Szombat, más semmi ...

Megint álmodtam reggel. Egy iskolában vagyok, felnőtt, talán kisegítő, talán tanár. Az iskola jégtáncversenyt rendez. Hajnal van, még sötét, mellettem egy lány, már a táncruhájában. Fázom. Még csak víz van, jég sehol. Azt mondja, már megszokta, hogy nincs még jég, nem aggódik, estére lesz. Nehezen hiszem, de nyugodtnak látszik. Inkább én aggódom. Kérdezem, hogy hozzak-e valamit, azt mondja, lilahagymát, fehérhagymát és teát. Elindulok lilahagymát keresni. Közben felébredek a kukásautóra.

Apropó, kukásautó. Valamelyik nap kiraktak a ház elé egy kanapét. Egy-két napig ott volt, aztán valamelyik reggel jött a kukásautó, berakták a kanapét, aztán a kukákat illesztették rá a kocsira. Ijesztő volt, ahogy a kanapé eltűnt az autóban.

A Tórát megint én vittem körbe. Már vitték a férfiaknál, és senki nem mozdult. Odamentem az elválasztó végéhez, és úgy vettem át, hogy ne érjek a rabbihoz, aki átadta. Figyeltem, hogy ki akarja megérinteni a nők közül, és odatartottam. Aztán úgy adtam át, hogy ne érjek ahhoz, aki átveszi.

Ma csak Dáliával beszéltem. Héberül beszélt hozzám, keveset értettem, de nem akartam megszakítani. A többiek, mintha nem láttak volna. Talán, mert hosszú szoknyában voltam, és kendő volt a fejemen, és itt a dresszkód elég egyértelmű. Aztán egy nő tartotta a tanítást, mindenki figyelt. Elképzeltem, hogy egyszer én is felkészülök, és héberül tanítok.

Juli ablakából nem láttuk a tengert. Olyan, mintha köd lenne, de nem fehér, hanem sárgás. Homok a levegőben.

Nadav nálunk ebédelt. Mondtam héber-angol keveréknyelven, hogy tartozom neki a székért. Héberül válaszolt, hogy ajándék.

Láttunk egy polcot az egyik ház előtt, ami éppen jó lenne nekem. A szombat miatt nem vittük el. Kiment a szombat, elmentünk a házhoz, de addigra nem volt ott. Kár, pont ilyenre lett volna szükségem.

Furcsa, de kezdek unatkozni. Nincs stressz.

Harmadik szombatom itt

Pénteken délelőtt kimegyek Ramat Ganba, Vilma, az orvosom öreg barátainak barátnője hívott, hogy adna néhány dolgot, amire szükségem van. Edények, szőnyeg, ágytakaró, és mivel festeni szokott, választhatok a festményei közül. Kiválasztok egy fát, ami tölgyfának néz ki, és egy szamarat, amelyik virágokat cipel. Most már festményeim is vannak. Asztali lámpám és vasalóm is. Ki tudom vasalni a mosodából gyűrötten kapott ruhákat. Hurrá, hurrá!

Yael lengyel származású, és megtanult a férje nyelvén magyarul. Mesélte azt a történetet, hogy amikor még nem tudott magyarul, a férjének egy idős rokona érkezett, és miközben őt mentek meglátogatni, az autóban gyakorolták, hogy majd megkérdezi, hogy tetszik Tel Aviv. Odamentek, és úgy kérdezte: "hogy tetszik neked Tel Aviv"? Aztán az idős hölgy haláláig nem állt vele szóba, mert letegezte.

Amikor péntek este mentem a zsinagógába, még alig voltak. Éppen mincha volt, aztán kezdődött a szombat fogadása. Közben érkeztek a nők, frissen mosott, nedves hajjal. Juli nem volt ott, így hátrébb és az elválasztó paravánhoz közelebb ültem. A rabbi a Lecha Dodi-ra érkezett meg, felment a Tóraolvasó pulpitusra. Néha halk és átszellemült hangon énekel. A közösség éneke többszólamú. Magával ragad megint a szertartás, az ének. Mire vége, megint tele van a női és a férfi rész is. Vannak vagy százötvenen. Az előtérben állnak és beszélgetnek. Keresztülverekszem magam, nincs türelmem kivárni, hogy várnak-e valamire, vagy csak smúzolnak. Hazaérek, csak a cica fogad. Most nincs se Kon, se Juli. Száműzöttnek érzem magam. Végigcsinálom egyedül a kidust, a vacsorát. Megint úgy eszem, mintha hajtanának. Pedig senki nem akarja elvenni, és senki nem sürget. Úgyis minden fogásnál kellene tanulni is, a saláta után előveszem a hümest, és olvasom. Aztán levest eszem, és elfelejtem, hogy továbbolvassak, eszem a következőt. Addigra elmúlik a száműzöttség érzésem. Most nem tudom, hogy azért, mert nem vagyok már éhes, vagy azért, mert otthon, a zsinagógában beszéltek rólam, és ezt érzem.

