Diákigazolvány

Tájékoztatlak benneteket, hogy van "Öreg állampolgárok minisztériuma" miniszterrel. Onnan tudom, hogy kaptam tőle egy levelet, meg egy kártyát, amely igazolja, hogy öreg izraeli állampolgár vagyok. Lehet, hogy úgy kéne mondanom, hogy idős, az talán jobban hangzik, de most az elnevezés kevésbé érdekel, egyszerűen örülök a kártyának. Valaki mondta, hogy most szomorúnak kéne lennem, hogy már hivatalosan is öreg vagyok, de nekem enyhe szellemi csököttségemen csak annyi jön át, hogy eddig kaptam az ösztöndíjat, amit Mo-on nyugdíjnak neveznek, és most kaptam hozzá diákigazolványt, amivel több mindenért csak a felét kell fizetnem. Ki mondta, hogy rossz dolog megöregedni? 

A legkirályabb, hogy múzeumokban, mozikban, színházakban (még soha nem voltam itt színházban), 50 %-ért mehetek be. Tömegközlekedésben is valami hasonló. Ramat Ganban 30 %-kal kevesebb a helyi adó az öregeknek. Valami kedvezmény van a vízen és villanyon is.

Kaptam a társadalombiztosítástól is levelet, hogy ha akarom, akkor megkaphatom az állampolgári alapon járó csekély nyugdíjat, mindaddig, amíg itt lakom, és nincs 5180 sékelnél több munkából származó jövedelmem. Vegyem ezt jelzésnek arra a dilemmámra, hogy menni vagy maradni?

Amikor mondom a smone eszrét, abban van egy rész, ahol a személyes kéréseinket mondhatjuk. Nehezemre esik magamnak kérni, valaki javasolta, hogy kérjem azt, hogy találjak itt munkát, de ez valahogy nem tudott kijönni a számon. Csak annyit kértem, hogy lássak tisztán abban a kérdésben, hogy menni akarok vagy maradni. Most mintha valaki kérdezné: "Hülye vagy? Ez nem elég jelzés?"

Nem hallgatok rádiót, csak pénteken. Rájöttem, hogy annyira gyorsan és zaklatottan beszélnek, hogy ez engem is zaklatottá tesz. Semmire nincs kevésbé szükségem, mint arra, hogy zaklatott legyek. 

A lakástulajdonos felbaszta az agyam. Már ott tartok, hogy a szőr feláll tőle a hátamon. Legutóbbi akciója az volt, hogy letagadta, hogy mondtam volna, hogy szerdán nem tudnak jönni lakást nézni. Igaza van, nem mondtam, hanem az sms-ére válaszoltam sms-ben. Ilyet már egyszer csinált, és most ezen már annyira felhúztam magam, hogy héberül - valószínűleg rossz héberséggel - mondtam, hogy ne viselkedjen úgy, mintha idióta lenne. Akik ismernek, tudják, hogy ilyen nagyon ritkán jön ki a számon. Persze most is finomabban fogalmaztam volna, ha lenne elég szókincsem. Ráadásul a hangom erőteljességén is hallhatta, hogy ne tovább. Mondta megnyugtató hangon, hogy jó-jó, ő sem idióta és én sem, csütörtökön fognak jönni. 

Felfrissülve

Peti egyhetes ittléte jót tett nekem. Alig dolgoztam, szinte végig együtt voltunk. Úsztunk a tengerben, ahol alig voltak mások, voltunk Jeruzsálemben, Haifán, Jafon, moziban, sétáltunk, gyalogoltunk, beszélgettünk. A legkirályabb a bambusz-építmény volt a jeruzsálemi múzeumban, amire felmásztunk. Nem tudtunk jegyet venni, és amikor nem akartak felengedni, akkor ragaszkodtam ahhoz, hogy hívják fel a jegyárust, hogy valóban akartunk jegyet venni. Felengedtek.  

A tulajdonossal várjuk a lakásnézőket, akik nem jönnek. Előtte mondja, hogy fényképeket akar csinálni, húzzam el a matracot. Mondom, nem tudom egyedül. Ő: majd én segítek. Én: nem te segítesz nekem, hanem én segítek neked. Ámulok, hogy mennyire úgy tudja eladni azt, hogy ő segít rajtam, amikor valójában pont fordítva történik. Kérdezi, hogy ugye, ha 500 sékellel csökkentené a bérleti díjat, akkor sem maradnék. Ezek szerint emlékezik, hogy augusztusban ennyit kértem. Mondom, hogy nem, túl késő. Ő úgy gondolja, hogy merev vagyok, a fejemben beállt, hogy költözöm, és nem változtatok. Továbbra sem akarom mondani, hogy most már őmiatta nem akarok maradni, kevésbé a zaj miatt. Nem az én dolgom büntetni, van nálam nagyobb hatalom.

