Új Kelet cikk - Trauma

Kedves Ilona!

A fiammal kapcsolatban fordulok Önhöz. Soha nem volt egyszerű a kapcsolatunk, az édesapjától akkor váltam el, amikor 17 éves volt. A bátyjai elfogadták az új helyzetet, ő azonban azt hiszem, máig haragszik rám. Nem állok tehát elég közel hozzá ahhoz, hogy kérdezősködjek a mostani életével kapcsolatban, pedig érzem, hogy valami nincsen rendben. A komoly gondok nem is most kezdődtek, hanem még amikor hazajött a második libanoni háborúból. Nem sokat hallottam az ottani élményeiről, de azóta még visszahúzódóbb, még kevesebb bizalmasa van. Már a bátyjai sem tudják beszédre bírni a magánügyeivel, gondolataival kapcsoalatban. Néha hallottunk egy-egy lányról, de ezek soha nem voltak tartós kapcsolatok.
Most viszont felbukkant Hila, akivel már vagy két hónapja együtt vannak. Egy-két találkozás után nagyon megszerettük egymást a lánnyal - azt hiszem, ezért is fogadott bizalmába és árulta el, hogy Gabival bizony komoly problémák vannak. A kapcsolatban sem tud feloldódni, fél az érintéstől, nem tud dícsérni - és még ki tudja mi minden, amiről a lány nem akart már beszélni.
Most talán lehetősége lenne arra, hogy megtalálja a párját, nagyon szeretném, ha Hila mellette maradna - de ha nem tudunk neki valahogy segíteni erre esélye sem lesz.

Teljesen tanácstalan vagyok, kérem, segítsen!

Egy aggódó anyuka


Kedves Anyuka!

A legrosszabbak közé tartozik az, amikor egy anya azt látja, hogy a fia boldogtalan, és tehetetlennek érzi magát. Előre leszögezem, hogy a fiának lehet segíteni abban, hogy jó életet éljen.

Két problémáról ír, kezdjük a sürgősebbel. A fia a háborúban minden bizonnyal súlyos traumát élt át. Ezt az valószínűsíti, hogy nem beszél róla, és hogy nehézségei vannak az intim kapcsolatban.

Aki keresztülment olyan elviselhetetlennek megélt eseményeken, amelyben vagy amelyekben megrendült a biztonságérzete, magányosnak és kiszolgáltatottnak érezte magát, annak az lehet a következménye, hogy rossz érzésekkel küzd, rémisztő emlékekkel, álmokkal, állandó veszélyben érezheti magát, érzéketlenné válik, nem tud emberekhez kapcsolódni, illetve nem tud bízni emberekben. Trauma lehetett bármilyen esemény, amelyben valakinek az élete vagy biztonsága volt veszélyben, úgy érezhette, hogy nem tud felülkerekedni rajta, akkor is, ha fizikailag nem sérült meg. Azaz nem az objektív események határozzák meg, hogy traumatizáló volt-e, ami történt, hanem a szubjektív érzés. Minél rémisztőbbnek élte meg az eseményt, és minél kiszolgáltatottabb volt benne, annál inkább traumatizálódott.

A traumatizáló esemény vagy eseménysorozat történhetett évekkel ezelőtt, vagy akár gyerekkorban, az idő önmagában minden ellenkező feltevés ellenére nem segít, ennek hatását egész életünkben hordozzuk. Hiába próbáljuk a fejünkkel elfelejteni vagy a jelentőségét csökkenteni, a lelkünk és a testünk hordozza a szenvedést, ugyanúgy, mint amikor megvágjuk magunkat, a nyoma akkor is ottmarad a testünkben, amikor már semmi fájdalmat nem érzünk. A megfelelő kezelés, a családi és baráti támogatás viszont segít.