Lehet száműzetés az, ha az ember epret eszik januárban? Gondolom, Rákóczi sem nyomorgott.

Reggel, mikor megyek a zsinagógába, cica kijön az előtérbe. Ő is akarna világot látni. A lábammal visszatereltem, és elköszöntem.

A zsinagógában megint a konyhában kezdtem. A rabbi és a fogatlan, kicsi, bolond öregasszony volt ott. Rabbi kérdezett, hogy van-e valami újság, mondtam, új helyen lakom. Az utcanévre azt válaszolta, hogy az nincs messze. Még akart volna valamit mondani, de a bolond öregasszony mindenáron meg akart valamit nézetni vele. Kérdeztem, hogy ő fog-e kezet. Kezet fogtunk, hosszan tartotta, miközben fél lábon álltam, majd elestem, mert túl távol álltam tőle. Aztán beszélgettem az öregasszonnyal. Héberül. Nem állítom, hogy életem legbonyolultabb beszélgetése lett volna.

Az imán két nő is segít, hogy a helyi imakönyvben megtaláljam, hol tartanak. Ez jól esik. Segít, hogy ne érezzem magam annyira idegennek.

A kiduson most a rózsaszín heringre hajtok. Kekszre humusz, arra hering. Éppen letüdőztem a kekszet, és fuldokoltam, amikor a rabbi mögöttem elsuhanva megkérdezte, hogy "are you okay?" Hát hogyne lennék oké, majd rohantam a másik asztalhoz folyadékért.

Visszaérve a cicát felvittem a tetőre, legyen neki is szombat. Aztán elmentem a tengerpartra sétálni. Megint találkozom az öregasszonnyal. Beszélgetünk. Bizonyára fogyatékosnak tekint, és van türelme kivárni, amíg összerakok egy héber mondatot. És mivel hangosan értelmezi, ezért tudom, hogy megértette-e vagy nem. Egy fiatal férfi odajön, és akar neki adni egy sékelt. Mintha ördögöt látna, hirtelen hátralép, maga elé teszi védekezően a kezét, és mondja, hogy nem fogadhatja el, hiszen szombat van. Aztán ezt is megbeszéljük. Szerencsére nagyrészt olyan szavakat használ, amiket már ismerek. Vagy egy órai séta után, mire visszaérek, kimegy a szombat.

Este skype-on rákapcsolódom az otthoni Talmudtanulásra. Hallom Réka hangját távolról, Kati hangját közelről, és egészen otthon érzem magam.

Holnap megint iskola, és csomó lecke van, amit még meg kell csinálnom. Itt csak a pénteket és szombatot tudom biztosan, a többi nap összekeveredik.

Szombat

Ez itt a Cica nevű macska, akivel osztozunk a lakáson.

Pénteken este és szombaton délelőtt voltunk zsinagógában. Péntek este a földszinti teremben voltunk, vittem a Hari bácsitól kapott 120 éves imakönyvemet, amiben még Ferenc József és neje egészségéért való áldás is van. Előre ültünk. Megint énekeltünk, és ez jót tett a lelkemnek. A rabbi az egyik öröméneknél ugrált jókedvében. Mire hátranéztem, tele volt a női rész, voltak vagy 50-en, többségében fiatalok. Amikor áramlott ki a nép, a nagy előtér tele volt.

Hazajöttünk, vacsoráztunk. Hiányzott Kon. Jó volt, hogy a múltkor itt volt. Kilenckor lefeküdtem, reggel nyolckor ébredtem. Megint álmodtam, és egy részére emlékeztem. Egy magas férfi állt előttem, előtte talán vitánk volt, és azt mondtam neki, hogy levágom az ujjai végét. Odatartotta, és ollóval vagdostam. A mutatóujja, gyűrűsujja és kisujja könnyen ment, de a középső ujjával nem boldogultam. Nyeszeteltem, de nem tudtam átvágni. Láttam, hogy fáj neki, és nem akartam több fájdalmat okozni. Megakadtam. Nem tudtam, mit csináljak. Ekkor felébredtem. Megint egy félbemaradt álom.

Ma ugyanabban az épületben az emeleti imaterembe mentünk, ott később kezdődik a szertartás. A konyhába mentem először vizet inni, volt ott egy kicsi, öregedő nő, elől két foga hiányzik, kicsit mintha fogyatékos lenne. Salátát készített, és nagyon kedvesen ajánlgatta, hogy igyak teát vagy kávét, és héberül magyarázta, hogy ő csinálja a salátát, fokhagymát is tesz bele, meg ilyeneket. Először mindig angolul válaszoltam, de aztán valahogy előszedtem a héber szavakat. Nagyon kedves volt, mindenáron azt akarta, hogy egyek vagy igyak valamit. Ittam meleg vizet, aztán bementem az imaterembe.
A szertartást nem a rabbi vezette, azt hittem, ott sincs. A Tóraolvasás után jött elő valahonnan hátulról, és vezette tovább.