Volt tanítványom írja, hogy jönne arra a programra, amit 72 ezer forintért hirdettem meg nekik, de ő 65 ezret szán rá. Ír hozzá még egy mondatot, amit nem értek, de ismerve őt, ha rákérdeznék, és válaszolna, azt sem érteném, úgyhogy nem kérdezek rá, hanem azt írom, hogy legyen 70 ezer. Visszaír, hogy értékeli, hogy gyorsan válaszoltam, ő mond 69 ezret. Megint ír egy sejtelmes mondatot, arra sem kérdezek rá, hanem mondom, hogy legyen ennyi. Tiszta közel-keleti alkudozás, amit csinálunk.

A prof felhív, hogy milyen volt az elmúlt óra, és milyen legyen a következő. Nem tetszett, amit csinált az elmúlt órán, nem akarok udvariaskodni, kerek-perec mondom, hogy nem tartom jó ötletnek, ha a következőn is azt csinálja. Azt veszem észre magamon, hogy nyersebb vagyok, nem akarok energiát fordítani arra, hogy becsomagoljam a mondandómat, hogy ne sértsen. 

Jeruzsálemben is, Tel Avivban is látjuk a megállókban a hatalmas betontömböket, amelyeket az autóval embereket elkaszálók megállítására tettek oda. Ma két fiatal arab baltával, késsel vérfürdőt rendeztek egy zsinagógában a reggeli ima idején. Ők tartják fenn a cionista nacionalizmust, a "minden elfogadható a palesztin terrorizmus ellen" érzetét. Nehéz szembefordulni ezzel, együttérzést kifejezni a azokkal a palesztinokkal, akiknek az életét nehezítik az izraeli hatóságok. Egy elemzés szerint az arab panaszok kb. 90 %-át megoldatlanul zárja le a rendőrség. Másodrendű állampolgárnak érzik magukat, érthető módon. 

Menet közben ...

Amikor volt az ötperces afférom a mérnökkel, akkor azt gondoltam, hogy idén vagy elköltözöm vagy férjhez megyek. Elköltözöm. 

Tegnap voltak itt lakást nézni. A tulajdonosnő kérte, hogy ne mondjam, hogy a zaj miatt megyek el. Kérdeztem, mit mondjak. Azt, hogy a barátaimhoz közelebb akarok menni. Mondtam, hogy rendben. 

Amikor itt voltak, beültem a számítógéphez, hogy ne is kelljen beszélni velük. Amikor nem értették, hogy nem folyik a meleg víz a megfelelő oldalra hajtva a csapot, mutattam, hogy folyik az, csak fordítva van bekötve. A tulajdonos, a férfi mondta, hogy ez az ő hibája, szégyelli magát. Utóbb jöttem rá, hogy nem a csap bekötése miatt, hanem azért mert kiröhögtek, amikor az volt a kérésem, hogy kevesebbet fizessek, mert a zaj miatt romlott a minőség. 

A lakásnézők mondták, hogy ma is akarnak jönni, csúcsforgalmi időben, hogy hallják, valóban csendes a lakás, ahogyan a tulajdonosok mondják. Délután kaptam egy hívást, hogy nem aktuális. Azt hittem, annak a lakásnak a tulajdonosa hívott, ahova az ingatlanos vitt, vagyis amelyik Givatajimban van. Felhívtam az ingatlanost, mondja, hogy ez lehetetlen, mert már a szerződésről tárgyalnak. Akkor jöttem rá, hogy ennek a lakásnak a megnézői hívtak. 

Közben már beszéltem egy Haifaival és egy Natanyjaival, hogy lehet, hogy odaköltözöm, és körülnéznék. Ezek szerint lehet, hogy mégis Givatajimban fogok lakni. Az a tény, hogy abban a lakásban van sütő, valamiért nagyon erősen vonz. Pedig ott nyáron nagyon meleg lesz, a veranda üvegezett, keleti, nyáron legalább délig oda süt a Nap, ezért kénytelen leszek a légkondit használni.