A tünetek lehetnek lelkiek, mint sokk, hitetlenség, düh, ingerültség, lelkiismeretfurdalás, szégyen, szomorúság, reménytelenség, zavarodottság, nehézség a koncentrálásban, szorongás, félelem, emberek, illetve intim kapcsolatok kerülése, érzések hiánya, szexuális vágy gyengülése. A testi tünetek lehetnek: étvágytalanság, álmatlanság, rémálmok, ijedősség, gyors szívverés, fájdalmak, fáradékonyság, izgágaság, izomfeszültség, merevedési gondok férfiaknál, hüvelyszárazság, izomgörcsök nőknél, alkohol vagy drog fogyasztása. Mindezek a tünetek normális következményei abnormális helyzetnek. Ezek a tünetek megfosztják a traumatizált embert attól, hogy érzelmileg gazdag, kiegyensúlyozott életet éljen. A tünetek idővel enyhülhetnek, de időről-időre felerősödhetnek.

Izraelben nagyon fejlett és hatásos a trauma-terápia. A javaslatom az, hogy a fia forduljon a Natal nevű szervezethez, amely arra specializálódott, hogy segítséget nyújtson traumatizáltaknak, legyenek bármilyen korúak, és legyen a trauma bármilyen természetű. Keresse föl a http://www.natal.org.il honlapot, vagy hívja fel a forró vonalat vasárnaptól csütörtökig reggel 8 és este 10 között: 1-800-363-363. Ha a fia nem akarna lépéseket tenni, remélve, hogy magától elmúlik a dolog, Ön vagy Hila hívja a forró vonalat. Önök ketten nagyon jó támogató környezet lehetnek a fia számára a gyógyulás útján.  

A másik gondban, hogy a fia még mindig haragszik Önre a válás miatt, egy beszélgetést javaslok Ön és a fiai között. Felteszem, hogy már amikor rossz volt a házassága, ezt Ön még akkor sem akarta a fiai számára érzékelhetővé tenni, így a válás talán derült égből villámcsapás lehetett nekik. Ha leül velük, és elmondja, hogy mit érzett, hogyan élte meg a házasságát, válását, érthetőbbé válik nekik az Ön lépése. Egy ilyen beszélgetés nem kell, hogy megrontsa a fiúk kapcsolatát az apjukhoz, nem ez a cél, hanem az, hogy Önök újra közel kerüljenek egymáshoz.

Ne felejtse, mindkét fájdalom csökkenthető. A fia lehet újra az a kedves fiú, aki volt az Ön számára, és örömteli házastárs és apa az új családjában.

Háború és béke

Délen bezárták az iskolákat a rakétatámadások miatt. Az önkormányzatok döntenek arról, hogy ha veszélyes iskolába járni, iskolaszünetet rendelnek el. Néhány napja nem mehetnek a gyerekek. Most nem a Hamasz, hanem az iszlám Dzsihád dühödött be azon, hogy a Hamasz és Izrael között tűzszünet van. Egy ember meghalt a támadásokban, síró és rémült emberekről vannak fotók az újságban. Az ulpánon olyan szavakat tanulunk, hogy rakéta, támadás, sokk, pánik, lövés.

Itt Tel Avivban zajlik az élet tovább. Az ulpánról felhívtak, hogy a díj második részével tartozom. Holnap bemegyek az irodába befizetni. Mondtam ma a tanárnőnek, hogy 9-étől nem jövök, elutazom. Nagyon sajnálta és kedveseket mondott. Azt nem mondta, hogy néha bambán nézek ki a fejemből, ezt magamtól is tudom, mert néha olyan gyorsan magyaráz, hogy nem tudom követni, és csak ülök tátott szájjal, csodálkozva, hogy hogyan is lehet így hadarni héberül. Főként reggel 8 és 9 között indul be lassan az agyam, olyan, mintha be lenne rozsdásodva. Aztán lassan helyére teszi a dolgokat, felveszem a fonalat. Ha visszajövök, folytatni akarom.

