Jókedv, rossz kedv

Nem tudom, hogy milyen kedvem van.

Volt egy megbeszélés, és utána J. azt mondta, hogy többször beszóltam neki. Én nem emlékeztem erre, és kérdeztem, hogy mikor. Erre mondott valamit, amit én tök zavarosnak éreztem, és már nem is emlékszem, hogy miket is mondott.

Aztán mondtam, hogy jól érzi, mert megváltozott a viszonyom hozzá. Még felhozta, hogy én azt mondtam, hogy haragszom rá, mert kétségbe vonta, hogy mindenki azt mondta, hogy nem akar velem dolgozni (ő nem volt ott). És szerinte nem mondta, nem mondhatta. Arra nem gondolt, hogy most is kétségbe vonta, amit mondtam.

Aztán míg én gondolkodtam, azt mondta, hogy szia, és ott hagyott.

És most nem tudom, hogy milyen kedvem van. Egyrészt elégedett vagyok, hogy ez előjött, másrészt az otthagyás nehéz nekem.

De mégis inkább jó kedvem van.

Zsinagóga, Műcsarnok

Felbosszantottam valakit a zsinagógában. Talán inkább megsértettem. Van egy nő, aki mindig nagyon készségesen leszedi az asztalt evés után. Most négyen kezdtünk beszélgetni, aztán ő elment leszedni az asztalt. Ezzel még nem is lett volna baj, de többször odajött, és kérdezett valamit a leszedéssel kapcsolatban. Ez idegesített, mert megakasztott a figyelésben. Amikor már harmadszor csinálta, akkor válaszoltam, és hozzátettem, hogy „de ne zavarj”. Így. Ennyit.

Nem igazán használt, mert később még odajött, és megkérte a velem szemben ülőt, hogy a táskáját adja oda. Ha megkerülte volna az asztalt, akkor elvihette volna a táskáját. Viszont egyre inkább sértettséget fejezett ki az arca. Gondolom, lassan esett le neki a tantusz.

Erről eszembe jutott egy modell, amit a Gestaltban használunk, de legalábbis én. Az erőforrásaidról, és a polaritásokról. Most leírom azt, ami rám igaz.

1.      Azt gondolom, hogy okos vagyok – ez az erőforrásom

2.      Az erőforrás eltúlzása: okoskodom – ez az aknám

3.      az akna fordítottja: butácska vagyok, de ha pozitívan akarom megfogalmazni, akkor nyitott – ez a fejlődési irányom

4.      az akna fordítottjának eltúlzása: készséges, mindenkit kiszolgáló – ez a kedvenc projekcióm, az, ami felbassza az agyamat, ha másnál észlelem

 Na, nekem ez a feltűnő készségesség, ami felbassza az agyamat.

Ha nem minden érthető, akkor kérdezz! 😊

Voltam a Műcsarnokban, megnézni a Balázs János kiállítást. Ő egy cigány művész volt, 1905-ben született, és 77-ben halt meg. 64 éves korában kezdett el festeni, és élete végéig festett. Kicsit Marc Chagall képeire emlékeztetnek a képek. Sehol nincs mosoly, és sok a zöld arc, úgyhogy a halál jut eszembe.

Van egy fal, ahol 8-10 kép van, három sorban, azaz kb. 30 kép van egymás mellett és alatt. Először azt hittem, nincsenek címek, de aztán láttam, hogy egy papíron van, „A felső sor balról jobbra:” és a címek sorban, aztán ugyenez a középső sorral, i tak dalse.

Végignéztem a képeket, aztán a TV felé fordultam. Van egy TV a teremben, amiben Balázs Jánosról van szó, de ezt nem hallani, csak két fülhallgató van, úgyhogy két embert hallja, mit beszélnek benne. A műsor elég hosszú, úgyhogy nehéz kivárni a sort. Nem voltak sokan, de nem jutottam hozzá a fülhallgatóhoz. Kérdeztem a múzeumőrt, hogy rajta van-e a youtubon a műsor, de nem tudta megmondani. Mérges lettem, eljöttem.

Felvillanyozódtam

Az egyik ügyfelemnek mondtam, hogy ne tegye le a pénzt, hanem adja a kezembe. Általában le szokta csapni, most nem, hanem letette az íróasztalomra.

Ezen teljesen meg volt lepve. Már korábban észleltem, hogy keveselli az összeget, mert ahhoz volt szokva, hogy amikor coacholtam, akkor a cége három számjegyű összeget fizetett nekem, és most tizenhármat kértem. Kérdeztem akkor, és mondta, hogy igen, keveselli. Kérdeztem, hogy emeljük fel, mondta, hogy igen. Azóta 15 ezret fizet. De most, hogy mondtam, hogy a kezembe adja, elmondta, hogy azt gondolta, hogy én szégyellek a pénzről beszélni, és megaláz, ha kézbe adja, ezért is, meg azért, mert ez személyes kapcsolat.

Mondtam, hogy ez nemcsak személyes kapcsolat, hanem üzleti is, és az megalázó, ha csak úgy lecsapja. Úgyhogy most felvette a pénzt az asztalról, és a kezembe adta. Majd máskor talán arra is fogom tanítani, hogy ilyenkor nézzen a szemembe.

Vigyáztam az unokáimra. Most volt talán először, hogy egyedül voltam velük. Nagyon élveztem, teljesen felüdültem tőlük. A Réka nagyon segítőkész volt, kicsit talán túlságosan is, mindenképpen ő akarta Martinra adni a pizsamát, de fordítva. Amikor rájött, akkor rám hagyta. Martin beteg volt, aludni akart, de amikor ráadtuk a pizsamát, magához tért, felélénkült, és ugrált az ágyon. Nagyon jó élmény volt, teljesen felvidultam tőlük.

Voltam a Fogyasztóvédelemnél, mert az Elmű, ill. valami végrehajtók  1600 forintos tartozás után 24 ezer forintot akarnak fizettetni. Mivel szétbontották a központi fogyasztóvédelmet kerületiekre, először elmentem oda, onnan átutaltak az V. kerületihez, mert közművekkel van dolgom. Ott egyrészt azt mondták, hogy két hónap, mire válaszolnak, amire én teljesen elhűltem, hogy ilyen hosszú ideig tart. Aztán a nő elkezdte kérdezgetni, hogy mit csináltam, és rögtön mondta, hogy nem azt kellett volna csinálni, hanem … Ezt háromszor csinálta, mire emelt hangon mondtam, hogy nem azért jöttem, hogy kioktasson. Ő azt válaszolta, hogy nem akar kioktatni, hanem segíteni. Mire én ugyanazzal az indulattal: az nem segít, ha azt mondja, hogy mit kellett volna tennem múlt időben. Erre elhallgatott.