A jogásztanuló ember nem hív. Kérdezem Micikétől, hogy nekem kellene-e őt hívnom. Azt mondja, nem, ebben a rendszerben csak Mohamed mehet a hegyhez, a hegy nem Mohamedhez. Valójában nem is hiányzik. Nem ő az, aki nekem való. Azt nem tudom, hogyan lelem meg, aki nekem való. 

Moziban voltam, megnéztem a "Jó halál" c. izraeli filmet. A címet úgy olvastam, hogy jó ágy, mert nem figyeltem fel a kétféle "t" különbségére az egyik szóban. Öregekről szól, nagyon kedves film. Egyszerre szomorú és derűs. 

Holnap jön a kisebbik fiam, és most leginkább ez izgat. Végre vele leszek egy hétig. 

Oda-vissza

Amikor elköltöztem Izraelbe, valaki azt javasolta, hogy ne legyenek elvárásaim, akkor jó lesz. Ezt úgy értettem, hogy Izraeltől ne várjak semmit. Működött is, amit kaptam, mindenért hálás voltam, semmit nem tekintettem olyannak mint ami jár. De most arra jöttem rá, hogy úgy is lehetett volna érteni, hogy magamtól se várjak el semmit, ne szívassam magam azzal, hogy nem teljesítek célokat vagy nem elég gyorsan. 

Amikor visszajövök Izraelbe, üzenetek várnak. A kedves ingatlanos, hogy van két lakás, amit nézzek meg. A prof, hogy kollégájával beszéljek, vannak ötletei, hogy hogyan tovább. Aztán este Ricsi mondja, hogy azt akarják, hogy maradjak Izraelben. 

Energikus vagyok, vége a tehetetlen, energiátlan időszaknak. Leszarom, hogy a lakás tulajdonosai rájöttek, hogy veszítenek, ha elköltözöm. Az asszony hosszan magyarázza a telefonba, hogy ne csináljak butaságot, nem fogok ilyen jó lakást találni. Túl késő. Amikor kértem, arrogánsak voltak. Már nem a zaj miatt, hanem emiatt nem maradok, mégha ez pénzbe is kerül nekem. 

P. Lacival beszélgetek arról, hogy könyvet kellene írni a blogból. Azt mondja, hogy a stílusom férfias, száraz. Ez megüt, bár azt hiszem, igaza van. Szeretnék nőies lenni, de nem nyálas. Nem tudom, hogyan lehetnék nőies és nem nyálas. Nehéz nekem szavakkal kifejezni a szeretetet. Könnyebb a szomorúságot és most már a haragot is. Azt is mondja, hogy szomorú a blogom. Kételkedem, hogy nem az ő szomorúsága-e vajon, amit rámvetít, de nem tudom biztosan.

Ügyfelem, aki zseniálisan kerüli el, hogy érezze a fájdalmát, sírni kezd. Megölelem, zokog. Azt hiszem abban vagyok jó, hogy emberek közel kerüljenek a fájdalmukhoz. Talán ez otthonos nekem. Mégis, másik ügyfelemmel éppen azon dolgozom, hogy a humor és könnyedség megmaradjon neki túlélési eszközként a fájdalmában. Ez is otthonos.

Vigyáztam a tizenhat hónaposra. Azt gondoltam, hogy kimegyünk a ligetbe, de ő elakadt két házzal odébb, egy autóbejáratnál. Jobb oldalon, az ő magasságában volt egy kerek érzékelő, ezt használta telefonnak, hangosan, erőteljesen tárgyalt valakivel. Majd észrevette, hogy a kapu másik oldalán is van ugyanilyen, áttotyogott oda, közben óvatosan lépkedett, mert közvetlenül a kapu előtt kifelé, az úttest felé észrevehetően lejtett a járda. Ide-oda járt a két „telefon” között, én már mentem volna, de ez túlságosan fontos volt, nem lehetett itthagyni. Végre jött tovább, az úttesten minden tiltakozása ellenére karban vittem át, majd a túloldalon megint magával ragadták érdekességek. Az egyik az volt, hogy a füvön járt, és tetszett neki, hogy füvön járni más, mint aszfalton járni. Ezt párszor ki kellett próbálni oda-vissza. Aztán egy autónál megállt, és magyarázott. Jobban megnéztem, ült egy nő az autóban. Kölcsönösen és hosszan integettek és puszit dobtak egymásnak. Innen is nehéz volt továbbmenni, de végül kikötöttünk a Népligetben. Ha valaki elég nyitott, akkor egy gyerek meg tudja tanítani arra, hogy a célokhoz nem kell annyira ragaszkodni.