Még mindig megyek hetente kétszer Ricsihez a kórházba. Nem szeretek kórházban lenni még látogatóként sem. Vagy úgy talán még kevésbé. Ha a fia vagy a lánya ott van, segítenek tanulni. Így el vagyunk foglalva a héberrel, nem kell a betegséggel foglalkozni. Én hálás vagyok, ők örülnek, hogy segítenek. Mindenki jól jár.

Egyik este bébisintérkedtem. Nagyon élveztem. Még azt is, hogy a kicsi lány annyira összeszarta magát, hogy a pelenkából a hasánál szivárgott az anyag, le kellett újra zuhanyozni, és átöltöztetni. Nem volt egyszerű a tisztogatás, fiaim voltak, nem ilyen szerkezethez vagyok szokva. A pizsamára először azt mondta, hogy nem, aztán amikor megnéztük, hogy zsiráf van rajta, akkor felvette. A fene se érti. Aztán azt játszottuk, hogy én alszom, és akkor ők is lefeküdtek. Előzőleg a nagyobbik betakargatott, és odatette nekem az alváshoz szükséges puha játékokat. Mozdulatlanul feküdtem, mindenem kitekeredve, meggondolatlanul nem feküdtem le kényelmesen, de nem mertem megmozdulni, hogy elnyugodjanak, már mindenem elzsibbadt, mire azt hallottam, hogy egyenletesen lélegeznek, és fel mertem állni.

Ma találkoztam Talival a Bar Ilan egyetemen, ismert Gestaltos, izraeli, sokat dolgozik Angliában. A férjével együtt tanultam Gestalt szervezetfejlesztést, kockafejű mérnök volt akkoriban. Beszélgettünk Talival, aztán bementem az órájára. Úgy mutatott be, mint ismert Gestaltost, aki Magyarországon beindított egy Gestalt szervezetet. A szünetben odajött hozzám egy pasi, akinek érdekes megszólalásai voltak, bár nem mindet értettem. Mondta, hogy nyelvész, és javasolta, hogy néha találkozzunk, olvassunk együtt Gestalt szövegeket héberül, ez mindkettőnknek jó, én elmagyarázom neki héberül, amit olvasunk, és közben gyakorlom a hébert. Tetszett az ötlet, úgyhogy amikor harmadszor állt neki, hogy elmagyarázza, miért jó ez mindkettőnknek, leállítottam, mondván, értem, tetszik, nem kell tovább magyarázni. Szombaton este találkozunk.

Andrisék elutaztak távolkeletre, elkezdtem aggódni értük. Remélem, vigyáznak magukra. Bennük bízom, a csoport vezetőjében nem. Pedig úgy tűnik, nagyon eredményesen dolgozik.

Új Kelet - Mélabú vagy depresszió

 Azért írom a címsorba az Új Keletet, hogy ha ezek a cikkek nem érdekelnek, rögtön tudd.

Kedves Ilona!

A férjem miatt írok. Én hat éve jöttem ki Izraelbe, egy pár éve ismerkedtünk meg, barátokon keresztül. Vidám, nyitott fiatalembernek ismertem meg, aki örömét lelte a tanulásban, a sportolásban. Kíváncsi volt a világra és az emberekre. Mindenki nagyon kedveli, rengeteg barátja van. Nem is csoda, hogy engem is hamar levett a lábamról.
Egy éve házasodtunk össze, csodálatos mézesheteink voltak, csak úgy ragyogtunk a boldogságtól! Egy pár hónapja azonban mintha kicserélték volna. A nyár közepén elkezdett egyre ritkábban eljárni otthonról. Már nem volt kedve találkozni a barátainkkal, egyre többször fordult elő, hogy nem vette fel a telefont amikor az ismerősei keresték. Otthon ült, nem egyszer éreztem, hogy éjszaka csak forgolódik az ágyában - alvás helyett.
Eleinte azt hittem, mindez csupán átmeneti változás - hiszen most váltott munkahelyet azért, hogy eltarthassa a családot, ami B''H hamarosan növekedni kezd majd. Az új cégnél sokkal kevesebb kihívás éri, kevésbé lehet kreatív, de sokkal nagyobb anyagi biztonságot jelent.
Nem igazán tudom, mit kellene tennem - beszélgessek vele többet? Kényszerítsem őt a kimozdulásra? Legyek türelmes vagy inkább követeljek változást?