Felment a kolléganőjéhez, hogy megkeresse az irataimat, mert a VIII. kerületiek tovább küldték. Vártam kint, és teljesen felvillanyozódtam. Jól éreztem magam, már a nőre sem haragudtam többet. Amikor visszajött, és mondta, hogy március 23-áig kapok választ, már meg sem lepődtem, kedvesen megköszöntem, és elköszöntem tőle.

Most éltem át igazán, hogy milyen jó, ha rögtön lerendezzük a haragunkat/sértettségünket, és nem kell tovább hurcolnunk.

Vegyes: fájdalom, fáradtság, harag --Öröm

P-sal elmentem megnézni A létezés eufóriája c. filmet. Utána beszélt a kormányból valaki, és teljesen meglepett azzal, hogy azt mondta, a magyar közigazgatás nélkül nem gyilkoltak volna le annyi zsidót. Azt hittem, partizánkodik. Aztán kiderült, hogy a kormány politikája változott meg ilyen értelemben.

Még így is örültem, hogy elkezdődik a magyar felelősségvállalás. Az ATV-ben Rónai Egon azt kifogásolta, hogy úgy fogalmaztak, hogy nem védte meg a magyar állam a zsidókat, meg hozzáteszem a cigányokat sem. És aztán Gábor Györggyel arra jutottak, hogy saját magától, vagyis a magyar államtól nem védte meg őket.

A közvetlen rokonságomból két unokatestvérem veszett oda az édesanyjukkal együtt. Az egyik 13-14 éves volt, a másik 15-16. Időnként eszembe jutnak.

A múlt heti coaching tréning után annyira fáradt voltam, hogy csütörtökön rossz kedvem volt. Örülnöm kellett volna, mert jól sikerült a program, de nem tudtam örülni. Most már ideje, hogy abbahagyjam. Most két coaching ügyfelem van elvileg, akik pro bono ügyfelek, de most egyik sem jön. Az egyik vidéki, a másik nagyon elfoglalt.

Egy kissé aggódom amiatt, hogy négy évig fogom tanítani a terápiás csoportot, vajon hogyan fogom bírni.

Nekem kellett volna megtalálnom egy forgatókönyvet, akivel voltam hospitálni, az rám tolta. Én mindent megnéztem, nyomát sem találtam. Dühös lettem, arra, aki rám tolta, aztán azt gondoltam, hogy bármikor kiléphetek ebből a csoportból. D. azt mondta, hogy lehet, hogy ott sem voltunk. Ennek örültem, hogy segít kimenteni ebből a helyzetből.

Azt hiszem, még mindig nem bocsátottam meg nekik, hogy nem akartak korábban dolgozni velem. Azon gondolkodom, hogy meg kellene-e bocsátanom, vagy benne maradni a sértettségben. Egyedül D. mondta akkor, hogy szégyelli magát. Ezt úgy tekintem, hogy bocsánatkérés. A többiek azóta sem. Persze én sem jelzem, hogy ezt várnám. 

Marad a lehetőség, hogy kilépjek.

Kicserélték a vízórát. Október óta kínlódtam a cserével. Egy csomó pénzem ráment, és idegességem. De most végre megvan 8 évre. Hurrá!

Nincs kedvem ...

Nincs kedvem a munkanapokhoz. Pedig nincs sok dolgom. Holnap csak fel kell hívnom a vízóracsere kft-t, hogy kihívjam a szerelőket, mert át kell szereltetnem a vízórát. De ettől fázom.

Marci azt mondta, hogy ha már háromszor használom a Zsigmondy kártyát, akkor már megtérül. Úgyhogy három nap egymás után elmentem az uszodába. Kb. annyi volt a fele ár, mint amikor rendszeresen jártam.

A medencében egy középkorú nő, aki egy másik nővel úszott és beszélgetett, rám szólt, hogy nem jó helyen úszom. Mert jobboldalon kell úszni mindkét irányban. De ezt olyan kísérőszavakkal fűszerezte, mint gyagyás és agyalágyult. Erre nem szóltam egy szót sem. Amikor megint szólt, mert középen úsztam, akkor utána úsztam, és kérdeztem, hogy észrevette-e, hogy ő is középen úszott. Mondta, hogy igen, mert más is rossz helyen úszik, mint én. De ekkor már nem tette hozzá a fűszerező szavakat.

Még sokáig bosszankodtam, de aztán gondoltam, hogy szegény, sokat bosszankodhat, mert gyakorlatilag senki nem úgy úszik, ahogy ő jónak találja. Aztán megnyugodtam.

Szilveszterkor volt egy üveg pezsgőm, de 11 felé annyira álmos lettem, hogy inkább lefeküdtem. A gyerekeknek írtam, hogy nehogy megijedjenek, ha nem válaszolok. Lefeküdtem, és rögtön elaludtam. Másnap úgy ébredtem, mint más vasárnapon. Elmentem futni, aztán dolgoztam az emailjeimmel. És arra jutottam, hogy nincs kedvem a munkanapokhoz.

Ismét Dvár Toráh

Ismét tartottam Dvár Torát. Az apám emlékére. Annyit hezitáltam rajta, hogy kicsúsztam az időből, és csak azért tudtam a halálának évfordulójához közel mondani Dvár Torát, mert valaki visszamondta.

Sokat készültem rá. Olvasok sok mindent, és ha elkap az ihlet, akkor választom ki a témát. Úgyhogy ez nem egyszerű. Ihlet nélkül nem tudom. De még így is izgulok előtte. Hogy elég jó lesz-e.

Most ugyan sok téma lett volna a Smot hetiszakaszában, de három kicsi témát választottam, és amikor kiválasztottam, elégedett voltam, mert mind a hármat közel éreztem magamhoz.

Úgy vezettem föl, hogy apám emlékének ajánlom a tanulást, akit nem is ismertem, mert négy nappal korábban halt meg, mint ahogy születtem, és egyébként ateista volt, de mégis úgy érzem, ő vezetett vissza a zsidó közösséghez. Azt nem mondtam, hogy ehhez a közösséghez, vagy azt sem, hogy egy vallási közösséghez, de a zsidósághoz igen.