A dilemmák ...

Régóta nem írtam. Mondjuk, nem mertem. Akik véleményt mondtak a beírásaimról, abból az derült ki, hogy azt szeretik, ha jó kedvem van, energikus vagyok. Na, ez pont nem volt. 

Írtam a zajmizériáról, és talán a vitámról a tulajdonosokkal. Talán arról is, hogy azt még elfogadtam, hogy nem csökkentik a lakbért, azt az arroganciát is, hogy a zaj nem az ő bajuk, de azt, hogy fenyegetően emlékeztették Yaelt, hogy náluk van 20 ezer sékeles csekkje, már nem. Ezzel leírták magukat nálam, és némi hezitálás után azt gondoltam elköltözöm. 

Erev jom kippur reggelén azzal ébredtem, hogy adok magamnak még egy évet, hogy meglássam, boldogulok-e Izraelben. A zsinagógában már azt gondoltam, hogy januárban visszaköltözöm Mo-ra. Azóta ebben a dilemmában vagyok, költözni Erecben vagy eladni mindent és vissza. 

Olyan szinten zsonglőrködöm az időmmel és az energiámmal, ami mostanra elviselhetetlen lett. Túl bonyolult az életem. Nem tudom, hogy az elviselhetetlenség és bonyolultság érzete a fenti teendők nyomasztó volta miatt van, ill. mert hogy mindenben kizárólag magamra számíthatok, vagy ezek nélkül is érezném. 

Valakivel beszéltem, azt javasolta, hogy maradjak még félévig, túl hirtelen lenne a döntésem. Ez a javaslat ad némi megkönnyebbülést. 

Most figyelem magam. Ha Mo-ra gondolok, a kényelem jut eszembe. Itt mindent ismerek, mindent tudok, nem érnek nagy meglepetések. Itt vannak a gyerekeim és az unokám. Ha nagyon beteg lennék, az ő közelükben szeretnék lenni. Ugyanakkor itt viszket a fejem, és korpásodik a hajam. 

Ha arra gondolok, hogy itt maradok, és nem utazom vissza Izraelbe, a napfénybe, a börtön jut eszembe. Ha Izraelre gondolok, a fény, a lélegzés, a szabadság jut eszembe, és az, hogy mekkora luxus ennyi pénzt kifizetni, hogy itt lehessek, és hogy nincs energiám arra, hogy tegyek valamit az érvényesülésemért. Egyszerűen nincs több erőm.

Jó kis csapdába tettem magam. Aki ki sem mozdul otthonról, az nem tudja, mit veszít ezzel, legfeljebb álmodozik valami másról. 

Most éppen Bp-en vagyok. Megyek a zsinagógába, eszembe jut, hogy Pistiék nem lesznek ott, és ez nem jó nekem. Mégis, a zsinagóga otthonossága megérint. Mindaddig, amíg nem élem meg, hogy több férfi a legtermészetesebb módon a női oldalon megy be. Az első néhány nem zavar, de az ismétlődés, és a női bejárat használatának természetessége már igen. 

Bevállaltam, hogy dvár torát tartok. Ezt nem fogom elmondani Micikének, mert az ő világképébe nem fér bele az, hogy nő mondjon dvár torát férfiaknak. 

Noé hetiszakasz. Nőismerősömet, aki nálamnál sokkal tájékozottabb a hetiszakaszok értelmezésében, megkérem, hogy adjon meg linkeket, amikből felkészülhetek. A Bábel tornyáról küldöttet választom, némi nyomasztás után, mert túl sok minden történik ebben a hetiszakaszban. Pénteken felkészülök, némileg kapkodva, 

Ebben a hetiszakaszban van az özönvíz és Bábel tornyának építése. Ha ez szappanopera lenne, azt mondanám, hogy az író rosszul osztja szét az eseményeket, néhol kevés történik, itt meg túl sok. Azzal kezdem, hogy az özönvíz azzal, hogy szinte minden élőlényt kipusztít, sokkal nagyobb büntetés, mint a nyelvek szétválasztása és az emberiség szétszórattatása, ami a toronyépítés következménye. Hogyan lehet ez, hiszen a toronyépítés istentagadás és lázadás az Örökkévaló ellen, míg az özönvíz "csak" annak a büntetése, hogy erőszakkal raboltak egymástól az emberek. Az a talán nem is annyira meglepő válasz, hogy az emberek egymás elleni indulata és erőszakja nagyobb bűnnek számít, mint az istentagadás. 