A teremben középen gurulós Tóraállvány, gurulós függönyös paraván végig a terem hosszában, egyharmad rész a nőknek, kétharmad a férfiaknak. Székek és asztalok minden második-harmadik széksor előtt. Amikor vége a szertartásnak, félregurítják a paravánokat, körbe a falhoz teszik a székeket, középen hagynak két asztalt, a fehér abrosz fölé műanyag fóliát tesznek, és behozzák a kaját. Humusz, hering, céklás torma, uborka, gefillte fisch, makréla, keksz, süti, kóla, víz. Az asztal körül állva eszünk. Megint úgy eszem, mint aki ki van éhezve. Amikor már eléggé jóllaknak az emberek, valaki jelzi, hogy csönd legyen, akkor mindenki leül, és jön a tanítás. A Tóraszekrény mellett ültem le, középkorú, őszes hajú férfi állt a a közelemben, ő beszélt. Persze semmit nem értettem belőle, olyan érzésem volt, mint kisgyerekkoromban lehetett, amikor felnőttek beszéltek körülöttem, és nem értettem őket, de éreztem, hogy minden rendben. Nem zavart, hogy nem értem őket, néztem az embereket. Aztán beszéltem a rabbival, mondta, hogy háromszor egy héten esténként van angol nyelvű tanítás, nézzem meg kint a táblát. Azt hiszem, ha nem leszek iskola után kimerült, elmegyek valamelyikre.

Pénteken délben megnéztem három lakást, ugyanabban az épületben. Közel van a Nordauhoz, Tel Aviv legdrágább részén, kis, csendes utcában. Az egyik egy szoba, kb 15 nm, fürdőszoba káddal, a fürdőszobának nagyobb az ablaka, mint a szobának, konyha nincs, van szekrény, ágy, asztal, rajta edények, és egy grillsütő. 2500 sékel, benne a helyi adó, közös költség, a tulaj szerint van wifi. A másik emellett van, kb. 18 nm-es szoba, három falán ablakkal, és egy pici, sötét fürdőszoba. Szintén nincs konyha. Ez 2550 ugyanazokkal. Az ulpán idejére, öt hónapra adná ide nekem, ami jó, márminthogy nem kell egy évre elköteleznem magam. A harmadik lakás egy emelettel feljebb van, két szoba, saját fürdőszobával és közös nappali, benne konyha, egyelőre ez a lakás is üres. Abból az egyik szobát, fürdőszobát és a közös részt 3000-ért adja. Garanciának kér még két havi díjat. Amikor kérdeztem, hogy mi a garancia arra, hogy nem megy el a pénzemmel, ugyanazt mondta, mint egy előző tulajdonos, hogy bent vagyok a lakásban. A pasi olyan gyors beszédű, hogy semmit nem tudtam felírni, és sötét bőrű. Budapesten cigánynak nézném. Lehet, hogy jön elő belőlem a rasszista énem. Aztán felhívtam a Szochnut jeruzsálemi képviselőjét, mert úgy emlékeztem, hogy megnézi a szerződést, hogy nem csapnak-e be, de mondta, hogy nem nézi meg, azért mondott egy-két dolgot, hogy mire figyeljek. Aztán megkértem Ai-t, hogy nézze meg ő a szerződést. Elvállalta, de azt hiszem, kezdi fárasztani az, hogy nekem segít lakást keresni. Vagy én kezdek fáradt lenni a kereséstől.

Andrisom segített még pénteken olcsó híváshoz jutni, de nem jutottunk előbbre, valahogy nem sikerült, ráadásul még veszekedtem is valakivel, akivel pedig fontos nekem a kapcsolat. Ez már sok volt nekem egy napra. Jó érzés volt, amikor kikapcsoltam mindent, és nagyon megnyugodtam, amikor gyertyát gyújtottam, mindent elengedtem. Istenem, ez a zsidó szombat nagyon ki van találva!

Amikor ma hazajöttünk a zsinagógából, feltettük a kaját melegedni, és elmentünk a tengerpartra sétálni. Láttunk szörfözőket, pedig most hideg lehet a víz, bár süt a nap, de fúj a szél. Hatalmas fehér hullámok vannak. Lesétáltunk megint oda, ahol táncoltak a népek. A koreográfus kopasz férfi, a mozgásán látszik, hogy balettos volt, és valószínűleg meleg. Nagyon használta a teret, nem takarékoskodott a mozdulatokkal. Mikor meglátta, hogy nézem, egymásra mosolyogtunk. Kicsit nekem táncolt.

Délután megint aludtam. Ez igazi pihenőnap volt. Kezdek kevésbé izgulni attól, hogy fogok-e lakást találni. Amikor kiment a szombat, leültem hébert tanulni az új könyvemből. Holnap délután lesz héberórám.