Akkor most leírom a három „szösszenetet”, amikről beszéltem.

1.      1. Mózes miért volt birkapásztor negyven évig? Az Örökkévaló többeket megtett birkapásztornak, hogy kiderítse, jó vezető lesz-e. Itt megkérdeztem, hogy kire emlékeznek, hogy birkapásztor volt. Bemondták Jákovot és Dávidot. Valaki Sault is bemondta, de őróla nem tudtam, hogy az volt. Amikor Mózes vezette a birkákat, az egyik elrohant. Mózes szaladt utána, és látta, hogy a birka egy tóhoz rohan, és szomját oltja. Odament, és amikor a birka befejezte, a vállára vette, mondván, hogy „biztos fáradt is vagy”. Ebből lehetett tudni, hogy együttérző, figyelmes vezető lesz.

2.      2. Van egy kifejezés, amit nem lehet lefordítani magyarra. A magyarban csak múlt, jelen és jövő idő van, de az óhéberben nincsenek ezek az idők, hanem van befejezett és befejezetlen, azaz folyamatos alak. Amikor Mózes megkérdi az Istent, hogy ha a nép megkérdezi tőle, hogy kivel beszélt, mit mondjon, mi az neve. Az Örökkévaló azt válaszolja, hogy  echje aser echje (אחיה אשר אחיה) leginkább azt fejezi ki, hogy vagyok, aki voltam, vagyok és leszek. Erről Rambam (1135-1204, https://en.wikipedia.org/wiki/Maimonides) azt mondja, hogy azt jelenti, hogy a létezése imperatívusz, nem feltételekhez kötött, mint a miénk. Rási (1040-1105, https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1si) pedig azt, hogy a jelen szükségletekben éppúgy, mint a jövőbeli üldöztetésekben is velünk lesz.

3.      3. Ez már átvezet a harmadik szösszenethez. A csipkebokor Mózes előtt égett, de nem hamvadt el, nem semmisült meg. Ebből a rabbik azt a következtetést vonták le, hogy minden nehézség ellenére az egyiptomiak a zsidókat nem tudják elpusztítani. (Midrás Rabah)

Ezt tovább tudjuk vinni a történelemben: minden pogrom ellenére nem tudják a zsidókat kiirtani. עם ישראל חי

Amikor mondtam ezeket, egyszercsak olyan csönd lett, hogy nehezen kifejezhető. Senki nem mozdult, mintha a lélegzetük is elállt volna. Még a gyerekek sem nyüzsögtek. A végén körülnéztem, és mondtam, hogy ’sabat salom’, ezzel jelezve, hogy befejeztem. Akkor mindenki megmozdult.

Még másnap reggel is azzal az örömmel ébredtem, hogy jól sikerült. Most már kezd halványulni, úgyhogy gyorsan leírtam az élményeimet.

A karácsony első napja

Marciéknál ebédeltem. Örültem, hogy meghívtak, mert egyedül lettem volna, és a karácsony nekem még mindig a családról szól, bár nem fűződnek hozzá nagyon kellemes emlékeim. 

Utána gyalogosan hazamentem, de annyit ettem, hogy nem gyalogoltam le a telítettségemet az úton. Úgyhogy elhatároztam, hogy elmegyek futni. De mivel kezdett sötétedni, ezért nem a Ligetbe mentem, hanem az Orczy kertbe, amit a gyerekkorunkban Asztalos János ifjúsági parknak neveztek.

Most utánanéztem a Gugliban, hogy 56 októberében a tömeg meglincselte Asztalos Jánost, aki a Pártházat védte. Nem csodálom, hogy nem akarunk rá emlékezni.

Most csak másfél km-t futottam, mert nincsenek azok az útkereszteződések, ahol le szoktam lassítani, és ennyitől már kifulladok. Majd talán később növelem. De nem biztos. Ahogy jól esik.

A születésnapomon volt a szervezet évvégi bulija. Ezen megünnepeltek. Az ügyvezető felköszöntött, még virágot is adott, és Orákulumnak nevezett a Mátrix című filmből. Ezt nekem már korábban is mondta, hogy olyan vagyok mint az Orákulum, de már csak haloványan emlékszem a filmre.

Én meg mondtam, hogy ennyien még soha nem ünnepeltek. A Facebookon is valaki felköszöntött születésnapomra, és aztán egy csomóan. Nagyon jól esett. Pedig mindenhol, ahol csak lehetett, kitöröltem a születésnapi dátumot, talán csak a Linkedin-en nem tudtam.

M. kérdezte, hogy a kislány, akit kisegítettem, felhívott-e, hogy visszaadják a pénzt. Én teljesen elfeledkeztem róla. Nem hívott fel, és most már nem is bánt a dolog. Örülök, hogy egy pillanatra örömet okozhattam a családnak. És most sajnálom a kislányt, akinek 15 éves kora ellenére koldulnia kell. Lehet, hogy mégis csak kellene munkát adnom neki? Felajánlotta, hogy takarítana nálam.

Rossz kaland

Ügyintéztem. A Díjnetben. Aztán elmentem a Lehel piacra. Vásároltam, és amikor már elindultam volna hazafelé, megszólított egy 15 éves forma lány. Hogy nem tudnék-e pénzt adni neki. A zsebemben mindig van pénz, hogy koldusoknak adjak. Elővettem az összes maradékot, ez 110 forint volt, amikor megszólalt, hogy nem vennék-e inkább készételt. Mondta, hogy hatan vannak testvérek, és az apja négy hónapja elhagyta őket. A legkisebb testvére hat hónapos. Kimentünk a grillcsirkéshez, és vettem egy egész grillcsirkét, egy májas hurkát, és egy rántott húst. Amit kért.

Aztán elővette a recepteket, hogy nem váltanám-e ki a gyógyszereket. Nagyon elnyűttek voltak a receptek és piszkosak. Ahogy egy sokgyerekes családnál van, amikor elől hagyják a dolgokat. Felmentünk a gyógyszertárba, és a tápszeren kívül mindent kiváltottam. Ehhez az önkéntes betegbiztosításomat használtam. Azt nem is tudom, hogy a tápszert miért nem tudták odaadni. De a lány sejtette, hogy az nem fog menni. Megtudtam, hogy nyolcadikos, és ápolónőnek akar tanulni, ha végez. Ennek nagyon megörültem, Isten tudja, hogy miért. Azt hiszem arra is gondoltam, hogy 16-éves korában ki fog hullani az iskolarendszerből. Ahogy Pokorni mondta, „megy a lecsóba”. Vidéken lakik, de már nem emlékszem a település nevére. Hármas tanuló. Reggel óta kint van, de eddig még senki nem hallgatta meg.