Előre is köszönöm a segítséget!

Miri


Kedves Miri!

Érthető, hogy aggasztja férje állapota, amelynek nem látja okát, és nem tudja, mit is tehet a változtatásért.

Az életünket változó állapotokban töltjük. Egészséges lélekkel megélünk örömöt, boldogságot, gyászt, haragot, szomorúságot, indulatot. Van, amikor tisztán látjuk ezek okát, és van, amikor nem jövünk rá, mi váltotta ki az érzésünket. Az utóbbi esetben lehetséges, hogy valami régebbi esemény, amellyel akkoriban nem törődtünk. Nem is mindig szükséges tudnunk az okokat, ezek az érzések jönnek, aztán elmúlnak. Van az érzéseknek egy természetes hullámzása.

Az is egészséges, amikor egy hosszabb izgatottsággal vagy túlfűtött munkával töltött időszakot energiahiányos időszak váltja fel. Ilyenkor nincs kedvünk semmihez, legszívesebben otthon semmittevéssel töltenénk az időt. Ha bízunk benne, hogy elmúlik, és “megadjuk” magunkat az érzésnek, valóban feltöltődünk, és újra képesek leszünk sok mindent lelkesen csinálni. Ilyen energiahiányos időszak az egészséges embereknél bekövetkezik, amikor sokat küzdenek valamiért, és azt elérték.  Művészek többször írnak ilyen alkotás utáni levertségről.

Az is gyakori, hogy aki szereti a kihívásokat, izgalmas, kreatív munkát, levert lesz, ha nyugalmasabbá, egyszerűbbé válik az élete. A levele ilyen változásra utal a férje esetében. Ráadásul a jövendőbeli baba - ha jól értettem - Önt szinte teljesen leköti, de a férfiak többségének a terhesség idején még nincs kapcsolata a gyerekkel, és sok dolga sincs vele. Ezért ők inkább csak tudják, de nem érzik, hogy gyerekük lesz. Ráadásul érezheti azt, hogy a jövevény elrabolta Önt tőle, vele kevesebbet foglalkozik, a babára összpontosít, miközben ő az anyagi biztonság érdekében lemondott a kreatív munkáról, amit szeretett.

Idáig a tünetek nem feltétlenül igényelnek külső beavatkozást. Ha valaki életvidám volt, és most is el tudja látni a munkáját, és tud szeretni, a mélabúját tekinthetjük átmeneti jelenségnek.

A biztonság kedvéért azonban ideírok néhány, a depresszióra vonatkozó ellenőrző kérdést.
1. Szomorú vagy ingerlékeny?
2. Elvesztette az érdeklődését olyan dolgok iránt, amelyek korábban érdekelték?
3. Jelentősen megváltozott a súlya vagy étvágya?
4. Nyugtalanul alszik, vagy sokkal kevesebbet alszik?
5. Érez lelkiismeretfurdalást?
6. Képtelen összpontosítani, emlékezni dolgokra, döntést hozni?
7. Tartósan fáradt vagy energiahiányos?
8. Mások által észrevehetően nyughatatlan, vagy sokkal kevesebb dolgot csinál, mint korábban?
9. Reménytelennek vagy értéktelennek érzi magát?
10. Vannak öngyilkossági gondolatai vagy többet gondol a halálra?

Ha a tízből legalább öt kérdésre igen a válasz, akkor célszerű a családi orvoshoz fordulni, aki feltehetőleg tovább küldi pszichiáterhez vagy pszichológushoz. A pszichiáter lehetséges, hogy orvosságot is ír fel, amely rövidtávon megkönnyíti az élet eddigi menetét, azonban hosszabb távon a terápiás ülések hoznak tartós hatást.  

