, ezért elválunk, de téged mindketten nagyon szeretünk. Ez persze csak akkor hat megnyugtatóan, ha nem játsszák ki közben egymás ellen a gyereket.

Felteszem, hogy a férje nem fog akarni párterápiába menni, ami elég valószínű, ha valóban van szeretője, de egyébként is a magyar férfiak ódzkodnak külső segítségtől. Ekkor azt javaslom, hogy Ön egyedül menjen, mert most nemcsak a kislányának van nagyobb támogatásra szüksége, mint máskor, hanem Önnek is, és ha Ön nem kapja meg a szükséges támogatást, a kicsinek sem tudja nyújtani. Ez jelenik meg abban, hogy mostanában türelmetlenebb vele.

Én itt csak egy problémás viselkedést kiváltó okról írtam, a szülők kapcsolatának megromlásáról, de hasonló történik akkor is, ha a gyereket fizikai vagy lelki erőszak éri, akár otthon, akár iskolában, vagy szexuális közeledés tárgyává válik. Ezekben a helyzetekben az a nehéz, hogy sokszor fogalmunk sincs arról, hogy megtörténtek, mert a gyerek nem mer vagy nem is tud róluk beszélni.

Azt gondolom, hogy Ön a levelével megtette az első lépést. Sok erőt kívánok a továbbiakhoz.