Engem a hetiszakaszokban időnként az érdekel, hogy mi az üzenete mára. Ebből építettem fel a mondandómat. 

Megtámasztom a hátamat a falnak. Megvárom, míg elcsitul a beszélgetés, és mondom. Kétféle felfogást említek a toronyépítéssel kapcsolatban, amikről hallottam, ill. olvastam, az egyik, hogy amikor az emberiség technológiai forradalmat él át, nevezetesen az agyag kiégetése, és emiatt stabilabb építmény létesítése, akkor elszáll az agya, azt hiszi, hogy bármire képes. Most is ez van, a technológiai fejlődés eltakarja a természethez való viszonyt, veszélyeztetve azt. 

A másik felfogás a torony mint a kontroll eszköze az emberiség felett. Erre az Örökkkévaló válasza, hogy lejön, és körülnéz. A diktatúra következménye nem azonnali, rá kell látni. A nyelvek szétválasztása és a szétszórattatás preventív, megelőző akció. Ha különböző nyelvek vannak, az az értetlenség forrása, de ugyanúgy a különböző vélemények lehetőségének fenntartása. Az én következtetésem, hogy diktatúra, az emberek kontrollálása nem tart örökké. Ez az én optimizmusom, hitem. 

Napi aktualitások

Tegnapelőtt meghallgattam Bibi beszédét az ENSz-ben. Nem tetszett. Fellengzős és arrogáns, ez jut eszembe róla. 

Ma vitatkoztam egyet a lakás tulajdonosával, majd fogtam magam, elmentem a tanácsházára, hogy megkérdezzem, mi a kötelességem, amikor ki akarok költözni. Ma és holnap tréningen vannak, vasárnap tudom megkérdezni őket.

Elmentem a legközelebbi bevásárlóközpontba, ahol van mozi, hogy megnézzek egy új izraeli filmet, a Válólevél címűt. Ott kiderült, hogy csak este van mozi, így kóvályogtam kicsit. Egy sarokban enyhén fogyatékosnak tűnő nő ült, utánam szólt. Nehezen értettem, mit akar, nem beszélt elég tisztán az én hébertudásomhoz. Aztán megértettem. Egy pultnál egy másik, szintén enyhén fogyatékosnak tűnő nő állt, előtte gyönyörű csomagolásban csokoládék. Kézi gyártású, mindenféle csokik. Kérdezem, ezeket ti csináljátok? Nem mi - mondja önérzetesen - hanem fogyatékkal élők. Ja, az más. Vettem kétfélét.

Elbuszoztam Tel Avivba, egy másik bevásárlóközpontban lévő mozihoz. Vettem jegyet, majd mivel volt még időm, ott is lézengtem kicsit. Egy giccsboltnál nézelődöm, az ajtóban korosabb férfi áll, beszélgetni kezdünk. Amikor kiderül, hogy alijáztam, coach vagyok, de nincs itt elég munkám, kérdezte, hogy hogyan szerzek ügyfeleket, majd felvilágosított, hogy minden nagy cégnek kell írnom levelet, de úgy címezve, hogy kizárólag a menedzser kezébe. Ezt kell csinálnod, mondta. Még fejtegette volna tovább, de a tulajdonos behívta, én meg elmentem a moziba. 

A megvilágosodások

Konfliktusom volt valakikkel, nem akartam megbántani őket, de sodródni sem akartam. Tipródtam. Meg ez a lakásügy. Most nincs olyan zaj, de mégis mehetnékem van. Meg a kedvenc neurotikus rendszerem vezetőjével beszélnem kell, hogy nem fair, hogy valakik dolgoznak nekem, mert szeretnek velem dolgozni, és ennek az eredménye másokhoz jut, mert ők a rendszer gazdái. Szóval szorongtam mint állat. Ilyenkor kimerültséget érzek. Végtelen kimerültséget. 

Úgy döntöttem, hogy a háromnapos ünnep arra lesz jó, hogy lecsillapodjak és megvilágosodjak. Egyszerűbben szólva, hogy rájöjjek, mi a faszt csináljak. 