Legyen türelmes, és figyelmével támogassa a férjét. Bízom benne, hogy a boldogságuk visszatér.

Gondolatok

Akkor leszek igazi izraeli, ha egy szombat után kézzel elmosogatok úgy, hogy közben a vállammal a fülemhez szorított mobilban cseverészek. Addig csak műkedvelő maradok itt.

A gyökereim itt még gyöngék és sérülékenyek. A magyarországi gyökereimről nem tudok nyilatkozni. Amit észreveszek, az az, hogy héberül nagyon korlátozottan tudom kifejezni magam, angolul simán, de ez mégsem az a kifinomultság, ahogyan magyarul megy. Ez a nem anyanyelvi környezet gyökértelensége. A Márai jelenség.

Többnyire biciklivel közlekedem, de nem érzek magabiztosságot. A zajokra megriadok közben. Ha gyereksírást hallok, szomorú leszek és nagyon szeretnék közbelépni, hogy a gyerek ne legyen szomorú. Ebből tudom, hogy a gyökereim gyöngék és sérülékenyek.

Rendszeresen megkérdezik, mi vitt rá arra, hogy ideköltözzek. Mindig mondok valami választ, ami engem nem győz meg. Ez visszatérő kérdés a külvilágból is, saját magamtól is. Most rájöttem, hogy az őszinte válasz az, hogy nem tudom. Amikor megtudtam, hogy jöhetek, izgatott lettem, és végtelen örömet éreztem. Jönnöm kellett. Sose bocsátottam volna meg magamnak, ha a megszokott biztonságot választom ahelyett, hogy beleugorjak a bizonytalanba, az ismeretlenbe. Most aztán küszködhetek, építhetek a nulláról. Oké, nem teljesen a nulláról, de mégis minden bizonytalan, miközben költöm azt a pénzt, amit a biztonságban megszereztem. Tiszta hülye vagyok, de vajon biztonság-e az, amit annak hiszek, vagy csak a rutin és megszokás ámít el. Lehet, hogy itt azt a bizonytalanságot élem meg, ami az élet maga.

Petach Tikva

Meghívtak Petach Tikvába a magyar klubba előadást tartani. Az Új Kelet főszerkesztője javasolta, hogy keressenek meg. A szervező mondta, hogy készüljek fel arra, hogy öregek lesznek. Korábban értem oda, ők már együtt voltak, bementem. Tizenvalahány idős ember, főleg nők. Amikor bementem, örömmel fogadtak, leültettek. Saját verseket szavaltak, és egy nő egy régi, talán háború előtti dalt énekelt el, egy megöregedett bohóc visszaemlékező dalát. Szépen, tisztán énekelt minden kíséret nélkül. Meghatódtam, eszembe jutott, amikor gyerek voltam, együtt aludtunk a hideg szobában, és villanyoltás után énekeltük azt a dalt, hogy "Nem volt a Szása egy moszkvai nagy dáma, nem volt a Szása, csak egy kis cigányleány..." A dal arról szól, hogy Szását elrabolják, de ha jól emlékszem, visszakerül a szerelméhez. Nincs az a magas művészet, amelyik ennyire felidézné a gyerekkori elalvás előtti összebújás melegségét. Már attól megszerettem ezeket az öregeket, hogy felidézték ezt az emléket.

A szünetben egyenként odamentem hozzájuk és bemutatkoztam, kezet fogtunk. Élveztem kezük finom, meleg érintését, a tekintetüket. Aztán a szervező javaslatára kiültem a pódiumra, és a mikrofonba beszéltem, hogy a nagyothallók is hallják. A legidősebb részvevő 94 éves, a legfiatalabb sem kevesebb nyolcvannál.