Mondta, hogy albérletben laknak, és nem tudják fizetni az albérleti díjat, sem a villanyszámlát. Átmentünk az utca túloldalára, vettem fel pénzt, kicsit többet, mint amit a villanyszámlára mondott. Közben folyamatosan beszélt, a családsegítőről is mondott, hogy onnan ezt és azt kapnak, de azt mondták, hogy nem tudnak mindent adni. 20-án jön meg a családi pótlék, ezt úgy mondta, hogy gyerektartás, de annak az érkezését nem tudhatja ilyen pontosan, szerintem.

Azt is mondta, hogy a testvérei kipucolták a cipőiket, és kirakták az ablakba, de nem tudtak semmit belerakni. És nem vennék-e csokit. Bementünk a CBA-ba, és egyenesen a csokikhoz mentünk. Vettem két aprócsokis csomagot, nem Mikuláscsomagot, hanem annál értékesebbet, amiben csak kicsi csokik voltak, és még akart kérni egy táblacsokit. Ekkor már kezdett elegem lenni, és mondtam, hogy azt már nem.

Elkérte a telefonszámomat, mondván, hogy lehet, hogy Anyukája föl akar hívni, hogy nem rossz úton szerzett ennyi mindent. Mivel nem volt nálam toll, bementünk egy gyógyszertárba, és felírta a számomat.

Aznap rossz kedvem volt. Úgy éreztem, lehúztak. Nekem eszembe sem jutott megkérdezni a nevét, sem a telefonszámát. Ő mondta, hogy 22-én kifizetik, amit adtam, de nem hittem el neki, és mondtam, hogy nem fontos.

Másnap felhívott, és akkor megtudtam, hogy Julcsi a neve. Beszámolt, hogy mindenki örült a kajának, reggel a testvérei megkapták a mikulást is. Az anyukája azt mondta, hogy engem Isten küldött. A tulajdonos eljött, hogy megnézze, hogy kifizették-e a villanyszámlát, és akkor azt mondta, hogy a lakásbérleti díjat is fizessék ki, amivel tartoznak. És akart tőlem erre is pénzt kérni, merthogy még valakitől kérhetne, de nem biztos, hogy ott kap. Azt mondtam elég ingerülten, hogy nincs több pénzem, nem adok. Ő is folyamatosan beszélt, meg én is, aztán elköszöntem, és letettem a telefont. Azóta nem hívott.

Nehéz érzésem volt. Most már viszont tudom a fele nevét, és a telefonszámát. Aztán kicsit később már csökkent a nehéz érzés. Azt gondoltam, hogy a tulajdonosnál is próbálkozhat, meg annál a másnál is, akit említett a telefonban. Értem, hogy én vagyok a legkönnyebb, akit lehúzhat, de elértük a határaimat.

Amikor hazajöttem, kidobtam minden adománykérő papírt, akik szegényeknek gyűjtöttek. Később meggondoltam, és adtam a Magyar Hangnak, akik a demokráciáért gyűjtenek.

Most inkább szégyenérzetem van. Nem tudom, hogy attól, hogy lehúztak, vagy inkább attól, hogy az utolsó kérését nem teljesítettem.

Hallottam, hogy kiadták Polcz Alainnek a Gyermekkorom című könyvét. Erről jutott eszembe, hogy bár a gyerekeim sose kérdeznek a gyermekkoromról, valószínűleg nem is tudják, hogy mit kérdezzenek, de fogok írni egy ilyen témájú naplót. Majd ha meghalok, megtalálják, ha megtalálják, és akkor érdekes lesz nekik. Nem tudom, meddig jutok el, eljutok, ameddig eljutok.

Hanuka ideje

A film díszelőadásának a végén, ahol a közreműködőket sorolják fel, az is volt, hogy „blessed by rabbi …”. Megkérdeztem az én rabbimat, hogy ez mit jelent. Kapásból a válasza az volt, hogy pénzért minden elérhető. Aztán egy kicsit később azt mondta, hogy azt jelenti, hogy ortodoxok is megnézhetik.

Ezt nem nagyon hittem, egyrészt mert csókolózás is volt benne, másrészt, ha utánajárnak, hogy milyen rabbi adta a filmre az áldását, akkor nem bíznak benne. A zsidóknál elterjedt a bizalmatlanság. Ezt kevesen tudják, akik csak az összetartást látják. Van, aki háromszor tér be, hogy mindenhol elfogadják.

Aztán találkoztam azzal a rabbival, akinek az áldását kiírják. Ő azt mondta, semmit nem jelent. A felesége is filmes, és valamelyik korábbi filmtől örökölték a felírást. Közben elmondta azt a történetet, hogy a feleségéék Ausztriában forgattak, verőfényes napsütésben, és mondta az asszony, hogy egy óra múlva hóesés kellene. Egy óra múlva lett hóesés. Akkor kiírták, hogy időjárás-felelős, és a rabbi nevét.

Több sztorit nem tudott elmondani, mert elhívták Hanukát ünnepelni.

Ez volt az első év sok év után, amikor nem gyújtottam gyertyákat a Hanuka tiszteletére.

Az ünnepségen négy rabbi volt. Az alagsorban lehetett fényképezkedni ingyen. A rabbim kérdezte, hogy akarok-e vele képet. Mondtam, hogy igen. Lementünk, átkarolt, és csináltunk két képet. Szerintem arra számított, hogy hátha meghalok, és nem marad utánam semmi emlék. De így most nekem is van valami személyes emlékem tőle.

Hanukakor bő olajban sült ételeket eszünk. Én nem csináltam semmit, és ahogy eljöttem az ünnepség helyszínéről, volt egy „Langosh” bolt. Úgyhogy bementem, és kértem egy fokhagymás-tejfölös lángost. Utána felszálltam a buszra, ami tele volt. Egy srác felállt, hogy leszálljon, egy másik mutatta, hogy üljek le. Elkezdte mondani, hogy ő fiatal, és átadja a helyét nekem. Volt valami pimasz a szövegében, de csak ránéztem, és nem szóltam semmit, mert azt gondoltam, hogy nagyon fokhagyma szagom van. Egy idő után így is elhallgatott.