Megvilágosodtam.

Rájöttem, hogy most el kell költöznöm, mert ugyan semmi kedvem felemelni a seggem, de nem punnyadhatok ezen a helyen, amiből én csináltam barátságosat, mert egyébként lepukkant hely. 

Rájöttem, hogy vannak a trendi módszerek, és van erősila, aki hol rákattan a trendi módszerekre, hol nem, de ez teljesen kiszámíthatatlan. 

Rájöttem arra, amit eddig is tudtam, hogy extravertált vagyok, pedig már azt hittem, hogy átmentem introvertáltba, mert annyira szeretek egyedül lenni. De amikor ebben a kimerült állapotomban elmentem Bné Brákba az egyik ünnepi lakomára egy ismerős családjához, ahol a szűk családi kör fele volt ott, azaz tíz felnőtt és tíz gyerek, majd teljesen feltöltődve és vidáman tértem haza, akkor rá kellett jönnöm, hogy mégiscsak az emberek és a nyüzsgés tölt fel. 

Arra is rájöttem, hogy bármire rájövök, annak az ellenkezőjére is rá tudok jönni. 

Pénteken is vendégségben voltam, ahol elmeséltem a lakással kapcsolatos zajt, a kérésemet, hogy kevesebbet kelljen fizetni, mert rosszabb a lakás minősége, és nem tudok otthon dolgozni, a tulajdonosok arrogáns reakcióját, és a háziak és rokonok azt javasolták, hogy húzzak el innen gyorsan. Ez annyira felzaklatott, hogy éjszaka többször felébredtem. 

Tegnap, a háromnapos ünnep utáni nap volt Gedalja böjtje. Én csak a nagyböjtöket szoktam tartani, de most úgy döntöttem, hogy ha tudom, megtartom ezt. Gedalja néhány ezer évvel ezelőtt az ellenség által kinevezett zsidó vezető volt, aki ha jól tudom, reformokat akart bevezetni, és ezért a hülye zsidók megölték. Némileg megnyugtat, hogy egy-két ezer éve is csináltak a zsidók hülyeségeket, így talán nem romlott a helyzet, csak nem is javult. 

Azt gondoltam, hogy ha megcsinálom a böjtöt, akkor rá fogom tudni venni magam, hogy lakást keressek. Megcsináltam.

Reggel elmentem futni. A szokásos egy, ritkán két kör helyett három kört futottam, aztán a szabadtéri edzőteremben edzettem.

Ma belibegtem négy, azaz négy ingatlanoshoz. Mindegyiket megkérdeztem, hogy beszél-e angolul, majd héberül elmondtam, hogy mit keresek. Volt, ahol le sem ültettek, volt, ahol leültettek, és jegyzeteltek, az utolsónál, ez már Givatajimban volt, egy órát töltöttem. Megtudtam, hogy a sereg után négy évet töltött távol Keleten, majd visszatért egy japán feleséggel. Volt kétszer Budapesten, és gyönyörűnek találta, olyan helynek, ahol látszik a kultúra és a történelem. Kiderítettük, hogy a Gellértben szállt meg, és volt a Széchényiben is. Szóval jót beszélgettünk. Mind a négy azt mondta, hogy ha januárban akarok költözni, akkor túl korán jöttem, majd decemberben lesznek nekem megfelelő lakások. 

Hazafelé beugrottam egy virágoshoz. Eddig minden szembejövő virágboltba bementem, hogy van-e aloe verájuk. Mióta Pistiéknek megvettük a kb. 15 centis aloe verát, azóta keresem, hogy nekem is legyen a lakásban egy, hátha megégetem az ujjam, és akkor gyógyítom magam vele. Eddig sehol nem volt. Most mondja a tulajdonos, hogy hát persze, nagy, kicsi árán. Megmutatta. Fél méter hosszában, fél méter széltében. Öööö ... igen, de csak ötven sékel. Megvettem, hazahoztam. Ha valaha cipeltél fél méteres, szúrós végű növényt, földdel együtt húsz percen keresztül 27 fokos melegben, hol széles, hol keskeny járdán, akkor tudod, miről beszélek.

Néha eszembe jut, hogy lehet, hogy nem vagyok egészen normális, hogy el akarok költözni, és előtte veszek egy terebélyes, szúrós növényt. De valószínűleg nem az eszemért szeretnek. Vagy ki tudja.