 Az öregségről beszélgettünk, annak hátrányairól, és előnyeiről. Megkérdeztem őket, mi a jó az öregségben. Minden választ elismételtem a mikrofonba, hogy azok is hallják, akik az eredetit nem tudták követni. Zseniálisan jó válaszokat kaptam, amikre rá tudtam erősíteni. A szabadság, a külső kényszerek gyengülése, az engedély önmagunknak, hogy azok lehessünk, akik vagyunk. Összehasonlítottam a tapasztalataimat a magyar és az izraeli öregekről, az öregséghez való viszonyról. Beszéltünk a holocaustról, annak nyomairól még akár a harmadik generációban is. Időnként megkérdeztem, hogy érthető-e, amit mondok, azt a választ kaptam, hogy nagyon is, közben láttam a tekintetüket elhomályosulni.

Meséltem a terápiás munkámról, tapasztalataimról. Arról az öregedő férfiról, akiről csak valami furcsa intuíció alapján feltett kérdésem alapján derült ki, hogy zsidó, amit ő egyáltalán nem tartott fontos tényezőnek, aztán a munkánk során többször viccesen visszatért arra, hogy tudja, szerintem ez fontos.

Az egy óra végén a szervező szigorúan lezárta a folyamatot, belefojtva a szót az egyik éppen megszólalóba. Ő utána odajött hozzám, és mondta, hogy róla kell példát vegyenek, 94 éves, de minden nap 7-kor kel, és megy dolgozni.

Köszönték, hogy eljöttem, én köszöntem, hogy meghívtak. Az egyik néni mondta, hogy olyan, mintha mindig is ismert volna, talán azért, mert olvasta a cikkeimet. Hálás vagyok nekik, hogy hívtak, és hogy láttam az érdeklődést a szemükben, láttam, hogy fontos nekik, amit mondok. Tartottam már előadást egyetemistáknak, amerikai vezérigazgatóknak, de olyanoknak, akiket ennyire az enyéimnek éreztem, még soha. Tanácsot kértek, amitől elállt a szavam. Ugyan, hogyan adhatnék én tanácsot, aki a gyerekük lehetnék, és töredékét sem éltem meg annak, amit ők. De ha legközelebb hívnak, felkészülök tanácsokkal.

Az Újkelet házi pszichomókusaként ...

Kedves Ilona!

Olvastam írásait és azt gondoltam, Önhöz fordulok problémámmal. Két éve alijáztam, Budapestről. Első látásra szerelembe estem Izraellel annak idején. Imádtam az embereket, a sukot, szerettem az országot járni. Egy hónapja azonban minden megváltozott. Apukámnak infarktusa volt, kórházba került és én nem lehettem ott mellette. Szerencsére nem volt komoly lefolyású a szívroham, apu hamarosan hazamehetett, én viszont azóta nem élvezem annyira az itteni életemet. Bűntudatom van vagy honvágyam? Úgy érzem, cserben hagytam a családomat.

Jael

Kedves Jael!

Az alija fizikai és lelki változás. A fizikai változás egyszerre történik, a lelki több lépésben. Eltávolodni azoktól, akik fontosak nekünk mindig fájdalmas és nehéz. Leveléből úgy tűnik, hogy ezt a fájdalmat elfeledtette az új élet izgalma, de előhozta édesapja betegsége.

Amúgy is, az alijázók jelentős részénél a két év vízválasztó. Addig zajlik a letelepedés, a lakás-, munkahelykeresés, nyelvtanulás, kapcsolatok szerzése, és ez olyan sűrű és izgalmas elfoglaltságot jelent, hogy nem érünk rá az érzéseinkkel foglalkozni. Amikor azonban elérkezik az az idő, hogy megpihenhetünk, nagyjából mnden rendben van, csak a napi ügyekkel kell foglalkozni, akkor jönnek a nehéz gondolatok, hiányoznak az otthoniak, és ezt Önnél felerősítette a rossz hír.