Dolgozgatás egy-kettő-három

Ma volt egy terápiás ülésem. Nem vártam, nekem jövő szerdára volt beírva. Ez az utolsó. Kérdeztem, hogy milyen, bár már korábban mondta, hogy szomorú emiatt. Most mondta, hogy tanulni akar ebből, és még nem tudja, mit.

Mondtam neki, hogy túl hamar a feladaton gondolkodik, nem engedi át magát a szomorúságnak. mondta, hogy ez igaz. Ahogy beszélt, elsírta magát. Én még a szomorúságnál tartottam, mert nagyon megszerettem, és nehéz elengedni. Különlegesen nehéz, nem szokott ez ilyen nehézséget okozni. Ezt mondtam is neki. Amikor elment, szorosan megöleltük egymást, nagyon szorosan. Mintha nem is akarnánk elengedni egymást többet. Ez az egész helyzet nagyon jó volt a szomorúságával együtt. Még amikor elment, akkor is ebben maradtam egy ideig, még most is érzem a nyomait.

Két hét múlva tanítok az osztályomban. Már lassan készülök, de mivel elég korán elkezdtem, nem sietek. Pakolásztam itthon és főztem. Megnéztem, hogy állunk a szmoggal, és elmentem futni. A nyílt edzésnél találkoztam a kínai férfival, akivel elég jól összehaverkodtam. Nagyon figyelmes volt, amikor azt a sportszert akartam használni, amin ő is volt, átengedte nekem a helyet.

Tegnap jött meg, és ma jön hozzám R., az amerikai barátom. Keddtől csütörtökig tanítani fog egy másik kollégával együtt. Mind a ketten idejönnek, hogy megbeszéljük a dolgokat. Nem nagyon tudom, hogy mit kell hármunknak megbeszélni, de ő akarta, hát legyen. Én úgyis meg akartam mutatni a felújított lakásom, lehet hogy éppen ezért ajánlotta fel, hogy nálam találkozzunk.

Voltunk hárman egy szupervízión. Amikor én voltam, és angolul kellett beszélnem, elég lassan beszéltem, mert keresnem kellett a szavakat. Ez még a műtétem óta van, és nem igazán javult. Azt vettem észre, hogy az egyik kollégám a mobilját nézte közben. Gondolom, zavarta, hogy olyan lassan beszélek. Hát, ez van.

Szomorú -- vidám

A villamoson a minap egy férfi szidta a hajléktalanokat. Hogy van elég hely a szállókon, és mégsem akarnak bemenni megszállni ott. Nekem egyre keményebbek lettek a vonásaim, ahogyan hallgattam őt. Nem tudtam volna mit mondani, mert nem ismerem a tényleges helyzetet, csak bántott, ahogyan ez a férfi a hajléktalanokról beszélt.

Szerencsére a mellettem ülő középkorú hölgy megszólalt, mondván ő egy ilyen helyen dolgozik, és látja, hogy lopások és erőszak van a hajléktalanszállókon, és megérti, hogy nem akarnak a szállókra bemenni az emberek. A férfi elhallgatott. Én megkönnyebbülten hallgattam, amíg le nem szálltam.

Meghalt egy taníítványom. 10-15 évvel volt fiatalabb nálam, kamaszkorú gyerekei vannak. A temetésre a meghívóba azt írták, hogy mik voltak a kedvenc színei, és hogy abba öltözzünk. Ez jól esett. Valahogy ünnepségnek hatott a meghívó.

A ravatalozónál sokan voltak. Beálltam a sorba. Nem is tudom, miért. Amikor a lányaihoz értem, mondtam, hogy tanítottam az anyjukat. Ott volt az apjuk is, neki felderült az arca, mondta, hogy tudja, ki vagyok, és odahajolt, megpuszilt. Ez jól esett. Aztán a búcsúztató beszédek jöttek, mind nagyon kedves volt. Elkezdtek potyogni a könnyeim, megállíthatatlanul. Nem neki kellett volna meghalnia. Amikor vége volt a temetésnek, elköszöntem az ismerőseimtől, és gyorsan hazaindultam. Megláttam a férjét, mondtam neki valamit, de már nem emlékszem, mit. Aztán odahajoltam, megpusziltam, és sarkon fordultam, elindultam.

Még másnap is ezzel a szomorúsággal voltam egész nap. Azt fantáziáltam, hogy fázik a sírban. És akkor azt gondoltam, hogy megölelem. És felmelegedett.

A reggel néztem a Nyomorultakat. A filmben megalázzák a szegény nőt, aki eladja magát utcalányként, és 20 évre elzárják azt, aki éhségében betör egy pékségbe. Ma hallottam, hogy Csepelen a biztonságiak megalázták a hajléktalanokat. Nem tudom a részleteket, csak feltűnt a hasonlóság a kétszáz évvel ezelőtt történtek és a maiak között.

Volt, ill. van egy ügyfelem, aki azt mondta, hogy amikor megismert, akkor keménynek gondolt. De aztán a felesége is ismert, és ő azt mondta, hogy nem vagyok kemény. Aztán eldöntötte, hogy jár hozzám terápiába. Már előttem is volt másnál, azt nem tudom, hogy miért hagyta őt ott.

Azért írtam, hogy még van, mert tanítani fogom, és ezért abba kell hagynunk a terápiás munkát, de nem akarja, és némi töprengés után adtam neki egy hónap haladékot.

A tréningek és az öregedés

Túl vagyok két tréningen. Mind a kettő most kezdődött, az egyik a Gestalt terapeuta tréning, amelynek én vagyok az egyik főnénije. Most nem írom ide, hogy ki a másik, a GDPR (?) miatt. A másiknak is én vagyok az egyik főnénije, ill. a legfőbb nénije. Az a Flow Coaching Scool. Ez is Gestaltos.

Mind a kettő nagyon jól sikerült, én is elégedett voltam, meg a résztvevők is. Volt egy résztvevő, aki akkor még nem fizette be a díjat, elneveztem „Toporgónak”, mert hiányolta az elég sok férfienergiát, és tartott attól, hogy ha csak ő hozza be, akkor rossz helyzetbe kerül.

Azóta már egy ügyfelem is jelentkezett, férfi, úgyhogy lesz kettő férfi. Azóta már a Toporgó is befizette a díjat.