Arra a kérdésre, hogy lelkiismeretfurdalása van-e vagy honvágya, nehéz egyértelmű választ adni. Ha lelkiismeretfurdalása van, az abból a kötelességtudatból jöhet, hogy Önnek kell gondoskodni az édesapjáról. Arról nem ír, hogy édesapja mit mond erről, így csak nagy általánosságban tudok kérdésére válaszolni.  

Azt javaslom, hogy legyen sűrűbb kapcsolatban az otthoniakkal, erre alkalmas lehet a Skype vagy olyan telefonkártya, amellyel olcsón lehet hazaszólni. Ha megengedheti magának, utazzon haza édesapja születésnapjára, vagy olyan eseményre, amikor hagyományosan együtt  volt a családjuk. Az is segít, ha képeket vagy videofelvételeket, esetleg naplójegyzeteket küld az itteni életéről. Így sokkal inkább jelen lehet az otthon maradottak életében, mint ha csak időnként jelentkezik, és számol be az itteni életéről. Ráadásul könnyebb is így beszámolni, mert nem kell mindent elmagyarázni.

Ha az otthonmaradottak örülnek az új életnek, akkor az a fontos, hogy élő maradjon a kapcsolat. Ha neheztelést fejeznek ki, akkor is fontos a kapcsolat megőrzése, de azt is fontos megérteni, hogy mindenkinek a saját életét kell élnie. Ha Ön úgy ítéli meg, hogy Izrael az az ország, ahol Önnek és meglévő vagy jövendőbeli gyerekeinek a legjobb, akkor minden megértése dacára ez az Ön útja. Ez nehéz döntés, de a háláját és gondoskodását nem fejezheti ki azzal, hogy a saját és gyermekei életét és jövőjét az otthoniak igényeinek megfelelően korlátozza. A hála kifejezésének és a gondoskodásnak meg kell találni azokat a módjait, amelyek kivitelezhetőek, anélkül, hogy feladná az álmait.

Ha honvágyról van szó - bizony ez sem könnyű eset. Mi mindnyájan, akik felnőtt fejjel országot váltottunk, érezhetünk honvágyat. Ha itt maradunk, akkor az otthoni környezet után, ha visszaköltözünk, akkor az itthoni környezet után. Bármennyire is nehéz érzés a honvágy, nem kizárt, hogy velünk fog maradni, ezért jobb, ha elfogadjuk.

Ha édesapja felépül, bizonyára szívesen megnézi Önnel azokat a helyeket, amelyek Önnek annyi örömet okoztak.

Sok sikert kívánok a már nem egészen új életében, és örömteli kapcsolatokat az otthonmaradottakkal.

Szimhát torá

Nem is tudom, hogyan lehetne szavakba foglalni. Szimhát torá, a Tóra öröme, vagy a tanulás öröme. Nekem a tanulás a leg... Ha büntetni akarnának, csak a tanulás lehetőségét kellene elvenni. Ha börtönbe zárnának, de lenne könyvtár, én akarnék a könyvtáros lenni.

Megpróbálom leírni az élményeimet, aztán meglátjuk, átmegy-e valami abból, amit éreztem.

Szerdán, az ünnep előtt hív M. boldog ünnepet kívánni. Azt mondja, van egy sarok a szívében a számomra. Azt hiszem, ez udvarlás, de nem igazán érzem. Inkább csak gondolom.

Elmegyünk a zsinagógába, a földszinten kezdjük, kevesen vannak, csönd van. Meglátom a rabbit, kérdezem, mondja, hogy az emeleten vagyunk. Ott már zajlik a "buli". A férfiak oldalán már körbeadták  a Tóratekercseket. A gabbaj kérdezi, van-e kohén származású nő. Egy középkorú nő jelentkezik, kezébe nyomnak egy Tóratekercset. A nők oldalán is elkezdődik az ének és a tánc. Amikor beszállok, érzem a könnyeket a szememben, és egyszerre boldogságot. Hazaértem, mindig is erre vágytam. Egyre vadabbul táncolunk. A hét körmenet egyikénél elkérem a tekercset, és vezetem a nők táncát. Nem tudom, hány kiló lehet, de tíz perc után elég nehéz. Időnként leállunk a tánccal, énekkel, és valaki tanítást mond.

Amikor vége van fél 8 körül, Miki hív hozzájuk vacsorázni. Eliav az előétel közben mondja, van egy rossz híre meg egy jó. Túl hamar mondják a többiek, hogy kezdje a rossz hírrel, nem tudtam időben kérni csak a jó hírt. A rossz hír az, hogy nem működik a plata, azaz a kaják hidegek, a jó hír az, hogy van leves. Szórakoztató a társaság, még úgy is, hogy a beszélgetésből nem mindent értek, és hogy  nagyon kis helyen tizen zsúfolodunk.

Fél 12-kor feküdtem le, ma 10-kor ébredtem. A reggeli ima 8.30-kor kezdődött. Tizenegyre oda is érünk. Éppen megint táncra értünk oda, felfokozott hangulatra. Megint beszállok a táncba, megint elkérem a tekercset. Ma könnyebbnek tűnik, pedig ugyanaz a tekercs. Aztán bejelentik, hogy kezdődik a Tóraolvasás, az utolsó hetiszakaszé, a nők és a férfiak külön. A férfiak a földszinti zsinagógában és az előtérben, a nők az emeleten két teremben. Csak nők vagyunk a teremben. A lejnoló is, a gabbaj is. Két nő felváltva lejnol, gyönyörűen olvasnak. Mindenkit felhívnak, engem is, a héber nevemen. Segítséget kérek az áldások elmondásához, azt hittem, nem fogom tudni hibátlanul olvasni, még soha nem olvastam végig. Mégis úgy olvasom a héber szöveget dallamosan, mintha mindig is csináltam volna. Annyiszor hallottam már, hogy szinte kívülről tudom. Fogom a tekercs fogóját, és követem a szememmel az olvasást. Hihetetlenül boldog élmény. Kétszer alijáztam, mentem föl: egyszer Izraelbe, egyszer a Tóraolvasáshoz.

Amikor már mindenki volt, lemegyünk a földszintre. Megint egy helyiségben nők és férfiak. Itt történik a Tóraolvasás befejezése és újrakezdése. A lezárást azonnal követi a kezdés. Felhívják a chatan torat, a Tóra vőlegényét a befejezés olvasására. A feleségének átadom a helyemet, ami közvetlenül a Tóraolvasó mellett van a női oldalon. Aztán felhívják Szigált, cala bresitként, a kezdés menyasszonyaként, egy fiatal nőt. Őt egy férfi képviseli, mivel a Tóraolvasó a férfiak oldalán van. Nehezen tudom megfogalmazni, mennyire ünnepélyes és felemelő ez az élmény.

Este kimegyünk a kikár Rabinra, ahol 1943 óta ilyenkor mindig népünnepély van. Beszél a város polgármestere, és rav Lau, aki valamikor a főrabbi volt, most a nagyzsinagóga rabbija. Nagyon nagy tiszteletnek örvend, Nadav szerint neki kéne Izrael elnökének lenni. Aztán itt is tánc, külön a férfiak, külön a nők. Megint belevetem magam, táncolok, ugrálok, hihetetlenül élvezem. A gyerekkori május elsejék voltak ennyire felszabadultan örömteliek. Egy férfi  odahoz egy tekercset, körültáncoljuk, megérintjük. Láthatóan a férfi is örül, mi is.

A jom kippuri aggodalmam távolodik. Gilád Sálit otthon van, Kadafi halott. Talán mégiscsak jó lesz ez az év.

Tudom, hogy a galutban az előírásokat tartó zsidók most még nem olvasnak interneten, mégis elküldöm a levelemet, mert annyira friss az élmény, most kellett leírnom. Sana tova lekulám. Mindenkinek jó évet kívánok.