Az első tréning után nem éreztem fáradtságot, most a második után nagyon. Volt egy megbeszélésünk, akkor azt kértem, hogy ne beszéljen két ember egyszerre, mert akkor szétesem. Szerencsére nem is beszélt egyszerre két ember, úgyhogy rendesen végig tudtam csinálni.

A zsinagógában találkoztam egy régi haverral, akit már több évtizede nem láttam. A fiával jött, aki bár micvó korú, és a rabbi készíti fel. Őt is megviselte az élet, mármint a haveromat, meg engem is. De ő is életvidám, meg én is. Ez jó.

Mindenki azt mondja, hogy jól nézek ki, és akivel telefonálok, hogy jó a hangom. Ha más értelme nem is volt az izraeli kirándulásnak, mármint a 4,5 éves kirándulásnak, de az igen, hogy hogyan lehet szépen megöregedni. Én ott rengeteg jól kinéző és energikus öregasszonyt láttam. Ezt tanultam tőlük.

Érzékenység

A zsinagógában történt valami, ami megviselt. A vacsoránál ültünk, nem voltak ott, akiket közel érzek magamhoz, így közel húzódtam azokhoz, akikkel általában jóban vagyok. Először arrébb akartak ültetni, hogy valakinek közülük legyen még helye, de kiderült, hogy nincs rá szükség, úgyhogy maradtam. Később D. átült a velem majdnem szembeni székről az én oldalamra, mert másokhoz akart közel lenni. Mindenki a jobb oldalamon volt, egymás felé hajoltak, és beszélgettek. Én ki voltam zárva. Nem tudtam figyelni sem, mert annyira egymás felé fordultak. Ki voltam rekesztve.

Körülnéztem, mindenki beszélgetett valakivel. Magányosnak éreztem magam. Elhoztam egy bencs-füzetet, és elkezdtem mondani az áldásokat. Azt gondoltam, hogy elmondom az áldásokat, és hazamegyek. A felénél tartottam, amikor ők is elkezdték. Befejeztem, és már nem akartam fölállni, megvártam, míg ők is befejezik. Akkor elindultam. D. utánam szólt. Talán megérthette a magányomat. Mondta, hogy ő másnap nem jön. Ahogy beszélgettünk, Z. is odajött, és megérintett, ő is mondott valamit.

Nem tudom, mi a tanulsága ennek a történetnek. Talán az, hogy még nem vagyok túl a betegség okozta érzékenységen. De lehet, hogy soha nem is voltam ennél érzéketlenebb.

Aranykorok

A zsidó/keresztény vallás szerint volt régen egy aranykor, és majd eljön újra. A volt aranykor az Édenkert, a majd újra eljövendő a messiási kor lesz. Pais István szerint ez több vallásban is van. A Tórában még szó sincs a Messiásról és a feltámadásról. Azt gondoltam, hogy keresztény behatás, de P. I. szerint a zsidóktól ment a kereszténységbe, nevezetesen az i.e. 8. században élt Ézsaiástól (יְשַׁעְיָהוּ).

A jövő aranykorra vonatkozóan a marxi életmű is ír, kommunizmusnak nevezi.

A múltbeli aranykor némileg összhangban van az ateista(?) Harari történelemkönyvével (Sapiens), amikor azt fejtegeti, hogy az ember, amikor gyűjtögető életmódot folytatott, akkor szabad volt, és sokkal változatosabb étrenndje volt, szemben a rákövetkező mezőgazdasági korral, amikor is földhoz kötött volt, és csak azt ette, amit meg tudott termelni.

Ha ez igaz, akkor nem véletlen ez a nosztalgia, évszázadok, évezredek múlva is.

Nem tudtam eldönteni, hogy depressziós kezdek lenni, vagy csak szorongok. Attól félek, hogy tanítanom kell. Meghirdettük a Flow Coaching Schoolt, és meghirdettük együtt a tanárok a Gestalt Terápia Képzést is. Nem tudom, melyiktől féljek jobban. Mindent megteszek, hogy mind a kettő induljon, de jobban szeretném, ha csak az egyik indulna. Nagy eséllyel a GTK fog elindulni, a Coaching suli nem.

Regisztráltam az Elittárs c. honlapra, ami társkereső. És a nagy rosszkedvem közepén fedeztem fel, hogy egy csomóan megnézték a bemutatkozásomat, és páran írtak is. Ettől tök jó kedvem lett. Azt hiszem, nem is igazán akarok élettársat. Ha letelik a három hónap, kilépek. Végülis nekem most van itt az aranykor.

Vörös farok

Ritkán írok, mert alapvetően csendesen telnek a napjaim.

A minap azt mondta valaki, hogy a betegségem előtt okosabb voltam. Nem tudom eldönteni, hogy így van-e, vagy mivel megértőbb lettem, kevésbé vagyok kritikus mindennel és mindenkivel szemben, a kritikusságot tévesztik-e össze az okossággal.

Nemrég a zsinagógában beszélgettem egy nővel. Szomorúnak láttam, és le akart rázni, de mégsem mentem el. Úgyhogy elmondta, hogy mi bántja, és el is sírta magát. Aztán úgy láttam, megnyugodott. Most szombaton azt mondta, hogy járni akar hozzám. Már volt két pszichológusnál, de egyik sem figyelt rá annyira, hogy maradt volna. 

Reggel elmentem futni, aztán lezuhanyoztam, hajat mostam, azóta a hűvös szobában üldögélek, ma vsz. nem mozdulok ki. Megnéztem az emailjeimet, de nincs nagyon kedvem mást is csinálni. Pedig van egy listám, hogy miket kéne csinálni. Tegnap beszéltem valakivel, akivel már nagyon régen beszéltem, és mindenkire panaszkodott. kb. egy órát beszéltünk, aztán elköszöntem. De elég volt, és a rosszkedv azóta is kerülget.

Valami vörös farkat kéne a végére tennem, de nem jut semmi eszembe. Ha van valami ötleted, akkor írd meg, lécci.



ui: mindent megcsináltam a listáról! Juhééé

A hosszú élet titka

Azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi az értelme a betegségeimnek. Általában hülyeségnek tartom a betegség értelmezését, de most nem tudok szabadulni ettől a gondolattól.

Az jutott eszembe, hogy Isten vagy egy Felsőbb Hatalom figyelmeztetni akar az élet végességére. Hogy ne legyek olyan elbizakodott, ideje tudomásul venni, hogy meg fogok halni. Ez csak figyelmeztetés, nem akar a Felsőbb Hatalom megölni, csak szembesíteni, hogy készüljek rá, ne felkészületlenül érjen a halál. Ezt a célját el is érte, nem tudom, mit jelent a készülés, de készülök rá.

Ezt elmondtam P-nek, de őneki más elmélete van rá, amit használ is. Azt mondja, hogy kétszer figyelmeztetett a F.H., hogy lassuljak le, de én nem voltam hajlandó lelassulni. Harmadszorra már lelassított erővel, aminek nem voltam képes ellenállni. Azt mondja, többször eszébe jutok, és a történetem is, amikor pörög ezerrel.

Azt hiszem, meg fogom kérdezni H-t, az ortodox tanulótársamat is.

Az is lehet, hogy a F.H. arra tanít, hogy lassuljak le, és legyek elégedett azzal ami van.

Egy öreg japán bölcs azt mondta, hogy a hosszú élet titka a jövőkép. Egy vezetéselméleti videóban is láttam, ha jövőképed van, lehetsz kedves, nem kedves, követni fognak az emberek.

Ha van jövőképünk, akkor van vágyunk is az elérni. És amikor elérjük, akkor rögtön alkotni kell egy másikat, hogy hosszú életűek legyünk, ha igaz, amit az öreg japán bölcs mond.

De nekem nincs jövőképem. Elégedett vagyok azzal, amim van. Lehet, hogy buddhista lettem?

Egy zsidó mondás szerint gazdag ember az, aki elégedett azzal, amije van. Akkor én gazdag vagyok.

Viszont ha igaz, hogy most jellemző rám az elégedettség azzal, ami van, akkor az is igaz, hogy ez olyan állapot, hogy nem hozok létre semmi újat. Ha nincs vágy, akkor nincs új dolog sem. azt hiszem.

Felemás kedv

Most már jobb kedvem van. Reggel voltam futni, egész nap egyedül vagyok, még telefonon sem hív senki. Lehet, hogy a mai nap egy szót sem szólok.

De ez nem zavar.

M-val beszéltem telefonon. Próbált rábeszélni, hogy ne lógassam az orrom, ne gondoljak a halálra. Nekem viszont fontos, hogy készüljek a halálra, még ha mondjuk 20 év múlva is jön. A készülés nem azt jelenti, hogy várom, hogy hamarosan bekövetkezzék, hanem hogy tudomásul veszem, hogy közeleg. És ez jó. El tudok engedni csomó dolgot, amik feszítettek korábban.

Erről jut eszembe, hogy G. felhívott, hogy nem beszélgettünk arról, hogy újra akarom a Flow Coaching Schoolt indítani, és valaki külsős szervezi, és ezt ő nem szereti. Sem azt nem szereti, hogy nem beszélgettünk róla, sem azt, hogy külsős szervezi. Nem emlékszem, hogy megegyeztünk volna, hogy beszélgetünk. Mivel nincs belsős, aki ebben segítene, de van külsős, ezért rábízom.

Ahányszor eszembe jut, hogy a jövő héten beszélünk, ideges leszek. Mikor délután lefekszem, hogy egy kicsit aludjak, rögtön eszembe jut, és nem is tudok elaludni. Sebaj, majd alszom éjjel.

Az igazi baja az, hogy versenytársakat képezek. Eddig egy példa volt arra, hogy egy versenyben a tanítványom győzött, jóval kevesebbet kérve a mi árunknál. Hát ezt megértem. Mármint azt, hogy ez idegesíti G-t, de ez csak egy eset. Nem tudok többről.

Ha nagyon lebaszna G., akkor lehet, hogy felajánlom, hogy otthagyom a céget. Végülis én sem adok semmit a cégnek, és a cég sem ad semmit nekem. Hacsak nem az osztalékot. De arról le tudok mondani, ha cserébe nem baszogatnak.

Most elolvastam egy svéd könyvet, a címe: „Nem vagyok Miriam”. Egy cigánylányról szól, aki Auschwitz után Svédországban köt ki, és már a táborban Miriam Goldberg, egy halott lány ruháiba öltözött, és felvette a személyazonosságát is. Ott halt meg az unokatestvére, és a kisöccse. Amikor a kisfiúról volt szó, akkor mindig elkezdtem könnyezni. Most már túl vagyok azon a szorongáson, hogy a gyerekeimmel mi történhet, de egyszer álmodtam, hogy a kisunokám meghalt, és ezen még nem vagyok túl.

Azt hittem, ez egy sokkal vidámabb blogbejegyzés lesz, de ilyenre sikerült.

Azon töprengek ...

Azon töprengek, hogy elpazarolódott az életem. Volt sokféle tehetség bennem, jól tudtam énekelni, matekban is jó voltam, írni is érdekesen tudtam, talán még más is, és mi lett belőlem.

Már most, hogy beteg voltam, a jóval fiatalabb „tanár-kollégáim” megtámadtak, úgyhogy biztos vagyok abban, ha meghalok, pillanatok alatt feledésbe merülök.

Nem használtam ki a bennem rejlő sokféle tudást, de a környezet sem volt ezt támogató.

Most, hogy ezt leírom, úgy hangzik, önfelmentő magyarázkodás. Szombaton írom, amikor tilos lenne írni, de most vagyok abban az állapotban, amikor ezt meg tudom fogalmazni, mert most a cselekvés, a céltudatos tett nem vonja el a figyelmemet ezektől a gondolatoktól.

Gondolkodom azon, hogy ha feledésbe is merülök, volt-e valami, amit megváltoztattam, esetleg visszavonhatatlanul.

A gyerekek. Valamit továbbvisznek abból, ami én voltam. Nem tudom megfogalmazni, mit, de valamit.

Korábban azt gondoltam volna, hogy a Gestalt Egyesület. De az most annyira anyagias lett, hogy ez már nem az enyém. Meg kell elégednem azzal, hogy a gyerekeim. Már az unokáim sem, ők idegenkednek tőlem. Ez lehet, hogy később megváltozik, de most ez van.

Egyre jobban érzem az egyedüllétemet. Azt a magányt, ami a születésnél lehet, a szülésnél, és a meghalásnál. Készülök a halálra.

Egyszer olvastam, hogy az embernek öreg korában is kell lennie 10 éves tervének, az a hosszú élet titka. Azóta is ezen gondolkodom, de nekem nincs 10 éves tervem. Még 5 éves sincs.

Majdnem ráfáztam!

A minap megmentettem 400 ezer forintomat. Hívtak telefonon, hogy megmérik a nyaki ütőerek áteresztő képességét. Na, ez igen, gondoltam, és bejelentkeztem. Kérdeztem, hogy mit kell érte tennem, azt mondták, semmit, nincs semmi kötelezettség, nem kell meghallgatnom előadást, nincs is árubemutató.

Elmentem a megbeszélt időpontra. Előtte még felhívott a srác, hogy mit főzzön, teát vagy kávét, amikor megyek. Mondtam, teát. Vsz. így emlékeztetik az embert arra, hogy időre kell mennie. Rengetegen vártak a váróban. Leültem, vártam. Egyszer csak megjelent egy fehér inges kisportolt fiatalember, és hangosan a nevemet mondta. Ez nem nagyon tetszett, de nem tudtam volna jobb megoldást.

Bementünk egy icike-picike szobába. A folyosón meglepve láttam, hogy csupa fehér inges kisportolt fiatalember van. Ezek szerint csak ilyeneket alkalmaznak.

Beszélgetni kezdtünk. Többször megdicsért, hol a szakmám miatt, hol más miatt. Gondolom, ez hozzátartozik a dologhoz, de ez nem csökkentette a gyanakvásomat. Nem kérdeztem sokat, de azt hiszem, több mindent megtudtam róla, mint ő énrólam. Hajdú-Biharból jött, egészségügyi szakiskolát végzett, négy éve itt dolgozik. Nagyon hosszú ideig beszélgettünk, már egy óra is beletetelt, amikor megkérdeztem, hogy mikor következik a mérés. Mondta, hogy vannak a mérőszobában, de mindjárt.

Hamarosan bementünk. Kb. öt perce voltunk ott, amikor bejött egy másik kisportolt fiatalember egy öreg házaspárral. Kissé összevitatkoztak, hogy kié a szoba, de aztán ők is maradtak, mi is. Rájuk férne kis működésfejlesztés.

Azt mondta, lazuljak el, el is lazultam. A fülemre tett egy fülhallgatót, amiben mindenféle kattogást hallottam. Öt vagy tíz percig tarthatott az egész, kinyomtatott három lapot, és visszamentünk az icike-picike szobába. Kezdte a szívemmel. Ott sok sárga jel volt, ami átlagos és jó áteresztést jelent. Nagyon-nagyon megdicsért érte. Aztán az agyamra ment, ahol kevesebb volt, de azt mondta, ez is oké. Aztán a nyaki ütőeremet néztük meg, ahol csak fekete jelek voltak, és azt mondta, hogy ez nagyon gáz. Ezek plakkok, amik nem szüntethetők meg. Viszont nekik van egy gépük, ami ugyan nem fogja jobbá tenni, de ugyanilyen marad, és nem romlik.

Erről elbeszélgettünk kicsinyég, azt javasolta, hogy menjünk be az orvosnőhöz, de nem állt fel, hogy na, akkor menjünk. Azt is megkérdeztem, hogy mennyibe kerül ez a gép. Mikor már harmadszor kérdeztem, akkor megmondta, hogy 390 ezer. Mindent bevetett a zsarolástól a fenyegetésig. Mondtam, hogy „maga el akar adni nekem valamit”. Ezen meglepetésemre teljesen megsértődött, mondta, hogy ha nekem egy ügyfél azt mondja, hogy csak a pénze kell, akkor én mit szólnék. Ugyan nekem még senki nem mondta ezt, de azt válaszoltam, hogy „akkor ne raboljuk egymás idejét”. Mondta, hogy na, ugye, közben meg ijedtség látszott az arcán, hogy tényleg elmegyek, és nem győzködhet tovább.

Amikor már többedszer mondta, hogy akkor nekünk nem érdemes beszélgetni, akkor felálltam. Próbált megint leültetni, de nem ültem le. Elkértem a nyomtatott lapokat, kezet fogtunk, és kimentem. Ő kikísért, megint nyújtottam a kezem, de nem fogta meg. Gondolom, csúnyán rontottam a statisztikáján. Vagy nagyon nyirkos volt a tenyere, azért nem akart kezet fogni még egyszer.

Nehéz volt ez. Máskor nem megyek ingyenes semmire.

Ez elég jó? Nem tudom, hogy mit kéne még csinálnom ...

Az Európai Unió törvényei előírják, hogy a blogodon tájékoztasd az Európai Unióból érkező látogatókat arról, hogy milyen cookie-kat használsz, és milyen adatokat gyűjtesz. A jogszabályok sok esetben azt is előírják, hogy a beleegyezésüket kérd.

Segítségképpen elhelyeztünk egy értesítést a blogodon arról, hogy a Google miként használ egyes Blogger- és Google-cookie-kat (például Google Analytics- és AdSense-cookie-kat), illetve milyen adatokat gyűjt.

Te tartozol felelősséggel azért, hogy ez az értesítés valóban működjön és megjelenjen a blogodon. Ha más cookie-kat (például harmadik fél által fejlesztett funkciókat) is használsz, előfordulhat, hogy ez az értesítést nem megfelelő számodra, hiszen lehet, hogy további adatokat is begyűjtesz a felhasználóktól.

További információ az értesítésről és a kötelezettségeidről.

A Blogger már nem támogatja az OpenID szolgáltatást. Lehet, hogy a meglévő OpenID-hozzászólások és az OpenID-beállításaid módosultak. További információ.

Cookies notification in European Union countries

European Union (EU) laws require you to give EU visitors information about cookies used on your blog. In many cases, these laws also require you to obtain consent.

As a courtesy, we have added a notice on your blog to help meet these regulations. The notice lets visitors know about Google's use of certain Blogger and Google cookies on your blog, including Google Analytics and AdSense cookies. Learn about Google’s privacy practices and how Google uses data on partner sites.

Change the notice

How to change or disable notice

If you have edited your blog in a way that hides this notice, it will be your responsibility to notify your visitors about cookies used on your blog and if necessary, obtain consent. Also, if you have added other blog features that set cookies, including third-party analytics or advertising services, you’ll need to provide additional or a different notice.

It is your responsibility to determine, based on your cookie use, what else would be appropriate. If you choose to use a different notice, be sure you still comply with Google’s EU user consent policy. Learn more on generating cookie notices.

See the notice

To see the notice if you’re outside of the EU, view your blog and change the country code, for example blogspot.fr orblogspot.co.uk. If you use a custom domain, you won't see the notice outside of the EU.